Fővárosi Lapok, 1864. december (1. évfolyam, 275-299. szám)
1864-12-08 / 281. szám
281-ik sz. Csütörtök, december 8. madó-hivatal. Fest. barátok tere 7. sz. Első évfolyam 1864 fi 0 ____ ____ — - fővárosi lapok Megjelen az ünnep utáni na- Hasábos petit sor . . 4 kr pokat kivéve mindennap; ko- . Bélyegdíj minden igrenkint képekkel. IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. • • • sor EGY PALACK PEZSGŐ. (Verseny-beszélyek.) Negyedik beszélyke: Irváry Lajostól. — Mint habzik a pohár! A cliquot tiszta, mint a szinarany, édes, mint a csók, s ittasitó, mint a szerelem. A cliquot: az öröm, a szerelem, a szabadság! Lelkesit, kéjben füröszt, elandalit, az égbe visz. Nézd, a fényes nedvgyűrü mint pezsg, kering, él, itt alábukik, ott felszáll, s kering szüntelen fel s alá; a cliquet: az élet, jól koccintsunk, éljen az egész világ! És szólt a zene, folyt a tánc. . . . Mari az őt felköszöntő Aurélra borult, Irma önfeledten járta Aladárral a kört, és Bella az ablak szögletébe támaszkodva cukorkákkal dobált Elemérre. Ki gondolkodnék itt ? Pezsg a pezsgő, szól a zene, foly a tánc. Ott künn zúzmara zizeg a fákon, a csillagfény hólepte tetőkre ragyog, s az éji csenden át zendül a dal: „A megváltó a földön jár.“------— Ma karácson estéje van — szól Mari Aurélhoz. Aurél mosolygva nyújtja feléje a pohárt: — Mit törődöl vele ? Szép nap az, melyet a szerelem színez ki, és szerelem csak ott van, hol fény és gazdagság az élet társai. Nézd, mint csillog villog a pohár, jól koccintsunk, a pezsgő , a szerelem ! — S az őrület! — suttogó Mari, s a pohár a földre hullva, szerte szikrázó darabokra tört. Aurél tréfásan megfedde, majd szerelmesen melléje simult, lecsókolta ajkáról a mosolyt, szeméből a fénylő könyet. S Mari nézte a csillogó pezsgőt, amint minden cseppje forr s fel meg alá kering. Nem, nem ilyen az élet. Aki leszáll, nem emelkedhetik fel többé soha, soha sem! A dicsőség babérja elfonyad, a szépség, ifjúság tündérei, kik egykor mosolyogva vettek körül, utóbb kacagva futnak el, a halhatatlanság múzsája csak olykor olykor tekint le oda, hol minden a halálé. . . csak a bűn, ez nem feled, s ezt nem feledik. A bűn sötét, s meglátja mégis mindenik, s a merre jár, nyomában virág többé nem terem. — De ki búsulna itt ? El a gyáva könynyel, pezsg a pezsgő, foly a tánc ! S Mari táncra indul. Forog a körben, s a zaj, zsivaj oly édes kéj. S midőn lecsöndesült, ismét minden oly szomorú. Haja felbomlott, feje kezére dőlt, s amint így elmerült, a múlt és jövőből egy sugár hull le rá . . . Egy halvány ifjú alakja fejlődik ki a távolból, szeme szerelemtelien sugárzik a leányka felé, s amint szem szemre talál, költészettel áldják meg az égiek. Szerettek, boldogok voltak . . . álmodjatok ! — S az álom jött és tűnt, s egy sötét percben elsötétedett a tekintet, a mosoly megfagyott, a dal elnémult, a szív kihűlt. S a lányka nászkoszorúja az ifjú fejfájára oly szomorú — szépen illett. S e szerelem volt mindene, ez több volt mint az élet, ez volt az erény. A halottak némák, csöndes a ház, kicsiny a láthatár. Egy ifjú lányka kereste fel, szép és kedves volt, víg kedvű és beszédes. S Mari hitt neki. Együtt csevegtek szebb időkről, szebb idők szép álmairól. „Te szép vagy, — szólt a leány — előtted egy egész világ. El a bánattal, felejtsd a múltat, bátran elő! Neked kicsiny az a kör, melyben eddig éltél, s méltatlan reád. A köny hervaszt, a munka nehéz, a bánat fáj, s az ifjúság oly — rövid! Emitt céltalan hervadás, amott fény és öröm. Kit szerettél, úgy is a sírban már, szállj szembe a sorssal, s gazdagságban kérd ki részedet. Ez a tűnő napok bölcsészeté! — — S Mari elgondolkozott. Szülei jutottak eszébe, s a köny, mi szemében rezgett, beszédesb volt, mint minden hivó hang. S a leány e könyet is elfeledé. A gazdagság rejgéit varázsolta elő, elképzeltető, hogy a gazdagok mennyi jót tehetnek azokkal, kiket szeretnek. S vértanúnak lenni , . ez szép gondolat! Meg fog hidegülni minden szív, eltűnni mindenütt a jó emlékezet, s egy nap meg fog győződni mindenik, hogy jót csak az tesz, a ki vétkezett. „Megyek veled! — esküvök Mari, ment ismeretlen, sötét utakon. S amint haladt, napok alatt, a fiatal társnő egészen megváltozott. A virág kihullt hajából, arcáról eltűnt a varázs, a fiatal társnő gőgös, meddő, agg leány lett. Mari megdöbbenve nézett reá, most ismerte fel: hiú nagyravágyó volt neve. S végzete tovább ragadta. A ma után jön a hónap; a tegnapról csak az emlékezet beszél. S beszél múlt szebb idők szép álmairól. Bármerre néz, tekintete előtt ott van a fejfán a nászkoszorú. A pezsgő : az őrület! És szólt a zene, folyt a tánc. — Nézzétek fiuk — kiált fel Elemér. — Mari siratja elhalt kedvesét. — Felséges gondolat, — folytatja Aladár, — ide fiuk. Ide a pohárral, Cleopatra gyöngyöt olvasztott fel borában, én könynyel vegyült borral iszom a holtakért. Ki tart velem ? — Éljen, éljen a halott! — rivaly a társaság. — Folytassuk tovább, — szól Aladár, —játszunk rouge et noir-t. Te Bella oly piros vagy, mint a karmazsin, te meg Irma oly barna, mint a hollószárny. Tíz aranyt a rouge-ra, elő a kockával. — Öt aranyt a noir-ra — fogad Elemér. A kocka hull, a fekete nyer, és rouge és noir — nevetett. — Menjünk tovább — szól közbe Aurél,— most Marin a sor. Gondold hogy én vagyok kedvesed, játszunk gyermekmódú esküvőt. Aladár lesz a pap, ti meg a nászkiséret, a pezsgő dugókat összekötjük fonálra, s ez lesz a nászkoszorú. — Pompás, dicső, éljen az indítványozó! — Mari e szavaknál föleszmélt, Aurélra függesztő tekintetét, és siró, kérő hangon szólt: — Kérem Aurél, keressünk e tréfára más tárgyat, ne bántsuk a halottakat. — Mari fél a halottaktól, nézzétek, mily naiv, érzékeny e kis leány ! A társaság körbe gyűl körülte, Bella megigazítja Mari haját, a pezsgő dugók pár perc alatt fonalra lettek fűzve, a rögtönzött koszorút Mari homlokára tűzik, a zene megszólal, s megindul a vad, gúnyolódó tánc, az nevet, amaz a körben forog, emez sivit. S pezsg a pezsgő, foly a tánc. S távol innen ama kis fehér házban, melynek mestergerendáiról örökzöld koszorúk lengnek alá, együtt van apa, anya, az egész család. Victoran csevegnek, az apa feltört kezekkel cirógatja a kis Pistát, ki örömteli arccal nevet fel reá, mig az anya a tál körül sürög, forog, s a csintalan Ilus kíváncsian tekintget a kosárra, mely rejtélyesen nagy tulipiros kendővel leboritva, méltó tárgya kíváncsiságának. A tál füstölg, a kis Ilus hangosan fel felkacag, az apa alig tudja csitítani. A szeretet tündére lebeg körültök, mindnyájan a családi élet varázs forrásánál ültek, melyből az örömre áldás, a fájdalomra enyhülés fakad. Pista számítgatja az asztalhoz ülök sorát. Egy — kettő — három — négy —, hisz itt ötre van terítve, valljon ki lesz a vendég? Az apa szive elszorul és szomorún feleli : — Nem emlékszel, hogy húsvétkor, meg pünköstkor is asztalunknál egy hely mindig üresen maradt ? — Várjuk, várjuk, s ki tudja, merre jár, a kit várunk ? ! — Oh a Mari néni! — emlékszik Pista, és szorosabban fűződik atyjához. Dúsnak még sokáig tart a készülődés. Felugrik, aranyos diákkal játszik, majd ismét visszafut anyjához, ez ölébe ülteti és csókolja tízszer, százszor, az anya csókjainak nincsen hosszú vége. — Látod apjuk, ép ilyen volt Mari, jó és kedves , ki tudja, hogy mi érte, talán onnan felülről tekint le ránk; az isten áldja meg! — Nem, nem, hiszem, hogy él, tud rólunk mindent, s egy nap várva és váratlanul köztünk terem. Az dicső nap lesz. — Bár én is azt hihetném ! — — S oly különös, szintén látni hiszem azt, mit nem tudok. Ma is oly furcsa eset történt velem. Azt álmodtam, hogy együtt ültünk, mint most, mindanyian. Te ott a szögletben, s épp Hússal volt bajod, ki elszakasztotta a gombalyogot. Én a kalendáriumot forgattam, épp szombat volt, hogy Mari eltűnt, s most is szombat van. Egyszerre zörgés Lakik, s oly lélekforma jelenség jön be hozzánk. Mindnyájan megijedtünk, de ő biztosított, hogy szegényeknek jó barátja. Vele jött bor és zene. Amint az üvegeket megnyitá, durranás hallatszott, s a pohárban a bor úgy forrt mint a must. Csodálkozva néztünk reá, s ő biztatott, hogy igyunk Mari egészségére, mert ő a mienk lett ismét. Eddig az álom. — És? — Most jön a folytatás. Délután benéztem az uraság elhagyatott pincéjébe, s a derengésben úgy rémlett, mintha ismét emlékekkel találkoznám. Majdnem hallottam, midőn mondta, hogy szegénynek jó barátja, s amint kutatok a lom között, egyszerre üvegre akadok, s ime, olyan bor van benne, minő nagy nagy urak isznak, s a miről álmodtam. Meleg, mint a tűz, s édes, mint a cukor . .. A család csodálkozva néz egymásra, a túli piros kendő levonatik a kosárról, ott van a talált régi pezsgő palack. — Látod anyjuk, az álom is igaz lehet. A bor itt van, Mari is majd a miénk lesz. Pezsg a pezsgő , az apa mond áldomást: — A mi leányunk éljen! . . . — S az anya könyezve koccint — Isten nyugosztalja!... S távol innen, amint forg a kör, egyszerre elnémul a zene, megszűnik a tánc. Ez futva fut, amaz megáll, emez összerogy. Mari szive szakadt meg. S az éj csöndében átzendül a dal : „A megváltó a földön jár! “ A SZEGÉNY BOHÓCNŐ. Hoger Alfons elbeszélése. (Folytatás.) — Nemde igen méltatlan lennék, ha azért hagynám el, mert szerencsétlen ? Mert pártfogásra sehol sem számíthat; azért elvonjam a magamét. Mert nincs menhelye, elkergessem palotámból ? Nem Cristian! ítéljen jobban felőlem. Azon hibáknak, melyeket önmagának szemére hány, ne viseljem-e én is büntetését, miután azokat én miattam követte el ? Most már inkább, mint valaha, kötelességem eskümet megtartani. Habár koronámba kerülne is, esküszöm Isten előtt, aki hall, hogy önön kivül más férjem nem lesz. Alig végze be a hercegnő e szavakat,egy tompa nyögés volt az imaszoba aljában hallható, s az ajtó függönye megmozdult, mintha a küszöbön valaki elesett volna. A hercegnő minden tagjában reszketett. Cristian, tőrrel kezében, az ajtóhoz rohant, hogy megtbüntesse a háborgatót. Azonban mily nagy jön meg.. A mai szent ünnep miatt lapunk közelebbi száma szombaton, dec. 10-én jelenik meg.