Fővárosi Közlöny, 1921 (32. évfolyam, 1-27. szám)
1921-04-08 / 14. szám
IX. 11-től 1918. XII. 30-ig a magyar királyi honvédelmi minisztérium rendelő orvosa és a magyar királyi koronaőrség orvosfőnöke volt, 1919. XI. 24-től 1920. VII. 31-ig a magyar királyi népjóléti és munkaügyi minisztériumnál mint miniszteri segédtitkár teljesített szolgálatott. 4. Dr. Vidor Ágoston ideiglenes hatósági orvos, IV. fiz. oszt. Szül. 1892., ref. VI. kerületi elüljáróság. Orvostudor. A főváros szolgálatában 1921. III. 7. Szolgálati ideje 1 hónap. — Megjegyzés: 1919. II. 15-től IV. l-ig mint bejáró gyakornok, IV. 1-től 1920. II. l-ig mint segédorvos működött a székesfővárosi Szent Rókus-kórházban, 1920. I. 18-tól VI. 10-ig a magyar királyi budapesti IV. számú katonakórháznál mint másodorvos, majd mint a sebészeti osztály orvosfőnöke teljesített szolgálatot. 5. Dr. Turányi Dénes orvosgyakornok. Szül. 1893., r. k. Orvostudor. — Megjegyzés: 1919. X. 11-től a székesfőváros Szent Margit-kórházában mint orvosgyakornok teljesít szolgálatot. Szolgálati idő 1 év 6 hónap. Idegen pályázók: G. Dr. Zoltán Elek budapesti lakos. Szül. 1882., r. k. Orvostudor, középiskolai egészségtantanári képesítés. — Megjegyzés: 1906. XI. 1-től 1907 VI. 12-ig díjazatlan gyakornok volt a budapesti tudományegyetem bőr- és bujakórtani tanszékén, 1914. XI. 15-től 1919. IV. 1-ig az országos hadigondozó hivatal Révész utcai utókezelő gyógyintézeténél mint vezető orvos teljesített szolgálatot. 7. Dr. Kontz Károly magyar királyi állami elmegyógyintézeti másodorvos. Szül. 1888., ref. Orvostudor. Elkésve pályázott. 8. Dr. Flommer Zsigmond nyugalmazott kerületi orvos. Szül. 1863., izr. Orvosi oklevél. — Megjegyzés: 1913. III. 1-től 1919. év végéig mint kerületi orvos a székesfőváros szolgálatában állott. Kormányrendeletek 11.213/1921. B. M. sz. M. kir. belügyminiszter. A nemzeti érzés és keresztény erkölcs szolgálatában az úgynevezett tanácsköztársaság ideje alatt vértanú halált haltak megkülönböztetett megjelölése a halotti anyakönyvben. Az úgynevezett tanácsköztársaság uralma megcsúfolása volt a nemzeti érzésnek, üldözése a keresztény erkölcsnek, eltiprása mindazoknak, akik a szent eszmék szolgálatában szót mertek emelni, vagy szembe mertek szállni a hatalom bitorlóival, s törvénytelen rendeleteinek bátran ellenszegültek Ezrekre megy azoknak a száma, akik a nemzeti ügy és a keresztény erkölcs szolgálatában nyílt harcban esetek el a becsület mezején, vagy orgyilkos kéztől véreztek el, vagy a Duna hullámaiban leltek erőszakos halált, vagy bitón végezték életüket. A magasztos eszmék e nemes vértanúinak halála okául az állami anyakönyvben „kivégzés golyóval", „bírói kivégzés", „lövéstől eredő sebesülés", stb. van bejegyezve. Ma még élénk emlékezetünkben élnek a vörös rémuralom borzalmai, ma,még tudjuk, milyen elemekből toboroztattak azok a „bíróságok", amelyek mocsoktalan becsületességű emberek, a társadalmi és állami rend védelmezői fölött ítélkeztek; ma még tudjuk, hogy az elítéltek nem gonosztevők, hanem vértanúk voltak, vértanúi a becsületes meggyőződésnek és a magyar hazánk szeretetének. De egy-két évtized múlva, amikor az emlékezés már elhomályosult, a köztudat veszített élénkségéből, a nemzeti érzés, a keresztény erkölcs derék vértanúi, a közönséges gonosztevők szégyenbélyegével fognak szerepelni a maradandó és nyilvános jellegű, közokiratnak tekintendő halotti anyakönyvekben s csak a legközelebbi hozzátartozójuk lelkében fog élni tisztán, szeplőtlenül hősi önfeláldozásuk emléke. A mai nemzedékre, de különösen az illetékes hivatalos tényezőkre hárul a feladat, hogy azoknak a vértanúknak a homlokáról, akiknek hősi bátorsága, önzetlen önfeláldozása előkészítette a fölforgató, véreskezű proletárdiktatúra megdőlését, az állami rendhez, a jog és erkölcs uralmához, a közbiztonsághoz való visszatérést ; letörüljék a gyalázat bélyegét s emléküket tisztán, megérdemelt fényben adják át az utókor hálás kegyeletének. Ha ezt nem tennék, méltán illethetné őket a legrútabb hálátlanság vádja. E végből szükségesnek tartom, hogy a halotti anyakönyvben egyrészt az említett vértanuk emlékét sértő minden adat töröltessék, másrészt följegyeztessék, hogy az illető a nemzeti ügy és a keresztény erkölcs védelmében vesztette életét. Elrendelem tehát, hogy azokra az egyénekre vonatkozólag, akik nyilvánvalóan a nemzeti ügy és a keresztény erkölcs szolgálatában szenvedtek vértanúhalált azokban az esetekben, amidőn a halotti anyakönyvbe a halál okául az Anyakönyvi Utasítás H. mellékletének II. fejezete XXI. pontjában említett „bírói kivégzés", vagy más olyan halál nem van feltüntetve, amely alkalmas a jogszerű halálraítélés látszatát kelteni, ez a följegyzés töröltessék, s helyébe ugyane melléklet II. fejezetének XX. pontjában fölsoroltak közül az esetre illető halálok jegyeztessék föl; másrészt ennek kapcsán a szóban levő magasztos eszmék védelmében elpusztult valamennyi áldozatra nézve oly megkülönböztetett megjelölés vétessék föl, amely hősi önfeláldozásukat az utókor előtt hirdeti és tanúsítja. E megkülönböztetett megjelölések a következők: 1. A nemzeti ügy és a keresztény erkölcs szolgálatában vértanúhalált halt. 2. A nemzeti ügy és a keresztény erkölcs szolgálatában szenvedett séregvés és következtében vértanúhalált halt. Az eljárást azokban az esetekben, amelyekről akár az anyakönyvi közvetlen felügyelő hatóság, akár az anyakönyvvezető közvetlen tudomással bír, hivatalból, egyéb esetekben bárki kérelmére meg kell indítani. Az eljárásra az 1904 : XXXVI. t.-c. 18. §-ában és A. U. hatodik részében foglaltak nyernek alkalmazást. A határozatnak mindenesetre hitelt érdemlő tanúk vallomásán kell alapulnia, akik az eset körülményeire nézve részletesen kihallgatandók. Felhívom polgármester urat, hogy e körrendeletemet a törvényhatósági területén működő állami anyakönyvvezetőkkel miheztartás végett közölje és annak pontos végrehajtását a felügyeleti vizsgálatok keretében a maga részéről is ellenőrizze. Végül fölhívom, hogy e körrendeletemnek