Fővárosi Lapok 1865. október (225-250. szám)
1865-10-03 / 226. szám
226-ik sz. Kedden, október 3 Kiadó-hivatal, Pest, barátok tere 7. sz. MilSodév évröty 6 ül 1865 Előfizetési dij: Félévre........................8 Irt. n«?yedévre ... 4 frt. Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve minden lap , koronkint képekkel.FŐVÁROSI LAPOK. IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Lipót utca 1. sz. 1. em. Hirdetési dij : negyed hasábos petit sor 5 kr Bélyegdij minden igtatáskor . . . 80 kr Előfizetési fölhívás FŐVÁROSI LAPOK“ október—decemberi folyamára Lapunk nyolcadik évnegyedére nyilván előfizetést, fölösleges volna annak irányáról és törekvéseiről hosszasabban szólni. A tartalom emelése, s nem a pipere és fényűzés terjesztése a célunk. Ha csak e közelebbi évnegyedet tekinti is át az olvasó, meggyőződhetik : menyire minden áron azon vagyunk, hogy változatos, tartalmas közlönyt, mégpedig újságot adjunk. Törekvésünk a régibb jobb nevű irók közül szépirodalmi lobogónk alá gyűjteni a menyit csak lehet, s egyszersmind utat nyitni minden oly tehetség számára, mely jövőt érdemel. Beszélyeink a mai legjobb nevű novellairók tollából valók. A fordítások közt igyekszünk a kisebb elbeszélések mellett maradandó értékű nagyobb munkákat is adni. Tárcacikkeinkben a könnyű, eleven előadás mellett az ismereteket is terjeszteni kívánjuk, oly ismereteket nevezetesen, miket nőknek s férfiaknak tudniok egyiránt szükség. De az időszakok érdekeire és mozzanataira is kellő súlyt fektetünk. Például most, a lefolyó nyár fürdői idényéből több mint huszonöt eredeti levelet közlünk különböző fürdőkről, Ostendetől Karlsbadig, s Balaton-Füredtől a kis Magyarádig. A főváros életét, nevezetes mozzanatait, mint például közelebb a zenedei ünnepeket, gyors és kimerítő rajzokban ismertetjük olvasóinkkal. A közélet újabb lendülete friss érdeket ad irodalmi és társaséleti ügyeinknek is, s így lapunk elevenségére is kihat. Ha az országgyűlés megnyílik, eredeti leírások, tollrajzok és jellemzések által fogjuk ismertetni a napok hőseit és történeteit, s így élénk szinti képek által mintegy kiegészíteni igyekszünk a politikai lapok komoly értesítéseit. Továbbá a közügyek és intézetek érdekében mindig, mint eddig is, küzdeni fogunk, bátran kimondva a hiányokat és gyarlóságokat sat., s sürgetve a jót és célátvezetőt. Közlemények dolgában a más szépirodalmi közlönyöket folyvást megelőzzük és túlszárnyaljuk, miután napilapunk hatszor jelenik, meg addig, míg azok csak egyszer. Ez okozza, hogy lapunk ára is magasabb. De gondolja meg az olvasó, hogy ép e megjelenés miatt ezer előfizető után a kormánynak hatezer frtot kell fizetnünk bélyeg és postajegyért, míg a hetilapok ugyanenyi után csak ezret fizetnek, s azonnal be fogja látni, hogy előfizetési feltételeink aránylag még jutányosaknak mondhatók. Miután a „Fővárosi Lapok“-at folyvást emelni törekszünk, írói körünket s levelezéseinket pedig minél szélesbbé tenni, kérnünk kell lapunk rendes olvasóit, hogy e vállalatot körükben terjeszteni és ajánlani szíveskedjenek. Nem csupán a mi ügyünk ez, hanem az egész irodalomé, melynek a „Fővárosi Lapok“ — a maga terén — egyetlen napi közlönye. Pest, sept. 9. 1865, VADNAI KÁROLY, főmunkatárs. TÓTH HALBAN. tulajdonos s felelős szerkesztő. KIADÓI SZÓ. — A „Fővárosi Lapok“ ezután is minden nap csinosan nyomva, pontosan küldetik szét. Divatképek is küldetnek a nők számára, s ez évnegyedben is három ily színezett kép melléklet jelent meg. Az előfizetéseket — nehogy nagy költségbe kerülő fölösleges példányokat kelljen nyomatni, mielőbb beküldetni kérem. Előfizetési föltétel: évnegyedre, vagyis októbertől december végéig — 4 ft. Az előfizetési összegek a „Fővárosi Lapok“ kiadóhivatalába, barátok tere 7. sz. a. küldendők. ERICH GUSZTÁV, akad. nyomdász, s a „F. L.“ kiadója. KŐVÁRI KATALIN. (Történeti beszély.) P. Szathmáry Károlytal. (Folytatás.) — Szó sincs róla, pár hó múlva Erdély egyik leggazdagabb és boldogabb asszonya Bethlen Katalin lesz — mond nem minden gúny nélkül Mária. Katalin azonban e gúnyt nem vette észre. — Gazdag? — Én csak hallom e szót — mond, de értelmét nem tudta megmagyarázni. Mióta élek, sohasem éreztem, mi a szükség; szinte szeretnék már egyszer valamit nélkülözni.. . Érette nélkülözni!... Úgy hiszem, azért, kit szeretünk, nagy boldogság lehet a legnagyobb szükség érzete is . . . Hogy boldog leszek-e? — Ez már más kérdés édes, édes nénikém... Azt mondják , a férfiak vonzalma hamar változik, s Zólyomi épen nem tartozik az állandók közé. . .— A férfiak hódolnak önkényt; — megtartani őket uralmunk alatt, ez a mi feladatunk kedvesem. — Épen ez az, minek csak gondolatára is reszket szivem. Megnyerni öt, égig emelő boldogság Máriám, de elveszteni! — ez fájdalmasabb lehet mindennél. — Én is azt hiszem, bár még soha sem próbáltam ”— mond Széchy Mária. Azonban egy figyelmeztetéssel szolgálhatok: azt tapasztaltam, hogy férjeik szerelmét azon nők vesztik el leghamarább, kik annak elvesztésétől nagyon félnek ; kivált ha e félelmüket férjekkel észre is vétetik. A nőket fiúknak festik, kedves Katám , de míg mi csak egy pár oldalról vagyunk megtámadhatók, az ő szivökön száz rés van, melyen a golyó a várba juthat. A nő többnyire csak szerelmére, vagy legfölebb még szépségére s vetélytársaira gondol; a férfiúnál ott a hírnév, becsület, hazafiság, gazdagodási vágy, férfihiuság, — igaz, mind meganyi bástyatorony, ha jól van támogatva , — de ha csak egy szegletköve esett ki, a bástya ledől, s néha még a vár urát is romjai alá temeti. — Elrémitesz hasonlatoddal. — S az mégis úgy van. S épen mert a férfi vágyai oly sok felé ágazók, ezért nehéz azt kiválólag személyünkhöz fűzni. Meg is elégedhetünk édes hazám, ha csak eszmékkel s nem egyszersmind személyekkel is, kell megosztani vonzalmukat. — S te azt hiszed, jobb, ha férjünk szerelmünkről nincs teljesen meggyőződve? — Hinnie és remélnie kell azt édesem; a meggyőződés nem látszik egészen ajánlatosnak. Egy kissé kevésbé venni fel a férfiakat, mint ahogy bensőleg érezzük, nem árt, mert ha a kereskedő protékáit utósóig kitárja előtted, a kedvedre valót megvásárlod tőle s aztán látva, hogy többje nincs, tovább fogsz menni. Katalin mindezt ámulattal hallgatta. Most először hallá életében, hogy tisztán érezni, tisztán szeretni nem elég, — hogy a szerelemnek is meg van művészete, hogy ne mondjuk mestersége. — S én mégis azt hiszem, mond végre szünet után, hogy nekem csak egyetlen egyre lenne szükségem , hogy leendő férjem szivét örökre lekötve tartsam. — S mi lenne az? — kérdi csodálkozva Széchy Mária. — Hogy oly szép és oly bájos legyek , mint te vagy édes nénikém — mond Katalin, Bethlennét újra megölelve. — Eredj hizelgő! — mond ez azon kétes arckifejezéssel, minőt olyanoknál látunk, kik valaminek akaratlanul hódolnak. — Igen igen — folytatja a kedves leány — még nem láttam férfiút, ki neked, nénike, ne hódolt volna; atyám mily komoly ember s szavaidra mégis mosolyog, s várnagyunk Szalánczy, oly morgó volt míg ide nem érkeztél, mint ez a medve itt alant az árokban, s a kasznár azt mondja, hogy minap azt mondá, ha te parancsolnád, a „Nye bojsza“ torony tetejéről is leugranék éretted. — Bohó! — mond Mária nevetve. Ki tudja, nem tenné-e meg Zólyomi ugyanazt te éretted ? — Éretted bizonyosan még ő is meg! mond a teljes meggyőződés hangján Katalin. Széchy Mária arca elborult. — Csak nem fogod őt előre is félteni tőlem ? kérdi neheztelve. — Oh bizonyosan nem, bizonyosan nem! — mond hirtelen és ártatlanul Katalin. De nem azért, mintha ő a te szépségednek ellent tudna állani, mert azt nem is tudnám kívánni tőle, hanem mert te István bátyámat s engem jobban szeretsz, hogy sem egyszerre mindkettőnket boldogtalanná tégy oly győzelemmel, mely neked kevésbe kerül, és igy nem is jár dicsőséggel. — Gyermek! Utójára tökéletes bűvésznőnek, boszorkánynak fogsz tartani — mondja Mária, sógornéja ártatlan ragaszkodása által lefegyverezve. Légy nyugodt — folytatja aztán, Katalint megcsókolva — mert egyedül irántad való szeretetem is elég arra, hogy bűvészetemnek, ha birnék is ilyennel , boldogtalanságodra csak legkisebb hasznát is vegyem. — Mit irt még egyebet Dávid? — kérdi Katalin a beállott szünet után ; bizonyos-e, hogy még ma meg fog érkezni ? — Bizonyosan meg, ha éjfélben is, különben ma délben már Fehérvárit volt, s úgy jó korán itt lehet. — S rólam semmit sem ír ? — kérdé teztetett szomorgással Katalin. — De igen. — Hova is tettem a levelet ? — kérdi önmagától Mária — nekem úgy tetszett, mintha keblembe rejtettem volna. Vagy talán szekrényembe zártam. . . — Menyire szeretném látni, miként ir másoknak rólam. — Mások levelét megmutatni nem illik, — mond némi zavarral Széchy Mária — de azt, mit rólad ir, elolvasom , vagy elmondom. Maradj itt s egy perc múlva sem leszek vele — folytatja megindulva. . . Katalin magára maradt. A könyöklőre támaszkodott, s merengve nézett a fölemelkedő hold ép tányérára, mely most emelkedik fel a hátszegi hegyek mögül. Mig szárnyra kelt képzeletének szabad röptét enged, lábai alatt a várpárkányzaton egy röpködő fehér tárgy ötlik szemébe, melyet az esti szél kellemes sugallata rezget. Csekély papírdarab az, de a csak most hallottak után mégis elég arra, hogy figyelmét lekösse. Hátha épen az a levél, melynek olvasására vágyott, s melyet Mária aggálylyal keresett ? Azonnal lehajolt, s kezét a rostély között kinyújtva, a következő percben már kezei között vala az. Nem csalatkozott. A külső címen Zólyomi írását ismerte föl. . . Egy ideig habozott, ha beletekintsen-e ? Kissé csak elébb mondá Mária, hogy idegenek levelét nem illik megmutatni . . Úgy, de ez nem megmutatás s Mária nem váldolhatja magát e csekély árulással sem. ... A levél talált jószág; fel van bontva, s elvégre is nem áll e jogában egy menyasszonynak vőlegénye levelébe pillantani ? .. . (Folyt, köv.)