Fővárosi Lapok 1868. január (1-25. szám)
1868-01-04 / 3. szám
N — 11 — megkapta a levelet s az „imádandó papiros nagy örömeket szerzett“ neki. Keblébe rejtette a levelet, s megszámlálta annak betűit: „háromezer betű van abba a kevés írásba, én pedig minden betűt ezer csókkal terítettem be — gondolod-e menyi volt az a csók? pedig még a tisztáját is sorra csókoltam, mert ott is járt az a grúziai kéz, amelyet én bálványolok!“ Úgy nézte Lilla „két sorocskáját, mint paradicsomi boldogsága felől való contractust. “ A boldog viszony kilenc hónapig tartott. Csokonai ábrándos érzelmet sugárzó leveleit, ha olykor Komáromból eltávozott, mint közvetitőhöz, Fábián Juliánnához intézte („Már én ezután levelemet csak a mi barátnőnkhöz utasítom“ — írja Bicskéről 1797. okt 21.), s Lilla elégülten olvasgatta a hozzá irt szerelmi dalokat. Csokonai boldog volt képzelt szerelmében; egész lénye átváltozott, jövőjéről kezdett gondoskodni és elfogadta a csurgói tanítóságot. E körülmény felől Toldy hibásan van értesülve; szerinte Csokonai csupán csalódásai után keresett a hivatalban menhelyet. Hogy viszonyának vége felé már „elegendő fizetésű“ hivatalban volt, kitetszik a Toldy által megcsonkítva közölt búcsúzó levélből. E levélben, melyet Lilla az utóbbi időkben mindig keblében hordozott, s melynek lemásolását Szalacsi József mérnöknek csak nagy kérésére engedte meg, mondja Csokonai: „Az én feljövetelem (Komáromba) s a te eltökéllett szándékod rá bírták volna kedves szüleidet, hogy annak engedjenek által, a kit te szeretsz és a ki téged oly igen szeret. Két hét múlva egy szép városbeli professor ne lettél volna, én pedig a legboldogabb teremtés te általad.“ Szintén itt írja: „Egy érdemes hivatalú s elegendő fizetésű ifjú ember mindig biztathatja magát gazdag menyasszonynyal, de az én lelkem sokkal nemesebben gondolkozó, hogysem indulatait pénzért árulja.“ Hivatalt vállalt tehát Csokonai, de arra, hogy mi lesz a viszony vége ? — egyik fül sem gondolt. Lilla nem volt megvetendő partié s csakhamar akadtak, kik utána törekedtek. Lévai István nevű kereskedő megkérte kezét s a szülők e házasságba beleegyeztek. Volt e az öreg Vajdának biztos tudomása az ifjú pár viszonyáról — bajos lenne eldönteni. Csokonai leveleiből nem lehet kivenni: fölfedezték-e valaha a szülők előtt szerelmüket. — Lehet különben, hogy a számító atya többre becsülte az üzlet emberét, mint a kóbor poétát, kinek jó hangzású nevén s egy rakás kéziratán kívül egyebe alig volt. Úgy látszik, hogy maga Lilla sem sok lelkiismeretet csinált a dologból, s kezét minden vonakodás nélkül, meggondolatlanul nyújtotta át. Csokonai levele (Komárom, márc. 12. 1798.) mutatja, hogy legszomorúbb szavaira „nem is bánom, nem is tehetek róla“ — való felelete. Elég az hozzá, hogy Csokonai „paradicsomi boldogsága felől való contractusa“ beváltatlan maradt, s az álmodott üdv, mint pára, elenyészett Az újabb csalódás csaknem természetesnek látszik előtte s kétkedni kezdett imádottja őszinteségében : „De talán nem bírtam én — írja — soha is a te szivedet, talán csak magam álmodoztam magamat oly boldognak, hogy te engemet szeretsz, te pedig vagy nem szerettél, vagy nem hitted, hogy én tégedet oly teljes szívemből szeresselek, mert különben soha sem tettél volna oly szerencsétlenné egy leghívebb szeretőt.“ Később megbánja gyanúsítását: „Ha pedig te is úgy szerettél engemet — szól — mint én téged, úgy boldogtalan vagy te is, és jövendőben is a te keserűséged duplázni fogja az én magános keservemet ... Ah Juliska! ha ez így van, szánlak tégedet! . . .“ Levelét csaknem áradozva rekeszti be: „Én holnap délután indulok, elhagyom ezt a Komáromot végképen, a melytől majd te is meg fogsz válni. — És mi . . . mi kedvesem! nem együtt fogunk menni! . . . Még holnap reggel elbúcsúzom kedves szüleidtől, a kiket szivességekért mindenkor tiszteltem, a kiket oh! mely forróan szerettem azért, hogy Lillát neveltek az én számomra. Akkor meglátjuk még egymást az életben ... Sah Lillim, többször sohasem! Örökös határral lesz fölvonva közöttem és közötted — végképen elválunk egymástól, te az örömre, én pedig a holtig tartó szomorúságra!... Eddig volt, hogy szerettelek, már most csak tisztelnem szabad tégedet — a szerető név baráttá változott, de oly baráttá, aki csak a Balaton partjairól sóhajthat te utánad!“ Csokonai és Lillája csakugyan elváltak egymástól — a viszontlátás reménye nélkül. Lilla férje oldala mellett, költőnk a Somogyságban keresett menhelyet. Maga írja egyik dalában: És hogy a zajló világban Ne kelljen tolongani, A rengeteg Somogyságban Elbújtam haldoklani: — azt olvastam minden fánál, Azzal csörgött minden hab : Nincs szebb teremtés Lillánál S nálam boldogtalanabb!-------Szivcsajgott még egy ideig, de az idő, e nagy hatalifiú orvos, a feledés ifjával lassankint begyógyító sebeit. Fájdalma nem volt oly elviselhetlen, minőnek eleinte gondola. Csalódása nem idézett elé kedélyében mélyebb rázkódásokat. Csokonai kereste a szerelmet, áltatta magát érzelmeivel, hogy dalolhasson. Dalai ezért nem ritkán nélkülözik a közvetlen bensőséget, bár tagadhatlanul vannak költeményei, melyektől az érzelmek őszinteségét elvitatnunk nem lehet. És Lilla? Híven megőrizte költő-kedvesének leveleit, de első férje halála után másodszor is férjhez ment. Csokonait jóval túlélte, s néhány év előtt halt meg Duna-Almáson, hova, mint régi kedves lakhelyére, Hetényből betegen ment. Késő vénségében is gyakorta megemlékezett egykori kedveséről, ki nevét halhatatlanná tette az utókor előtt Várjon nem ébredt-e föl keblében ilyenkor a szemrehányás gyötrelme ? Szana Tamás: Fővárosi hírek. * A történeti társulat közlönyéből, a „Századokéból most jelent meg a negyedik füzet. Tartalma érdekes. Legérdekesb benne Ráth Károly műve „Az alkudozások kezdete Bocskay Istvánnal,“ melyet akadémiai tárcaírónk már röviden ismertetett. Jakab Elek az „Erdélyi országos címerek történetét,“ Gyárfás István a tárnokvölgyi ütközetet s a hunsolthák temetkezési módját, b. Nyáry Albert pedig „Az esztergomi érsekség és egri püspökség számadási könyveit a XV. századból“ ismertetik e füzetben. Pesti Frigyes „Szontagh Dániel emlékezetét“ közli. A könyvismertetések rovata Horváth Mihály kisebb történeti munkáiról és „Bercsényi Miklós leveleiről“ szól; a tárcában a történeti társulat és akadémia történelmi munkássága van föltüntetve; számos újdonságot és kisebb történeti cikket is találunk benne, melyek az e téren való buzgó munkálkodást tanúsítják. B írói és művészi körökben átalános óhajtás volt, vajha Északi Károly „Cydoni almája,“ mely költői belértékkel bir, a nemzeti színpadon is előadatnék. A „P. Napló“ szerint az intendáns azonban azt jelentette volna ki: „a nemzeti színház méltóságával nem fér össze, hogy a költőt műve átengedéséért fölkérje.“ Ha ezt mondta, valóban igen helytelenül mondta, s ez esetben megérdemli a „P. N.“ szemrehányásait, miután minden drámai színháznak a színköltők váálnak legmaradandóbb díszére. A mi régi jó színészeink is eltűntek, s csak emlékök él, mig „Bánk bán“ megmaradt. Okunk van azonban hinni, hogy az intendáns ez ügyben másként nyilatkozhatott. Legalább azon buzgalommal, melyet az eredeti irók művei iránt újabban tanúsít nem férne össze ily nyilatkozat. * Híre jött Bécsből, hogy Király és Királyné ő Felségek — a cs. gyermekekkel — január 15-kén hazánkba érkeznek. Budán ez alkalommal csak néhány napot töltenek, s aztán Gödöllőre költöznek. Király ő Felsége — természetesen — onnan csakhamar visszatér székvárosába, míg a Fejdelem Asszony Gödöllőn várja be azon időt, melyben az uralkodó családot és a birodalmat újszülöttel fogja megörvendeztetni. * A szépirodalom iránti részvét — dacára a gyakran fölmerülő panaszoknak — e politikalázas időkben sem halt ki. Ennek egyik jeléül tekinthetjük azon, ránk nézve igen örvendetes és buzdító körülményt, hogy lapunk új évi előfizetői oly tetemesen szaporodnak , mikép kötelességünknek tartjuk azért máris köszönetet mondani,azon ígéret kíséretében, hogy e folytonos részvétre lapunkat méltóvá tenni lesz mindig főtörekvésünk. Némelyik előfizetőnk elismeréssel említé meg, hogy főkép azért ragaszkodik lapunkhoz, mert az illemes irodalmi hangot és ízlést sohasem sérti meg. Ez csak kötelességünk azon pálya iránt, melynek — ha kiválóbb tehetség híjában — díszére nem lehetünk is, de legalább szégyenére sem kívánunk válni soha. * Valaki hadi törvényszéki vallomások birtokába került 1849 és 50-ből, s azokat ki akarja nyomatni, hogy — mint hozzánk névtelenül intézett levelében írja — hadd lássa a világ: némely szóhős mint viselte magát akkoriban. Miután a névtelen vállalkozónak magán úton nem felelhetünk, itt jelentjük ki, hogy szándékát nem helyeseljük. Igaz, hogy a velünk közlött, kivonatokból ítélve, pikánt olvasmány lehetne azokra nézve, kik szeretik, ha az emberek egymást dehonestálják; de minden, mi a gyűlölködést szaporítja, nemcsak az egyeseknek árt, hanem a hazának is. Kérdés továbbá, ha hitelesek-e e vallomások? De ha még egyszer oly hitelesek volnának is, ildomos ember sohasem szeret személyeskedni, ha eszmék mellett vagy ellen harcolhat. Ez illik a férfihoz, amaz a kofák mestersége. * „Csodasorompó“ a neve azon bűvészeti látványosságoknak, melyeket a fővárosunkba érkezett Röhr és Matthaey urak ma este kezdenek mutogatni a „Tigris“ termében. E mutatványokról rendkívüli dolgokat beszélt némely külföldi lap. Mi majd naplementén, vagyis az előadás után fogunk róluk szólani, miután előre nem dicsérhetünk olyat, amit még nem láttunk. A mutatványok részleteiről a hirdetések tájékozhatják a közönséget . Az egésségi állapot jelenleg sem egészen kedvező fővárosunkban. A himlőesetek meggyérültek ugyan, de a hagymáz — úgy a kórházakban, mint magánházaknál — egyre terjed. December 19-dikétől 31-dikéig 164 egyén halt meg Pesten, 99 férfi és 65 nő. Köztük 61 gyermek. *Egy jótékony tényt jegyezhetünk föl a budai vízgyógyintézet új bérlőiről: Seyler és Sólyom urakról. Nevezetesen ők egy szobát az irói segélyegylet szabad rendelkezésére, egy másikat pedig valláskülönbség nélkül a hazai néptanítók részére engedtek át. Dr. Vajda Ignác intézeti orvos pedig szintén mind a két részre elengedé a gyógydíjakat. * Zalár „Szilágyi haragja“ című költői beszélye, mint halljuk, megjelent. Műértők dicsérik e művet, s mi örvendünk rajta, hogy e rég hallgató költő-barátunk újra megszólalt. Dicsérik benne Szilágyit, a szigorú nagybátyát, és Mátyást, a szigorú királyt, e két kardot, mely nem fért egy hüvelybe. * Kirchlehner balsorsát a művészi körök igyekeznek enyhíteni, így Spiller Adolf és társai az ő javára fogják előadni 6 dik kamarai hangversenyüket. Rendeznek az ő javára egy Beethovenestélyt is. Megjegyzendő , hogy Beethoven, mint vendég, sokszor megfordult a Kirchlehner házában, midőn még Bécsben nagy házat vitt. *Az Ormodi-féle sajtóperben hozott ítélet közbeszéd-tárgyat képez. Igen sokan helyeslik az ítélet szigorát, mert a büntetést megérdemli minden oly sró, ki az emberek becsületét nem veszi kellő tekintetbe. Ily vétségnek tartják átalában azt is, amit Ormodi naptára Szegfi Mór miniszteri fogalmazó ellen írt, hogy t. i. őt főnöke arcul verte, s ő mégis térden csúszva csókolta le a párt minisztere saruiról. Az élőnek kétségkívül igen sok szabadsága van, de az ilyen már túl esik e szabadság határain. Az irodalmi embereknek is érdekükben áll, hogy az ily hang meghonosodása ellen a törvény is igénybe vegye szigorát. Mi Szegfi Mórral semminemű irodalmi összeköttetésben nem állunk, ellenben Ormodi B. szíves volt lapunkban több sikerült költeményt közölni, s így teljességgel nem rokon- vagy ellenszenv szerint, hanem tárgyilagosan az irodalom érdekében mondjuk ki e vélményt, mert hová lesz az irodalom méltósága és tekintélye, ha azt maguk az írók tapossák? De ha kárhoztatással szólunk az elítélt vádlottról, annál nagyobb elismeréssel emelhetjük ki védőügyészét, Mátyus Arisztidet, ki védbeszédjében újra igazolta, hogy kitűnő tehetség. Szellem, erély és méltóság volt védbeszédében, melyben a polgári és magán becsület közti különbséget is igen érdekesen fejtegeté. E fiatal ügyvédre jövő vár a nyilvánosság sorompói előtt. *4 városháznál ma közgyűlést tartanak, s Pest ez évi költségvetése kerül napirendre. A város kiadása 1868-ra 1,934,723 frt 76 krra megy; födözésére 1,342,516 frt 92 krnyi bevétel szolgál. Ekkor a födözetlen hiány 591,206 frt 84 kr. Onnan ered e hiány, hogy 1861 óta a város maga volt kénytelen viselni a törvénykezési és rendőri kiadásokat. A katonai kincstár tartozása azonban bőven fogja fedezni e deficitet. * Rövid hírek. A holnap déli philharmóniai hangversenyt újra ajánljuk a zenekedvelők figyelmébe; többi közt Beethoven gyönyörű symphoniáját fogjuk hallani benne. — A budai dalárda tegnap este tartó évi közgyűlését — Asbóth János „Aradi Lapok“ című közlönye csinos kiállítással és igen jó beosztással jelent meg. — Egy vidéki lap naival bevallja, hogy a mellékelni ígért regényivel papírhiány miatt nem küldhető el. — A „Pesti Hírnök“-öt nem az Emich-nyomdában állítják ki többé, valószínüleg azért, mert ez anyagi aszályban sinlődő lap nyomatása, hála a fölvilágosodás szellemének aligha lehet előnyös üzlet. — A hadsereg új fölszerelésénél a magyar ezredek szűk nadrágot s magyar löveget kapnak. — Lónyay pénzügyminiszter e napokban meglátogatta nejét Meránban. — Az óbudai zsinagógában ma az egyenjogúsítás alkalmából ünnepélyes isteni tisztelet lesz, s Hirsch főrabbi tart beszédet. — Sok idegen fordul meg Pesten most is, s dec. 30-án Bécsből 343, Temesvárról pedig 396 egyén érkezett vasúton. — A zöldfában elkövetett gyilkosság Cserni János szabadságos katonát és szabósegédet terheli, ki ott hűtlen kedvesét ölte meg. — Tavaszra a zugligetben kávéházat akar épiteni egy vállalkozó. — A központi honvédbizottmány hétfőn d. u. 3 órakor a megyeház kisebb termében gyűlést tart, melyre a bizottság tagjai meghivatnak. — A „Haza“ címü banknál szept. elsejétől dec. 31-ig az összes beváltások összege : 4 millió 291,924 frt 2600 arany, 8800 tallér és 8000 frank. — Dr. Flór, Pest városa főorvosa, megbetegült. — Kovács László képviselőházi háznagy Bécsbe utazik, hogy a magyar delegátió tárgyalási helyein megtegye a szükséges előintézkedéseket . A „nemzeti dalkör“ e hó