Fővárosi Közlöny, 1921 (32. évfolyam, 1-27. szám)

1921-04-08 / 14. szám

592 FŐVÁROSI KÖZLÖNY lakosságnak miként való ellátását. Azt hiszem, hogy erre vonatkozóan nem szükséges érveket felhoznom. Ezen álláspont helyességét mindannyian ismerjük és átérezzü­k. Inkább az ezen álláspont ellen felhozható érveket kellene talán ellenérvekkel gyengítenem. Ezen álláspont ellen két csoportra osztható érvek hozhatók fel. Először is azt mondják, hogy a szabadforgalom maga fog olyan helyzetet teremteni, hogy szükség­telen minden korlátozás, mert ezen szabadforgalomban fog olyan ellátási lehetőség és olyan ár kialakulni, amely mellett a lakosság szükséglete teljes mértékben kielégíthető lesz. A másik érv pedig az volna, hogy teljesen jogosulatlan egy ilyen súlyos terhet egyedül a gazdatársadalomra hárítani, mert hiszen kétségtelen, hogy a szabadforgalomban kialakult áraknál olcsóbban akarjuk az ellátatlanok ellátását biztosítani. Ez bizo­nyos terhet jelent és azt mondják, hogy teljesen jogosultalan ezt a terhet egyedül a gazdatársadalomra róni. Engedelmet kérek, hogy ezen két érv­csoporttal foglalkozhassam és igyekezem azokat megdönteni. Szabadforgalom esetére a következő aratásig lehetséges, hogy vagy nagyobb termés lesz, úgy, hogy a kínálat nagyobb a keresletnél és ebben az esetben olcsóbb árak alakulnának ki. Természetesen nagyobb termés esetére feltételezem, hogy a kormány a határokat olyan mértékben zárja el, hogy elegendő mennyiségű felesleges gabona itt fenmaradjon, úgy, hogy ezen felesleg az itthoni árakra sülyesztően, leszorítóan hasson. Ha ezt a szempontját veszem az egyik állás­pontnak, akkor szabadjon arra rámutatnom, hogy ebből igen nagy gazdasági kár származik. Mert az ország ellátására körülbelül 18 millió méter mázsa gabona szükséges. Már most ebből a szempontból, hogy az árakat lenyomhassuk, legalább húsz-huszonöt százalékkal több gabonát kell az országban hagyni, mint amennyi tulajdonképen a lakosság ellátására szükséges. Az egész ellátási mennyiségnek körülbelül húsz-huszonöt százaléka az ellátatlanok ellátására esik. Ismételten tehát azt akarjuk, hogy az árak ala­csonyan alakuljanak ki, mesterségesen nagyobb kíná­latot kell előidézni, vagyis feltéve, hogy a gabona­termés megengedi, körülbelül 25 millió méter mázsa gabonát kellene az országban fenntartani. Mi lenne ennek a konzekvenciája? Az, hogy az olcsó áron nem kizárólag a fejkvótának megfelelő mennyiségek fogyasztatnának el, hanem az ezenfelüli mennyiségből mindenki többet fogyasztana és pedig azon az olcsó áron. Ez pedig abszolúte nem gazdasági érdek, mert aki többet fogyaszt, kell, hogy ezt a többfogyasztást magasabb áron fizesse meg. A szegény ember, az nem fog többet fogyaszthatni. Egészen indokolatlan tehát, hogy ezzel a rendszerrel egy olcsó több­fogyasztást érjünk el, ami által az esetleges export lehetősége elől vonunk el bizonyos mennyiségeket. Mert hogyha az önellátók önmagukat ellátják s az ellátatlanok ellátása bizonyos mértékben a hatóság feladatát képezi, akkor a 18 millió métermázsával az egész ország el van látva és a 25 millió méter­mázsáig terjedő 7 millió métermázsával export­képesek vagyunk, itt pedig a lenyomott olcsó ár nem lehet cél, mert az exportban a világpiaci árakat minél jobban el kell érni. Tehát a szabadforgalomnak olyan alakulását, hogy ez az árakra nyomasztóan hasson, ebből az okból nem látom helyesnek. Természetesen az olyan szabadforgalom, amely az árakat magasabbra engedi nőni, megint olyan, amely ellen sok érvet lehet felhozni. Mert hiszen bizonyos, hogy az ilyen szabadforgalom esetén maga a gazda sem fogja ezeket a magas árakat teljes egészükben élvezni. Mert hiszen a magas gabona­árak azonnal maguk után vonják a munkabéremelést, ez az egész vonalon drágaságot idéz elő, úgy, hogy és tovább előidézője a tisztviselők fizetésemelésének ez így tovább, ami kétségtelenül ismét további bankjegyinflációt eredményez, mert a mai bank­jegyforgalommal a felemelt áruforgalmat lebonyo­lítani nem lehet és ennek következtében végeredmé­nyében a gazdatársadalom mindazokat a cikkeket, amelyeket be kell szereznie, kénytelen megint maga­sabb áron beszerezni, másrészt tovább haladunk a pénz értéktelenedési lejtőjén. Természetesen ezen álláspontom mellett teljesen figyelmen kívül hagyom azt az esetet, ha például a korona 50—60—80-ra emelkedik Zürichben. Ezek a kalkuláción kívül eső dolgok, mert akkor a magyar­országi árak a világpiaci árak fölé emelkednének. Ezzel természetesen pillanatnyilag számolni nem lehet s amennyiben ilyen eset állana elő, akkor teljesen új helyzet előtt állanánk s ebben az esetben egészen újból kellene új alapokon állást foglalnunk. Legyen szabad még egy dologra rámutatnom. Az olcsóbb árak előtt szabadforgalom esetére sem lesz hajlandó a gazdatársadalom szemet húnyni és akciót fog indítani és fel fogja etetni az állatokkal a gabonát csak azért, hogy magasabb árak alakul­janak ki. Valószínűleg tisztában vannak a gazda­társadalom pszichológiájával, hogy teljesen szabad­forgalom mellett addig, amíg a világpiaci paritást a gabona ára el nem éri, addig a gazda nem fog nyugodni s ennek az érdekében minden lehető eszközzel és mindenféle akciókkal meg fogja nehezí­teni a gabonának a piacra való juttatását. Már most a másik csoportja az ellenérveknek, méltóztatnak emlékezni, az volt, hogy a gazdatársa­dalom joggal mondhatja, hogy mindenki őreájuk hárítja az itt felmerülő súlyos terheket. Az előterjesz­tésben Vajna tanácsnok úr igen érdekes kollekciót mutat be, amelyben azt mondja, hogy a gazda­társadalom sok más cikkben rekompenzálhatja magát. Én tovább mennék. A mezőgazdasági kalkuláció több részre oszlik. Egyik része ennek a kalkulációnak a földhozadék, a másik a felhasznált anyagok és a munkabérek. Ez utóbbiakkal nem kívánok foglalkozni, de igenis a földhozadékkal. A magyarországi földnek értéke nem olyan magas, mint a külföldiekké és ennek következtében nem indokolt ugyanolyan magas föld­hozadék, mint a jó valutájú külföldi államokban. Ennek a tételnek a helyességét a gazdatársadalom is elismeri ott, ahol őt súlyosan érintené ennek a tételnek el nem ismerése, tudniillik az adózás terén, ahol semmi­képen sem hajlandó elismerni, hogy a föld értéke olyan mértékben nagyobbodott, mint amilyen mér­tékben ezen akció szempontjából be kellene állítani. Tehát azt hiszem, ezzel oldjuk meg az egész kérdést, ha rámutatunk erre. Aut aut, vagy vagy. Teljes lehetetlenség akkor, amikor adózásról van szó, hogy akkor más legyen a föld értéke és megint más akkor, amikor a gabona kalkulációjáról van szó. Ez egészen világos. Ha tehát a gazdatársadalom azt mondja, engem súlyos sérelem ért, mert épen olyan joggal, mint a külföldi gazda, én is követelhetem a világpiaci árakat a gabonámért, akkor rá lehet mutatni, hogy a gazdatársadalom nem követelheti ilyen magasabb földértéknek a hozadékát, akkor, amikor az adózásnál nem engedi ennek az értéknek a megállapítását. Ha tehát a gazdatársadalom erre az álláspontra helyezkedik a gabona árkalkulációjánál, 14. szám.

Next