Fővárosi Közlöny, 1921 (32. évfolyam, 1-27. szám)

1921-04-08 / 14. szám

IX. 11-től 1918. XII. 30-ig a magyar királyi honvé­delmi minisztérium rendelő orvosa és a magyar királyi koronaőrség orvosfőnöke volt, 1919. XI. 24-től 1920. VII. 31-ig a magyar királyi népjóléti és munka­ügyi minisztériumnál mint miniszteri segédtitkár telje­sített szolgálatott. 4. Dr. Vidor Ágoston ideiglenes hatósági orvos, IV. fiz. oszt. Szül. 1892., ref. VI. kerületi elüljáróság. Orvostudor. A főváros szolgálatában 1921. III. 7. Szolgálati ideje 1 hónap. — Megjegyzés: 1919. II. 15-től IV. l-ig mint bejáró gyakornok, IV. 1-től 1920. II. l-ig mint segédorvos működött a székes­fővárosi Szent Rókus-kórházban, 1920. I. 18-tól VI. 10-ig a magyar királyi budapesti IV. számú katona­kórháznál mint másodorvos, majd mint a sebészeti osztály orvosfőnöke teljesített szolgálatot. 5. Dr. Turányi Dénes orvosgyakornok. Szül. 1893., r. k. Orvostudor. — Megjegyzés: 1919. X. 11-től a székesfőváros Szent Margit-kórházában mint orvosgyakornok teljesít szolgálatot. Szolgálati idő 1 év 6 hónap. Idegen pályáz­ók: G. Dr. Zoltán Elek budapesti lakos. Szül. 1882., r. k. Orvostudor, középiskolai egészségtantanári képe­sítés. — Megjegyzés: 1906. XI. 1-től 1907 VI. 12-ig díjazatlan gyakornok volt a budapesti tudo­mányegyetem bőr- és bujakórtani tanszékén, 1914. XI. 15-től 1919. IV. 1-ig az országos hadigondozó hivatal Révész­ utcai utókezelő gyógyintézeténél mint vezető orvos teljesített szolgálatot. 7. Dr. Kontz Károly magyar királyi állami elmegyógyintézeti másodorvos. Szül. 1888., ref. Orvos­tudor. Elkésve pályázott. 8. Dr. Flommer Zsigmond nyugalmazott kerü­leti orvos. Szül. 1863., izr. Orvosi oklevél. — Meg­jegyzés: 1913. III. 1-től 1919. év végéig mint kerületi orvos a székesfőváros szolgálatában állott. Kormányrendeletek 11.213/1921. B. M. sz. M. kir. belügyminiszter. A nemzeti érzés és keresztény erkölcs szolgá­latában az úgynevezett tanácsköztársaság ideje alatt vértanú halált haltak megkülönböztetett megjelölése a halotti anyakönyvben. Az úgynevezett tanácsköztársaság uralma meg­csúfolása volt a nemzeti érzésnek, üldözése a keresz­tény erkölcsnek, eltiprása mindazoknak, akik a szent eszmék szolgálatában szót mertek emelni, vagy szembe mertek szállni a hatalom bitorlóival, s törvénytelen rendeleteinek bátran ellenszegültek Ezrekre megy azoknak a száma, akik a nemzeti ügy és a keresz­tény erkölcs szolgálatában nyílt harcban esetek el a becsület mezején, vagy orgyilkos kéztől véreztek el, vagy a Duna hullámaiban leltek erőszakos halált, vagy bitón végezték életüket. A magasztos eszmék e nemes vértanúinak halála okául az állami anya­könyvben „kivégzés golyóval", „bírói kivégzés", „lövéstől eredő sebesülés", stb. van bejegyezve. Ma még élénk emlékezetünkben élnek a vörös rém­uralom borzalmai, ma,még tudjuk, milyen elemek­ből toboroztattak azok a „bíróságok", amelyek mocsoktalan becsületességű emberek, a társadalmi és állami rend védelmezői fölött ítélkeztek; ma még tudjuk, hogy az elítéltek nem gonosztevők, hanem vértanúk voltak, vértanúi a becsületes meggyőződés­nek és a magyar hazánk szeretetének. De egy-két évtized múlva, amikor az emlékezés már elhomályo­sult, a köztudat veszített élénkségéből, a nemzeti érzés, a keresztény erkölcs derék vértanúi, a közön­séges gonosztevők szégyenbélyegével fognak szere­pelni a maradandó és nyilvános jellegű, közokirat­nak tekintendő halotti anyakönyvekben s csak a legközelebbi hozzátartozójuk lelkében fog élni tisztán, szeplőtlenül hősi önfeláldozásuk emléke. A mai nem­zedékre, de különösen az illetékes hivatalos ténye­zőkre hárul a feladat, hogy azoknak a vértanúknak a homlokáról, a­kiknek hősi bátorsága, önzetlen önfeláldozása előkészítette a fölforgató, véreskezű proletárdiktatúra megdőlését, az állami rendhez, a jog és erkölcs uralmához, a közbiztonsághoz való vissza­térést ; letörüljék a gyalázat bélyegét s emléküket tisztán, megérdemelt fényben adják át az utókor hálás kegyeletének. Ha ezt nem tennék, méltán illethetné őket a legrútabb hálátlanság vádja. E végből szük­ségesnek tartom, hogy a halotti anyakönyvben egy­részt az említett vértanuk emlékét sértő minden adat töröltessék, másrészt följegyeztessék, hogy az illető a nemzeti ügy és a keresztény erkölcs védelmében vesztette életét. Elrendelem tehát, hogy azokra az egyénekre vonatkozólag, akik nyilvánvalóan a nem­zeti ügy és a keresztény erkölcs szolgálatában szen­vedtek vértanúhalált azokban az esetekben, amidőn a halotti anyakönyvbe a halál okául az Anyakönyvi Utasítás H. mellékletének II. fejezete XXI. pontjában említett „bírói kivégzés", vagy más olyan halál nem van feltüntetve, amely alkalmas a jogszerű halálra­ítélés látszatát kelteni, ez a följegyzés töröltessék, s helyébe ugyane melléklet II. fejezetének XX. pontjá­ban fölsoroltak közül az esetre illető halál­ok jegyez­tessék föl; másrészt ennek kapcsán a szóban levő magasztos eszmék védelmében elpusztult valamennyi áldozatra nézve oly megkülönböztetett megjelölés vétessék föl, amely hősi önfeláldozásukat az utókor előtt hirdeti és tanúsítja. E megkülönböztetett megjelölések a követke­zők: 1. A nemzeti ügy és a keresztény erkölcs szol­gálatában vértanúhalált halt. 2. A nemzeti ügy és a keresztény erkölcs szolgálatában szenvedett sér­egv­é­s és következtében vértanúhalált halt. Az eljárást azokban az esetekben, amelyekről akár az anyakönyvi köz­vetlen felügyelő hatóság, akár az anyakönyvvezető közvetlen­ tudomással bír, hivatalból, egyéb esetek­ben bárki kérelmére meg kell indítani. Az eljárásra az 1904 : XXXVI. t.-c. 18. §-ában és A. U. hatodik részében foglaltak nyernek alkalmazást. A határozat­nak mindenesetre hitelt érdemlő tanúk vallomásán kell alapulnia, akik az eset körülményeire nézve részletesen kihallgatandók. Felhívom polgármester urat, hogy e körrendeletemet a törvényhatósági terü­letén működő állami anyakönyvvezetőkkel miheztartás végett közölje és annak pontos végrehajtását a fel­ügyeleti vizsgálatok keretében a maga részéről is ellenőrizze. Végül fölhívom, hogy e körrendeletemnek

Next