Fővárosi Közlöny, 1948 (59. évfolyam, 1-54. szám)

1948-12-30 / 53. szám

Ezek a hatalmas számok azonban így is híven tükrözik vissza azt a hősies és öntudatos erőfeszítést, amellyel a főváros közigazgatásának és üzemeinek dolgozói hozzájárulnak a népi demokrácia megerősítésére irányuló tervszerű munkához. Ha a községi háztartás harmadik évi előirányzatának tervgazdálkodására vonatkozó számoszlopait közelebbről vizs­gáljuk, akkor észre kell vennünk, hogy a megvalósítandó közületi feladatok sürgősségi sorrendjének megállapítását — igen helyesen — súlypontképzéssel dolgozták ki. Ez a súlypont­képzés az 1949. évi községi háztartás beruházási terveinek összeállításában elsősorban három fő feladatot jelöl meg: a lakásépítést, az útépítést és az iskolaépítést. Itt kell rámutatnom arra, hogy az egész, majdnem 80 milliós összegből erre a három tételre 63 százalék esik és hogy az összes beruházások 34 százalékát a lakásépítés teszi ki. Azért kell erre rámutatnom, mert Bródy Ernő bizottsági tag­társam csak az építendő lakások mennyiségét nézte és nem azt a gazdasági erőfeszítést, mely szerint az egész előirányzott összegnek több­, mint %-át lakások építésére fordítjuk. Összeg­szerűig is a lakásépítésnek van a legnagyobb súlya. Erre a célra 27.075.000 forint szerepel a költségvetés előirányzatában. Ez annál is inkább indokolt, mert ezen a téren nemcsak az ostrom következtében elpusztult lakásokra és — amiben magam is szenvedek — a társbérleti rendszer kellemetlenségeire kell gondolnunk, hanem a főváros állandóan növekvő lélek­számszaporulatára is; ez is előrelátást kíván tőlünk. Külön kívánok elismeréssel megemlékezni arról a 49 műteremlakásról, amelynek helyreállítása a költségvetésben szerepel. Ez a tény bizonyíték arra, hogy a főváros vezetősége kulturális fejlődésünkre is gondot fordít és az alkotó­művészek rendezett műterem- és lakásviszonyairól is gondoskodni kíván. Az útépítés 14.221.500 forintos szektorában a közlekedés gerincét jelentő főútvonalak átépítése szerepel. Ilyenek az épülő dunai hidakhoz vezető feljárók, a nagykörúti vágányok középre­helyezésével kapcsolatos nagyarányú követőmunkák, valamint a fővárosból kivezető országutak fővárosi szakaszainak átépí­tése. Sajnálattal állapítom meg, hogy ebben az évben még aránylag kevés jut a külső városrészek elhanyagolt útvonalai­nak kiépítésére. A főútvonalak fontossága azonban ezt annál is inkább parancsolólag előírja, mert mindmáig az a helyzet, hogy ha valaki az ország nyugati határától keleti határáig utazik kocsin, úgy útja csak a fővároson át vezethet, akkor pedig a legrosszabb utakat éppen a fővárosban találja. A hároméves terv utolsó évének előirányzata azonban hatalmas fejlődést mutat akkor, ha az első és a második tervév előirányzatával hasonlítjuk össze. Bízom abban, hogy az új ötéves terv a háborús károkat már teljes egészükben kikü­szöböli és a perifériák úthálózatának rendbehozatalára is jutnak összegek. Bízom ebben és ezért bizalommal vagyok a költségvetés helyes elosztása iránt is. A közigazgatási fejezet tervrészének harmadik súlypontja az iskolaépítésen van, hiszen 10.735.000 forintot hoz ily címen javaslatba. Ha figyelembe vesszük, hogy mintegy 20 ezerrel több a fővárosi iskolákba beiratkozott növendékek száma most, mint egy évvel ezelőtt, akkor annál is inkább láthatjuk az intézkedés helyességét, mert ezt a számot nemcsak az egyházi iskolák államosítása következtében jelentkező gyermektömeg tölti ki, hanem ez a hatalmas fejlődés az egységes nemzeti közművelődés érdekében létrehozott általános iskolával is összefügg, hiszen ma 14 éves korig kötelező oktatásban részesülnek a gyermekek, míg eddig csak 12 éves korig volt kötelező az oktatás, így természetesen ma több tanteremre van szükség, mint a múltban. Szükségszerűen jelentkezik tehát a tantermek építésének munkája, ami annál is inkább előmozdítható és fejlesztendő a jövőben is, mert a születések számának erős emelkedése néhány éven belül a tankötelesek­számának megfelelő emelkedésével fog járni. Az üzemek tervgazdálkodásainak befektetéseinél egyre határozottabban domborodik ki Nagybudapest képe. Itt kénytelen vagyok ellentmondani Harrer bizottsági tag úrnak, aki az általános vitában bizonyos hirtelen mozdulatokkal, ötletszerűséggel magyarázta a közműveknek azt a maga­tartását, amely pedig kifejezett tervszerűséggel folyik, akár a Vízművek, akár pedig a BSzKRt politikáját nézem. Itt a súlypont — helyesen — úgy alakul, hogy a perifériális vidék lakosságának szolgálatában állítottuk be a rendelkezésre álló összegek legnagyobb részét. A BSzKRt igen nagy feladatot teljesített és többen megdicsértük azért, mert az autóbusz­parkot nemcsak a belterületi lakosság közlekedésének meg­javítására, hanem a peremvárosok közlekedési problémáinak a megoldására is beállította. De megnyilatkozik ez a tendencia a Vízművek eddigi munkásságában is. Az elmúlt hat hónap alatt körülbelül 30 kilométer hosszú csőhálózatot fektettek le, amelyekkel a peremvárosok lakosságát juttatták jóízű, egész­séges ivóvízhez úgy, hogy a Vízműveknek tervpénzei azt a célt szolgálják, hogy az újonnan bekapcsolt peremvárosi fogyasztó­tömegeket új telepek bekapcsolásával, folyamatosan ki is tudják szolgálni. (Helyeslés.) A Csatornázási Művek is megkezdték hálózataiknak a külső városrészek felé való fejlesztésére az előmunkálatokat. Ezt mutatja a Mexikói­ úti, a Szőlő­ utcai és a Cserhalom­ utcai főgyűjtő bekapcsolása, illetve megépítése, amely tulajdon­képpen már út a peremvárosok csatornahálózatának a jövőbeli munkálataihoz, így válik majd lehetővé, hogy­­— amint ez már itt egy felszólalásból kicsendült — további tervgazdálkodásunk keretében a Budapestről északra eső peremvárosoknak, első­sorban Újpestnek csatornahálózatába való bekötése révén Újpest szennyvize nem fogja a Budapesten keresztül folyó Duna-szakaszt fertőzni és a Vízműveknek a Kossuth Lajos­téren levő vízvételi berendezéseit zavarni. Egyre jobban megszűnik a főváros idegen test lenni az ország testében, egyre inkább leomlanak a fővárost, a kör­nyéket és a falut elválasztó válaszfalak, amelyeknek szociális igazságtalanságai ellen küzdenek ma az ország demokratikus erői. (Úgy van ! Úgy van !) Itt kívánom megemlíteni a közüzemi szolgáltatások díjszabásának egységesítését, amit a közeljövő legsürgősebb és legfontosabb feladatának tartok. Ez az intézkedés volna hivatva annak az igazságtalanságnak a kiküszöbölésére, hogy ugyanazokért a szolgáltatásokért Pestkörnyék és a perem­városok szegény lakossága ne fizessen magasabb egységárat, mint Budapest belterületének lakossága. A hároméves terv — felfogásom szerint — csak kezdete annak a nagy és átfogó gazdasági programnak, amellyel a tár­sadalmi és gazdasági igazságtalanságokat ki akarjuk küszö­bölni a magyar életből és egy magasabbrendű reformját akarjuk megteremteni az egész magyar gazdasági, kulturális, társadalmi és politikai életünknek. Ezt a kérdést úgy fogom fel, hogy ezek csak előmunkálatok, hogy úgy fejezzem ki magamat: felvonulás a főfeladathoz, az ötéves tervhez, majd a továbbiak szerint kialakítandó újabb tervekhez. Meg kell teremteni a tervgazdálkodás célját, a dolgozó ember életszínvonalának felemelését. Úgy vélem, hogy a haramdik tervesítendőben nemcsak a törvényhatóságok tagjainak és a város vezetőségé­nek, de a főváros valamennyi polgárának részt kell vennie a tervezés munkájában, hogy mindenki ötletével, az általa észlelt fontos szükségletek meghatározásával vehessen részt annak a nagyszabású tervnek a kialakításában, amely már egy szociálisabb társadalmi megvalósítása céljából jön létre. ( Helyeslés.) A tervezésben is részt kell vennie a dolgozó népnek, mint ahogyan részt vesz magában a munkában is, mert csakis a dolgozó nép széles tömegeinek a részvételével valósíthatjuk meg helyesen az elénk kitűzött célokat. A parasztság, a munkásság és értelmiség közös munkája, erőfeszítése adja meg azt az eredményt, amely tervgazdálkodá­sunk sikerét is jelenti. Most pedig, amikor másfél évi tervgazdál­kodás után visszanézünk a megtett úton, meg kell állapítani, hogy a főváros népe olyan erőfeszítésekről tett tanúbizonyságot, olyan hatalmas munkát végzett, amilyet történelme során talán még sohasem. (Ügy van ! Úgy van !) Ha pedig valaki azt kérdezné, hogy a jó­­népi vezetés és a jó terv mellett miért volt képes ez a nép erre a hallatlan erőfeszítésre és képes most is erre, akkor bizonyossággal állít­hatjuk : ez azért volt lehetséges és lesz a jövőben is így, mert a magyar nép sajátosságainak és lelki beállítottságának megfelel az a társadalmi rendszer, amelynek kiépítésén most munkál­kodunk. Abban a hitben, hogy a tervgazdálkodásunk sikere népünk felemelkedését szolgálja, a magam és pártom nevében a költségvetést elfogadom. (Élénk helyeslés és taps.) Elnök: Kíván még valaki felszólalni (Nem?) Ha nem, a vitát berekesztem. Az elhangzott felszólalásokra Bognár polgármester úr fog válaszolni. Bognár József polgármester : Igen tisztelt Pénzügyi Szak­bizottsági Azt hiszem, hogy Dárdai Gábor bizottsági tag úr felszólalása annyira elvi kérdéseket érintett, hogy a gyakorlati válaszadásra, vagy hozzászólásra nem is igen van szükség. Dárdai Gábor bizottsági tag úrral egyetértek abban, hogy az országon belül voltaképpen egy terv van. Egy terv van azért, mert a tervgazdálkodás a természet kincsei kiaknázásának, az emberi munka megszervezésének, a munka és a szükségletek összhangba­ hozatalának eddig ismert legmagasabbrendű szer­vezési formája és mint legmagasabb szervezési forma, egy országon belül nyilvánvalóan csak egy lehet. Ez a körülmény szükségszerűen megszabja a fővárosi hároméves tervnek, vagy bármilyen közület tervének a viszonyát az országos tervhez. A tervgazdálkodás azt jelenti, hogy a természet kincseinek nem a piac konjunkturális lehetőségeire, hanem az emberi szükségletek szerinti felhasználására és kiaknázására kell törekednünk,­­ ami nem közömbös dolog. Ha megvizsgáljuk a különféle népek gazdasági rendszerét, az említett szempont a legtisztábban talán a gyarmati népeknél látható ; azt látjuk, hogy a kapita­lizmus, amely a földnek eddig nem ismert területeit olvasztotta

Next