Fővárosi Lapok, 1864. december (1. évfolyam, 275-299. szám)
1864-12-17 / 288. szám
288-ik ?z. Szombat, december 17. raaaa-hwatan p«t, bar&ton-tere r«. Első folyamév 1864 // g .1 fővárosi lapok. Megjelen az ünnep utáni na- negyed hasábos petit sor 6 ki ■' rikint képekkel. IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. w,Askor • • 30 k'pokat kivéve mindennap. ko- Bélyegdíj minden ig Előfizetési felhívás „FŐVÁROSI LAPOK“ című,szépirodalmi napilap 1806-dik évi folyamára. A közönség e lapot immár egy éve történt megindulásakor szokatlan részvéttel vette körül. És e részvét, a mostoha idők dacára, máig sem lankadott; ez bizonyítja, hogy megfeleltünk a közönség várakozásának. Programmunkhoz híven egy mindennap megjelenő, s tartalom-mennyiség tekintetében eddig nálunk nem ismert terjedelmű szépirodalmi lapot adtunk. Közöttünk tizenegy hó, tehát nem is egész év alatt : a) 3 nagyobb regényt. b) 40 eredeti novellát, beszélyt. c) 17 nagyobb történeti rajzot. d) 18 külföldi nagyobb elbeszélést. e) 146 költeményt. f) 389 ismeretterjesztő s más hasonló tárcacikket. g) Naponként gazdag hírrovatokat, színházi bírálatokat vidéki és külföldi tudósításokat stb. És kik írták e nagy mennyiségű dolgozatot ? Alig van a prózairók közt, b. Jósikától s a költők közt Tompától kezdve az ujabb irói generatió tehetségesebb tagjáig egy is, ki lapunkba ne dolgozott volna. Még olyanok is, kik szépirodalmi lapokban nem igen lépnek föl (egy Fáik, Érkövi , Brassai, Henszelman stb.) lapunk iránt azon rokonszenvet tanussták, hogy neveiket munkatársaink sorában említhetjük föl. A jövőre nézve is azt ígérhetjük, hogy lapunk a szépirodalomnak legterjedelmesebb s mindennap megjelenő közlönye lesz. Az irodalmi erőket lehetőleg csoportosítjuk, s a közönség részvétét oly kölcsön gyanánt fogjuk tekinteni, melyet a közönségnek lapunk naponkénti tartalmában kell visszaadnunk. Lapunk költői részében lehető legjobb dolgozatok , tárcáinkban pedig ismeretterjesztő cikkek, s minden hír (számra naponként 50—60) ami a közönséget a társasélet, művészet, tudomány irodalom és más hasonlók köréből érdekelheti. Szárazon nem adunk semmit, s azon iparkodunk, hogy lapunk napi irodalmi részében a jónak, szépnek szeretete, s ez irányban lelkesités,buzdítás, mig másfelől a rosznak és hiábavalónak elitélése nyilatkozzék. Modorunk, mint eddig, illemes és nyílt lesz. Lapunk lesz végre azon egyedüli lap is, mely naponként közöl színi ismertetéseket, s a nemzeti színház színlapjait is közli. Kérjük azon honleányokat és hazafiakat, akik velünk együtt meg vannak győződve egy nagyobb szépirodalmi lap szükségéről, S kik óhajtják, hogy társadalmi és művészi érdekeinknek egy mindennap megjelenő közlönye legyen, szíveskedjenek a„Fővárosi Lapok“-at részvétük és terjesztés által támogatni. Pest, december hóban, 1864. VADNAI KÁROLY, TÓTH KÁLMÁN, a „Főv. Lapok“főmunkatársa, a „Föv. Lapok“ tulajdonosa és szerkesztője. Kiadói szó: Alább itt igyekezni fog, hogy a „Fővárosi Lapok“ ezután is csinos kiadásban jelenjenek meg, s naponként pontosan szétküldessenek. Tekintettel a „Fővárosi Lapok“ női közönségére , ezután minden saisonban nem egy, hanem két képet fogunk adni, s igy évenként nyolc, mindig színezett műmértékletet. Dacára e kedvezménynek a „Fővárosi Lapok“ előfizetése marad a régi. Félévre (jan.—jan.) napi küldéssel helyben mint vidékre 8 frt. Évnegyedre (jan.—marc.) 4 frt. (hyüstöknek minden nyolc után egy t. példánynyal kedveskedünk. Pest, dec. 5-én 1864. , EMICH GUSZTÁV. Akad. nyomdász, a „Föv. Lapok“ kiadója. A TARKA KASTÉLY. — Eredeti beszély. — Udcn v d ff Vi ncé föl. (Folytatás.) A padlásra menéskor, a báróné egész lakosztályának folyosóján végig kellett ugyan menni, de Bálint úr jól tudta, hogy húga kerülni fogja a találkozást. Úgy is lön — háborútlanul följutottak az ócska bútorokhoz. Azonban amint a cselédek az először kiszemelt darabokat fölfogták — Bálint menydörgő „Megállj!“ kiálltása állita meg őket. Az épen alattuk levő emeleti szobából valami rettenetes zene hatott füleikbe — ez csalta ki Bálint szájából a vezényszót. Oda lenn valaki egy walzer-félét zongorázott, a szántszándékosan összefogott leghamisabb hangokon, úgy hogy Bálint , aki műkedvelésből meglehetősen hegedült, kénytelen volt füleit kezeivel befogni. A zongora hangjaiba csakhamar egy köszörületlen torok fülsértő éneklése vegyült: a báróné ismerte bátyja gyöngéjét, s berendelte maga mellé komornáját énekelni, hogy az is segítségére legyen bátyja mulattatásában. E gyilkos disharmonia mindig jobban erősödött, s Bálintnak nem volt más mit tenni, minthogy megparancsolja a béreseknek, hogy oly lármát üssenek, ami túlharsogja az alulról hangzó zene fortissimóját is. Ezek aztán leleményes észszel neki álltak az ujjnyi vastag bőrrel bevont ócska székek és pamlagok puffogatásához, amiből oly iszonyú por támadt ugyan, hogy majdnem valamennyien megfuladtak — de az alul tartott concertet elvégre is elhallgattatták. A báróné egy darabig keményen állta a sarat, hanem mikor a padozat gerendái az éktelen lárma és dübörgés alatt ropogni kezdtek , abbeli méltó aggodalmában, hogy a padlás rozzant bútorostól, hat béresestül nyakába talál szakadni — elhagyta a csatatért. Míg Bálint a visszahordozkodást elvégezhette, abba belekerült három egész nap. A cselédek három egész nap, reggelre estig ott járkáltak el Laetitia ajtói előtt, s meghagyás folytán-e , vagy csak saját maguk jó tapintatánál fogva, a lehető legelevenebb társalgással igyekeztek fűszerezni teherhordási foglalkozásuk unalmait. Nagy idomtalan lábbelik taktusos kaffogása oly lármát keltett az ódon épület viszhangos folyosóin, mintha társzekerek gördültek volna rajtuk végig, hogy a vén falak szinte reszkettek bele, s mikor egy-egy ügyetlen ében valamennyien egy szívvel lélekkel fölhahotáztak, csak úgy zúgott a kastély minden szöglete, minden sarka. Ezeknek a füle még a zongorázás iránt sem volt fogékony, hogy azzal elűzhetők lettek volna, — s a báróné bevonult a kastély legbelső szobájába, ott volt az egész három nap, terveket főzött, iszonyú kompletokon törte fejét, — hogyan lehetne Bálintot a kastélyból kitudni ? Csöndes merengéseiből csak a béresek hahotái riasztották föl néha néha, melyek odáig elhatottak, s ilyenkor gyalázta az öreg kastélyt, meg az építőjét, még azokat a fejedelmi személyeket is, a kik épittették, hogy tudtak meglakni ily csapdában, melyben a legkisebb zörej is fölzavarja az egész házat. Egy rég elvirágzott cseh kisasszony, — komorna és társalkodónő egy személyben, — volt egyedüli mulattatója e hosszú három nap alatt, ki, csupán annak megmutatására, hogy nem valami közönséges neveletlen személy, minden váratlan jövő zajra görcsöket kapott. Ez segített neki lamentálni, s minthogy elég idejök volt rá, nem is hagytak semmit megbrálatlanul.— A szép konyhakertre azt mondták, hogy lapufészek, a cselédekre, hogy egy fokon állnak ökreikkel, Bálint arra, hogy egy fokon áll cselédjeivel. A gyöngéd komoradtól, ki kész lett volna akár Párisban is inkább lakni, mint e kis mezővárosban, — a kastély kapott legtöbbet, — s utoljára a bárónéval abban állapodtak meg, hogy nem is való ez tisztességes emberek lakásának, csak az olyan parasztnak, aminő Bálint. De a báróné azért kinyilatkoztatta, hogy itt fog maradni, nehogy az a dölyfös kurta nemes (t. i. Bálint,) azt higyte, hogy tőle nem mert megmaradni. Bálint aztán néhány napig saját lakása rendezésével foglalkozott. A lenézett régiségeket visszaállította előbbi tisztes helyeikre. A kevésbé romlott bútordarabokat kijavíttatta,s pár nagyobb termet fölszerelt velők, a családi ősök porlepte arcképei megtisztogatva a falakon foglaltak helyet, a rozsdás fegyverek kifényesítve az arcképek közeit s a szögleteket töltötték ki, az ispán fia, egy huszonkét éves okleveles mérnök és épitész, volt legbuzgóbb segitője e fáradságos munkában, — s az ügyesség és jó ízlés által, melyet ebbeli buzgalmában kifejtett, Bálint úr egész hajlandóságát megnyeré, ki, mikor mind ezzel rendbe jöttek, tetszelkedve kiáltott föl a kitatarozott ódonságon végig nézve: — Istenemre, ha a Duna sima tükrén végig suhanó karcsú gőzösöket nem látnánk, azt hinné az ember, hogy egy középkori lovagvárba van varázsolva! —Azután a fiatal ember vállára tette kezét, s azt mondá neki: — Öcsém! téged már most nem eresztelek el magam mellől egy darabig; látom, hogy van eszed is,izlésed is: majd adok én itt neked munkát eleget. A vizenyős lapályokon árkokat kell huzatni, hogy a rétet föl ne verje a csáté ezután is, mint a sógorasszony életében, — ez már a te szakadba vág — ha pedig építeni akarsz, itt ez a nagy bolond jószág, nincs rajta egyetlen egy valamit érő gazdasági épület — ebben is lesz módod elég. Biz az igaz, hogy ezeknek a tervrajzaiért sem medáliont nem kapsz, sem az újságok nem kürtölik a nevedet, — hanem az nem tesz semmit: az ilyen hétköznapi munka hajtja a hasznot, amire szegény embernek szüksége van! Ez nem is ellenkezett, — a szülői ház meleg tűzhelye, a gyermekkori édes emlékek, melyek e vidékhez csatolták,sokkal élénkebb hatással voltak ifjúi képzelődésére, hogysem az édes otthont, honnét tanulói pályája oly soká távol tartá, minden felett ne szerette volna. Mert az nem költemény, nem koholt mese: az a vágy, a mi a lelket úgy vonja a gyermekkor boldog játékinak színhelye, a szülőföld felé, melyet migyen valánk, százszor meguntunk, de mihelyt elvesztettük, szünetlen vissza kivánunk. Ennek emlékei fölkeresnek életünk legboldogabb perceiben is, s ha nemes célokért küzdve, éjt-napot áldozunk terhes fáradalmaknak, mindig emel és lelkesít az az eszme, hogy majd ha ezeknek gyümölcseit aratjuk, szülőföldünk is bizonyára fölkeres bennünket elismerésének koszorújával. De őt még egy más körülmény is vonzotta ide. A boldogult Nagylaki József keresztatyja volt, s kora gyermekségétől fogva számos jótéteményben részesítő. Végrendeletében is megemlékezett róla, s kitanítására bőkezű adakozással oly összeg érdíjt rendelt fordittatni, melynek élvezete mellett tanulmányainak szentelhette minden idejét, s önfentartásáról épen nem kelle aggódnia, így tehát a hála érzete is kötelezte, hogy segédkezet nyújtson jótevője gyermeke okos gyámjának oly javítások kivitelében, melyeket szakismereténél fogva fontosaknak s jövedelmezőknek látott. — E mellett ifjúi becsvágya is ösztönözte erre. Még egyetlen vállalatnak sem volt önálló vezetője, s Bálintnak tapasztalt bizalma biztosítá a felől, hogy az itt előforduló terjedelmes munkálatoknál teljesen függetlenül s önállólag érvényesítheti gazdag ismereteit. Azért minden késedelem nélkül a vidék fekvésének fölvételéhez fogott. Kijelölte a legalacsonyabb pontokat, s csakhamar azon meggyőződésre jött,hogy a kastély kertjében levő beiszaposodott tavat kevés költséggel meg lehetne tölteni a vizenyős réteken vont csatornák által vízzel. Ez a környék szépségét is növelné, meg a kerti gazdaság mivelését is tetemesen könnyítené. Elhatározta, hogy javításait ezen fogja kezdeni. Bálint beleegyezéséről bizonyos volt, tehát haladéktalanul a szükséges vázlatok készítéséhez kezdett. Egy szép nyári napon a kert sürű lombú fái között sétált, s egy alkalmas ponton kiterítette papírjait egy márványasztalra, s ott jegyezgetett. Észre sem vette, hogy a báróné, komornájával s unokahúgával együtt a kertben sétál, s meglepetve pillantott föl, midőn közeli beszédjük zaját meghallotta. Összecsapta jegyzeteit s udvariasan köszönte őket. (Folyt. köv.) írta.1 wMPJ /a