Fővárosi Lapok, 1864. június (1. évfolyam, 123-147. szám)
1864-06-11 / 132. szám
132-ik sz. Szombaton, junius 11. Kiadó-hivatal: ÍPest, barátok tere 7. sz. Első évfolyam 1864 Előfizetési dij : Félévre........................8 frt. Negyedévre ... 4 frt. Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve mindennap, koronkint képekkel.FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Magyar utca 7-dik szára, 1-13 emelet. Hirdetési dij: Hasábos petit sor . . 4 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor . . . 30 kr Előfizetési felhívás a „FŐVÁROSI LAPOK“ című, irodalmi NAPILAP julius—dec. folyamára. Az előfizetési felhívás írása mindig kellemetlen állapot, mint a ki Rómában konzul akart lenni, ezért oda kellett ülnie az utca sarkára s elmondani a nép előtt saját vitézi tetteit, és igy kell tenni az előfizetési iv írása alkalmával a szerkesztőnek: kiállni szépen a közönség elés eldicsekedni mindazokkal a tulajdonokkal,melyek neki a közönség részéről a konzulságot, azaz , hogy az előfizetés megnyitását biztosítják. Nekünk is így kellene most tenni és szólni cifra szavakkal. Mi, szavak helyett legjobbnak látjuk azt, ha ténynyel állunk elő s közöljük, mit adtunk csak rövid ÖT HÓNAP alatt. Adtuk tehát folyó hó június hatodikáig a következőket: REGÉNYT — még pedig két kötetest — báró Jósika Miklóstól. KÖLTEMÉNYT 68-at, és pedig (a közlési sor szerint) Tompa, Szász Károly, K. Eötvös József, Kriza, Lévai, Tóth Endre, Szász B., Szász G., Kojazi, Udvardy G., Flóra, Vecsey S., Bulcsu K., Csermelyi, Wohl Janka, Madách Imre, Tolnai Lajos, Thaly Kálmán, Illésy Gy. Ruthen, Csukássy J., Tóth Kálmán, Komécsi, Szemere Miklós, Berec Károlyiés stb. EREDETI RESZÉLYT 18-at, és pedig Pálfy Albert, Frankenburg Adolf, P. Szathmáry Károly, Benezky-Baza Lenke, b. Podmaniczky Frigyes, Illésy Gy., Szentpály Janka, b. Pongrátz E., Balázs Sándor, Kazár Emil, Vadnai Károly, Oroszhegyi, Wohl Janka, Nemes E., Ujváry Lajos, és Abonyi Lajostól. ÉLETIRATOKAT S MÁS RAJZOKAT 9 et, Zilahy K., Vértessy Arnold, Torkos István, Szokoly Viktor, Bodor K., Vadnai K., Izidóra,Deák Farkas sat. tollából. KÜLFÖLDI ELBESZÉLÉST 12-öt: Puskin, Dumas S., Schmidt Julián, Mühlbach Louiza (két kisregény), Louvestre Emil, Polko Eliz, Berlioz Hector, Hawthorne (amerikai) és Arnaud költői műveiből stb. ÖNÁLLÓ EREDETI ÉS KÜLFÖLDI TÁRCACIKKEKET 170 darabot, Falk Miksa, Tóth K., Kazár E. Télfy János, Csernátoni, Kempelen Gy., Zilahy, Wesselényi (régi leveleiből), Szokoly, Ujváry, Oroszhegyi, Deák Farkas, Bródy, Henszlmann Imre, Szana T., Ormós Zsigmond, id. gróf Bethlen Miklós, Thaly Kálmán, Petheő Dénes, Fekete J., Cserényi, Huszár Imre, Egressy Gábor, Wohl Stefánia, Vadnai K., Kiss E., Tóth József színművész, Abonyi, Kálnoky B., Vértesy Arnold, Konkoly, Pompéry János, Haán Rezső, Groteska J., Jósika Miklós, Vajda János, Tolnay Lajos, Kriza János, gróf Lázár Kálmán, Brassai Sámuel sat. tollából. Ezen felül minden nap adtunk legalább 50 —60 hirt, s naponkint színházi rovatot sat. Jövőre is ép ilyen, mindennap megjelenő lapot fogunk adni, hasonló terjedelmes tartalommal s eddigi íróink közreműködése mellett. Sason-képeink is díszes kiállításban rendesen meg fognak jelenni. Ennyi összes mondanivalók. A közönség új évkor példa nélküli nagy számmal gyűlt össze, a „Fővárosi lapokra“ ; legyen szabad hinnünk, hogy most, midőn már ismeri a közönség, ismeri minden eddigi irodalmi lapnál szélesebb tartalmát s legnagyobb részt régi, ismert nevű munkatársait, a jövő félévben sem fogja e lapokat elhagyni. — Pest, jun. 5. 1864. Tóth Kálmán, A „Főv. Lapok“ szerkesztője és tulajdonosa. Vadnai Károly, a „Fővárosi Lapok“ főmunkatársa. Kiadói SZÓ : A „Fővárosi Lapok“ ezután is mindennap meg fognak jelenni s kiadóhivatalom ismert pontossága mellett naponkint expediáltatni.— A lap, úgy a mümellékletek szép kiállítására a legnagyobb gondot forditandom. Előfizetési feltételek helyben úgy mint vidékre: félévre, azaz: júliustól dec. végéig 8 frt. Évnegyedre, azaz : júliustól sept.végeig 4 frt. Az előfizetések ily cím alatt küldendők: „A Fővárosi Lapok kiadó-hivatalának,“ barátok tere 7. szám, Pesten. Emich Gusztáv, a magy. Akad. nyomdásza, s a „Főv. Lapok“ kiadója. PARASZT DRÁMA. (TSeszély a népéletből.) Abonyi hajóstól. III. Mit vár a szomszéd. (Folytatás.) Boris nagy lélekzetet vett örömében, még is tudott valamit, legalább annyit,mely kulcsa lehet a további tudomásnak. Bizonyost hoz! Miről... Itt nagy titok lappang! mondogatá magában. Vájjon mi dolga lehet Donát Jánosnak egy a szentkuti búcsúra baktató kolesos koldussal. Mert hogy kolesos koldus, az már bizonyos. — És miről hoz bizonyost? S a menyecske még mindig viraszt a mellett a gyermek mellett. IV. A szív ad észt. Donát János bement, ledőlt a padkára, de nem tudott aludni. Pollácska aludt, csak nehéz szakgatott lélekzése adott némi aggodalmat a menyecskének, aki tenyerébe mélyesztett fővel, szintúgy bánkódni mind gondolkozni látszott. Néha néha pillantott fel, midőn Donát János nehéz sóhajait hallotta a padkáról, ilyenkor ő is nagyot sóhajtott és csendesen fohászkodott magában. — Oe csak ez a nap ne jönne elő soha az esztendőben. Azután pár perc szünet múlva, miközben férjét szánó érzéssel szemlélte, így folytatá gondolatait: — Ez — egészen megkeseríti életünket,— nem hagy háborítatlanul semmi örömet. Mikor lesz vége ennek! A mécs szomorún pislogott. —• Azután megint pár perc múlva így szólott magában: — Ennek az embernek szivében több van, mint sejtés. Ez bizonyosságot tud. Ez kínozza! Ez öli. És ezt nem meri nekem megmondani. Donát János nem birt tovább pihenni, — felült a padkán, térdeire támasztó könyökeit és tenyerébe eresztő bánatos fejét. Az asszony folytatá gondolatait: — Mitől fél jobban? Attól, hogy talán bűnt követett el, mely a kárhozatra visz! Vagy attól, hogy — ha igaz a mit gyanít — elveszítene engemet. „Elveszítene? kérdezé magától. Hát valósággal el kellene , akkor engem dobnia megától ? Elvennének e tőle erővel ? Megszűnnék e felesége lenni ? Annak a kedviért a kinek régibb joga van hozzá? „Azt tudhatja, hogy ő akaratja nélkül követett el halálos vétket, ha csakugyan úgy van a dolog. — Tudhatja, hogy ezért talán az Isten sem büntetheti. Azután édes melegséggel olvaszta szemeit a Bánatos emberre. — Így van! Csupán azért retteg, hogy megszűnhetnék felesége lenni. Azért fél, azért retteg, azért bánatos, mert szeret, mert nélkülem nem tudna élni többé! Forrón szeret, mert szomorú napjait buzgóan igyekeztem megindítani. — Mert látta, hogy az vagyok neki, ki szivében teljesen kipótolja az elsőt. Mert látta, hogy kivánságom, akaratom az ő kívánsága az ő akarata. Nem vagyok házsartos, perlekedő, cifrálkodó, lusta, és csak rá van gondom. Azt szeretem amit ő szeret. Oh ! jó ember.Áldott János. Édes párom. Miattam van a szivedben ez a nagy bubánat. Nem állhatta meg, felkelt, oda ment hozzá, leült mellé a padkára, általölelte az ember derekát és szelíden vállára hajtá fejét. Soká habozott, míg megszólította. — János! Az ember fölemelte fejét, sóhajtott és keblére karolt. — Miért kínzod, miért epeszted magadat? — Nem bírok magammal! felelt az ember. Az asszony megfogta mind a két kezét, szemeibe nézett, és azután elkezdett beszélni határozott hangon. — Ideje, hogy megnyugtasd magadat. Beszéljünk! Fontoljuk meg a dolgot minden oldalról, és legyünk készen mindenre. János szomorúabólintott fejével és keserűn ismétlé: — Mindenre! Fájdalomra! Szégyenre! Botránkoztatásra! Büntetésre és bünhödésre. És arra, hogy örökre elszakadjak tőled, — miután levettem leány koszorúdat fejedről, — szerencsétlenné tegyelek, hogy légy olyan menyecske a világon,a kinek, a nélkül, hogy özvegygyé lenne, nincsen isten szerint való férje. Vagy a mi több,még életemben lássalak más feleségének. — Talán még nem is úgy van a mint gondolod! Kisvártatva titkolózva kérdezé : — Eljött most is Gábor apó ? — Igen! — És mit mondott ? kérdő kíváncsian az aszszony. — Azt, hogy szombaton bizonyosat fog mondani ! felelt az ember egy nagy sóhajtással. — No látod! Még csak néhány nap, és eltűnik minden szomorúságod, — vigasztald az asszony. János fejét csóválta. — Nem hiszem! Eljön a szombat! de Gábor apó nem fog eljönni többé. Én szemeiből olvastam, hogy nem fog eljönni. Úgy láttam, úgy olvastam, mintha csak suttogó hangját hallottam volna. Szegény ember nem jövök én vissza, hogy neked örökös poklot csináljak. — Oh János, te nagyon is gyászosnak látod sorsodat ! Hátha nem is úgy van , mint gondolod. János megsimogata az asszony arcát, és fájó mosolygással beszélni kezdett: — Hallgasd csak miket gondolok én, minő gondolatok fordulnak meg a fejemben. Arról csakugyan megláthatod, hogy valósággal gyászosnak nézhetem sorsomat. Hát gondolom, elgondolom, hogy te milyen áldott jó asszony vagy, hogy mint szeretsz, mily áldásul adott nekem téged az Isten, milyen boldogság téged szeretni, veled megelégedni, minden dolgoddal, minden érzéseddel. Milyen jó vagy te,aki ezt a szegény kis árvát is oly forrón tudod szeretni mintha édes leányod volna! Tudom miért, azért, mert én oly nagyon szeretem, szeretsz engem, nagyon szeretsz, azért szereted édes gyermekemet. Olyan boldogok vagyunk, olyan szépen élünk mi így hárman, mintha a menyeknek országában élve élnénk elevenen. És látod, most már elgondolom, ha ez az élet egyszerre megszűnnék, elvennének, elragadnának tőlem, azt mondanák: nem szabad többé az én feleségemnek lenned. Szerencsétlen lennék én, szerencsétlen lennél te, szomorúsággal és szégyennel gondolnánk egymásra, még csak nem is mernénk egymást látni többé. János szemeit törölgette és azután így folytatá: — Ez nagyon gyászos dolog! de megint jön egy másik gondolatom, ez meg valóságos pokol! Van egy szegény, a sok búbánat, a sok szenvedés miatt megtörődött beteges asszony a világon, aki kóborol határról határra, mint egy koldus. Aki ázik, fázik, éhezik, pedig boldog, szerencsés lehetne, ha nem hőségben is, de legalább becsületesen, gond nélkül élhetne , de csak azért nem él így, mert annak is jó szíve van, jó szerető asszony nem akar egyszerre más kettőt szerencsétlenné tenni, inkább maga marad szerencsétlen, elhagyott, árva, lerongyolott. (Folyt. köv.)