Fővárosi Közlöny, 1943 (54. évfolyam, 29-57. szám)
1943-11-16 / 49. szám
Alkalmazási engedély megadása. A polgármester 1943. október 21.-én a 316.441/1943. III. számú véghatározatot adta ki. Wentzel Jakab az általa forgalomba hozott újfajta gipszes téglákra alkalmazási engedélyt kért. A Fővárosi Közmunkák Tanácsának 9291/1943. számú előzetes hozzájárulása alapján a Wentzel-féle gipszes téglákra az alkalmazási engedélyt megadom a következő kikötések mellett: 1. A Wentzel-fék 12x14x25 méretű téglák, melyek dunahomok és mint kötőanyagból nagyrészt stukaturgipszből és részben magnéziumoxidból állanak, falazás céljára felhasználhatók, mészhabarccsal falazva. A házak külső falait a föld színe fölött 60 cm magasságig és középfalait a szigetelőréteg alatt Wentzel-féle téglából falazni nem szabad. 2. A fal megengedett igénybevétele a közönséges égetett agyagtéglafalra megengedett érték 2/3 része lehet. 3. Hőszigetelés és tűzvédelem szempontjából nem szabad a közönséges téglából épült falnál vékonyabbra készíteni. 4. Ez az engedély 1948. évi december hó 31.-én érvényét veszti és meghosszabbításáért újból kell folyamodni. Utasítom a Fővárosi Közlöny szerkesztőségét, hogy ezt a véghatározatot a Fővárosi Közlöny legközelebbi számában tegye közzé. Ez ellen a véghatározat ellen a kézbesítését követő naptól számított 15 napon belül a Fővárosi KözmunkákTanácsához intézendő és hozzám előterjesztendő fellebbezésnek van helye. Géperejű társaskocsijáratra kiadott engedélyokirat meghosszabbítása. A polgármester 1943. november 10.-én 53.188/1943. V. szám alatt a következő véghatározatot adta ki: Tavasz Gusztáv budapesti lakos kéri, hogy a Szépvölgyi út és Hármashatárhegy között közlekedő esetenkénti társaskocsi gépjárművállalat üzembentartására jogosító és az 1943 évi december hó 31.-én lejáró engedélyokiratának érvényét hoszszabbítsam meg. Az előterjesztett kérelem alapján az 1930. évi XVI. t.-c. 10. §-ában foglalt rendelkezésekre figyelemmel, ebben az ügyben az 1943. évi november hó 29-én (hétfőn) 10 órakor nyilvános engedélyezési eljárást tartok. Az engedélyezési tárgyalás helye a IV., Központi városháza, II. pavillon, I. emelet 7. szám. Az engedélyezési eljárás vezetésével dr. Onody János tanácsjegyző urat bízom meg. Felhívom a Fővárosi Közlöny szerkesztőségét, hogy a Közlöny legközelebb megjelenő számában a jelen határozat fenti első és második bekezdését, mint hirdetményt egy alkalommal tegye közzé. Ez ellen a közbeszóló intézkedést tartalmazó határozatom ellen az 1929. évi XXX. t.-c. 48. §-a értelmében jogorvoslatnak helye nincs. 16.319,1943—1. szám. Versenytárgyalási hirdetmény. 1. Nyilvános versenytárgyalást hirdetek a székesfővárosi házinyomda részére az 1944. évben szükséges különleges kőnyomdaanyagok szállítására. A közszállítás költségei szabályszerűen biztosítva vannak. 2. Ennek a közszállításnak a feltételei tekintetében a jelen hirdetményben felsorolt kikötéseken kívül az 1939. IV. törvénycikk és a Közszállítási Szabályzat rendelkezései, a m. kir. iparügyi miniszter úr által kiadott és érvényben levő általános, részletes és különleges ajánlati feltételek, valamint a Fővárosi Közlöyyben a »Hivatalos hirdetések« című rovat élén minden év január és július havában az első számban — amennyiben a módosítás szüksége merülne fel időközben is — közölt, illetőleg a Fővárosi Közlöny kiadóhivatalában 10 fillér áron beszerezhető ajánlati feltételek kikötései érvényesek. 3. Ezt a közszállítást esetleg megosztva fogom kiadni. 4. Az ajánlatot a rendelkezésre bocsátandó ajánlati űrlapnak és mellékleteinek felhasználásával a jelen hirdetményben, valamint az ezt kiegészítő és fentebb említett többi feltételekben foglaltak értelmében olykép kell szövegezni, hogy az ajánlat és mellékletei a szerződés minden adatát és feltételét tartalmazzák. 5. Az ajánlatnak a következő mellékleteket kell tartalmaznia : költségvetést, OTI, MABI kimutatást vagy engedményokiratot ,iparjogosítványt egyszerű másolatban, kisiparosoknál kisipari mivoltuk igazolását, bejegyzett cégnél cégkivonatot és címpéldányt (fényképmásolatban), bánatpénz letétele esetén az arról szóló nyugtát, vitézek, hadirokkantak, vitéz, illetőleg hadirokkant mivoltuk igazolását a különleges ajánlati feltételekkel és a polgármesteri XV. ügyosztály által kiadott tanúsítványt. 6. Az ajánlattevő tartozik ajánlatához a szállítandó különleges kőnyomdai anyagokból mintát csatolni. 7. Az ajánlati és költségvetési űrlap, a feltételek és áruminták a megrendelő hivatal helyiségében (Székesfővárosi Házinyomda) IV. ker., Városház utca 9/11. sz., fszt. 30/a ajtószám alatt a hivatalos órák alatt megtekinthetők és díjtalanul megszerezhetők. 8. A közszállítással kapcsolatban felmerülhető kérdésekre a szükséges felvilágosítások az előző bekezdésben említett hivatalos helyiségben nyerhetők. 9. A megfelelően elkészített ajánlatokat sértetlen borítékban elhelyezve, pecséttel lezárva a megrendelő hivatalnál Budapest székesfőváros házinyomdája) IV. ker., Városház utca 9/11. sz., fszt. 30/a ajtószám alatt 1943. év november hó 30. napján délelőtt 9—10 óra közötti időben személyesen vagy megbízott útján kell benyújtani, a benyújtott ajánlatok ugyanaznap délelőtt 11 órakor ugyanebben a hivatalos helyiségben kerülnek nyilvános felbontásra. 10. Az ajánlatot, amelyet az ajánlattevő nem a kijelölt helyen és a kijelölt időben nyújt be, vagy pedig nem a megállapított feltételek és előírások értelmében készít el, a Közszállítási Szabályzat idevonatkozó rendelkezései szerint figyelembe venni nem lehet. Budapest, 1943. évi október hó 28.-án A székesfőváros polgármestere. HIVATALOS HIRDETÉSEK. E rovat élén ezideig minden számban megjelent »Ajánlati feltételek a székesfőváros polgármestere által kiírt nyilvános versenytárgyalásokhoz» című hirdetmény ezentúl minden évben csak két alkalommal: január és július havában, az első számban jelenik meg. A szóbanforgó hirdetménynek a »Fővárosi Közlöny« 13. számában (1941. évi március hó 14.-én) közölt módosított szövege különlenyomatban a Fővárosi Közlöny kiadóhivatalában (Központi városháza, földszint 6. szám alatt) 10 fillér áron beszerezhető. Amennyiben e feltételek újabb módosítása időközben szükségessé válnék, úgy a módosítást esetről-esetre külön is közölni fogjuk.