Fővárosi Közlöny, 1947 (58. évfolyam, 28-55. szám)

1947-12-31 / 55. szám

leteket, adnak ki, gondoskodjanak arról, hogy ezekről a napilapokban is szó essék. Még csak falragaszok sem tudatták ezt a rendeletet a közönséggel. Most nagy izgalom van mindenfelé a textilrendelet miatt, senki sem tudja, hogy jár-e neki egyáltalában, illetőleg mi jár? Annyi mindent beletesznek az újságokba, — ennélfogva olyan rendelet, mint a textilrendelet is, amely oly sok embert érint, szintén megérdemelné, hogy az újságok foglalkozzanak vele és nagyon üdvös volna, hogy ne csak a­ Magyar Közlönyben publikálják az ilyen fontos dolgokat, hanem úgy, hogy a nyilvánosság is tudomást szerezzen róla. A IX. ügyosztály jelentésében olyan dolgot olvastam, amely szívtajsalmat okozott, jön a karácsony és ilyenkor az ember érzékenyebben reagál azokra a dolgokra, amelyek a­­ gyermekekkel vannak kapcsolatban. Azt írja a jelentés, hogy cipőhiány miatt 1107, ruhahiány miatt 536 és kabáthiány miatt CLA gyermek nem jár iskolába. Nyilvánvaló, hogy a tél keménysége következtében ez a szám emelkedni fog. Még tanácsot sem tudok adni arra vonatkozóan, hogy mit csináljon a polgármester úr. Amikor az elnök úr bejött, éppen akkor vitatkozott a pénzügyi tanácsnok a IX. ügyo­stályt vezető tanácsnok-asszonnyal amiatt, hogy van-e pénze erre a célra, vagy nincs? Szeretném, ha a polgármester úr felderítené, vájjon van-e pénz erre a célra, vagy nincs? Pollák Ferencné tanácsnok: Kell lennie! Mih­ók Sándor : Azt állítja a tanácsnok­­asszony, hogy nem kapja meg azt az összeget, amelyet számára a költség­vetés előír. A pénzügyi tanácsnok úr viszont azt álítja, hogy megkapja. A polgármester urat kérem fel döntő­bírónak ebben a tekintetben, hogy állapítsa meg, mi az igazság és ha lehet, segítsen, hogy ezek a gyermekek elmehes­senek az iskolába és kabát, illetőleg cipő hiánya miatt ne legyen kénytelen néhány száz gyermek odahaza maradni és a tanulásból kiesni. A X. ügyosztálynál van egy zokszavam : azt mondja a jelentés, hogy a közterületi exhumálásokat fedezet hiányában nem lehetett folytatni. Körülbelül egy eszten­dővel ezelőtt szóvá tettem, hogy a budakeszii szanatórium kertjében halottak vannak eltemetve. Kérem, hogy exhumál­ják ezeket a holttesteket, helyezzék el őket valamelyik temetőben, mert a betegek az ilyen dolgokra sokkal érzé­kenyebbek, mint az egészségesek. Emlékszem rá, hogy amikor Ausztriában voltam szanatóriumban, ott megtörtént, hogy valaki kiszökött a szanatóriumból, megtömte magát alko­hollal és a szanatóriumba való visszatérése után tüdővérzést kapott, amely rövid időn belül megölte. Erre a szanatórium lakosságának fele elment, mert olyan helyen, ahol meg lehet halni, tüdőbeteg nem marad. Tudni kell, hogy a tüdőbetegek szanatóriumából szinte úgy lopják ki a holttesteket, hogy­­ ez ne izgassa a betegeket, mert javulásukat rendkívül hátráltatja. Nagyon kérem, hogy ezeket az emberi szem­pontokat méltóztassék figyelembe venni. Először azt­­ mondották, hogy nincsen pénz, azután azt, hogy itt a nyár és azért nem lehet exhumálni, most pedig azt mondják,, hogy azért nem, mert itt van a tél. Kérem a polgármester urat, intézkedjék, hogy a budakeszi szanatórium kertjéből vigyék el az ott eltemetett holttesteket és helyezzék örök nyugalomra valamelyik sírkertben. A XI. fejezettel kapcsolatban visszatérek arra, hogy a polgármester úr megemlékezett a BSzKRt-alkalmazottak kiállításáról. A polgármester úr is olvasta az egyik rajz alatt, hogy közel 8000 BSzKRt-alkalmazott fürdik mosdó­tálból. Mit jelent a mosdótálból való fürdés? Mi, akik a lavórból-fürdők családjából származunk, ezt meg tudjuk mondani. Meg tudjuk mondani, mit jelent az, hogy valaki egy szoba-konyhás lakásban, ahol 6­8-an vannak, nekiáll tetőtől talpig mosakodni. Mennyi bajjal jár ez, milyen energia és milyen nagy lelki elhatározás kell ahhoz, hogy valaki nekiálljon és részletekben fürödjék meg. Ez az egyik. A másik az, hogy a BSzKRt-nak egészségi és forgalmi okokból egyaránt gondoskodnia kellett arról, hogy a vég­állomásokon zuhanyozók legyenek, amelyekben az alkal­mazottak megfürödhetnek. Nem hiszi el a polgármester úr, milyen mértékben és milyen boldogan vették igénybe az alkalmazottak ezt a fürdési lehetőséget. Kérem, hogy amikor a BSzKRt. több mint másfélmillió forint értékű ingyen- és kedvezményes jegyet ad ki, akkor a polgármester úr is adjon néhány ezer jegyet ellenszolgáltatásképen a BSzKRt­alkalmazottaknak, hogy elmehessenek fürdeni a fürdőkbe. Ne csak a BSzKRt-ot terheljék ezek a szükségszerű közületi kiadások, hanem egyszer kapjon a BSzKRt. is valamit ellenszolgáltatásképen a kiadott jegyekért. Felemelték a fürdőjegyek árát, a BSzKRt-alkalmazottak nem tudják megfizetni.... Fodor Gyula alpolgármester : Nem emelték fel! A luxus­fürdőket emelték fel, de a BSzK Rt. alkalmazottak sohasem mentek luxus­fürdőbe! Mih­ók Sándor : Fenntartom javaslatomat és nem fogok erről a kérdésről leszállni, akármennyire is ezt szeretné az alpolgármester úr elérni. Nem szállok le erről a kérdésről. Igazságtalannak tartom, hogy amikor a BSzKRt-ot kény­szerítik arra­, hogy ezrével adja ki a szabadjegyeket, ugyan­akkor ellenszolgáltatásul ne kapjon a fővárostól az alkal­mazottai részére megfelelő számú ingyenes fürdőjegyet. Szóvá kell tennem még a színházakkal kapcsolatban is egy dolgot és itt nemcsak a polgármester úrhoz, hanem a főkapitány úrhoz is fordulok. Nem­ lehet ugyanis szó nélkül elmenni amellett, ami a színházak nézőterén a női kalapok tekintetében van. Beül az ember egy színházba és ha pechje van, — már­pedig többnyire pechje van — eléje kerül egy hölgy egy pofoncsapott kalappal és így az ember 6—8—10 forintos jeggyel az előadás egész ideje alatt nézheti az előtte levő kalapot. Respektálom azt a műgondot, amellyel egy női kalap feltevése jár, de engedelmet kérek, azért a pénzért, amelyet a színházjegyért adtam, nemcsak kalapot szeretnék látni, hanem előadást. Ha kalapot akarnék nézni, akkor végigmennék a Váci­ utcán, sorra venném a kirakatokat és megnézném az ottlevő kalapokat,­­ bár kétségtelen, hogy egy szép női fejen jobban áll a kalap, mint a kirakatban. Nagyon kérem a főkapitány urat­, térjen vissza ahhoz a régi rendszerhez, hogy a nézőtéren kalapban ülni nem szabad. A polgármester urat is kérem, hogy rendelje el ugyanezt a főváros színházaiban. Ne tűrje, hogy a néző­térre kalapban menjenek be. A pártokat is arra kérem, hogy a tulajdonukban levő mozik nézőterére se engedjék be a­­hölgyeket kalapban. Aki szórakozni akar, az nézhesse a filmet vagy a színdarabot, ne pedig az előtte ülő hölgy gyönyörű kalapját. Mielőtt beszédemet befejezném, nyugtáznom kell azt az előrehaladást, amely a színházak tekintetében tapasztal­­­ható. Sokat nyúztuk erről a helyről a Belvárosi Színházat és igazgatóját Bárdos Artúrt. Most tehát néhány jó szó is essék róla és színházáról. Keresztülgázolt a válságon. Olyan darabokat ad elő, amelyek osztatlan sikert aratnak. Kíván­junk neki további sok szerencsét és örüljünk annak, hogy a­­Belvárosi, a Magyar Színház és a Városi Színház végre talán elér arra a színvonalra, amelyet magunknak előírtunk : valóban oktatni, valóban szórakoztatni fognak. A jó jelentéshez szólva, zárószavakként ezeket kíván­tam elmondani. Van fegyelem az iskolákban, jól folynak be az adók, jól mennek a színházak. Nem lesz itt semmi baj, a demokrácia az összes nehézségeken keresztülverekszi magát. A polgármesteri jelentést tudomásul veszem. ( Helyeslés.) Elnök : Szólásra következik Kabakovits József bizott­sági tag úr. Kabakovits József: Tisztelt Közigazgatási Bizottság! Nagy örömmel olvastam a polgármester úr jelentésében, hogy sikerült elérni, hogy a szakképzettséggel rendelkező tisztviselők, így a múzeumi, a könyvtári és a statisztikai tisztviselők külön­ pótlékot kapjanak. Földes Mihály: Nagyon helyes! Kabakovits József: A külön pótlék adása azonban azt látszik igazolni, hogy a tisztviselők dotációja olyan kevés, hogy abból megélni nem lehet. A pótlék azt jelenti, hogy többet kapnak és ezáltal megélhetésük is jobb lesz. Nagyon jól tudom, hogy a költségvetés letárgyalása után nem túlzottan időszerű az, amit mondok, szerintem azonban erről a kérdésről sohasem lehet eleget beszélni. Fel kell hívnom a polgármester úr figyelmét arra, hogy a tisztviselői fizetésekkel valamit csinálni kell. A tisztviselői fizetések olyan kicsik, hogy azt kell mondanom, egyenesen hősi magatartást tanúsítanak a tisztviselők, amikor a mostani fizetésekért dolgoznak. Attól félek azonban, hogy ha ez továbbra is így megy és a tisztviselői fizetések továbbra is ilyen alacsonyak lesznek, akkor a fizetések alacsonysága panamának, a becstelenségnek lesz a melegágya. Élni elvégre kell. A tisztviselő önmaga meg tudja hozni az áldozatot a demokráciáért; tudja, hogy valamit áldoznia kell és igényét le kell csökkentenie. Gyermekének azonban hiába magya­rázza, hogy a demokráciáért áldozatot kell hozni; hiába magyarázza, amikor a gyermek éhes és kenyeret kér, vagy amikor nem tud iskolába menni, mert cipője talpa lyukas. A gyereknek nem lehet a demokráciáért hozandó áldozatról beszélni, hanem kenyeret, ruhát, cipőt kell neki adni.

Next