Fővárosi Közlöny, 1934 (45. évfolyam, 1-30. szám)

1934-07-10 / 30. szám

776 FŐVÁROSI KÖZLÖNY 30. szám. — július 10. Az ajánlattevőnek az ajánlatában ki kell jelentenie, hogy a székesfővárosnak a hirdetett munka vagy szállítás teljesítésére vonatkozólag érvényben levő általános és rész­letes vállalati feltételeit, továbbá a terveket, a helyi (telek­ stb.) viszonyokat ismeri s hogy az említett feltételeket, valamint a székesfőváros szokásos elszámoló szabályzatát magára nézve mindenben kötelezőnek elfogadja. Az ajánlati nyomtatványokat úgy kell kitölteni, hogy azokon javítás (törlés, beszúrás, vakarás) ne legyen. Ha javítás mégis előfordul, úgy ezt az ajánlattevő az illető nyomtatványon sajátkezű, illetőleg cégszerű aláírásával igazolni tartozik. Csatolni kell az ajánlathoz a társadalombiztosítási köz­tartozásokról szóló s a Közszállítási Szabályrendelet 18. §-ának e), valamint a 28. §-ának h) pontjában körülírt kimutatást, esetleg a 9090/1931. M. E. sz. kormányrendelet 31. szakasza értelmében kiállított és a 70.932/1932. B. M. számú rendelet­nek megfelelően két tanúval előttemezett joghatályos enged­ményt, továbbá a bánatpénz letételét igazoló pénztári nyugta hivatalos másolatát, esetleg a bánatpénz összegéről szóló posta­feladóvevényt, vagy ennek közjegyzőileg hitelesített másolatát. Az ajánlathoz bánatpénzképen készpénzt vagy más értéket (takarékbetéti könyvecskét, értékpapírt stb.) mellékelni nem szabad s az ilykép netán előálló károsodásért a székes­főváros semminemű felelősséget nem vállal. Bánatpénz gyanánt a 250.000 P értéket meg nem haladó munka vagy szállítás után az ajánlati végösszeg (ajánlat szerinti érték) 2%-át, ennél nagyobb értékű munka vagy szállítás esetében 250.099 P-ig a 2%-át, azonfelül pedig 1%-át kell letenni. A bánatpénzt, ha netán a százalékos számításnál filléres összeg is állana elő, felfelé pengőre kell kikerekíteni. A kézműiparosokat (kisiparosokat) érdeklő munkák vagy szállítások esetében a szakmabeli kisiparos nem tartozik bánatpénzt letenni akkor, ha az ajánlatában foglalt végösszeg (ajánlat szerinti érték) a 15.000 P-t meg nem­ haladja. A bánatpénzt az illető versenytárgyalási hirdetmény ügyszámára hivatkozva minden egyes bánatpénzköteles ajánlat után külön-külön kell a közp. számvevőségnél történő előzetes számfejtés mellett a közp. pénztárnál letenni és pedig az ajánlat benyújtása előtt. Bánatpénzül, ha azt nem készpénzben teszik le, a minden­kor érvényben levő kormányrendeletek alapján a székes­főváros által kiadott határozatban (jelenleg a 153.297/1929—VI. sz. tan. határozatban) megjelölt egyéb értékek, valamint értékpapírok, betétkönyvek és kezességi nyilatkozatok fogad­hatók el a szóban levő határozatban közölt, módozatok és értékszámítás szerint. Az idevonatkozólag szükséges felvilágosí­tásokat az érdekelt ajánlattevő kívánságára a közp. számvevőség X. ügyosztálya (IV., Központi városháza, III. emelet) adja. Az ajánlattevőnek a székesfővárostól járó valamely követelését, ideértve a más munkánál (szállításnál) letett bánat­pénzét vagy biztosítékát is, az új pályázatnál lekötni, illetőleg arra hivatkozni nem lehet. Társvállalkozóknak az ajánlatukban ki kell jelenteniök, hogy az ajánlatért egyetemlegesen felelősek s az ajánlatot mindegyik társnak személyesen vagy közjegyzőileg felhatalmazott megbízottja útján kell aláírnia. Jogi személyek, nem önjogú személyek, társaságok és társvállalkozók tartoznak ajánlatukban olyan megbízottat be­jelenteni, ki nevükben és javukra pénzt vagy más értéket fel­venni és nyugtázni jogosult. Ugyanez a kötelezettség terheli a nem helyben lakó ajánlattevőt is az esetben, ha a kereseti járandóságait vagy az őt illető egyéb értékeket nem kívánja személyesen felvenni. Társaságok és társvállalkozók a pénzfelvételre vonatkozó megbízást csak együttesen­­vonhatják vissza s csak együttesen jelölhetnek ki a pénzfelvételre más megbízottat. A hirdetett munkálat vagy szállítás teljesítéséhez ipari jogosítvány (iparengedély, iparigazolvány) szükséges. Az az aján­lattevő, aki a hirdetett ipari munkálat (építkezés) teljesítésére törvényes képesítéssel nem bír, tartozik ajánlatában helyben lakó megbízottat és pedig önálló iparost megnevezni, aki ipari jogosít­vánnyal rendelkezik s aki az illető munkát tényleg végre fogja hajtani. Ily megbízás esetében mindenkor csatolni kell az ajánlat­hoz az illető szakértő megbízott ipari jogosítványát, eredetben vagy hiteles másolatban és a munka elvállalására vonatkozó, saját­kezűleg aláírt nyilatkozatát. Ha az ajánlattevő a székesfőváros előtt­ ismeretlen, ipar­jogosítványát, vagy annak közjegyzőileg hitelesített másolatát az ajánlathoz kell csatolnia. Az az ajánlattevő, aki a székesfővárossal még üzleti összeköttetésben nem állott, tartozik megbízhatóságát és szállító­képességét az illetékes kereskedelmi és iparkamara bizonylatával, vagy más elfogadható módon igazolni. Az ajánlatban előirányzott végösszeg után a székes­főváros terhére bélyeg- és illetékköltséget, adót stb. külön felszámí­tani nem lehet, hanem mindennemű költséget az egységárakba kell beilleszteni. Az ajánlattevők, vagy igazolt képviselők az ajánlatok felbontásánál jelen lehetnek. Sértett vagy lepecsételetlen borítékban, vagy elkésetten be­adott, avagy hiányosan kitöltött, vagy nem az előírt nyomtat­ványokon megírott, továbbá a kikötött bánatpénz letétele nélkül, illetőleg nem elegendő bánatpénz letételével, úgyszintén valamely követelésnek bánatpénzként való lekötése mellett benyújtott, vagy a társadalombiztosítási köztartozásokról szóló kimutatással fel nem szerelt ajánlatok az odaítélésnél figyelembe nem jönnek. Nem jönnek figyelembe továbbá azok az ajánlatok sem, melyek ide­vonatkozólag a Közszállítási Szabályrendelet 28. §-ában felsorolt egyéb okok miatt vehetők figyelembe. A székesfőváros polgármestere fenntartja magának a jogot, hogy a beérkezett ajánlatok közül az ajánlott árakra való tekintet nélkül szabadon választhasson s hogy az elosztható munkanemeket (szállításokat) több vállalkozó között meg­oszthassa, illetőleg tetszése szerint egyik ajánlatot sem fogadja el s új versenytárgyalást tartson, anélkül, hogy e miatt az ajánlat­tevők a székesfőváros, vagy annak közegei ellen kártérítési vagy bármiféle más igényt támaszthatnának. Az ajánlattevők az ajánlataikkal a székesfőváros polgár­mesterének döntéséig, vagyis az odaítélésig a székesfővárossal szemben kötelezettségben maradnak. Az ajánlatok az odaíté­lésig vissza nem vonhatók s azetett bánatpénz sem kérhető addig vissza. Ha az odaítélés időpontja tekintetében az illető verseny­tárgyalási hirdetményben külön kikötés nincsen, úgy az ajánlattevők az ajánlatok felbontása napjától a Közszállítási Szabályrendelet 25. §-ában meghatározott határidőig maradnak kötelezettségben. Azok az ajánlattevők, akiknek ajánlatát a székes­főváros az odaítéléskor nem fogadta el, bánatpénzeiket rövid­úton visszakapják. A pályanyertes ajánlattevő az ajánlási összeg 5%-át — melyben a már netán letett bánatpénz, ha az biztosítékul is szolgált, beleszámít — az általános vállalati feltételekben meg­állapított módozatok szerint és időtartamra biztosítékként letenni tartozik. Ezenkívül a kereseti részjárandóságokból további 5%-nyi összeg, felülvizsgálati részletként levonásba kerül, a végjárandóság kiutalásáig. A bánatpénz a biztosíték s a felülvizsgálati részlet után kamat nem jár, bármeddig s bármi oknál fogva marad­nának is azok a székesfőváros letétjében. A készpénzben letett bánatpénz és biztosíték azonban a fennebbi elbírálás alá eső egyéb értékekkel bármikor kicserélhető. A székesfőváros a munkára (szállításra) előleget nem nyújt, azonban a beadott időközi keresetekre a teljesítés arányában megfelelő kereseti részösszegeket folyósíthat.

Next