Fővárosi Lapok 1865. október (225-250. szám)

1865-10-03 / 226. szám

226-ik sz. Kedden, október 3 Kiadó-hivatal, Pest, barátok­ tere 7. sz. MilSodév évröty 6 ül 1865 Előfizetési dij: Félévre........................8 Irt. n«?yedévre ... 4 frt. Megjelen az ünnep utáni na­pokat kivéve minden lap , ko­­ronkint képekkel.FŐVÁROSI LAPOK. IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Lipót utca 1. sz. 1. em. Hirdeté­si dij : negyed hasábo­s petit sor 5 kr Bélyegdij minden ig­tatáskor . . . 80 kr Előfizetési fölhívás FŐVÁROSI LAPOK“ október—decemberi folyamára Lapunk nyolcadik évnegyedére nyilván elő­fizetést, fölösleges volna annak irányáról és törekvé­seiről hosszasabban szólni. A tartalom emelése, s nem a pipere és fényűzés terjesztése a célunk. Ha csak e közelebbi évnegyedet tekinti is át az olvasó, meggyőződhetik : menyire minden áron azon vagyunk, hogy változatos, tartalmas közlönyt, még­pedig újságot adjunk. Törekvésünk a régibb jobb nevű irók közül szép­­irodalmi lobogónk alá gyűjteni a menyit csak lehet, s egyszersmind u­tat nyitni minden oly tehetség szá­mára, mely jövőt érdemel. Beszélyeink a mai legjobb nevű novellairók tol­lából valók. A fordítások közt igyekszünk a kisebb elbeszélések mellett maradandó értékű nagyobb mun­­­kákat is adni. Tárcacikkeinkben a könnyű, eleven előadás mellett az ismereteket is terjeszteni kívánjuk, oly is­mereteket nevezetesen, miket nőknek s férfiaknak tud­­niok egyiránt szükség. De az időszakok érdekeire és mozzanataira is kellő súlyt fektetünk. Például most, a lefolyó nyár fürdői idényéből több mint huszonöt eredeti levelet közlünk különböző fürdőkről, Osten­­detől Karlsbadig, s Balaton-Füredtől a kis Magya­­rádig. A főváros életét, nevezetes mozzanatait, mint például közelebb a zenedei ünnepeket, gyors és ki­merítő rajzokban ismertetjük olvasóinkkal. A közélet újabb lendülete friss érdeket ad iro­dalmi és társaséleti ügyeinknek is, s így lapunk ele­venségére is kihat. Ha az országgyűlés megnyílik, eredeti leírások, tollrajzok és jellemzések által fogjuk ismertetni a napok hőseit és történeteit, s így élénk szinti képek által mintegy kiegészíteni igyekszünk a politikai lapok komoly értesítéseit. Továbbá a közügyek és intézetek érdekében mindig, mint eddig is, küzdeni fogunk, bátran kimondva a hiányokat és gyarlóságokat sat., s sürgetve a jót és célátvezetőt. Közlemények dolgában a más szépirodalmi közlö­nyöket folyvást megelőzzük és túlszárnyaljuk, miután napilapunk hatszor jelenik, meg addig, míg azok csak egyszer. Ez okozza, hogy lapunk ára is magasabb. De gondolja meg az olvasó, hogy ép e megjelenés miatt ezer előfizető után a kormánynak hatezer frtot kell fizetnünk bélyeg és postajegyért, míg a heti­lapok ugyanenyi után csak ezret fizetnek, s azonnal be fogja látni, hogy előfizetési feltételeink aránylag még jutányosaknak mondhatók. Miután a „Fővárosi Lapok“-at folyvást emelni törekszünk, írói körünket s levelezéseinket pedig minél szélesbbé tenni, kérnünk kell lapunk rendes ol­vasóit, hogy e vállalatot körükben terjeszteni és ajánlani szíveskedjenek. Nem csupán a mi ügyünk ez, hanem az egész irodalomé, melynek a „Fővárosi Lapok“ — a maga terén — egyetlen napi közlönye. Pest, sept. 9. 1865, VADNAI KÁROLY, főmunkatárs. TÓTH HALBAN. tulajdonos s felelős szerkesztő. KIADÓI SZÓ. — A „Fővárosi Lapok“ ezután is minden nap csinosan nyomva, pon­tosan küldetik szét. Divatképek is küldetnek a nők számára, s ez évnegyedben is három ily színezett kép­ melléklet jelent meg. Az előfizetéseket — nehogy nagy költségbe kerülő fölösleges példányokat kelljen nyomatni, mielőbb beküldetni kérem. Előfizetési föltétel: évnegyedre, vagy­is október­től december végéig — 4 ft. Az előfizetési összegek a „Fővárosi Lapok“ kiadó­­hivatalába, barátok tere 7. sz. a. küldendők. ER­ICH GUSZTÁV, akad. nyomdász, s a „F. L.“ kiadója. KŐVÁRI KATALIN. (Történeti beszély.) P. Szathmáry Károlytal. (Folytatás.) — Szó sincs róla, pár hó múlva Erdély egyik leggazdagabb és boldogabb asszonya Bethlen Katalin lesz — mond nem minden gúny nélkül Mária. Katalin azonban e gúnyt nem vette észre. — Gazdag? — Én csak hallom e szót — mond, de értelmét nem tud­ta megmagyarázni. Mióta élek, sohasem éreztem, mi a szükség; szinte szeretnék már egyszer valamit nélkülözni.. . Érette nélkülözni!... Úgy hiszem, azért, kit szeretünk, nagy boldogság le­het a legnagyobb szükség érzete is . . . Hogy boldog leszek-e? — Ez már más kérdés édes, édes nénikém... Azt mondják , a férfiak vonzalma hamar változik, s Zólyomi épen nem tartozik az állandók közé. . .­­— A férfiak hódolnak önkényt; — megtartani őket uralmunk alatt, ez a mi feladatunk kedvesem. — Épen ez az, minek csak gondolatára is resz­ket szivem. Megnyerni öt, égig emelő boldogság M­á­­riám, de elveszteni! — ez fájdalmasabb lehet min­dennél.­ — Én is azt hiszem, bár még soha sem próbál­tam ”— mond Széchy Mária. Azonban egy figyel­meztetéssel szolgálhatok: azt tapasztaltam, hogy fér­jeik szerelmét azon nők vesztik el leghamarább, kik annak elvesztésétől nagyon félnek ; kivált ha e félel­müket férjekkel észre is vétetik. A nőket fiúknak festik, kedves Katám , de míg mi csak egy pár oldal­ról vagyunk megtámadhatók, az ő szivökön száz rés van, melyen a golyó a várba juthat. A nő több­nyire csak szerelmére, vagy legfölebb még szép­ségére s vetélytársaira gondol; a férfiúnál ott a hírnév, becsület, hazafiság, gazdagodási vágy, fér­­fihiuság, — igaz, mind meganyi bástyatorony, ha jól van támogatva , — de ha csak egy szegletköve esett ki, a bástya ledől, s néha még a vár urát is romjai alá temeti. — Elrémitesz hasonlatoddal. — S az mégis úgy van. S épen mert a férfi vágyai oly sok felé ágazók, ezért nehéz azt kiválólag szemé­lyünkhöz fűzni. Meg is elégedhetünk édes hazám, ha csak eszmékkel s nem egyszersmind személyekkel is, kell megosztani vonzalmukat. — S te azt hiszed, jobb, ha férjünk szerelmünk­ről nincs teljesen meggyőződve? — Hinnie és remélnie kell azt édesem; a meg­győződés nem látszik egészen ajánlatosnak. Egy kis­sé kevésbé venni fel a férfiakat, mint a­hogy benső­­leg érezzük, nem árt, mert ha a kereskedő protékáit utósóig kitárja előtted, a kedvedre valót megvásárlod tőle s aztán látva, hogy többje nincs, tovább fogsz menni. Katalin mindezt ámulattal hallgatta. Most elő­ször hallá életében, hogy tisztán érezni, tisztán sze­retni nem elég, — hogy a szerelemnek is meg van művészete, hogy ne mondjuk mestersége. — S én mégis azt hiszem, mond végre szünet után, hogy nekem csak egyetlen egyre lenne szük­ségem , hogy leendő férjem szivét örökre lekötve tartsam. — S mi lenne az? — kérdi csodálkozva Szé­chy Mária. — Hogy oly szép és oly bájos legyek , mint te vagy édes nénikém — mond Katalin, Bethlen­­nét újra megölelve. — Eredj hizelgő! — mond ez azon kétes arc­kifejezéssel, minőt olyanoknál látunk, kik valaminek akaratlanul hódolnak. — Igen igen — folytatja a kedves leány — még nem láttam férfiút, ki neked, nénike, ne hódolt volna; atyám mily komoly ember s szavaidra mégis moso­lyog, s várnagyunk Szalánczy, oly morgó volt míg ide nem érkeztél, mint ez a medve itt alant az árokban, s a kasznár azt mondja, hogy minap azt mondá, ha te parancsolnád, a „Nye bojsza“ torony te­tejéről is leugranék éretted. — Bohó! — mond Mária nevetve. Ki tudja, nem tenné-e meg Zólyomi ugyanazt te éretted ? — Éretted bizonyosan még ő is meg!­­­­ mond a teljes meggyőződés hangján Katalin. Széchy Mária arca elborult. — Csak nem fogod őt előre is félteni tőlem ? kérdi neheztelve. — Oh bizonyosan nem, bizonyosan nem! — mond hirtelen és ártatlanul Katalin. De nem azért, mintha ő a te szépségednek ellent tudna állani, mert azt nem is tudnám kívánni tőle, hanem mert te István bátyámat s engem jobban szeretsz, hogy sem egyszerre mindkettőnket boldogtalanná tégy oly győzelemmel, mely neked kevésbe kerül, és igy nem is jár dicsőséggel. — Gyermek! Utójára tökéletes bűvésznőnek, boszorkánynak fogsz tartani — mondja Mária, sógornéja ártatlan ragaszkodása által lefegyverezve. Légy nyugodt — folytatja aztán, Katalint meg­csókolva — mert egyedül irántad való szeretetem is elég arra, hogy bűvészetemnek, ha birnék is ilyen­nel , boldogtalanságodra csak legkisebb hasznát is vegyem. — Mit irt még egyebet Dávid? — kérdi K­a­­t­a­l­i­n a beállott szünet után ; bizonyos-e, hogy még ma meg fog érkezni ? — Bizonyosan meg, ha éjfélben is, különben ma délben már Fehérvárit volt, s úgy jó korán itt lehet. — S rólam semmit sem ír ? — kérdé teztetett szomorgással Katalin. — De igen. — Hova is tettem a levelet ? — kér­di önmagától Mária — nekem úgy tetszett, mintha keblembe rejtettem volna. Vagy talán szekrényembe zártam. . . — Menyire szeretném látni, miként ir mások­nak rólam. — Mások levelét megmutatni nem illik, — mond némi zavarral Széchy Mária — de azt, mit ró­lad ir, elolvasom , vagy elmondom. Maradj itt s egy perc múlva sem­ leszek vele — folytatja megin­dulva. . . Katalin magára maradt. A könyöklőre támaszkodott, s merengve nézett a fölemelkedő hold ép tányérára, mely most emelkedik fel a hátszegi hegyek mögül. Mig szárnyra kelt képzeletének szabad röptét enged, lábai alatt a várpárkányzaton egy röpködő fehér tárgy ötlik szemébe, melyet az esti szél kellemes sugallata rezget. Csekély papírdarab az, de a csak most hallottak után mégis elég arra, hogy figyelmét lekösse. Hátha épen az a levél, melynek olvasá­sára vágyott, s melyet Mária aggálylyal ke­resett ? Azonnal lehajolt, s kezét a rostély között kinyújt­va, a következő percben már kezei között vala az. Nem csalatkozott. A külső címen Zólyomi írását ismerte föl. . . Egy ideig habozott, ha beletekintsen-e ? Kissé csak elébb mondá Mária, hogy idegenek levelét nem illik megmutatni . . Úgy, de ez nem megmutatás s Mária nem váldolhatja magát e csekély árulással sem. ... A levél talált jószág; fel van bontva, s el­végre is nem áll e jogában egy menyasszonynak vő­legénye levelébe pillantani ? .. . (Folyt, köv.)

Next