Fővárosi Közlöny, 1948 (59. évfolyam, 1-54. szám)

1948-04-10 / 15. szám

rendbehozatalára használták fel­ és munkájukkal teljesen igazol­ták azt a felfogásunkat, hogy dolgozóinkat bármilyen célra fel tudjuk használni. Olyan kitűnő munkát végeztek, amelyért csak köszönetünket nyilváníthatjuk és amelyre büszkék lehetünk. Az üzemek racionalizálása tovább tart. Az üzemek raciona­lizálási problémáinak központi összefogásával az elmúlt héten a fővárosi tervmegbízottat bíztam meg. A Tervhivatal leirata folytán a főváros közegészségügyi és kórházi politikájában külön­féle jelentős kezdeményezések történtek, amelyeknek célja a fő­város és a fővárosban lévő egyéb önkormányzatok közegészség­ügyi politikájának párhuzamba hozatala. Mivel rendkívül nagy horderejű kérdésről van szó, amely az elkövetkező években Budapest egész közegészségügyének fejlődésére rendkívül nagy hatással lesz, arra kérem az elnök urat, hogy felszólalásom után Bakács Tibor tiszti főorvos úrnak adja meg a szót, e kérdés jelentőségének ismertetése végett. Kérem a tisztelt Közigazgatási Bizottságot, hogy jelen­tésemet az elmondottak alapján elfogadni szíveskedjék. Elnök : Szólásra következik Bakács Tibor tiszti főorvos úr. Bakács Tibor tiszti főorvos: Tisztelt Közigazgatási Bizottság! A főváros, mint önkormányzat és a társadalom­biztosító intézetek, mint önkormányzatok, a felszabadulás előtt a maguk egészségügyi politikájában öncélú elképzeléseket valósítottak meg. Ennek eredményeképen azután a fővárosban egyenlőtlen elosztásban létesültek egészségügyi intézmények. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy pl. a Keleti környékén ott van az OTI és a MABI központi rendelőintézete ; ezektől nem nagyon távol a főváros egyik legnagyobb kórháza, a Szent István-kórház,­­ ugyanakkor pedig olyan nagy munkáskerü­letek, mint pl a XIII. és a XIV. kerület, valamint Budán a III. és a XI. kerület, lényegében komoly egészségügyi ellátottság nélkül vannak. Ezt az észszer­­tlen helyzetet kívánta megszüntetni a fő­város akkor, amikor 1945-ben, mindjárt a felszabadulás után, újításként megteremtette a XIV. kerületben a Ságvári Poli­klinikát, amelyben az autonómizmus egyoldalú beállítottsága már nem mutatkozott meg. A főváros ugyanis a maga szegény betegeinek az ellátásán kívül, az OTI-val munkaközösségben, az OTI-betegek kezelését is vállalta. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a betegek lakóhelyükhöz közel részesülhetnek orvosi ellátásban. Ez a körülmény pedig nemcsak idő- és pénz­megtakarítást jelent, hanem gyógyászati szempontból is igen nagyjelentőségű. Egy családban az apa lehet OTI-tag, az anya lehet MABI-tag, a gyermek a Segítő Alap tagja,­­ és folytat­hatnám a gondolatmenetet addig, ahány biztosító intézet van. Mivel egyes betegségek családi vonatkozásai gyógyászati szem­pontból nagyjelentőségűek, igen fontos, hogy a család minden tagját ugyanaz az orvosi intézmény kezelje. Folytathatnám azonban a gondolatmenetet úgy is, hogy mindezeken a fázisokon egy ember is végigmehet, mert hiszen lehet eredetileg OTI-tag, azután tisztviselővé átminősítve MABI-tag, állami alkalmazásba kerülve OTBA-tag és így tovább. Mindez azt jelenti, hogy a magyar egészségügyi igazgatás hallatlanul drága. A drágaság abban nyilvánul meg, hogy ha valakit megvizsgáltak a főváros egyik kórházában gyomor­röntgennel és átkerül az OTI valamelyik kórházába, akkor a röntgenfelvételt nem viszi magával, hanem ott még egyszer átvilágítják. Ez az ismétlés az ügyvitelt rendkívül megdrágítja, a beteg szempontjából — enyhén szólva — kellemetlen, a gyó­gyulás szempontjából pedig rendkívül hátrányos. A Ságvári Poliklinika üzembehelyezésével­ kiküszöböltük ezeket a visszásságokat és a háromévi tapasztalat fényesen igazolta elképzelésünket. A XIII. kerületben tavaly megnyitott szakorvosi rendelő­intézetet már ezek szerint az elvek szerint létesítettük. A Tervhivatal határozatát a polgármester úr lényegében már ismertette. Eszerint a fővárosban a jövőben egészségügyi létesítményeket csak úgy lehet felállítani, ha azok a város igényeinek és szükségleteinek megfelelnek, nem pedig az egyes önkormányzatok öncélú elképzeléseinek, tekintet nélkül arra, hogy a szomszédban van-e már hasonló jellegű intzémény, vagy nincs. Méretezésüknek olyannak kell lenni, hogy a munkaközösség elve maradéktalanul végrehajtható legyen bennük. Vagyis ne csak fővárosi, vagy csak OTI-beteg, vagy csak MABI-beteg járhasson oda, hanem mindenki, aki területileg oda illetékes, egészségügyi ellátásban részesülhessen. A betegellátást ezzel lényegesen olcsóbbá lehet tenni. Ezt az elvet visszamenő hatállyal is alkalmazni lehet. Azokon a helyeken, ahol már más közületnek korszerű rendelőintézetei vannak, mint pl. az OTI-nak a IX. kerületi Drégely­ utcai rendelője, a főváros saját intézményt már nem létesít, hanem munka-­ közösséget teremt az OTI-val és a saját betegeit is az OTI rendelőjébe járatja, így elérhetjük, hogy a főváros egészség­védelmének kapacitása célirányosan fejlődik. A fővárosi egészségvédelem kapacitása a szükségleteket nagyjából most is fedezhetné, csak éppen az egészségtelen elosztás miatt elégtelen. Ezeket a gondolatokat próbáltam itt röviden összefoglalni. Azt hiszem, hogy az önkormányzatnak így legalább egészség­politikai vonatkozásában új értelmezését kapjuk" Nem egymással hadakozva és nem egymással szem­ben valósítják meg ezek után az egyes­ önkormányzatok a maguk egészségpolitikai elképzeléseit, hanem a lehetőségek által adott kereteken belül, egymást segítve, kiegészítve, a legolcsóbban és a betegellátás szempontjából a legelőnyösebben fognak dolgozni. (Helyeslés.) (Hozzászólások a polgármester jelentéséhez.) Elnök : A polgármesteri jelentéshez hozzászólásra jelent­kezett Földes Mihály bizottsági tag úr. Földes Mihály : Tisztelt Közigazgatási Bizottság! A Magyar Kommunista Párt törvényhatósági csoportjának megbízásából ezúttal a következő kérdéseket szeretném érinteni: 1. a polgármester úr félévi jelentésének értékelése, 2. néhány észrevétel a februári jelentéshez, 3. a fővárosi hároméves, terv eddigi eredményeinek méltatása, 4. a közüzemi és a közigaz­gatási racionalizálás problémáinak újból való felvetése, 5. Nagy-Budapest közlekedési zavarainak megszüntetésével kapcsolatos tennivalók. E problémák mindegyikéről kétségtelenül hosszasan lehetne és kellene is beszélni. Mivel azonban a városházi koalíció a zavart keltő elemek folyamatos eltávolításával, minden vonat­kozásban egyre őszintébbé és termékenyebbé válik , úgy vélem elegendő, ha a kérdéseknek csupán elvi részét vázolom. Budapest közigazgatása és közüzemi gazdálkodása 1947 második felében, az akkor még itt érvényesülő jobboldali törekvések ellenére is, további előrehaladást ért el. Virágos mondatok helyett beszéljenek a rideg számok. 1947 első felében 14,542.917, az év második felében pedig 16,592.831 g tüzelő­anyag érkezett a fővárosba. Következésképen: Budapest dolgozó népe az elmúlt télen nem fagyoskodott. Az év első felében 3,708.502, az év második felében 7,402.467­­ élelmiszert fogyasztottunk el. Következésképen : nem éheztünk. Nemcsak 1945-höz, hanem még 1938-hoz képest sem koplaltunk. Építő­anyagból az év első felében 2,495.514, második felében 3,576.272 g érkezett, így tehát az első félévi 276 befejezett építkezésen felül a második félévben újabb 472 építkezést fejeztünk be. Gépekből és acélárukból az első félévben 975.802, a második félévben 1,433.971 g került a termelés szolgálatába. Faáruból az év első felében 971.657, második felében 1,397.414 q volt Budapest fogyasztása. Vegyi termékekből az első félévben 445.691, a második félévben pedig már 780.167 q-t használhattunk fel. Különféle egyéb fontos cikkekből az első félévben 3.600.046, a második félévben pedig 3.823.882­­ állott felhasználásra készen. Jól esik felsorolni ezeket a szürke adatokat, mert életünk­­felfelé ívelését tükrözik vissza. Fővárosunk lakóinak száma ismét az egymillió fölé emelkedett és amint köztudomású, a Temetkezési Intézetet komoly deficit fenyegeti, mert a halá­lozási átlagos arányszám örvendetesen csökkent. Nem kielégítő mértékben javult azonban a keresők és a nem keresők arány­száma. Míg 1930-ban 100 keresőre 76 és 1941-ben 65, addig 1947-ben 84 eltartott jutott. A háborús évek statisztikai adatai persze nem számítanak teljes értékű összehasonlítási alapnak, hiszen amivel ott az arányszám kedvezőbb, az a mai helyzethez képest kedvezőtlenebb a tényleges bérszínvonalat illetőleg. A keresőkre eső eltartottak számát az élveszületések viszonylag igen nagy száma is örvendetesen növelte. Az év első felében 10.331, az év második felében pedig 9338 élveszületett kis budapesti polgár növelte a keresők gondjait. A­ takarékbetétek alakulása is komoly következtetésekre adhat alkalmat. A budapesti takarékpénztárak az év első felében 479.850, az év második felében pedig 871.760 forintot kezeltek. A bankjegyforgalom ezzel szemben országos átlagban is teljesen egyensúlyt mutat. A távbeszélő állomások száma 34.374-ről 38.584-re emel­kedett. Emelkedett a postai levélforgalom (117.433-ról 149.925-re), emelkedett a rádióelőfizetők száma (147.480-ról 163.474-re); emelkedett az egy főre eső élelmiszermennyiség fogyasztási átlaga, személyenként (középarányosként) 3 kilogrammal. Emelkedett a kifizetett nominálbérek összege az 1946. évi október havi 100-ról az 1947. évi november hónapban 175-re. A létfenntartási index a fűtés-világítás, valamint az egyéb szükségletek terén, az 1946. évi augusztus havi 100 alatt maradt, de a legborsosabb tétel, az élelmezési index sem került 1947 decemberében a nominálbérek 175-ös jelzőszáma fölé. A BSzKRt vonalainak hossza meghaladja az 1938. évit, míg az utasforgalom óriási arányokban túlszárnyalja. A BSzKRt 1938 második felében kerek számban 150 millió, 1947 második felében pedig 251 millió utast szállított. íme : a demokráciában kevesebbet gyalogolnak az emberek Az adóbevétel 1947 első feléhez képest a második félévben kerek számban 166 millió forintról 211 millió forintra, 27 milliós havi átlagról 35 milliós havi átlagra emekedett. Emelkedett az iskolai tanulók száma. Növekedett a gyermeküdültetés lehetősége. A főváros anya- és csecsemővédő intézete hatalmas forgalmat bonyolított le. Külön örömmel

Next