Fővárosi Lapok, 1866. augusztus (3. évfolyam, 174-198. szám)
1866-08-01 / 174. szám
174-ik sz. Szerda, auff. 17 ** Harmadik évfolyam 1866. R HST T. A PÍRT rr-“-4frt r n v xliuUiJl Jjrtr U rv. Megjeleni.z ünnep utáni Negyed hasábos petit napokat kivéve minden .. .. Rdlvoiwiu j ' : ® **■ nap , koronkint képekkel. IRODALMI NAPIKÖZLÖNY • tatáskor . ,^30 ^ gSgT Teljes számú példányokkal folyvást szolgálhatunk. Szeretem, ha... Szeretem, ha homlokodnak Búredői szétoszolnak, Oh de azért szeretnélek Búban, bánatban is téged ! Szeretem, ha tiszta az ég, S mulatok a napsugáron, De mikor zúg, dörög, csattan, Úgy elnézem, úgy csodálom ! Hajnalka. DIVATOS ÜZLETEK. (Elbeszélés a nagyvilági életből.) Deák Farkastól. (Folytatás.) Az anya és fia, Kertészné eltávozván a nagyságos asszonytól, felvonult magas lakásába, és ott rendezgetett, tisztogatott, míg a tizenkét órát elütötte. Ekkor haza jött fia, s ahogy egymást megölelték és csókolták, az öreg asszony könyezve nézett fiára. — Be szép vagy, de nagy vagy édes kedves Gyulám! — De hiszen ezért nem kellene sírnia. Na, ne sírjon anyám ! Hát miért hullnak könyei? — Miért nem vagy vidám, miért nem vagy jó kedvű ? Hiszen elég szép hivatalod lesz néhány év múlva, amenyit most keresni tudsz, nekünk bőven elég, miért vagy mégis örökké komor? — Oh édes anyám, nem gondoltam, hogy észreveszi. Többé nem leszek szomorú, vigyázni fogok hogy aggodalomra ne legyen oka. — Nem azt kérem én édes gyermekem, mert az neked nem is sikerülne. Azt hiszed, az édes anya őrködő szemeit kikerülné e a tettetés. De hát mi bánt, mi bad, mi titkod lehet ? — Semmi anyám, semmi. — Látom jól, hogy titkolózol ; úgy látszik, mások inkább számolhatnak bizalmadra, mint öreg anyád; úgy van úgy, te már engem nem szeretsz — talán mást .. . ? Az öreges nő fekete fejkötője ide oda mozgott, most hirtelen megállt, mert az asszony félig gyönyörrel, s félig kétségbeeséssel nézett fiára. — Édes anyám ! — Mást, mást szeretsz és nem vagy boldog ugy e? Mohi már a fiún volt a sor könyezni, s édes anyja keblére borúlvá, sokáig könyezett ; mindketten hallgattak, végre Gyula megtörülvén szemeit, komolyan szólt: — Úgy van édes jó anyám, te kitaláltad, én szeretek. Szeretek egy gyönyörű lánykát és szeretem anélkül, hogy tudnám ki az. A Bartl-féle virágházban láttam először, épen most egy éve, aztán egy-két hangversenyen, s már sokáig nem láttam volt, de tegnap ismét megpillantam egy fényes hintóban. — Tehát nem is beszéltél vele ? — Mondhatni nem. Egyik hangversenyen azonban ép előttem ejte le keztyűjét, s én átnyújtam neki, s ő oly szépen köszönte meg, hogy e pillanat óta még inkább szeretem... valami előkelő rangú hölgy lehet — tévé utána sóhajtva. — Hát szép-e ? — Oh anyám, soha se láttál te olyat. Magas gyönyörű termete, arany szín fürtöi, sötétkék szemei, és oly nemes szép arca van, milyen nincs több a világon. Egyetlen egyszer láttam hozzá hasonlót. Emlékszel, hogy a télen az ifjú Wimmer, a bankár fia, álarcos bálba vitt , bámulva néztem a tarka csoportot, s egy asztal mellett csinos nőket látva, közelről is meg akartam nézni cifra álruháikat.Valami közönséges hölgyek lehettek, sok férfi volt körültök, s nagyon ledér társalgást folytattak ; de egyik hölgy reám nagy benyomást tettt és azon termete s azon szép hajfürtéi voltak, mint neki. Sokáig álltam közelében és végre észrevett, s aztán szándékos mellette állásomat félreértve, egész éjen át üldözött, miikor eljöttünk, úgy éreztem, mintha nehéz álomtól szabadultam volna meg. . . Látod anyám, ez az egész történet... még nevét se tudom a hölgynek, de hogy szeretem, azt érzem szívemnek minden ütésében. Az édesanya türelemmel hallgatta fiát , aztán hosszasan beszélt a hiú ábrándokról, s hogy Gyula szegény fiú, és hogy nőt mindig a hasonló rangúak közül kell választani, s hogy nősülésnek még nincs ideje, majd két-három év múlva, mikor fizetése is nő és kis tőke pénzek is szaporodik, akkor majd utána járnak a házasságnak, mert az aféle szerelmes ábrándozás elveszi az időt, megrontja a munka és élet kedvet, és és . . . még a nagyságos asszony is megígérte, hogy akkor gondoskodik egy szép feleségről— Jaj kedves anyám, csak ezt ne! Nagyon furcsa dolgokat hallottam erről a nagyságos asszonyról, különösen házassági tervelései borzasztók. Kérlek, csak ezt ne. Egyátalában jól teszed, ha nem társalogsz e nővel ; én hoztam s hozok könyveket, olvass, vagy tégy akármit, csak Perecesné ö nagyságától őrizkedjél. — Elfogult vagy gyermekem ! Ezalatt egyetlen cselédjük, egy nagy sváb leány elhozta az ebédet, s anya és fiú csöndesen ültek az asztalnál. Ugyancsak a Perecesné e nagysága házában, de földszint, lakott a cipész, egy szomorú képű, de szép ifjú ember, kissé beteges nejével s egy szép kis fiúcskával, ki alig volt fél éves; a férj végtelen szorgalommal dolgozott, hogy kis családját fentarthassa, és ha betegség nem jön közbe, elég is volna, amit keres, de igy néhány forint adósság is terhelte vállaikat. Ezek is ebédnél ültek, mikor a házmester belépett, hozva egy levelet, melyben Rotterheim úr komornyikja magához rendeli a cipészt. A házmester egy kis mérges, vagyis inkább örökké duzzogó német volt; állát borotválta, de azért kerek szakállt és bajuszt viselt, fején egy soha nem mozduló lapos sapka volt keskeny szemernyővel; örökké haragudott, és senkinek se felelt jó kedvvel semmiféle kérdésre, kivévén, ha azt kérdezték : „Hogy van házmester úr ?“ Erre aztán arca örömre gyúlt, s kivétel nélkül mindig ezt felelte : „Beteg vagyok nagyon, beteg a családom, nekem fáj a májam, a leányom sánta, a feleségem siket, a kis kutya zsigarás.“ Ha ezt az ember végig hallgatta, s kissé részvétteljes arcot mutatott, akkor lehetett vele beszélni, máskép nem. Most is a cipészné szólt: milyen az idő házmester úr? — Azért van szeme, hogy nézze meg. — De kis fiammal elmennék sétálni, ha az idő— — Jó, jó! menjen akár Soroksárig. A férj azonban belevágott. — Hogy van házmester úr ? — Beteg vagyok nagyon, beteg a családom, nekem fáj a májam, a leányom sánta, a feleségem siket, a kis kutya zsigarás.— S aztán szép udvariasan megmondta, hogy az idő nagyon kellemes és hogy bátran ki lehet sétálni. Elfogadási nap Rotterheim Arthur népszerű ember volt Pesten. Ha a Lloyd-kávéházban egy komoly embertől kérdezték volna meg, hogy „ki ő“, azt felelte volna: fakereskedő, kinek igen jól megy, és a bejövő hasznot ügyesen tudja újabb vállalatokban érvényesíteni. Lett volna olyan is, ki kérdezkedésünkre fejét lógatva, irigységből, vagy a természet adta nemes ösztönből, melynél fogva másokat a fenyegető résztől megmenteni szeretnénk, azt felelte volna : Tudja az isten, Rotterheim urat nem lehet érteni ; én tisztelem ugyan, de üzletbe nem állok vele. A harmadik ember igy beszél róla: „Mindig rágalmaznak bennünket, hogy szennyes, hitvány hajhászok vagyunk, s gazdagságunkkal csak parasztságunk és gorombaságunk növekszik ; ott van, tessék megnézni Rotterheim urat, olyan úr, mint akárki; finom ember, mivelt ember, gazdagabb mint száz tekintetes ur, vagy ezer nagyságos ur.“ Az üzleti emberek kávéházában ez a három fő vélemény uralkodott különféle árnyalataival. A kereskedelmi banknál az üzlet főbbjei így szóltak : „Ördöngös ember ez a Rotterheim, minden üzlet szünetel, de az ő fája kél, s váltóit a lejárt órájában fizeti, mindig pontosan, mint a halál.“ A sportsmanek sokat tartottak róla, lovai, kocsijai szépek, csinosak voltak, szivarai páratlan jók. Az úri és zsibárus utcai varróleánykák csak úgy sóhajtoztak a szép barna úr egy-egy kegyes pillantásáért. Oly gazdag, s mégis oly nyájas, mondák e kis nyraphák. A császárfürdői s balatonfüredi közönség csak akkor mulatott jól, ha Rotterheim úr közibök vetődött. Zene, bál, mulatozás,vidámság követék útjában. A legelőkelőbb körökben is voltak barátai, mert jól tudta, mint kell lekötelezni az embereket; de ő mindig oly körbe járt, hol elsőségét vakon, hódolattal s minden aggály és kétely nélkül elismerték. Szóval azt meg kell vallani, hogy Rotterheim ur pesti élete pompás volt. Nővére vagy rokona , Laszkyné, és ennek leánya,a szép Hortense is, igen sokat köszönhettek neki, mert tekintélyük a pesti társaságban sokat javult és épült a bácsi szerencsés föllépése által. Rotterheim ur kéz alatt bankárüzletet is folytatott , és a közpénztárakhoz mérve szerfölött nagy kamatokat fizetett, s a kamatokat nála minden három hónapban föl lehetett venni. Hogy kéz alatt folyt e kis üzlet, ez csak azt teszi, hogy sem erre vonatkozó nyilvános irodája nem volt, sem mint bankár, magát az illető helyen be nem jegyezteté. Eleintén csak lassan folyt az üzlet ez ága. Egy két jó ismerősnek néhány száz,vagy pár ezer forintját miért ne fogadná el Rotterheim úr is szerencsés favásáraihoz ? Azután elaggott hivatalnokok, kik megtakarítottak egy-egy kis összeget, jó módú félénk özvegy asszonyok, kik a begyült jövedelmeket nem merészük kölcsön adni ily rosz világban , örömest fordultak ily úri emberhez, hogy pénzecskéjök egy kis jövedelmet hozzon. Végre kiszolgált komornyikok, életre való, ügyes cselédek is szoktak összeszedni egy pár forintot és a nagy lelkű Rotterheim úr mindenki pénzét szívesen fogadta, s ezüst szegélyü,szép nyomatú cédulákkal nyugtázta. A rokonok, jó barátok, jó akarók elbeszélgették egymásnak,hogy milyen jól tudják ők elhelyezni a pénzt nem úgy, mint azokba a haszontalan takarékpénztárakba, hol az ember alig kap öt száztelit, hanem egy áldott jó uraságnál, kitől évenkint tizenöt, sőt húsz száztólit is kapnak. Ha hírlapból olvasták volna az emberek e hirdetést, akkor Rotterheim úr egy garast se látott volna soha e jámbor közönség pénzéből , hisz a hírlap tele van hazugsággal, azt mondják az emberek , hanem hallgassuk meg a lipótvárosi egyházfit, s a három korona utcában azt az okos szalámi kereskedőt, kik legelőször adták át pénzüket, s már felét, mint kamatot, vissza is kapták alig egy év lefolyása alatt. (Folyt kör.)