Fővárosi Lapok, 1866. augusztus (3. évfolyam, 174-198. szám)

1866-08-01 / 174. szám

174-ik sz. Szerda, auff. 1­­7 ** Harmadik évfolyam 1866. R HST T. A PÍRT rr-“-4frt r n v xliuUiJl Jjrtr U rv. Megjelen­i.z ünnep utáni Negyed hasábos petit napokat kivéve minden­ .. .. Rdlvoiwiu j ' : ® **■ nap , koronkint képekkel. IRODALMI NAPIKÖZLÖNY • tatáskor . ,^30 ^ gSgT Teljes számú példányokkal folyvást szolgálhatunk. Szeretem, ha... Szeretem, ha homlokodnak Búredői szétoszolnak, Oh de azért szeretnélek Búban, bánatban is téged ! Szeretem, ha tiszta az ég, S mulatok a napsugáron, De mikor zúg, dörög, csattan, Úgy elnézem, úgy csodálom ! Hajnalka. DIVATOS ÜZLETEK. (Elbeszélés a nagyvilági életből.) Deák Farkastól. (Folytatás.) Az anya és fia, Kertészné eltávozván a nagyságos asszonytól, felvonult magas lakásába, és ott rendezgetett, tiszto­gatott, míg a tizenkét órát elütötte. Ekkor haza jött fia, s a­hogy egymást megölelték és csókolták, az öreg asszony könyezve nézett fiára. — Be szép vagy, de nagy vagy édes kedves Gyulám! — De hiszen ezért nem kellene sírnia. Na, ne sírjon anyám ! Hát miért hullnak könyei? — Miért nem vagy vidám, miért nem vagy jó kedvű ? Hiszen elég szép hivatalod lesz néhány év múlva,­­ a­menyit most keresni tudsz, nekünk bőven elég, miért vagy mégis örökké komor? — Oh édes anyám, nem gondoltam, hogy észre­veszi. Többé nem leszek szomorú, vigyázni fogok hogy aggodalomra ne legyen oka. — Nem azt kérem én édes gyermekem, mert az neked nem is sikerülne. Azt hiszed, az édes anya őr­ködő szemeit kikerülné e a tettetés. De hát mi bánt, mi bad, mi titkod lehet ? — Semmi anyám, semmi. — Látom jól, hogy titkolózol ; úgy látszik, má­sok inkább számolhatnak bizalmadra, mint öreg anyád; úgy van úgy, te már engem nem szeretsz — talán mást .. . ? Az öreges nő fekete fejkötője ide oda mozgott, most hirtelen megállt, mert az asszony félig gyönyörrel, s félig kétségbeeséssel nézett fiára. — Édes anyám ! — Mást, mást szeretsz és nem vagy boldog ugy­ e? Mohi már a fiún volt a sor könyezni, s édes anyja keblére borúlvá, sokáig könyezett ; mindket­ten hallgattak, végre Gyula megtörülvén szemeit, ko­molyan szólt: — Úgy van édes jó anyám, te kitaláltad, én sze­retek. Szeretek egy gyönyörű lánykát és szeretem a­nélkül, hogy tudnám ki az. A Bartl-féle virágház­ban láttam először, épen most egy éve, aztán egy-két hangversenyen, s már sokáig nem láttam volt, de tegnap ismét megpillantam egy fényes hintóban. — Tehát nem is beszéltél vele ? — Mondhatni nem. Egyik hangversenyen azon­ban ép előttem ejte le keztyűjét, s én átnyújtam neki, s ő oly szépen köszönte meg, hogy e pillanat óta még inkább szeretem... valami előkelő rangú hölgy lehet — tévé utána sóhajtva. — Hát szép-e ? — Oh anyám, soha se láttál te olyat. Magas gyönyörű termete, arany szín fürtöi, sötétkék szemei, és oly nemes szép arca van, milyen nincs több a vilá­gon. Egyetlen egyszer láttam hozzá hasonlót. Emlék­szel­­, hogy a télen az ifjú Wimmer, a bankár fia, álarcos bálba vitt , bámulva néztem a tarka csopor­tot, s egy asztal mellett csinos nőket látva, közelről is meg akartam nézni cifra álruháikat.­Valami közön­séges hölgyek lehettek, sok férfi volt körültök, s na­gyon ledér társalgást folytattak ; de egyik hölgy reám nagy benyomást tett­t és azon termete s azon szép hajfürtéi voltak, mint neki. Sokáig álltam közelében é­s végre észrevett, s aztán szándékos mellette álláso­mat félreértve, egész éjen át üldözött, miikor eljöttünk, úgy éreztem, mintha nehéz álomtól szabadultam vol­­na meg. . . Látod anyám, ez az egész történet... még nevét se tudom a hölgynek, de hogy szeretem, azt ér­zem szívemnek minden ütésében. Az édes­anya türelemmel hallgatta fiát , aztán hosszasan beszélt a hiú ábrándokról, s hogy Gyula szegény fiú, és hogy nőt mindig a hasonló rangúak közül kell választani, s hogy nősülésnek még nincs ideje, majd két-három év múlva, mikor fizetése is nő é­s kis tőke pénzek is szaporodik, akkor majd utána járnak a házasságnak, mert az aféle szerelmes áb­rándozás elveszi az időt, megrontja a munka és élet kedvet, és és . . . még a nagyságos asszony is meg­ígérte, hogy akkor gondoskodik egy szép feleségről­— Jaj kedves anyám, csak ezt ne! Nagyon fur­csa dolgokat hallottam erről a nagyságos asszonyról, különösen házassági tervelései borzasztók. Kérlek, csak ezt ne. Egyátalában jól teszed, ha nem társa­logsz e nővel ; én hoztam s hozok könyveket, olvass, vagy tégy akármit, csak Perecesné ö nagyságától őrizkedjél. — Elfogult vagy gyermekem ! Ezalatt egyetlen cselédjük, egy nagy sváb leány elhozta az ebédet, s anya és fiú csöndesen ültek az asztalnál. Ugyancsak a Perecesné e nagysága házában, de földszint, lakott a cipész, egy szomorú képű, de szép ifjú ember, kissé beteges nejével s egy szép kis fiúcs­kával, ki alig volt fél éves; a férj végtelen szorga­lommal dolgozott, hogy kis családját fentarthassa, és ha betegség nem jön közbe, elég is volna, a­mit keres, de igy néhány forint adósság is terhelte vál­­laikat. Ezek is ebédnél ültek, mikor a házmester be­lépett, hozva egy levelet, melyben Rotterheim úr ko­mornyikja magához rendeli a cipészt. A házmester egy kis mérges, vagyis inkább örökké duzzogó né­met volt; állát borotválta, de azért kerek szakállt é­s bajuszt viselt, fején egy soha nem mozduló lapos sapka volt keskeny szemernyővel; örökké haragu­dott, és senkinek se felelt jó kedvvel semmiféle kér­désre, kivévén, ha azt kérdezték : „Hogy van ház­mester úr ?“ Erre aztán arca örömre gyúlt, s kivétel nélkül mindig ezt felelte : „Beteg vagyok nagyon, beteg a családom, nekem fáj a májam, a leányom sánta, a feleségem siket, a kis kutya zsigarás.“ Ha ezt az ember végig hallgatta, s kissé részvétteljes ar­cot mutatott, akkor lehetett vele beszélni, más­kép nem. Most is a cipészné szólt: milyen az idő házmes­ter úr? — Azért van szeme, hogy nézze meg. — De kis fiammal elmennék sétálni, ha az idő— — Jó, jó! menjen akár Soroksárig. A férj azonban bele­vágott. — Hogy van házm­ester úr ? — Beteg vagyok nagyon, beteg a családom, ne­kem fáj a májam, a leányom sánta, a feleségem siket, a kis kutya zsigarás.— S aztán szép udvariasan meg­mondta, hogy az idő nagyon kellemes és hogy bátran ki lehet sétálni. Elfogadási nap­ Rotterheim Arthur népszerű ember volt Pesten. Ha a Lloyd-kávéházban egy komoly embertől kér­dezték volna meg, hogy „ki ő“, azt felelte volna: f­a­­kereskedő, kinek igen jól megy, és a bejövő hasznot ügyesen tudja újabb vállalatokban érvénye­síteni. Lett volna olyan is, ki kérdezkedésünkre fejét lógatva, irigységből, vagy a természet adta nemes ösztönből, melynél fogva másokat a fenyegető résztől megmenteni szeretnénk, azt felelte volna : Tudja az isten, Rotterheim urat nem lehet érteni ; én tisztelem ugyan, de üzletbe nem állok vele. A harmadik em­ber igy beszél róla: „Mindig rágalmaznak bennünket, hogy szennyes, hitvány hajhászok vagyunk, s gaz­­dagságunkkal csak parasztságunk és gorombaságunk növekszik ; ott van, tessék megnézni Rotterheim urat, olyan úr, mint akárki; finom ember, mivelt ember, gazdagabb mint száz tekintetes ur, vagy ezer nagy­ságos ur.“ Az üzleti emberek kávéházában ez a há­rom fő vélemény uralkodott különféle árnyalataival. A kereskedelmi banknál az üzlet főbbjei így szóltak : „Ördöngös ember ez a Rotterheim, minden üzlet szünetel, de az ő fája kél, s váltóit a lejárt órá­jában fizeti, mindig pontosan, mint a halál.“ A sportsmanek sokat tartottak róla, lovai, kocsijai szépek, csinosak voltak, szivarai páratlan jók. Az úri és zsibárus utcai varróleánykák csak úgy sóhaj­­toztak­ a szép barna úr egy-egy kegyes pillantásáért. Oly gazdag, s mégis oly nyájas, mondák e kis nyraphák. A császárfürdői s balatonfüredi közönség csak akkor mulatott jól, ha Rotterheim úr közibök vető­dött. Zene, bál, mulatozás,vidámság követék útjában. A legelőkelőbb körökben is voltak barátai, mert jól tudta, mint kell lekötelezni az embereket; de ő min­dig oly körbe járt, hol elsőségét vakon, hódo­lattal s minden aggály és kétely nélkül elismerték. Szóval azt meg kell vallani, hogy Rotterheim ur pesti élete pompás volt. Nővére vagy rokona , Laszkyné, és ennek leánya,a szép Hortense is, igen sokat kö­szönhettek neki, mert tekintélyük a pesti társaságban sokat javult és épült a bácsi szerencsés föllépése által. Rotterheim ur kéz alatt bankárüzletet is folyta­tott , és a közpénztárakhoz mérve szerfölött nagy ka­matokat fizetett, s a kamatokat nála minden három hónapban föl lehetett venni. Hogy kéz alatt folyt e kis üzlet, ez csak azt teszi, hogy sem erre vonatkozó nyilvános irodája nem volt, sem mint bankár, magát az illető helyen be nem jegyezteté. Eleintén csak las­san folyt az üzlet ez ága. Egy két jó ismerősnek né­hány száz,vagy pár ezer forintját miért ne fogadná el Rotterheim úr is szerencsés favásáraihoz ? Azután el­aggott hivatalnokok, kik megtakarítottak egy-egy kis összeget, jó módú félénk özvegy asszonyok, kik a begyült jövedelmeket nem merészük kölcsön adni ily rosz világban , örömest fordultak ily úri emberhez, hogy pénzecskéjök egy kis jövedelmet hozzon. Végre kiszolgált komornyikok, életre való, ügyes cselédek is szoktak összeszedni egy pár forintot és a nagy lel­kű Rotterheim úr mindenki pénzét szívesen fogadta, s ezüst szegélyü,szép nyomatú cédulákkal nyugtázta. A rokonok, jó barátok, jó akarók elbeszélgették egy­másnak,hogy milyen jól tudják ők elhelyezni a pénzt nem úgy, mint azokba a haszontalan takarékpénztá­rakba, hol az ember alig kap öt száztelit, hanem egy áldott jó uraságnál, kitől évenkint tizenöt, sőt húsz száztólit is kapnak. Ha hírlapból olvasták volna az emberek e hirde­tést, akkor Rotterheim úr egy garast se látott volna soha e jámbor közönség pénzéből , hisz a hírlap tele van hazugsággal, azt mondják az emberek , hanem hallgassuk meg a lipótvárosi egyházfit, s a három ko­rona utcában azt az okos szalámi kereskedőt, kik lege­lőször adták át pénzüket, s már felét, mint kamatot, vissza is kapták alig egy év lefolyása alatt. (Folyt kör.)

Next