Fővárosi Közlöny, 1950 (59. évfolyam, 1-15. szám)

1950-02-11 / 4. szám

Eddig a városok és községek egységes gazdálkodást folytattak, minden kérdést maguk oldottak meg a köztisztaság, csatorna, temető, fürdő stb. kérdések tekintetében. Tisztázatlan még a kerületi elöljáró és a kerület területén munkálkodó községi vállalatok viszonya. Semmi­ kapcsolat a kerületi elöljáró és a községi­­vállalatok vezetői között kerületi viszonylatban nincsen. Amíg pl. a köztisztasági telepünk a hozzátartozó ingóságokkal, szemeteskocsikkal, seprőgépekkel, locsolókkal, autókkal nem került át a községi vállalat birtokába, addig a kapcsolat igen jó volt. Igen gyakran folytattunk tárgyalásokat. Mióta azonban átvették a köztisztasági telepünket, vagy akár a fürdőt a Fürdő K. V., azóta felénk se néznek. Kérem a polgármester elvtársat, foglalkozzék a kérdéssel és rendezze a kerületi elöljáró és a kerület területén működő községi vállalatok viszonyát. Igen­­, Képviseleti Bizottság! A peremvárosok és községek legfontosabb kívánsága és kérelme, hogy már az ötéves terv első évében, elmaradottságukat figyelembe véve, történjen gondoskodás róluk. Annál is inkább fontos ez, mert Pongrácz polgármester elvtárs expozéjában, valamint Köböl alpolgár­mester is parlamenti beszédében rámutattak azokra a nagy­arányú­­egyenlőtlenségekre, amelyek a régi Budapest és a peremvárosok, illetve peremközségek között vannak. Budapest összes lakóházainak 77 százaléka van csator­nával ellátva, Csepelen 0­ 6 százalék, Budapest lakóházainak 91­3 százaléka van vízvezetékkel ellátva, Pestszentlőrincen 8­3 százalék, Sashalom községben 61 százalék. A főváros köz­útjainak 60—70 százalékát kő, vagy más burkolóanyag fedi, a környékbeli városok és községek utainak mintegy 15 száza­léka van burkolva. Budapest összes lakóházait figyelembe véve, 44 százaléka van ellátva gázzal, a peremvárosoknak két száza­léka, vagyis 98 százalékában nincs gáz. Kórházi ellátás szem­pontjából a fővárosban az egy ágyra jutó lélekszám 55, a környéken 308; az egy orvosra jutó lélekszám a fővárosban 244, a környéken 1622. A főváros belső kerületeiben — a volt IV. és V. kerület — átlagosan 7—8000 lakosra jutott egy középiskola, ugyanakkor a több mint 47.000 lelket számláló Csepelnek nem volt közép­iskolája és a 65.000 lakosú Kispestnek csak egy középiskolája van. De beszélhetünk arról is, hogy a lakásviszonyok tekinteté­ben milyen szomorú képet mutat a környék. Míg a régi Buda­pesten, főleg Budán luxusvillák épültek, addig Budapest szélsőbb területein az Auguszta-telep, Mária Valéria-telep, Csepelen a Királyerdő, Újpesten a barak-telep, a Dugonics-utca , mind­mind az elmúlt társadalom osztálypolitikáját tükrözi vissza. Ezeknek a nyomortelepeknek eddig fel nem számolt részét népünk és népi demokráciánk szempontjából sürgősen fel kell számolni. .. Képviseleti Bizottság! A volt peremvárosok és községek dolgozói nevében örömmel és teljes megelégedéssel fogadom el az 1950. évi egységes fővárosi költségvetést. A volt peremvárosi és községi dolgozók nevében ígérem, hogy üzemeinkben az eddiginél is fokozottabban veszünk részt a szocializmust építő ötéves terv végrehajtásában, mellyel kormányunkat és ezen belül fővárosunkat hozzásegítjük ahhoz, hogy rövid idő alatt emelje ki az eddigi elmaradt peremvárosokat és községeket súlyos, elmaradt helyzetükből. Bizalommal tekintünk új kerületeink fejlődése elé, mert tudjuk, hogy fővárosunk vezetői, Pártunk iránymutatása alapjá­n, dolgoznak. Pártunk célkitűzése pedig az, hogy fő­városunkat, az ország szívét, fejlett kultúrájú, boldog/ meg­elégedett emberek városává tegye. (Hosszantartó lelkes taps.) Elnök : Harrer Ferenc bizottsági tag úr következik szólásra. Harrer Ferenc: Tisztelt Képviseleti Bizottság! Meg­hatottság fog el a sors kegyétől, amely megadta, hogy Nagy­budapest megvalósításánál — amelynek­­eszmei alapjait közel félszázaddal ezelőtt készült hivatalos tanulmányban lefek­tettem és amelynek minden előrevivő mozzanatában közre­működtem — a törvényhozásban felszólalhattam, azt meg­szavazhattam és most itt az első képviselőtestületi ülésen felszólalhatok. (Taps.) Mi idézte elő Nagybudapest problémáját? Az, hogy bár mind saját népességszaporulata, mind bevándorlók számára bőven volt hely a letelepedésre, mégis Budapest peremén társas települések keletkeztek. E jelenség okozói voltak a környéken az olcsóbb telek, a primitív építkezés lehetősége, a helyiérdekű vasutak — a HÉV — telekspekulációs telepítési politikája; a fővárosban a telekspekuláció által irányított lakáspolitika ; következménye pedig az élet összefonódása veszélyekkel, különösen közbiztonsági és egészségi téren, a főváros, észszerűtlen közberendezésekkel mind a környék, mind a főváros számára. Miben áll Nagybudapest problémája? A főváros és kör­nyéke társadalmi összefonódásából folyó nemleges és igenleges feladatoknak közigazgatási úton észszerű megoldásában. Nemle­ges feladat alatt értendő az egyesülésből származó veszélyek elhárítása, igenleges feladat alatt az együttélés kedvező fel­tételeinek megteremtése. Az utóbbinak alapvető témája a szociális telepítéspolitika, vagyis annak a biztosítása, hogy mindenki a korszerű lakáskultúra követeléseinek megfelelő elhelyezést találhasson. A telepítéspolitika eszközei pedig a megfelelő telek-, lakás- és közlekedéspolitika. A nagyváros és környéke összefonódottságának problé­mája akkor van megoldva, amikor a nagyvárossá fejlődött nagyváros egész vonzási területe minden vonatkozásban egysé­ges elgondolásban, közigazgatáspolitikai irányítás alá kerül. A közigazgatás egyes területein — a rendészettől a köz­ellátásig — már itt-ott létesültek egyes kapcsolatok a főváros és környéke között, de a probléma egyetemes megoldásának hosszú volt az útja. 1908-ban került nyilvánosságra a Bárczy­féle javaslat, amely először óhajtotta Nagybudapestet meg­teremteni. Ezt a javaslatot a törvényhatósági közgyűlés még tárgyalni sem volt hajlandó,­­ pénzügyi okokból. A Wolff­rezsim még továbbment : nemcsak pénzügyi okokból, hanem politikai okokból sem akarta tárgyalni és ekkor már a polgár­mester is ellene volt az egyesülésnek. A húszas években a kör­nyék részéről volt egy mozgalom, amelyet Lengyel Zoltán akkori országgyűlési képviselő mozgatott. Megakadt a minisz­tériumban, semmire se ment vele. A harmincas évek végén, amikor a racionalizálási reformokról volt szó, Magyary, akkori racionalizálási kormánybiztos érdeklődését igyekeztem fel­kelteni és sikerült a belügyminisztériumban újra értekezletet összehozni, hogy azon foglalkozzanak Nagybudapest kérdésével. Egészen szokatlan volt, hogy én mint külső ember hívattam meg a tervezet elkészítésére. Két tervezetet is készítettem a minisztériumnak, a hivatali szobákon ez túl nem jutott. De ennek a két tervezetnek annyiban van történelmi jelentősége, hogy ezekből alakult ki az a területi elgondolás, amely ma alapja Nagybudapestnek. Ezekben az egységekben gondoltuk akkor Nagybudapest problémáját megoldani. Tervezetem szelleméről egyet akarok megemlíteni. Ebben a törvénytervezetben az volt, hogy a környék közületi jövedel­mének 80 százaléka ott használandó fel, ahonnan jön. Az 1937 : VI. t.c., a városrendezési törvény tartalmazott egy mondatot, amely úgy szól, hogy a városrendezésnél figye­lemmel kell lenni a szomszédos területekre. Ezt az alkalmat megint igyekeztem felhasználni és sikerült az 1937 : VI. t.c.-be az utolsó pillanatban megkonstruálni Nagybudapestet város­rendezési és építési szempontból és ugyanakkor a környék képviselőit bevinni a Fővárosi Közmunkák Tanácsába és részeltetni őket abban a munkában, amely munkának már van is gyakorlati eredménye. Az első a nagybudapesti város­elgondolás. Az a városfejlesztési program, amely a most tárgyalás alatt álló nagybudapesti városrendezési tervnek az alapja. 1942-ben Szendy polgármester próbálkozott a problé­mával, Pest vármegye azonban a legélesebben elutasította presztízs- és pénzügyi okokból. Nem engedte megyéjét csonkí­tani és nem volt hajlandó lemondani azokról a jövedelmekről, amelyeket a szomszédos községekből kapott, de javarészt nem ott használt fel. A felszabadulás után Erdei belügyminiszter újból fel­vetette a kérdést. Megint nem lehetett megoldani, ugyancsak a vármegye akkori presztizs- és gazdasági szempontjainak hatása alatt. Mi következett ebből? Az, hogy nemcsak a társadalmi élet összefonódása, hanem a népi demokráciánkban kialakult népi szolidaritás és ennek a szolidaritásnak a kormányhatalom­ban megtestesülése kellett ahhoz, hogy itt is, ott is, a fővárosnál és a vármegyénél is a lokálpatriotizmus és a szűkkeblű polgári osztályérdek béklyóinak lepattintásával megvalósulhasson a peremvárosok és a községek túlnyomóan dolgozókból álló lakosságának érdekében, de Budapest érdekében is, a környéket vele egy szintre emelő Nagybudapest. Ezt a Nagybudapestet, amelyben a »Nagy« szó — nagybetűvel írva — a teljes bekebele­zés folytán immár Budapesttől megkülönböztető jelentőségét elvesztette és kisbetűvel hatalmasságának jelzőjévé vált, indítjuk el ma továbbfejlődése útján, mindjárt reálisan, költség­vetésének megállapításával.­Magáról a költségvetésről nem lehet sokat mondani. Budapest költségvetése része ma már az állam költségvetésének ez pedig függvénye az ötéves tervnek. A főváros költségvetését illetően is tehát csak megismétlem az állami költségvetésről a parlamentben mondottakat : »Megnyugvással és bizalommal fogadhatjuk el a költségvetést, mert mind az ötéves terv, mind a költségvetés nem feltevéseken épült fel, hanem az ország adottságaiban meglévő természeti kincseken, az ezek kiaknázás

Next