Fővárosi Közlöny, 1932 (43. évfolyam, 1-53. szám)
1932-03-04 / 9. szám
gyakorolt sérelmes eljárás folytán váltak szükségessé. Miután Szlávik Ferenc ebben az ügyben Barla-Szabó József főorvos levelét felolvasta, a szakbizottság az előterjesztéshez hozzájárult. A bizottság ezután tárgyalta a jelentést az ön-és közveszélyes elmebetegeknek a székesfővárosba történt szabálytalan felszállítása ügyében. Csordás Elemér tiszti főorvos bejelentette, hogy a szentesi eset óta más vidéki kórházak is felküldtek elmebeteget, sőt más beteget is a fővárosba, de nem csoportosan, hanem egyenként. Szükségesnek tartotta, hogy a főváros felterjesztésben kérje a kormányhatóságot sürgős rendelet kibocsátására, hogy hasonló esetek a jövőben ne forduljanak elő. Salamon Géza tanácsnok bejelentette, hogy a szükséges intézkedéseket meg fogja tenni. Ennek köszönetét fejezte ki a tiszti főorvosnak körültekintő eljárásáért. A szakbizottság az előterjesztéshez azzal járult hozzá, hogy a felterjesztésbe pótlólag felvetessék az is, hogy ne csak a csoportosan, hanem az egyenként felszállításra kerülő elmebetegek és más hosszadalmas ápolást igénylő betegek a fővárosba való felszállításának megakadályozására történjék sürgős intézkedés. Következett a közkórházak központi igazgatójának jelentése a heveny alkoholmérgezésben szenvedőknek az önkéntes mentőegyesület által a túlzsúfolt kórházakba való beszállítása ügyében. Krizs Árpád, Hanasiewicz Oszkár, vitéz Csik László felszólalásai és a tiszti főorvos, valamint a közkórházi központi igazgató felvilágosításai után a szakbizottság az ügyosztály javaslatához azzal járult hozzá, hogy a kérdés rendezése érdekében a budapesti önkéntes mentőegyesülettel a tárgyalások indíttassanak meg. Napirend után : Vitéz Csik László rámutatott arra, hogy a növekedő munkanélküliség folytán felszaporodott szegény betegek ellátását a hatósági orvosok alig győzik s ezért szükségesnek tartaná, hogy ezek létszámának felemelése iránt sürgős intézkedés történjék. Egyúttal sürgette az iskolaorvosok státusrendezésének végrehajtását. Csordás Elemér tiszti főorvos és Borszéky Károly felvilágosításai után Krizs Árpád javasolta, hogy a szakbizottság üléséből kérjék fel a polgármestert arra, hogy a kerületi orvosok számának ideiglenes jelleggel történő szaporítása iránt sürgősen intézkedjék. A szakbizottság ilyen értelemben határozott. A polgármesteri III. (városrendezési és magánépítési) ügyosztály szakbizottságának ülései. — 1932. évi február hó 22. és 24.-én. — A polgármesteri NIL (városrendezési és magánépítési) ügyosztály állandó szakbizottsága 1932. évi február hó 22.-én és 24.-én ülést tartott. A szakbizottság tárgyalta a X. kerületi Sport Club telekbérleti kérelmére vonatkozó ügyosztályi előterjesztést. Tárgyalta továbbá a X. ker. Kerepesi-út, Kereszturi-út, Névtelen-utca és Sashalom határa közé eső terület szabályozási tervét. A szakbizottság hozzájárult a következő telekrendezési engedélyek kiadásához : Özv. Pál Albertné,II., Toldi Ferenc utca 14042. hrsz., Assisi Szent Ferenc leányai betegápoló testvérek, L, Tárogató-út 11076. és 11077. hrsz., özv. Csima Józsefné és társai, L, Diósárok-út 10149. hrsz., Engler Sámuel, II., Horvát-utca 13629. hrsz., Gics János és társa, III. Testvérhegy-dűlő 20440/1—2. hrsz., Miklós Géza, III, Csúcshegy 21084. és 21085. hrsz., Pollák Gyula, IX., Tóth Kálmán utca 37984. hrsz.,Gyurcsy László és társa, 111., Pálvölgy 15608. hrsz., özv. Hessler Antalné, IIL, Kaszás utca 19713. hrsz., Lang Mátyás és társa, IIL, Vörösvári út 18112. hrsz., Marx és Mérei, VII., Czobor utca 30697. és 30710. hrsz., Kuti Gyula, VII., Bácskai-utca 31696/11—12. hrsz., Langer Géza, VII., Czobor-utca 30619. hrsz., Stobitzer Béla, VIII., Kisfuvaros-utca 35072. és 35073. hrsz., Magyar ládaipar és fakereskedelmi Rt., VI., Szegedi-út 27279—27285. hrsz., Radóczy János, VII., Kolumbus-utca 31608/25. hrsz., Palatínus Építő Rt., VI., Klapka-utca 27941/1—3. és 27941/10—19. hrsz., Wirth Kálmán, L, Sasad dűlő 2164. és 2165. hrsz., Nisner Antal és társa, L, Tétényi-út 3482/9. hrsz., özv. Okányi Béláné, VII., Erzsébet királyné-út 30344. hrsz., Benes Imre, VII., Lőcsei-út 31246/2. hrsz., Molnár János és társai, I., Budaörsi-út 919—921. hrsz., Rejtő Gyula, I., Zólyomi-utca 8109. és 8110. hrsz. Valamint a következő építési engedélyek kiadását javasolta a polgármesternek. A) Nagyobb építkezések : Özv. Kopeczek Györgyné és birtoktársai, épít L, Lenke-utca 70., háromemeletes bérház, lakik VI., Gróf Zichy Jenő-utca 19. (tervező Földes Artúr); Tibor Pál, épít III, Lajos-utca 106—108., háromemeletes bérház, lakik VI., Révay-utca 22. (építőmesterek Mann József és Fia); Sissovics József és neje, II., Toldy Ferenc utca 14034. új hrsz., háromemeletes manzardos bérház, lakik X., Kerepesi-út 15. (tervezők Jánszky Béla és Szivessy Tibor); Sebő Ödön és neje, dr. Holczer Zsigmond és neje, VI., Tar utca 6., egyemeletes lakóházra II. és III-ik emelet ráépítés, lakik VII., Thököly-út 16. (tervező Erdélyi Jenő); Szivessy Tibor és neje, II., Csónak-utca 5., átalakítás, toldalék és emeletráépítés, lakik V., Zrinyi-utca 12. (tervező ugyanaz); Zsazsula Istvánné és birtoktársai, VI., Ambrus-utca 2., egyemeletes bérház, lakik V., Reitter Ferenc-utca 65. (tervező Mészáros Imre) ; Haidinger Rezsőné, L, Szentpétery-utca 24., egyemeletes lakóház, lakik IX., Pipa-utca 4. (tervező Csaják Kálmán). B) Emeletes családi és lakóházak : Fehér Gyula és neje, L, Városmajor-utca 47/b, magasföldszintes lakóház toldalék és átalakítás, lakik L, Alma utca 6. (tervező Vajda Andor és Vajda Pál kőművesmester és Nándor Pál építőmester); Hoffmann Emilné, II., Pasaréti út 79., magasföldszintes családi ház, lakik VIII., Bezerédy utca 4. (felelős kivitelező Rottenberg Vilmos); Dívard Alfréd és neje, II., Névtelen utca 11656/18. hrsz., egyemeletes családi ház, lakik VII., Eötvös-utca (tervező Pink Béla és Rácz Márton); dr. Van Royen Gyula és neje, II., Törökvész-utca 12395/4. új hrsz., egyemeletes családi ház és lábazatos kerítés, lakik IV., Deák Ferenc-utca 7. (tervező Hendrich Antal). C) Földszintes családi és lakóházak : Kapossy József és neje, VI., Kartács-utca 17., lakik VI., Petneházy-utca 76/a (tervező Pfandler Mihály); Schwarcz Dávid Dezső, VI., Csongor-utca 7., földszintes utcai családi ház és udvari iroda és műhelyépület, lakik VII., Fűrész utca 25. (tervező Alavay