Fővárosi Lapok 1865. november (251-275. szám)
1865-11-30 / 275. szám
275-ik sz. Csütörtök, november 30. Második évfolyam. 1865 Előfizetési díj: félévre . . negyedévre 8 Irt. 4 m. Megjelenve ünnep utáni napokat kivéve mindennap, koronkint képekkel.FŐVÁROSI LAPOK. IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Lipót utca 1. sz. 1. em. Hirdetési dij : negyed hasábos petit sor 5 kr Bélyegdij minden igtatáskor . . . 30 kr gróF Teljes számú példányokkal folyvást szolgálhat a Jadó hivatal. GRÓF NULLA LEOPÁRD. (Elbeszélés egy munkakerülő magyarról.) Lauka Gusztávtól. Gróf Nulla Beatus Anselm életében nem élvezhető az atyai örömöket, meghalt anélkül, hogy mosolygó gyermekek komoly kedélyét és mogorva természetét felvidították volna. —Két hóval halála után született az utolsó Nulla első Nullája. — A kizászlózott francia fedél, erkély és ablakok, valamint egy régi mozsárágyú rettentő durranása hirdették, hogy a kastélyban név és vagyonörökös látott véres napvilágot ; vérest anyiban, a mennyiben a túltömött mozsárágyu szétpattanván, a pattantyús kovácsot megölte, a két kovácslegény egyikét pedig jobb kezétől, a másikat bal lábától fosztotta meg. A kezdet rész előjelek közt mutatkozott. Három numerusba került egy Nulla. Keresztatya és keresztanya messze helyekről per procura szív”' 'tok. Keresztatya lett a nápolyi főur, herceg Lacrima Kristi; keresztanya: donna Pipina Elia Mortimos, aranybánya tulajdonosnő Ausztráliából. A kis gróf következő neveket kapott a keresztségben : Leopard, Cyrus, Privatus, Publicus és Dávid; minthogy azonban mindjárt az első ordításával vad természetet árult el, a Leopard néven nevezteték. Első gyermekéveit a dajkák, bánok és kamaraszolgák társaságában töltötte, csak akkor látván nemesebb lényeket, midőn mamája kegyes volt őt bemutatni. Tíz éves korában egy olyan prefectust rendeltek melléje, ki a szokatlanabb európai nyelveket beszélte, úszott a tengerben, vívott Oroszországban, megmászta a Chimborassot és lőtt elefántot. Leopard és Leo (a prefectus neve) szerették egymást, a mama pedig anyival inkább örülta rokonszenvnek, mert Leo csinos fiatal ember volt, s a neveléstől szabad idejét a grófnő mulattatásának szentelte. Midőn Leopárd tizennyolc éves korát elérte, Leo úgy mutatta őt be, mint tökéletesen képzett fiatal embert. A mama magánkívül volt örömében, sőt, hogy elismerésének maradandóságot biztosítson, bécsi házát Leónak ajándékozta. — Remélem Leo, ezen ajándékkal minden érdemeid meg vannak jutalmazva ?— kérdé Leopard gúnyosan. — Hogy érted ezt Leopard ? Leopard válasz helyett mosolyra voná ajkait, és eltávozott. Harmadnapon a történtek után Leo elbúcsúzott a grófnétól, s bécsbeni házába költözött a nevelés fáradalmait kipihenni. A mama egy bizonyos ideig hidegebb volt egyetlen fia iránt, sőt mint a domesticusok állították, néha kényezett is. Későbben elhatároztatott, hogy a gróf utazni fog. Berey Gábor, ki a külföldi egyetemekre volt menendő, kísérőjéül elfogadtaték. A kis gróf még alig tölthetett egy hetet Berlinben, midőn a grófné már Bécsbe költözött, s mint a rosz nyelvűek beszélték, gyakran lehetett látni kocsiját a Leo palota előtt. A gróf Nulla név csakhamar ismeretes jen Berlinben. A ballett és opera nőtagjai, a vendégfogadósok és pincérek, a szabók és aranyművesek, a bérkocsisok és uzsorások gyakrabban emlegették. Első levelében,melyet a mamának írt, megemlékezett Berlin művészeti nevezetességeiről, s azzal végezte, hogy haladéktalanul küldjön neki 20,000 ftot. — Ah Leo! mi lesz belőlünk, ha így fogja folytatni ? — Becsületemre grófné, — errenem tanítottam. Csakhamar azután hogy a grófné a 20000 ftot elküldte, ezt olvasható a berlini lapokban : — „Gróf Nulla Leopard és Ella, a prima ballerina egyszerre tűntek el Berlinből.“ — Ah Leo! én vigasztalhatlan vagyok ! — Vigasztalódjék a grófné! Megkezdte az úgynevezett nagy életet; vagy beléún, vagy belefárad. II. Pár hóval a történtek után, Párizs egyik híresebb vendéglője salonjában találjuk a fiatal grófot, szemben Ellával a prima ballerinával. A gróf mogorva , Ella könyezik. — Ha visszatér, tárt karokkal fogadandja önt az igazgató, sőt hálából óvdiját is felebb emelendi. . . . — Kit helyettem szerződtetett, kedvence a közönségnek, visszaszerződtetésemről szó sem lehet, de arról igen, hogy az igazgatónak kárpótlást fizessek. Én tönkre vagyok téve! — ezeket mondva Ella még erősebben zokogott. — Ugyan mit veszíthet ön ?! — Az alig múltat tekintve évi 8000 ftót, a jövőben százezreket. E párbeszédalatt szolga nyitott a szobába, s jelenté, hogy egy menekült honfia ajánlja magát a vngos úr pártfogásába. A gróf ingerülten dobott 10 frankot a szolgának, hogy azt a kérelmezőnek kézbesítse. — Biztosit ön, hogy örökre feledni fog ! ? — Lehet ő azokat felednünk, kik szerencsétlenségünk okozói ? — Engedje, hogy bevégezhessem.—Én még azt sem kívánom, hogy ön számtételeit részletezze, azt sem kívánom, hogy ön azokat bizonyítsa, csupán azt kivánom, hogy ön jó s balsorsban feledjen! Ezeket mondva, a gróf nyolc darab 1000 ftos bankjegyet olvasott le Ella elé az asztalra. A táncosnő büszkén emelkedők fel ülőhelyéből , az ezreseket eltakarítá és száraz szemekkel távozott. Jó pénzért megszabadulva barátnéjától, későbben barátokul oly hírneves utó ivadékokat nyert, kik a vagyont, mit elődjeik három századon át szereztek tiz év alatt elprédálták. Mint elegáns naplopó két hónapot töltött Párisban. Elköltött százezer forintot a nélkül, hogy a reális tanulmányokban egy lépést haladott volna, Londonba csak azért hajózott át, hogy a lóversenyen fogadást veszíthessen, s anyi derűs napok után, ködös napokat is szemlélhessen. Londonból Nápolyban állapodott meg. — Az örök tavasz ismét felgyulasztá érzelmeit. Szerelmes lett, amint azonban észrevette, hogy vetélytársa,egy narancsszagu Lazaroni, hét élű tőrrel kiséri lépteit, csendesen odébb állott, s egy hazájabeli festővel szövetkezve, a Vezúv tölcsérét sietett megtekinteni.— A festő irányában gavallérosan viselte magát, kikötvén, hogy az úgy emlékezzék meg irományaiban róla, mint szenvedélyes művészet barátról. Görögországban — hová útját folytatta — szokás szerint kirabolták. A kormány, mely pénzt kölcsönzött neki a tovább utazhatásra, őt nagynehezen, de kirablóját soha sem bírta felfedezni. A classicus föld mit sem változtatott roroanticus érzelmein, s Konstantinápolyba érkezve, első törekvése volt, valamelyik török hölgy fátyla alá tekinthetni. Útjában hazafelé, midőn a gőzhajó, mely hozta, a vaskapun áthaladt, büszkén és lelkesülten igy kiáltott fel: „E szirtnek is magyar gróf parancsolt!“ Mindössze ennyibe foglalvák egybe ifjúkori lelkesedése és exaltatiói. (Folyt. köv. AZ ÖZVEGY ESKÜJE. Gonzales Ernáiméitól. (Folytatás.) A gyermek e fiúi szeretettel teljes megjegyzés után felöltőjének ujjasába csúsztatott egy hosszú kést, amelynek éle szemlátomást fogyott a túlságos sok köszörülés következtében, aztán merészen elindult és meg volt győződve, hogy ő most biztos kíséretül szolgál Lorenzo grófnak,és megvédheti őt minden veszélyes találkozás következményeitől. Mihelyt San Pietroba érkeztek, az aggastyán igy szólt egyik szolgájához : — Gian Franco, adj bort Sampieronak és ajándékozzál neki egy réz bográcsot, kárpótlásul azon fazékért, a melyet egy csendőr golyója összetört. Aztán egy bélelt bő köpenyt vett le a konyha falán megerősített fogasról, és átnyujta a gyermeknek e szókkal: — E köpenyt át fogod adni nevemben atyádnak. A gyermek tapsolt örömében. — Orsó nagyon fog rajta örülni, gróf úr. A cserjésekben ily nagy köpenyt derékalj és egyúttal takaró gyanánt is lehet használni. — Mondd meg Campitellonak, hogy nem sokára hallani fog rólam. — Várni fogja a gróf úr parancsait. A gyermek egy pohár bort töltött magának, amelyről őszintén bevallá, hogy jobban szereti a tiszta víznél, sovány vállaira dobta a köpenyt, egyik karját keresztül dugta a bogrács fogantyúján és gyors léptekkel visszatért a cserjésbe, amely e percben menhelyül szolgált atyjának. Della Menza gróf végig ment a kerten, zajtalan léptekkel, s a kis pavilion felé tartott, azon reményben, hogy fiát alva találandja. Taddeo Vicente ágyában feküdt ugyan, de nem aludt. Karjára támaszkodva 63 fejét kezében nyugtatva, türelmetlenül várta atyját. Alig hogy a gróf belépett a beteg szobájába, Taddeo arcát halálsápadtság lepte el. — Gyermekem, megújultak fájdalmaid? — kérdé Lorenzo ijedten. — Valld meg, nemde sikertelen volt minden lépésed? — mondd Taddeo, csaknem magán kívül. — Csalódok Az ifjú élénken emelé fel fejét. — Csendesült gyermekem. Te egy régi barátom, Torregiani Tiodoro leányának életét mentetted meg. A neve Diana. — Mily szép név! Azon istennő neve, a kitől karcsú és finom termetét és hosszú haját öröklő. Oh! e nevet soha semmi sem fogja kitörülni szívemből. Messze lakik tőlünk, atyám ? — Castellareban lakik. — És mikor látta ön őt ? — Azon pillanatban láttam, midőn elutazott Sardinia szigetére, ahol egy hónapot szándékozik időzni, egyik nagynénjénél Sassari környékén. — Nem lesz bátorságom oly soká várni, míg viszontláthatom ! suttogd Taddeo. — Iparkodjál tehát mielőbb meggyógyulni gyermekem, és mihelyt lóra ülhetsz . . . — Holnap képes leszek elutazni. .. majd meglátod atyám. — Holnap? jól van! — felelt Lorenzo, aki óhajtotta volna, bár fia már tíz mértföldnyire lenne a szigettől, de mégis azon naiv öröm,amelyet Tadde »