Fővárosi Lapok, 1864. június (1. évfolyam, 123-147. szám)

1864-06-01 / 123. szám

tel nélkül minden tollas állat ellen, kivéve az írókat, kik itt (a szerkesztő persze nevet, s tán legtöbb ol­vasóm is) teljes biztosságban élnek. Piemontban, s magában Turinban is, e pusztításnak egy új, s való­ban botrányos módját is láthatni. Sok ház falán, kö­zel a fedélhez, de alább is lyukak vannak készitve egy vonaton verebek számára s a balga madár be­fészkeli magát csakugyan s ül tojásain, s fölneveli fiait és midőn aztán berepitni készülne őket a vi­lágban, felnyilik hátulról a hamis szállás fala s a vendégszerető háziúr nyakát tekeri az egész fiatal nemzedéknek. És ez történik mindenfelé minden költésnél, a­mi úgy hiszem, elég cáfolat azon régi ál­lításra, hogy antiquus passer nőseit fora­mina tecti. Ez a veréb­ bug egyébiránt nem lenne ártalmasabb, mint a galambbug, ha az áldozatok le­ölésiben némi mérséklet volna. A faji életnek s egyénes szaporodásának nem a rendezett torokmet­szés halálos, hanem a korlátlan átalános öldöklés. Apró marháink s átalában háziállataink sokasodnak folytonosan, mind a mellett is, hogy ugyancsak szép fogyasztási adót jövedelmeznek, mig bölényt vadász­ni Erdélyben „Abafi“ többé nem fog, e vad marháért most már Amerikába kelletvén utazni. Csoda-e, ha a szünetlen és mindenféle üldözés, melynek századok óta kitéve van — a szegény ve­rebet egy sajátságos természetű, ellentétes hajlamok­tól izgatott madárrá képezi ki, bámulatos elegyével jellemében a félénkségnek és szemtelenségnek, az ostobaságnak és ravaszságnak, a háziasságnak és vadságnak, cigánykodásának civilizátiónk közepette, s honszeretetének a legszomorítóbb körülmények közt, világpolgári elveinek dacára is ? Engemet, meg­vallom, nagyon érdekel e kis állat, mely közöttünk él, a nélkül, hogy megszelídülne, s a kalitkában hí­zásnál mindig előbbre becsüli a szabadbani tengő­­­dést. S mily­eű szülőhelyéhez! Utazni se megy soha, pedig va­nnak rokonai mindenfelé, s szereti a kóbor­lást ; de ő beéri a vidékkel, faluval, várossal, a mely­ben fészke van; sőt én gyanakszom, hogy nagyobb városokban még utcáját sem igen hagyja el, negye­déből pedig soha nem távozik, kivált ha kert van benne. Ezen ragaszkodás valódi érdem annál, ki ül­­döztetik s repülni tud. Tessék csak helyébe gondolni magát bárkinek is s fogadok, hogy hiában énekelte­tik a százat. Nekem nem voltak szárnyaim, s mégis itt vagyok , pedig én is szeretem hazámat, s fészket rakni kivül rajta nem fogok sehol, legföljebb is ka­­kuk ...per Bacco! kevésbé múlt, hogy egy nagy bolondot nem mondtam. Ha biztos életmód mellett, emberséges bánás­módban részesülne, hihető, hogy családi tulajdonná vált gyanakodó vadságát is módosítaná a tapasztalás­teljes idő. Természeti állapotában, a későbbi veszé­lyek ismerete előtt, egyetlen állat sem fél az ember­től. Ez oly igaz, hogy ott, hol mindenki és mindig l­ó­­háton jár,gyalog embertől nem fut el a vad, s Dar­win, északi Patagoniában, ily fogással ölt meg több szarvast (ce­r­vus camp­estris) —az egyedüli bennszülött ősemlőst azon s a La Plata vidéken déli Amerikában, melyhez lóval nehéz közeledni. A ter­mészetes alak ez esetben, álcává lön, mely alatt a gyanútlan állat nem ismert rá ellenségére, mint nem ismernénk rá sok gazemberre, s tán rá is szedettet­­hetnénk általuk, ha egyszerre csak becsületesen kez­denék magukat viselni s pirulni tudnának. Nem látott­­ olvasóm soha egy „kedélyes öreg urat“ se, a­ki valódi magyar nyíltsággal beszélget, szivarra gyújt, karon fogva jár, s tán épen le is issza magát „kedves öcsém urammal“, mielőtt hűvösre, vagy pláne hideg­re tétetné ? A magát belisztezett s lógászó macska históriája, mint Heine mondja: Ist eine alte Geschichte Doch bleibt sie immer neu. Und wenn ein Mausehen dort just passiret Dem bricht das Genick dabei. A mit az állat már kiösmert, attól tud óvakodni rendesen, s gyakran a tulságig megy elővigyázata, mely ha nemzedékről nemzedékre száll, lassan kint és mindinkább faji ösztönné lesz, s végre örököltetik a család minden tagja által, mint angol vizslánál a vadállás. A természet ezen átidomító és módosító mű­ködésének eredménye sokszor a legfurcsább módon a leghihetetlenebb alakban mutatkozik, hol fül­fej­lesztés, hol szarvnövesztés, itt agyaradalék, amott lábaj-hártyázás által. Ez igen érdekes kérdés tagla­lásába, mely az összehasonlító állattan egyik legfon­tosabb vitatkozási tárgyát teszi, s a fajváltozat nagy horderejű titkát fogja előttünk feltárni, én, és itt, természetesen nem ereszkedhetem, hanem mellőz­ve az általános vezérelvek fejtegetését, s szorítkozván tisztán verebeim esetére — annyit mondok, hogy ne­kem úgy tetszik, hogy ezen kis madárkák röpte is épen olyan fokozati módosulás és viszonylati lassú alkalmazkodás által jön — századok és ezredévek során át s­­rról fira szállva — olyan sajátságossá, a milyennek azt, most már majd örökségszerü tulaj­dont az egész fajnál látjuk. E röpet szigszeg rend­szertelenségével s szemkápráztató hebehurgyaságá­­val tán magában elégséges volna arra, hogy az értel­ 525 mes észlelő —ha nem tudná is e szegény teremtmény életkörülményeit —­eltalálja, állítani merje, hogy az említett modorban csak egy oly szárnyasállatocska röpülhet, mely ezer veszélyek közt kénytelen kap­kodni élelmét szüntelen, s míg egy részről (a kenyér­­kereset nehézségeinek fenyegető folytonossága által megszokván némileg a bajt) válalkozási vakmerősége olykor a egész szemtelenségig megy,addig más részről remeg, gyanakszik, fülel mindig, mindenfelé s mi­helyt a legkisebb jelét veszi észre az ártalmas­nak tapasztalt számtalan mozdulatok valamelyikének, vagy csak egy szokatlan valamin akad is meg kémkedő éber tekintete, azonnal fölrebben, mintegy eszeveszetten, s ijedelmes izgatottság s ravaszsági sugalom uralma alatt röpül ide s tova, alá s fel, jobb­ra balra, bódult rohamszerüséggel, mintha minden irányból várná üldöztetését, mintha egyetlen mene­külési oldalt se látna maga előtt biztosnak. Mondták, hogy „az irály az ember“, én pedig azt mondom, hogy „a szárnyalás a veréb“, s tudja ezt a céllövő is, mert e madárkát röptében találni el, nem igen köny­­nyű feladat, kivéve midőn teljes biztosságban hívén magát, őstermészeti­­rettegés és álnokság által kita­nulttá nem idomított) modorában, egyenesen vagy legalább rendesen, nem félelem nélkül, repül, az ál­latban mindig megmaradván, bizonyos, (ha így ne­vezhetem) sejtelmi reminiscentia eredeti —faji rend egyéni állapotára több vagy kevesebb ösztön is abba, ha s a mikor és mennyire lehetséges vissza­esni. Szándékom volt e madárkák társalmi életéről s jelesen nyelvükről is fecsegni valamit, de ezen szer­felett érdekes tárgy — a madárnyelv — felöl jobb lesz máskor beszélni, mert most már ideje bezárni e cikket, nehogy olvasóm elvégre is hajlandó legyen tagadni (a­mit komolyabb dolgokban jog, hírnév és becsület iránti alkudozók irányában kell is és köte­lesség kereken tagadni) hogy „jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok.“ A magyar tud. akadémia. Máj. 30-ik történelmi osztályülés. (r. t.) Elnök: Gróf Dessewffy Emil. (Számos tag, köztük Vámbéri Ármin és B. Kemény Gá­bor, az Konstantinápolyból, ez Erdélyből jőve, és oly nagyszámú hallgatóság, milyenhez hasonló két év óta alig egyszer vagy kétszer volt­ a hallgatók közt egy angol utazó.) Toldi Ferencz értesíti az akadémia jelen volt tagjait, hogy ősz bajnokunk Fáy András­nak ma van 78-ik születés­napja. S­ indítványba hozza, hogy az akadémi­a tisztelgő küldöttség által fe­jezze ki jó kívánságait. Az indítvány éljenzésekkel,fogadtatott, s az el­nök azonnal kinevezi Kubinyi Ágostont, Toldi Fe­­renczet, Csengerit, Ballagi Mórt, és Kis Károlyt, kik küldetésük teljesítésére a teremből rögtön el is tá­voztak. Thaly Kálmán székfoglalóját tartotta, ily című értekezéssel: „Bottyán János II. Rákóczi Ferencz tábornoka.“ Thaly felolvasása elég érdekes volt, habár azon nehézséggel kellett küzdenie, hogy ked­venc hősét a vak Bottyánt előbb részletesen ismer­tetnie kellett, hogy tulajdonképi történelmi tanulmá­nyai iránt érdeket költsön. II. Rákóczy Ferencznek, — mint értekező előadta — hat valóságos tábornoka volt: Gróf Bercsényi Miklós, gróf Eszterházi Antal, Forgács Simon, báró Károlyi Sándor, gróf Pekri Lő­­rincz és Bottyán János. Az első négy azonban sokat bajlódott a politikával is, Pekri pedig intrikus termé­szetű volt, csupán katona és vezér csak Bottyán, sze­gény nemes szülőktől származván, egykor diák és jezsuita növendék volt; később katona lett, és az osztrák seregben huszár ezredességre emelkedett; de a német soha se hitt neki s egymás után kétszer fog­ták el, legfőbbképen azért, hogy magyar volt. Végre Rákóczy pártjára állott, s annak legvité­zebb tábornokává lett. Józan életű, pontos, kifárad­­hatlan katona, s katonáitól és a néptől szeretett ve­zér volt. Különben is hajthatatlan jellemű és vidám kedélyű derék férfiú, sat. Thaly részletesen írta meg életét, és korának történetét, mit, azt hiszem, néhány hónap múlva sajtó alá fog rendezni. Thaly fölolvasását a nagy­közönség élénk figye­lemmel, s szorgalmasan össze­gyűjtött számtalan ada­tait méltánylattal fogadta. Ez alatt vissza­érkezett a Fáyhoz küldött bizott­mány, s Kubinyi Ágoston megható érzékeny­séggel adta elő az ősz tudós köszönő és megáldó üze­­netét. Erre a gyűlés átalánossá lett, s a titkár külön­féle iratokat és leveleket olvas fel. Ránk nézve meg­lepő volt egy bizonyos Kram­er úr levele, ki akadé­miai tagságáról minden indokolás nélkül lemondott. Az ülés tudomásul vette. Volt egy pár idiotistikus munka a titkárnál, mi­ket az illető nyelvészeti és természettudományi bizott­ságokhoz utasítottak. Fővárosi hírek. * A nemzeti színház évi segélypénze e folyó évre még nincs elrendelve. De az intézet igazgatójának valószínűleg sikerülni fog azt továbbra is kieszkö­zölni, annyival inkább, mivel az országgyűlés ren­delkezéséig évenkénti segélyezés volt ígérve. * Eötvös és Trefort nemzetgazdászati heti­lapra nem kaptak engedélyt. Mint halljuk a tervezett „Esti órák“ című divatlap sem fog megindulni a jövő félév elején. * A magyar biztosító társulatnál a múlt évre egyes egész részvény után 25 frt osztalék javasolta­tok. * Az állatkert ügye már Bécsbe van fölterjeszt­ve. A társulat a véghelybenhagyás megérkeztéig is szervezi magát, hogy a szükséges előmunkálatokat annál gyorsabban megtehesse. Az állatok, (mint a P. N. Írja,) már gyűlnek, s azok a már felfogadott őr gondjára bízatnak. * Xaillu­a János Limából, hol folyvást betegeske­dik, augusztusba szándékozik visszatérni honába. * A népszínházban — mint írják — a jelenleg Bécsben szereplő­ olasz drámai társulat fog ven­dégszerepelni, másfél hétig, mialatt a népszínházi személyzet a „Georgiai nők“ betanulásával teljesen elkészül. Az említett olasz társulatot, s kivált a fő­szereplő Bon Laurát igen dicsérik. Azt is meg kell említenünk, hogy Molnár Gy. az „Ördög pi­­luláit“, illetőleg a józsefvárosi igazgatóval fele jöve­delemre szerződött s az első előadásokból neki­ járó részt a magyarországi szükölkö­­dök javára ajánlotta föl. * Jótékonyság. Horváth Miklós abaujmegyei kenyheci derék fiú 150 frtot küldött be Remellaynak, jótékony célokra. Ez összeget a beküldő több jó gyermektársával együtt szerezte össze színi előadás, kisorsolás stb. útján. Remellay a gazdasszonyi egylet elnöknőjéhez adta át, az alföldi szegény gyermekek számára. * Fölmentés a katonai szolgálattól. Az orsz. ka­tonai főparancsnokságra azon jog ruháztatott, hogy az illető politikai országhatóságokkal egyetértve azon katonák, a kik az 1863-iki főkatona-állítás befejez­­téig assenzáltattak és a kiknél figyelemreméltó okok, mint a gazdaság átvétele, a család fenntartása és ha­sonlók forognak fenn, a megváltási 1200 frt dij lefi­zetése mellett a katonaságtól elbocsáthatók. Eddig ezen kedvezmény csak két évi katonai szolgálat ki­töltése után adatott meg. * Tarka újdonságok. Egy pincér tegnapelőtt délután szerelmi bú miatt a lánchídról a Dunába ug­rott, a hajóslegények azonban kihúzták, s most a kórházban fekszik.­­• A csónakázó egylet a Margit-szigetet hír szerint bérbe venné, hogy étte­remmel s egyéb mulató helyiségekkel ellássa; bizony jól tenné, ha megtenné.­­ Az O­r­cy-ke­r­t előtt (a­mint irtuk) óriási pocsolya van, úgy hogy miatta a kocsik csak távol a bejárattól állhatnak meg s a vendégeknek jó utat kell még a kertig gyalogolniok. A város, mint mondják, elhatározta e pocsolyát be­töltetni. — A pest-rákosi gőzmalom romjai he­lyére új nagy malmot épitenek. — A városliget­­b­e­n üzérek bódékat akartak fölállítani, hogy azok­ban apró tárgyakból sorsjátékokat rendezzenek, de nem nyertek engedélyt. — Egy tót napszámos szerelemféltésből több baltaütéssel megsebesíté nejét, egy fuvaros pedig ugyanez okból késszúrásokkal se­­besíté meg hitestársát. A két nő kórházba, a két férj pedig fogházba került, a dolog természetes rendje szerint. Ezek folytán Csengeri szóba hozta, hogy az efféle iratokra nézve nem volna e helyes az alapszabályo­k azon §-át alkalmazni, mely azt rendeli, hogy a ne­m tag által beküldött munka csak akkor jöhet tárgyalás alá, ha egy tag ajánlja. Többféle vélemény nyilvá­nult, s végre is a titkárra bízatott, hogy az efféle ira­tokról belátása szerint intézkedjék, mert — mint az el­nök mondá — az Akadémia nem óhajtja magát a kül­világgal való érintkezéstől elzárni. G r a g­u s s Ag. bejelentette H­o­r­á r­i­k végren­deletét, de ennek hitelessége felöl kétség támadt, mert — mint Csengeri mondá —­ még egy végren­delet az Írói segélyegylet titkára,Gyulai Pálnál is van letéve. Vidék. ** A nagyszombati volt nemesi növelde megnyi­tására, — mint hírlik — felsőbb helyen engedélyt adtak. ** A paksi templomból mintegy 700 forint értékű, egyházi tárgyakat loptak el. ** Az egr­i műkedvelők ismét elkezdik előadá­saikat. A polgármesteri tilalmat a főispán-helyettes megsemmisítette. ** Közlekedés. A pest-losonc-besztercei vasúttár­­sulat, Hatvantól Szolnokig, Fülektől Miskolcig és Besztercebányától Oderbergig tervezett­ vasútvonal

Next