Fővárosi Közlöny, 1946 (57. évfolyam, 29-56. szám)

1946-12-31 / 56. szám

56. nám — itetmbtr SX FŐVÁROSI KÖZLÖNY 1441 A közlekedési ügyosztály jelentésében azt látom, hogy: »A közlekedésügyi miniszter felterjesztésemre értesített, hogy a MÁV a Márvány-utca tengelyében levő MÁV pályaát­hidalás helyreállítási költségeit a jövő év folyamán biztosí­tani íogja.« Nagyon kérem a polgármester urat, hogy pró­báljuk meg valamiképen ezt a hidat helyreállítani, talán adjunk előlegként valamit az államnak vagy a MÁV-nak, mert a jelenlegi állapot tovább nem tartható fenn, hiszen ez a rész szinte a város szívében fekszik és ez a híd a városnak egyik legnagyobb forgalmú hídja volt. Nem is tudom, hogy miért nem lehetett két év alatt rendbehozni ezt a hidat és min mult ez? Úgy látszik, nem akadt senki, aki erre a figyel­met felhívta volna. Ez a híd a budaiak egyik legfontosabb közlekedési útján van. 30 évig laktam azon a környéken és tudom, mit jelentett ez a kis híd. Nem hiszem, hogy olyan nagy költségbe kerülne ennek a hídnak a helyreállítása, hogy azt a jövő évre kellene halasztani. Ismételten kérem a polgár­mester urat, legyen szíves megnézni, mit lehet itt csinálni? Menjen el valaki a közlekedésügyi minisztériumba és beszélje meg ezt a kérdést. Talán előlegezni kell a költségeket, azon­ban kétségtelen, hogy tenni kell valamit. A közlekedésügyi minisztérium valóban csodákat müvei a hídépítés terén. Szeretném, ha itt is csodát tenne. Egyébként meglepetve látom, hogy ezzel a híddal két esztendő alatt semmi sem történt. Igen tisztelt Közigazgatási Bizottság! Csodálkozva olvasom a közlekedési ügyosztály jelentésében, amit egyéb­ként a napilapokból is olvashattunk, hogy a Fővárosi Köz­munkák Tanácsa a Rózsadombon tervezett trolleybusz ügyében helyszíni szemlét tartott és a kérdést november 8-án tartott ülésében tárgyalta. Az ülés határozata értelmében a tervezett trolleybusz-járat létesítéséhez városszépészeti szempontból nem járult hozzá. Meg kell mondanom, hogy régen olvastam ilyen humoros dolgot: városszépészeti szem­pontból nem járul hozzá, — ez groteszkül hangzik most, amikor annyi rom van a városban, — hogy néhány dróthuzal és néhány oszlop legyen az útvonalakon felállítva. Fischer József kedves barátommal, a Közmunkatanács elnökével megbeszéltem a dolgot és remélem, hogy ebben a tekintetben bizonyos korrekciót fogunk elérni. Tudni keli, hogy a hegyi pálya tönkreteszi az autóbuszt és most nem vagyunk abban a helyzetben, hogy az autóbuszokat idő előtt engedjük tönkremenni. Ha meg lehet oldani a kérdést másképen, nem autóbusszal, hanem villamosjárattal, amelynek az élet­tartama sokkal nagyobb, mint a benzinmotoré, akkor miért nem folyamodunk ahhoz a megoldáshoz, hogy ezt csináljuk meg? Amikor olvastam a jelentést és a lapokban olvastam az elutasító határozatot, eszembe jutott egy fejezet a buda­pesti villamosközlekedés 50 éves történetéből — amelyet a BSzKRt Íratott meg a jubileumra —, ahol arról beszélnek, hogy miért kellett a föld feletti vezetéket megépíttetni a földalatti vezetékek helyett. Akkor a tanács, illetőleg a törvényhatóság szépészeti szempontból nem járult hozzá a felsővezetékes villamosokhoz s ekkor a Kakas Mártonban megjelent egy kép, ahol össze volt drótozva az egész Buda­pest, s ez az összedrótozás az egész Budapest képétmeg­rontotta. Ennek a határozatnak volt azután az eredménye, hogy amikor egy kis eső esett, akkor a kocsi vezetők kény­telenek voltak leszállni, oldalba rúgták a kocsit és csak ezután mehettek tovább. De ha a Rákóczi-úton, a körutakon és a Kossuth Lajos-utcában nem rontja a városszépészetet a huzal, akkor a rózsadombi villatulajdonos urak is ki fogják bírni, hogy néhány szál drót legyen ott az úttest fölött. Nagyon kérem a polgármester urat, legyen szíves meg­keresni a Közmunkatanácsot. A Közmunkatanács igen tisztelt elnökét is kérem, tegye újból megfontolás tárgyává ezt a határozatot, nézzük meg, hogy milyen megoldást lehet találni. Nem hiszem, hogy túlságosan el fogjuk rontani a városképet azzal, ha a Rózsadombra trolleybuszokat vezetünk fel. Tisztelt Közigazgatási Bizottság! Az elmúlt hetekben nagy küldöttségjárások voltak a miniszterelnökhöz, minisz­terekhez, államtitkárokhoz. Minden, valamilyen befolyással bfró állami funkcionáriust felkerestek a küldöttségek gyárak­ból, üzemekből, háztömbökből a közélelmezés megjavítása, illetőleg a drágulás folyamatának megakadályozása végett. Mi, szociáldemokraták, nagy részvéttel és együttérzéssel néztük ezeket a felvonulásokat. Nem tudtunk arra az állás­pontra helyezkedni, hogy ezeket fölényesen lehet lekicsinyelni és mesterségesen megrendezetteknek nyilvánítani. Éreztük, hogy igenis a tömegek lelkében fájdalmasan él, hogy a jó forint nem romlik, hanem a jó forinttal nehezen lehet vásá­rolni. Nehezen lehet vásárolni olyan élelmicikkeket, amelyek az életfenntartáshoz nélkülözhetetlenek. Különösen pedig most, a téli időben nehéz nem együttérezni azzal az igen nagyon filléres keresettel bíró munkás- és tisztviselőtömeggel, amely nem tud a lakásában meleget teremteni és nem tud megfelelőképen táplálkozni. Nehéz erről a kérdésről nyugod­tan és higgadtan beszélni olyan embereknek, akik erről köz­vetlenül a saját bőrükön szereznek tapasztalatokat. Meg kell mondanom, hogy mulásztások történtek ebben a tekintetben. Nem akarok a részletekbe menni, de azt kell kérnem a polgármester úrtól, hasson oda, hogy valami történjék. Hónapok óta hallom, hogy a pontrendszert be akarják vezetni. Miért nem történik valami ebben a tekin­tetben? Ha nem jó a pontrendszer, akkor mondják meg, miért nem lehet megcsinálni? Meg kell magyarázni a töme­geknek, hiszen ezek értelmes emberek. Akikkel meg lehetett értetni az infláció legszörnyűbb időszakában, hogy át kell vészelni a súlyos időket és ingyen kell dolgozniok, ugyan­ezzel a tömeggel meg lehet értetni azt is, ha valamit nem lehet keresztülvinni, — de semmiesetre sem lehet fölényesen elsiklani efelett a kérdés felett. Ha nem jó a pontrendszer, akkor — ismétlem — meg kell mondani, én azonban úgy érzem, hogy ebben a tekintetben lehet valamit csinálni. Tisztában vagyunk azzal, hogy az áru mennyiségét nem lehet szaporítani, azzal is tisztában vagyunk, hogy erre az áru­mennyiségrenem lehet nagytömegű pénzt rászabadítani, mert akkor megint élőiről kezdődik az egész játék. A kormányzás bölcsessége azonban megköveteli, hogy a meglevő árukész­letünket lehetőleg egyformán és igazságosan osszák szét. Arr-a kell törekedni, hogy mindenki hozzájusson az életfenn­tartásához feltétlenül szükséges élelmiszerekhez, textiliákhoz és egyebekhez. Azonnal nem lehet valamiféle olyan csoda­szert alkalmazni, amely ezt egészen nyíltan érzékeltetné a tömegek előtt. De viszont a mai állapotot se szabad tűrni. Ha egy szegényember végigmegy a Körúton, a Rákóczi-úton vagy bárhol, dúsan megrakott kirakatokat lát, neki pedig nincs egy falat kenyere, vagy egy falat szalonnája. Dessewffy Gyula: Ez igaz! Miliők Sándor : Nem a kolostori élet hirdetője vagyok. Az életörömök hozzátartoznak az emberhez. Örökös szomorú­ságban, örökös bánatban, állandó nyomorúságban nem lehet élni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az életörömök olyan szemérmetlenül tobzódjanak, hogy a nagyon nélkülöző tömegek szemében felháborodást keltsenek. Nagyon kérem a polgármester urat, sürgesse ki az illetékeseknél a pontrendszert, vagy pedig a pontrendszer bevezetésének elutasítását és az elutasítás indokolását. Történjék valami. Most talán lehiggadtak a kedélyek egy kissé, elültek a küldöttségjárások, de ha nem történik valami, akkor talán sokkal drasztikusabb formában ismétlődnek meg, ezt pedig nem akarjuk, ezt el akar'juk kerülni. Ugyan­úgy akarunk tömegeinkkel beszélni, mint az inflációs idők­ben, amikor elmentünk minden nagyüzembe, minden állami telepre, magyaráztunk nekik, kértük őket. Most is tegyék lehetővé a mui-ikáspártok embereinek, hogy észszerű okokkal megindokolhassák tömegeik előtt, hogy miért történik, vagy miért nem történik valami, — de így nem mehet tovább. Nem lehet tűrni, hogy az egyik rétegnek túlságosan bőségesen jusson, a másik réteg érdekében pedig semmi se történjék. A meglevő árumennyiségnek: a textiliának, a szövetnek, az élelmiszernek el kell jutnia a tömegekhez még pedig olyan árért, amelyet meg tudnak fizetni. Földes Mihály: Ügy van! Miliők Sándor : Ami a IX. ügyosztály jelentését illeti, arra kérem a polgármester urat, hogy tegyen valamit a fővárosban mind gyakrabban mutatkozó katonakoldusokkal. Dessewffy Gyula: Nagyon helyes! Miliők Sándor: Nem tudom elviselni, ha katona­ruhában látok valakit koldulni az utcán. Kabakovits József : És bérletjegyet mutat fel a koldus a villamoson! Magam láttam! Dessewffy Gyula: Van ilyen is, de van amolyan is! Miliők Sándor : Egyszer valamikor hoztunk már olyan határozatot, hogy minden koldust igazoltatni kell az utcán, el kell vinni szegényházba, vagy megfelelő segélyt kell neki adni, de nem szabad megengedni, hogy kolduljon az utcán. De mi történt? Előfordult, hogy magam is odaléptem egy koídusasszonyhoz, de kijelentette, hogy nem hajlandó szegényházba menni vagy segélyt elfogadni, — ő koldulni akar. Az ilyet be kell csukni. Az ilyen keresetnek használja fel a koldulást. Álkatona-koldusok is vannak az utcán, mint ahogy vannak áloroszok. Rablók és gyilkosok vannak katonaruhában, ugyanígy álkatona-koldusok. Le kell lep­lezni, le kell fülelni őket, de nem szabad tovább tűrni, hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék