Fővárosi Közlöny, 1937 (48. évfolyam, 1-22. szám)

1937-03-05 / 12. szám

tartottak közül a meglévő alkalmazottain kívül alkalmazni és ezt ellenőrzés céljából a polgármesteri II. ügyosztálynál bejelenteni. A székesfőváros területén végzendő munkálatoknál az 1934. május hó 15.-én kelt 81.460/1934—11. pm. sz. rendeletben foglaltak irányadók, amelyek szerint a munkáknál csak olyan munkások alkalmazhatók, akik igazoltan legalább 1 (Egy) év óta állandóan Budapesten laknak. A munkával megbízott vállalkozó tartozik a munká­sokat az illető iparágban szokásos, vagy a szakmabeli munkaadók és munkások többsége által létesített és kormány­hatóságilag jóváhagyott alapszabályokkal működő szerve­zetek által egyetértőleg megállapított és életbeléptetett munkaidő és bér mellett foglalkoztatni. Köteles azonban a vállalkozó a munkásoknak legalább 36 fillér, azaz harminc­hat fillér órabért fizetni, még akkor is, ha akkoriban végzett munka esetén a kiszámított heti keresetből egy munka­órára 36 fillérnél kevesebb esik. Ugyancsak tartozik vállal­kozó a munkához szükséges szerszámokat, eszközöket a munkások rendelkezésére bocsátani, így tehát a fizetendő bér tisztán a végzett munkára vonatkozik, minden egyéb szolgáltatástól függetlenül. Amennyiben pedig az alkal­mazott munkások (kubikusok) szerszámot (ásó, lapát, csákány, kőtörő-kalapács, talicska) hoznak magukkal, úgy ezeknek használatáért vállalkozó óránként legalább 2 (kettő) fillért tartozik megtéríteni. Vállalkozó köteles minden héten az alkalmazott mérnök és munkások fizetési lajstromának pontos máso­latát a polgármesteri II. ügyosztálynak bemutatni. A munkások helybenlakását, a munkabért, a munka­időre vonatkozó utasítások, valamint az összes szerződési kikötések betartását úgy a munka helyszínén, mint a kifizetések alkalmával is szigorúan fogom ellenőriztetni. Amennyiben a vállalkozó a kikötött feltételeknek, vagy az építésvezetőség utasításainak nem tenne eleget, úgy kikötöm magamnak a jogot, hogy a vállalkozót az érvényben lévő Közszállítási Szabályzat alapján kötbérrel sújthassam. Ha pedig a vállalkozó kötelezettségének ezután sem tenne eleget, a munkát tőle megvonom és azt kárára és veszélyére más vállalkozó útján fogom végrehajtani. Vállalkozó tartozik ajánlatához a szállítandó építési anyagokból mintát csatolni és a székesfővárosi Útügyi Intézet bizonyítványával igazolni, hogy a mintázott anyagok a székesfőváros előírásának megfelelnek. Csak megfelelő anyagok használhatók fel. Joga van a fővárosnak a szállított építőanyagokból annyiszor, amennyiszer szükségét látja, a munka helyszínén mintát venni és a székesfővárosi Útügyi Intézetnél megvizs­gáltatni. Az előírásnak meg nem felelő anyagok vizsgálati költségei vállalkozót terhelik. A vállalkozó tartozik ajánlatában elismerni a főváros­nak azt a jogát, hogy a munkánál foglalkoztatott alkalma­zottak, munkások és alvállalkozók igazolt járandóságait a vállalkozó követelése terhére még az esetleges engedményezé­seket is megelőzően kifizethesse. A vállalkozónak az általa végzett munka jóságáért a vállalati feltételekben előírt időtartamra jótállást kell vállalnia. A Közszállítási Szabályzat 27. §. 5. pontja értelmében ennél a munkánál az ingás az egyes munkanemek értékének 20%-ánál magasabb is lehet és a 62. §. 4. pontja szerint az esetleg felmerülő több vagy kevesebb munka címén sem kártérítés, sem új egységár, vagy határidő megállapítás nem követelhető. Vállalkozó cég köteles munkadíj-kimutatásaiban és számlájában külön feltüntetni, hogy a munkához felhasznált" főanyagok mind forgalmiadóváltság alá esnek-e és hogy a váltságkulcs valamelyik főanyagra nézve nem 0%-e? Ellenkező esetben a számlát a főváros nem fizeti ki. Az ajánlat benyújtásához szükséges nyomtatványok a Központi városháza II. emelet 289. ajtószám alatt az előírt díj ellenében kaphatók. A szükséges felvilágosítás a Központi városháza II. emelet 294/a ajtószám alatt nyerhető, ahol a tervek is megtekinthetők. A kellően felbélyegzett és lepecsételt borítékban elhelyezett ajánlatokat 1. évi március hó 30.-án délelőtt 10 óráig kell a Központi városháza II. emelet 284. ajtószám alatt benyújtani. Az ajánlatok borítékját a következő felirattal kell ellátni: »Ajánlat a 44.702/1936—11. pm. sz. versenytár­gyalási hirdetményben közölt a III. ker. óbudai új kivezető főúttal kapcsolatos dunaparti támfal kőfaragó munkáira.« Fenntartom magamnak a jogot, hogy az ajánlatok közül árakra való tekintet nélkül szabadon választhassak, illetve, hogy azokat teljesen mellőzhessem, Budapest, 1937. március hó 3.-án. A székesfőváros polgármestere. 44.702/1936 — 11. szám. Versenytárgyalási hirdetmény. 1-3 A III. ker. óbudai új kivezető főúttal kapcsolatos dunaparti támfal alapépítményi és beton munkáira, valamint terméskőburkolat és mellvéd elhelyezési munkáira nyilvános versenytárgyalást hirdetek. Az ajánlatok megtételénél a Fővárosi Közlöny hiva­talos hirdetések rovatának élén közölt »Ajánlati felté­telekben kívül az alábbiak irányadók. A munkálatokra az 50.000/1934. K. M. sz. Közszállí­tási Szabályzat, a középítkezési munkákra vonatkozó Általá­nos és vállalati, valamint az Ajánlati, Szerződési, Különleges vállalati, továbbá a M. M. É. E. 1931-es vasbetonszabályzata és a jelen versenytárgyalási hirdetmény alábbi feltételei érvényesek. Bánatpénzül az ajánlati összeg 2%-át, biztosítékul pedig — megbízás esetén — a vállalati összeg 5%-át kell letenni. A munkát elnyerő mindegyik vállalkozó cég tartozik egy a budapesti kir. József Műegyetemet (M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) végzett oki. mérnököt az odaítélés időpontjától a munka befejezé­séig, de legalább hat hónapig heti 30 pengő fizetés mellett az Állástalan Diplomások Országos Bizottsága által nyilván­tartottak közül a meglévő alkalmazottain kívül alkalmazni és ezt ellenőrzés céljából a polgármesteri II. ügyosztály­nak bejelenteni. A székesfőváros területén végzendő munkálatoknál az 1934. május hó 15.-én kelt 81.460/1934—11. pm. sz. rendeletben foglaltak irányadók, személyek szerint a munkáknál csak olyan munkások alkalmazhatók, akik igazoltan legalább 1 (Egy) év óta állandóan Budapesten laknak. A munkával megbízott vállalkozó tartozik a munká­sokat az illető iparágban szokásos, vagy a szakmabeli munkaadók és munkások többsége által létesített és kormány­hatóságilag jóváhagyott alapszabályokkal működő szerve­zetek által egyetértőleg megállapított és életbeléptetett munkaidő és bér mellett foglalkoztatni. Köteles azonban a vállalkozó a munkásoknak legalább 36 fillér, azaz harminc­hat fillér órabért fizetni, még akkor is, ha akkoriban végzett munka esetén a kiszámított heti keresetből egy munka­órára 36 fillérnél kevesebb esik. Ugyancsak tartozik vállal­kozó a munkához szükséges szerszámokat, eszközöket a munkások rendelkezésére bocsátani, így tehát a fizetendő bér tisztán a végzett munkára vonatkozik, minden egyéb szolgáltatástól függetlenül. Amennyiben pedig az alkal­mazott munkások (kubikusok) szerszámot (ásó, lapát, csákány, kőtörő-kalapács, talicska) hoznak magukkal, úgy ezeknek használatáért vállalkozó óránként legalább 2 (kettő) fillért tartozik megtéríteni. Vállalkozó köteles minden héten az alkalmazott mérnök és munkások fizetési lajstromának pontos máso­latát a polgármesteri II. ügyosztálynak bemutatni. A munkások helybenlakását, a munkabért, a munka­időre vonatkozó utasítások, valamint az összes szerződési kikötések betartását úgy a munka helyszínén, mint a kifizetések alkalmával is szigorúan fogom ellenőriztetni. Amennyiben a vállalkozó a kikötött feltételeknek, vagy az építésvezetőség utasításainak nem tenne eleget, úgy kikötöm magamnak a jogot, hogy a vállalkozót az érvényben lévő Közszállítási Szabályzat alapján kötbérrel sújthassam. Ha pedig a vállalkozó kötelezettségének ezután sem tenne eleget, a munkát tőle megvonom és azt kárára és veszélyére más vállalkozó útján fogom végrehajtatni. Vállalkozó tartozik ajánlatához a szállítandó építési anyagokból mintát csatolni és a székesfővárosi Útügyi Intézet bizonyítványával igazolni, hogy a mintázott anyagok a székesfőváros előírásának megfelelnek. Csak megfelelő anyagok használhatók fel. Joga van a fővárosnak a szállított építőanyagokból annyiszor, amennyiszer szükségét látja, a munka helyszínén mintát venni és a székesfővárosi Útügyi Intézetnél megvnts.

Next