Fővárosi Lapok, 1864. szeptember (1. évfolyam, 199-223. szám)
1864-09-16 / 211. szám
211-ik sz. Pontek, sept. 16- Kiadó -hivatal: Pest, barátok-tere sz. Első évfolyam 1864 ______n 9 _____ _____ rrv - FŐVÁROSI LAPOK. .It‘ Mepelen az ünnep ntem na- - Hasábos petit sor . . 4 kr. pokat kivéve mindennap; ko- Bélyegdíj minden igronkint képekkel. IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. tatáskor . . . 30 kr A kastiljai lovag. (Uhland után.) Kastiljának hős lovagja ! Ha a hegyek zúgnak távol, Azt gondolom, hogy te harcolsz, Pedig ott a menydörgés szól. Ha ott ama hegyek mögött Aranypir piroslik reggel, Hiszem , te fogsz megjelenni, Pedig ott csak a nap kel fel. „Azért keltek hosszú útra Zarándokok, dalnokok rég; Az útfélre e gyönyörű Kastélyt azért építették; Azért nézett erkélyéről Némely urhölgy reám lesve— Mert a legszebb és legbátrabb Lovag útja lészen erre... Jaj ! de megesett immáron Mit sokan oly régen vártak, Jaj ! a szemek kialusznak, Melyek annyi nemest láttak ! Jaj ! a falak leomolnak Holott hangzott a ló lépte, Jaj ! a magas fűben elvész —Melyen elhaladt — ösvénye ! Soha meg nem sebezhette Nők szerelmi pillantása, Soha meg nem alázhatta Lándzsa-Szúrás, kardcsapása. Egymagán hogy a hegyekben Nyargalt, villám hullt le rája, És ekképen lett legyőzve, De csak az ég nyila által. Az aranyos nap süt ismét, Tova száll a sötét felleg, Távol halak csak a dörgés, S a madarak énekelnek. Fák, virágok éledeznek, Az esőben megújulva, Utasok, kik elrejtőztek Útra kelnek gyorsan útra, Csak az erdő legmagasabb Cserfája nem nyúl magasba, Csak Kastilia legjobb hőse Marad a cser tövén halva. Minden urhölgy remél, vágyik Fogadni őt a legszebbet, A legbátrabb hős közelgtén — Mindannyi már csügged, reszket. Hölgyek ! ti nem remélnétek, Mórok ! ti sem csüggednétek ; Tudva, hogy a hegyek között Régen a villám ütté meg ! K o ja z i Lajos. K O N RAD. — Elbeszélés. — Jósika Júliától. (Folytatás.) Ha Irma nővére lenne, s nem azon lény, kit ő maga szive minden erejével, de remény nélkül szeret, akkor, és akkor a dolog másként áll, akkor 8 lett volna az első, ki a hályogot lerántja a szegény leány szemeiről, ki Theint bemutatta volna neki egész rideg valóságában, s ez által talán visszatartóztatja azon örvény szélétől, mely lábai előtt ásított. De hogyan tehette azt azon ember, ki bár titkon, Thein vetélytársa volt, ki életét adta volna, ha a századost eltávolíthatja Irmától, s ki maga vágyott, csak ő tudta minő forrón, minő kínosan, helyét a szép leány szivében elfoglalni ? Nem, ez lehetlen volt, ezt becsületes ember, ezt gentleman nem tehette, s azért hallgatott Aladár, hallgatott, mint a sír, bár azt állíthatjuk, minden nagyítás nélkül, hogy a szegény ifjú százszor többet szenvedett, mint maga Irma; habár szenvedései egészen másneműek voltak. De mindamellett, hogy annak következtében a mit tudott, s nem csak sejtette, mint sokan Irma barátjai közül, talán kevesebbet szólt s külsőleg kevesebb részvétet mutatott, mint akárki, volt mégis valammi titkos szózat, mely Irmának megsúgta, előbb halkan, de később mindig erősb hangon, hogy senki sem vesz inkább részt fájdalmában, búskomolyságán, elcsüggedésén, mint épen a hallgatag ifjú; hogy senkiben nem bizhat annyit, mint benne, s hogy barátsága, mert Irma nem álmodott többé szerelemről, a csendes rév, melyben hánykódó életsajkája, egykor nyugalmat találand. Aladár érezte ezt ösztönszerüleg, és megelégedett ennyivel, legalább egyelőre. De azon mértékben, melyben szerelem s házasság által a családi kötelékek Irma körül lassan kint megtágultak, úgy, hogy ő majdnem egyedül állt éles szülei mellett, ugyanazon arányban szükségesebb len neki Aladár csendes részvéte, vidám, bár nem vidor társalgása, kedélyes maga viselete; s ha olykor hosszasabban a szokottnál távol maradt, minden oly üresnek, oly szomorúnak tetszett neki, mintha valami sötét felleg elzárná tőle a nap jóltevő világát. Ha aztán ismét oldala mellett volt, oly benső megelégedés árasztotta el szívét, bár szenvedélyes öröm nélkül, oly jóltevő biztosságban érezte magát, hogy egész valója felüdült, s körülötte minden vidámabb színeket öltött. Így álltak a dolgok, midőn Aladár egykor sokkal tovább időzött jószágán, mint ez valaha történt. Hét múlt és hét után, anélkül, hogy Kaposváryéknál megjelent volna, mindamellett, hogy mások által tudták, mikép baja nincsen. Az öreg Kaposváry és neje csudálkoztak, Irma pedig eleinte csendesebb s komolyabb jön szokottnál, végre pedig oly nyugtalan,hogy ez mindenkinek feltűnt, habár csak kevesen sejtették e nyugtalanság okát. E kevesek közt az öreg háziorvos első helyen említendő, de távol attól, hogy aggályt érezzen Irma halványsága, komolysága s nyugtalansága miatt, a legnagyobb megelégedéssel látta ezeket, s kezeit dörzsölve, széles jó kedvvel, szokása szerint magában mormogta. Aha homeopaticus rendszerre kezdünk áttérni a szerelmet szerelem által gyógyítunk. Ez egyszer koránsem vagyok ellensége e rendszernek, sőt prescribálok valamit, mi, úgy hiszem, hatását el nem tévesztheti. Másnap reggel, midőn szokott látogatását tette Kaposváryéknál, vagy inkább az öreg asszonynál, ki bár a legjobb egészségnek örült, mégis folytonosan panaszolt, s csak akkor volt boldog, ha az orvos valami utálatos orvosságot rendelt számára, az öreg úr, midőn a mindennapi kérdéseken sötét tapogatásokon túl volt, mindenféle tárgyakról kezdett beszélgetni, s végre kérdezte : Hallották-e önök már e meglepő újságot? — Nem hallottunk semmit, mi történt ? — szólt erre Kaposváryné kíváncsian, míg Irma, ki az ablak mellett ült, föl sem tekintett a hímzésről, mellyel újai gépileg foglalkoztak. — Nem? azon valóban csudálkozom. Képzelje csak nagyság, azt mondják, hogy Fehérváry Aladár házasodni akar. — Házasodni? kiáltott föl az öreg asszony, mig Irma lehajolt, s hímzését, mely e szavak alatt a földre esett, fölemelte. — Igen ám; nekem azt beszélték, hogy Bánhalmy Etelkát jegyezte el magának; szép leány, s a mellett gazdag is; meg kell vallanom, hogy Aladárnak jó ízlése van. Irma fölkelt s a mellékszobába ment, melynek ajtaja nyitva állt; az öregasszony pedig élénken felelt : Bánhalmy Etelkát ? soha nem hittem volna, hogy szerelmes belépne, de a fiatal embereknek mindenféle szeszélyeik vannak. Talán azért nem jött hozzánk oly sokáig! — Alkalmasint — jegyzé meg az orvos — midőn a fiatalság szerelemben sinlik, könnyen elfelejti a barátságot. A mellékszoba tornácfelöli ajtaja kinyílt s aztán kissé hangosabban a szokottnál becsapódott; az orvos mosolygott, egyet szippantott nagy burnót szelencéjéből, s aztán távozott. Midőn haza érkezett leült, s a következő sorokat intézte Aladárhoz: Kedves Aladárom! Orvossal szemközt hiába titkolózunk, azért ne csudálkozzék, ha azt mondom, mikép hét év óta tudom, hogy ön Kaposváry Irmát szereti. Ha tudni akarja, viszont szerettetik-e, siessen Kaposváryékhoz, és verje a vasat, míg tüzes. Őszinte barátja Kormos Sebestyén. XV. Mikor Aladár e sorokat vette, mindkét keze tele volt munkával, még pedig igen kellemetlen munkával, mit érteni fog mindenki, ha azt mondjuk, hogy perről volt itt a szó. Az öreg Kaposvárynak valami elmulasztása végett, azon időben, midőn, mint gyámnok, Aladár jószágait kezelte, most per keletkezett, mely Fehérvárnak sok pénzbe, lutásba, futásba, s fölötte sok méregbe került. A ki valaha pert folytatott, annak többet nem kell mondanunk, tudni fogja miért nem volt Aladár oly sokáig Kaposváryéknál. De hogy az egész dolgot nem említette előttük, s most sem írt nekik, ennek egyszerű oka gyöngédsége. Nem akarta, hogy az öreg Kaposváry tudja, mennyi bajt szerzett fiatal barátjának, hanyagsága által. Minda mellett az öreg háziorvos sorai, bár első pillanatban Aladár alig hitt szemeinek, csakhamar reá bírták az ifjút, hogy minden dolgát félre tegye s Kaposváriékhoz siessen. Az öreg úr szokott szívességével fogadta Aladárt, az öreg asszony nyájasan, de némi elfogultsággal — Irma hideg reátartással. Megbolondult-e az a vén Kormos ? — Gondolta Aladár, kellemetlenül meglepetve Irma szokatlan hidegsége által; — azt hiszem, helyesebben fejezte volna ki magát, ha azt írja, jöjjek ide, ha arról akarok meggyőződni, hogy Irma nem szeret, így állván a dolog, nem csuda, ha az öreg úr majdnem egyedül vezette a társalgást, melyhez a többiek csak egy-egy szóval, vagy valami jelentéktelen megjegyzéssel járultak. s Érteni fogjuk azt, ha megmondjuk, hogy az öreg Kaposváry szót sem tudott azon hírről, Aladár eljegyzését illetőleg, melyet Kormos jónak látott forgásba hozni, bár, mint ezt mindenki gyaníthatja, az egésznek legkisebb alapja sem volt. Kaposváry t. i. esküdt ellensége volt minden mendemondának — vulgo pletykának — s azért az öreg asszony, ki, köztünk legyen mondva, férje ellenszenvében koránsem osztozott, nem merte vele közölni, mit az orvostól hallott. Hogy pedig Irma erről nem szólt, alig szükség említeni. De alig hagyta el a szobát az öreg úr, midőn Kaposváryné félretette kötését, pápaszemét leemelte orráról, s egy oldal tekintettel leányára, ki igen szorgalmatosan varrogatott, ekként szólt : — Valóban édes Aladár, nem hittem volna, hogy oly kevés bizodalommal vagy hozzánk, legjobb s legrégibb barátaidhoz. — Kevés bizodalommal ? ismételte Aladár meglepetve, s mi által adtam e sértő Svádra okot ? /fS£\ (Folyt, köv.)