Fővárosi Lapok, 1864. március (1. évfolyam, 49-74. szám)
1864-03-31 / 74. szám
741k sz. Csütörtökön márc. 31. Kiadó-hivatal: Pest barátok tere T. sz. Első évfolyam 1864* Előfizetési díj: Félévre.....................8 írt. Negyedévre ... 4 art Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve mindenep, koronkint képekkel. FŐVÁROSI LAPOK. IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Reáliskola-utca 6-dik szám, 1-sz errftkt. Hirdetési dij: Hasábos petitsor . . 4 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor ... SOkr.. UJ ÉVNEGYEDES ELŐFIZETÉS A „FŐVÁROSI LAPOK-ra E lap jövőre is a nevesebb írók közreműködése mellett s mindennap fog megjelenni, koronként képekkel. Előfizetési dij, ápril. 1-től junius végéig, vagy is, évnegyedre, helyben úgy mint vidékre, mindennapi küldés mellett 4 ft. * A „Fővárosi Lapok“ kiadóhivatala. (Barátok tere, 7. sz.) EGY MAGYAR CSALÁD. — Töredék. — Irta : Hámorod. (Szentpáli Janka.) (Vége.) Ágnes elérte tizenötödik évét, s lassan kint unni kezdé gyermekjátékait, elmerenge a jövő titkain — ábrándok honába keresvén azt, amit a valóságban nem talált. Átlépte a küszöböt, mely örökre elválasztja a gyermekévektől, az öntudatlanság és gondtalanság boldogító mosolyától, mely nem ismer bánatot, csak percnyi fájdalmat; — még fénylenek az arcon a fájdalomkönyek, máris boldog mosolyra nyílik a piros ajak, és sugárzik a szem az örömtől. —■ 0 már ezt túllépte, — nem sejtve mennyi boldogságot temetettél, nem tudva mily sokan vannak az életben, kik minden boldogságukat vesztik el gyermek-örömeikkel, s nincs ember, ki félszázados élte alkonyán is kedves mosolylyal ne emlékeznék vissza azon évekre, s egy sóhajt ne érezne támadni szivében, legyen bár a legboldogabb halandó. — Ágnes elérte azon kort, midőn a világ kifejlődve, szépsége tetőpontjából csak egy perc hiányzik még : egy napsugár, mely a rózsaszirmokat kifejtse a kehely rabságából, hogy teljes pompában ragyoghassanak. — E napsugár a szerelem hajnala. És valóban olyan volt , mint a tavaszi jégben illatozó virág, vagy inkább hasonlított egy igéző álomlátáshoz, egy lényhez, mely különbözik a mindennapi emberektől. Lelke nem ismer nemtelen gondolatot, szivének egyetlen vágya jót tehetni, szerencsétlent nem tudni a világon, ismerte az utolsó koldus gyermek, s szerette, a ki ismerte. Éste hasonlított egy tiszta patakhoz, mely csillogó tiszta kavicsokon csörgedez, partjait virágok díszítik, s nyugodtan, tisztán folydogál; vidám volt és boldog ! Azt mondják szép testben szép lélek lakik ; és ha valaha, úgy Ágnesnél teljesült ez állítás. Tiszta szabályos homlokát két gyengén hajlott fekete vékony szemöld választá el a legértékesebb szempártól, mely olyan színű, mint midőn a tiszta kék ég a tenger vizében tükröződik vissza, gyógyíthatlan sebeket ejt tekintetével, s balzsamot ad egyszersmind. A finom hosszas orr gyengén meghajlott, a kisded teljes ajk piros, mosolya a legtisztább két gyöngysort láttatja. Az áll kerekded, kis gödröcskével, a bőr sem fehér, nem is fekete, sem nem sárga finom árnyalat a barna és fehér közötti k opál színű, finom sima, mint a rózsa szirmai. Éhez fekete haj, egyszerű dús fényes fonatokban koszorúzta, mint dicsfény angyal tiszta arcát, — a nyak kedves hajlása olyan mint a gráciáké. Egész lénye csupa kellem, gyermeteg ábrándos, szűzi szemérem ül homlokán, ál a legnemesebb szív dobog keblében. Öltözete egyszerű, többnyire fehér; senki sem gyanítható benne a gazdag örökösnőt, mert atyja nézete szerint a leányokat nem kell hiábavaló piperéhez szoktatni, mi őket foglalkozásukban is zavarja, mert hiszen — szokta mondani —■ nagyon díszes ruhában hogy lehetne megfelelni a női kötelezettségnek ? s aztán megszokják, hogy az öltözés főgondjuk, a pipere egyetlen örömük, s ennek megszerzése egyetlen életcéljuk legyen. A mai világ úgyis nagyon nekirohant a divat ragályának. Ha néhány okos ember nem gátolja és vissza nem tartja zsarnokságát, végre az egész népet nyomorba sülyeszti. Mert,— okoskodék az öreg úr, — a hajdani dicső Róma elestének is nem a hivalkodás, fényűzés és fajtalanság volt-e okozója ? A mit millió ellenség nem birt legyőzni, magától összedőlt, mint a bensejében szuette óriás csel! — Egyik kellemes tavaszi napon egy távolabb fekvő hegy tévé Ágnes és a miss kirándulása célpontját. Oda érve leültek pihenni egy terebélyes árnyas fa tövében , mely már századokat látott lezúgni lábainál. Egymást átölelve gyönyörködnek a természet bájaiban, hallgatva, figyelve, hogy egy hangot se veszítsenek el e mennyei harmóniából. Ágnes egyszerű fehér ruhában, szalmakalappal; nehány mezei virág dús haja közé fűzve, a mező nymphájához téve hasonlóvá; kis kosár volt karjain, melyben a madárkáknak eleséget hozott. A zúgó patak, fák szerelmi suttogása, a szellő röpte, vad virágok és füvek édes illatát hozva szárnyain, a kedves’madarak dala, kikegymást fölváltva hangoztatják éneköket; a fűben zizegő kis szöcskék, ezernyi, bogárkák döngicselő méhek kiegészítő részei e kedves hangversenynek ; a májusi napsugár, jellegtelen kék ég, sötét hegylánc, sűrű erdő és a távol zöldellő fák keretében a csinos kis falu : ezek képezék a diszítményt. Egyszerre megzörren távolról a bokor, s csörtetve jött elő egy gyönyörű szarvas, megpillantva a két nőt, kik meglepetésük első percében mozdulni sem mertek, megállóit, kevélyen hordozva fejét, s okos szép szemeivel vizsgálva a hölgyeket, egyet fordult, s elkezde szaladni oldalvást, mig végre a sűrűben eltűnt. — Kedves Ágnes , mondá a miss a leánykát magához ölelve, valóban én igen gondatlan vagyok, hogy kegyeddel minden férfi kiséret nélkül ide merészkedem. Most is az isten őrzött, hogy bajunk nem történt! A leányka épen felelni akart, midőn újra megrezzent a bokor mögöttük, és kilépett abból nem egy félelmes vad, hanem egy magas sugár ifjú. Amint megpillanta a hölgyeket, első percben meglepettnek látszik, de rögtön folytató ujját, míg egészen közel ért. — Az ifjú könnyű, angolos nyári öltönyt viselt, hanyagul kötött nyakkendővel, és szalmakalappal; arca alig 18—19 évesnek látszott. Vonásai közönyt mutattak, sötétkék szemeiben szenvedélytelen nyugalom, ajkain gyenge mosoly, mely inkább a szórakozásé, mint a részvété; — dús gesztenye fürtökkel és sápadt arccal. — Megvallom, igen meglepett e reménytelen találkozás, mondá nyugodt egykedvűséggel, udvariasan köszöntve a nőket. Megháborítom nagyságtokat? — Oh a világért sem, sietett válaszolni Ágnes fülig pirultan az érdekes fiatal váratlan megjelenésén, sőt igen örvendünk a találkozásnak, habár megijesztett kissé önnek váratlan megjelenése. — És annak is én vagyok az oka, hogy előbb a szarvas megijeszté kegyeteket —nemde? Jó hogy bántalmuk nem történt—folytató kissé élénkebben;— de feledem is magamat bemutatni: én Cserényi Aladár vagyok, itt a szomszédban időzöm Gerendi Lajos tanulótársamnál, mondá kissé meghajtva fejét, hogy annál magasabbra emelje azt. Ágnes szükségesnek tartá elmondani kilétét. — Én pedig Szántai Ágnes vagyok, kit ön még bizonyára nem hallott emliteni, ott ama faluban látom, kijöttem sétálni nevelőnömmel, Miss Jennivel, most már tudja egész történetünket, mondá nevetve. Az ifjú gyenge bók után, tökéletes kiejtéssel szólt angolul a misshez. — Kegyed meg fog bocsátani, hogy talán előtte , érthetlen nyelven szólok, de nem gyaníthatom, hogy nem e hazának szülötte. — A miss már megtanult magyarul, siete közbe ■ vágni Ágnes. Öt éve, hogy hazánkban lakik, sőt ma holnap egészen e föld leányának tartandja magát —■ nemde? mondá, mosolygva ölelvén meg barátnéját. — Csak igen kevéssé beszélem, de már egészen értem a magyar nyelvet, mondá angolul a miss, azért kérem azon nyelven folytassa a társalgást, melyen önnek kellemes. — Ha megengedik kísérőjük leendők, felesé Aladár órájára tekintve, öt óra elmúlt, és ha jól sejtem, két óra kell, mig elérjük a helységet. — Nem egészen, de annál kényelmesebben sétálhatunk, mondá Ágnes, kis kosarát virágfüzérekkel karjára kötvén. — Amint látom nagyság szenvedélyes virágkedvelő! — Oh igen, én felette kedvelem e gyönyörű teremtményeket. — De azért különös gyengéje van, mondá a miss mosolyogva, ki mindig angol nyelven szólt közbe. Képzelje uram, Ágnesnél a legnagyobb ritkaságok közé tartozik, hogy virágokat szakítson, és ha teszi, a kinyíltakat szokta letörni, pedig kedves időtöltése a virágápolás. — És mi okból ? kérdé közönynyel a fiatal! — Hát nincs igazam, szólt közbe Ágnes mélyen elpirulva, hogy szive titkát kell feltárnia, — nem kár-e idő előtt e kedves ártatlan teremtmények életét megrövidíteni , hiszen úgy is elég hamar elhervadnak, és ki tudja, nem érzik e ők is a halál fájdalmát —mondá sóhajjal, mintegy önmagának, mire az ifjú vonásait gyenge gúnymosoly futa keresztül. — Talán a metempsycosis hívője kegyed, én fél, hogy valamely elátkozottnak lelke szenvedne a világban ? Ágnes bámulva nézett az ifjúra. — Ily sértő gúnynyal még nem találkozott soha. De nem felelt semmit. Mélyen sértette szivét e hideg sarcasmus. Nem tudta eléggé palástolni, s azért elindult, csendesen haladva le a hegyen. Aladár karját ajánlotta a missnek és követték Ágnest — hallgatva mindnyájan, míg végre megszólalt az ifjú, előbbi szokott nyugodt, közönyös hangján. — Mennyire szeretnék én is e szép vidékem lakni, olyan jól esik a hegyek között járkálni. Ma is a szép idő csalt ki, meg akartam kisérleni lábaim erejét, hogy mennyit tudnék egy nap alatt gyalogolni. — Hogyan ? Ön ma egész nap gyalogolt! kérdék a miss és Agnes egyszerre. — És mi van abban oly rendkívüli ? gyakran szoktam két, három nap is egymásután tenni, mondá az ifjú mosolyogva, de még ritkán fáradtam el. — Bizony Gerendiéktől idáig szép séta, mondá Ágnes, ki már kibékültnek látszék, s közelebb jött, és ön talán nem is evett még ma semmit ? kérdé részvéttel. — Dehogynem, szoktam én magamról gondoskodni ; ime táskám tele eleséggel most is, mondá előmutatva nyakán függő kis úti táskáját, jó hideg sült van benne finom kaláccsal, amit én nem adok semmiféle delicatesseért. — És itala ? kérdé naivul Ágnes. — Tudom, hogy itt a hegyek közt mindenütt van forrás, ez pedig a világon a legjobb ital, ilyen forrás mellett aztán letelepedem, és falatozom ha éhes vagyok, borral úgy sem élek soha. — S nem fél ön a veszedelmesebb vadaktól ? térdé Ágnes. Ha megtámadnák, így fegyver nélkül. — Minden fa egy jó fegyver! — felelé az ifjú, s hogy megmutassa egy fiatal fát tövéből kicsavart