Fővárosi Lapok 1868. január (1-25. szám)

1868-01-04 / 3. szám

N — 11 — megkapta a levelet s az „imádandó papiros nagy örömeket szerzett“ neki. Keblébe rejtette a levelet, s megszámlálta annak betűit: „háromezer betű van abba a kevés írásba, én pedig minden betűt ezer csókkal terítettem be — gondolod-e menyi volt az a csók? pedig még a tisztáját is sorra csókoltam, mert ott is járt az a grúziai kéz, a­melyet én bálvá­­nyolok!“ Úgy nézte Lilla „két sorocskáját, mint paradicsomi boldogsága felől való contractust. “ A boldog viszony kilenc hónapig tartott. Cso­konai ábrándos érzelmet sugárzó leveleit, ha olykor Komáromból eltávozott, mint közvetitőhöz, Fábián Juliánnához intézte („Már én ezután levelemet csak a mi barátnőnkhöz utasítom“ — írja Bicskéről 1797. okt 21.), s Lilla elégülten olvasgatta a hozzá irt sze­relmi dalokat. Csokonai boldog volt képzelt szerel­mében; egész lénye átváltozott, jövőjéről kezdett gondoskodni és elfogadta a csurgói tanítóságot. E körülmény felől Toldy hibásan van értesülve; sze­rinte Csokonai csupán csalódásai után keresett a hi­vatalban menhelyet. Hogy viszonyának vége felé már „elegendő fizetésű“ hivatalban volt, kitetszik a Toldy által megcsonkítva közölt búcsúzó levélből. E levélben, melyet Lilla az utóbbi időkben mindig keblében hordozott, s melynek lemásolását Szalacsi József mérnöknek csak nagy kérésére engedte meg, mondja Csokonai: „Az én feljövetelem (Komáromba) s a te eltökéllett szándékod rá bírták volna kedves szüleidet, hogy annak engedjenek által, a kit te sze­retsz és a ki téged oly igen szeret. Két hét múl­va egy szép városbeli professor ne let­tél volna, én pedig a legboldogabb teremtés te általad.“ Szintén itt írja: „Egy érdemes hi­­vata­l­ú s elegendő fizetésű ifjú ember min­dig biztathatja magát gazdag menyasszonynyal, de az én lelkem sokkal nemesebben gondolkozó, hogy­­sem indulatait pénzért árulja.“ Hivatalt vállalt tehát Csokonai, de arra, hogy mi lesz a viszony vége ? — egyik fül sem gondolt. Lilla nem volt megvetendő partié s csakhamar akadtak, kik utána törekedtek. Lévai István nevű kereskedő megkérte kezét s a szülők e házasságba beleegyez­tek. Volt e az öreg Vajdának biztos tudomása az ifjú pár viszonyáról — bajos lenne eldönteni. Cso­konai leveleiből nem lehet kivenni: fölfedezték-e va­laha a szülők előtt szerelmüket. — Lehet különben, hogy a számító atya többre becsülte az üzlet embe­rét, mint a kóbor poétát, kinek jó hangzású nevén s egy rakás kéziratán kívül egyebe alig volt. Úgy lát­szik, hogy maga Lilla sem sok lelkiismeretet csinált a dologból, s kezét minden vonakodás nélkül, meg­­gondolatlanul nyújtotta át. Csokonai levele (Komá­rom, márc. 12. 1798.) mutatja, hogy legszomorúbb szavaira „nem is bánom, nem is tehetek róla“ — való felelete. Elég az hozzá, hogy Csokonai „paradicsomi boldogsága felől való contractusa“ beváltatlan ma­radt, s az álmodott üdv, mint pára, elenyészett Az újabb csalódás csaknem természetesnek lát­­szik előtte s kétkedni kezdett imádottja őszinteségé­ben : „De talán nem bírtam én — írja — soha is a te szivedet, talán csak magam álmodoztam magamat oly boldognak, hogy te engemet szeretsz, te pedig vagy nem szerettél, vagy nem hitted, hogy én tége­det oly teljes szívemből szeresselek, mert különben soha sem tettél volna oly szerencsétlenné egy leghí­vebb szeretőt.“ Később megbánja gyanúsítását: „Ha pedig te is úgy szerettél engemet — szól — mint én téged, úgy boldogtalan vagy te is, és jövendőben is a te keserűséged duplázni fogja az én magános keserve­met ... Ah Juliska! ha ez így van, szánlak tége­det! . . .“ Levelét csaknem áradozva rekeszti be: „Én holnap délután indulok, elhagyom ezt a Komá­romot végképen, a melytől majd te is meg fogsz válni. — És mi . . . mi kedvesem! nem együtt fogunk menni! . . . Még holnap reggel elbúcsúzom kedves szüleidtől, a kiket szivességekért mindenkor tisztel­tem, a kiket oh! mely forróan szerettem azért, hogy Lillát neveltek az én számomra. Akkor meglátjuk még egymást az életben ... S­ah Lillim, többször sohasem! Örökös határral lesz fölvonva közöttem és közötted — végképen elválunk egymástól, te az örömre, én pedig a holtig tartó szomorúságra!... Eddig volt, hogy szerettelek, már most csak tisztel­nem szabad tégedet — a szerető név baráttá válto­zott, de oly baráttá, a­ki csak a Balaton partjairól sóhajthat te utánad!“ Csokonai és Lillája csakugyan elváltak egymás­tól — a viszontlátás reménye nélkül. Lilla férje ol­dala mellett, költőnk a Somogyságban keresett men­helyet. Maga írja egyik dalában: És hogy a zajló világban Ne kelljen tolongani, A rengeteg Somogyságban Elbújtam haldoklani: — azt olvastam minden fánál, Azzal csörgött minden hab : Nincs szebb teremtés Lillánál S nálam boldogtalanabb!-------­Szivc­sajgott még egy ideig, de az idő, e nagy hatalifiú orvos, a feledés ifjával lassankint begyó­­gyító sebeit. Fájdalma nem volt oly elviselhetlen, minőnek eleinte gondola. Csalódása nem idézett elé kedélyében mélyebb rázkódásokat. Csokonai kereste a szerelmet, áltatta magát érzelmeivel, hogy dalolhas­son. Dalai ezért nem ritkán nélkülözik a közvetlen bensőséget, bár tagadhatlanul vannak költeményei, melyektől az érzelmek őszinteségét elvitatnunk nem lehet.­­ És Lilla? Híven megőrizte költő-kedvesének leveleit, de első férje halála után másodszor is férj­hez ment. Csokonait jóval túlélte, s néhány év előtt halt meg Duna-Almáson, hova, mint régi kedves lak­helyére, Hetényből betegen ment. Késő vénségében is gyakorta megemlékezett egykori kedveséről, ki nevét halhatatlanná tette az utókor előtt Várjon nem ébredt-e föl keblében ilyenkor a szemrehányás gyöt­relme ? Szana Tamás: Fővárosi hírek. * A történeti társulat közlönyéből, a „Szá­zadokéból most jelent meg a negyedik füzet. Tar­talma érdekes. Legérdekesb benne Ráth Károly mű­ve „Az alkudozások kezdete Bocskay Istvánnal,“ me­lyet akadémiai tárcaírónk már röviden ismertetett. Jakab Elek az „Erdélyi országos címerek történetét,“ Gyárfás István a tárnokvölgyi ütközetet s a hun­­solthák temetkezési módját, b. Nyáry Albert pedig „Az esztergomi érsekség és egri püspökség száma­dási könyveit a XV. századból“ ismertetik e füzet­ben. Pesti Frigyes „Szontagh Dániel emlékezetét“ közli. A­ könyvismertetések rovata Horváth Mihály kisebb történeti munkáiról és „Bercsényi Miklós le­veleiről“ szól; a tárcában a történeti társulat és aka­démia történelmi munkássága van föltüntetve; szá­mos újdonságot és kisebb történeti cikket is találunk benne, melyek az e téren való buzgó munkálkodást tanúsítják. B írói é­s művészi körökben átalános óhajtás volt, vajha Északi Károly „Cydoni almája,“ mely költői belértékkel bir, a nemzeti színpadon is elő­adatnék. A „P. Napló“ szerint az intendáns azon­ban azt jelentette volna ki: „a nemzeti színház mél­tóságával nem fér össze, hogy a költőt műve áten­gedéséért fölkérje.“ Ha ezt mondta, valóban igen helytelenül mondta, s ez esetben megérdemli a „P. N.“ szemrehányásait, miután minden drámai szín­háznak a színköltők váálnak legmaradandóbb dí­szére. A mi régi jó színészeink is eltűntek, s csak emlékök él, mig „Bánk bán“ megmaradt. Okunk van azonban hinni, hogy az intendáns ez ügyben más­ként nyilatkozhatott. Legalább azon buzgalommal, melyet az eredeti irók művei iránt újabban tanúsít nem férne össze ily nyilatkozat. * Híre jött Bécsből, hogy Király és Királyné ő Felségek — a cs. gyermekekkel — január 15-kén hazánkba érkeznek. Budán ez alkalommal csak né­hány napot töltenek, s aztán Gödöllőre költöznek. Király ő Felsége — természetesen — onnan csakha­mar visszatér székvárosába, míg a Fejdelem­ Asszony Gödöllőn várja be azon időt, melyben az uralkodó családot és a birodalmat új­szülöttel fogja megör­vendeztetni. * A szépirodalom­ iránti részvét — dacára a gyakran fölmerülő panaszoknak — e politika­lázas időkben sem halt ki. Ennek egyik jeléül te­kinthetjük azon, ránk nézve igen örvendetes és buz­dító körülményt, hogy lapunk új évi előfizetői oly tetemesen szaporodnak , mikép kötelességünknek tartjuk azért már­is köszönetet mondani,azon ígéret kíséretében, hogy e folytonos részvétre lapunkat mél­tóvá tenni­­ lesz mindig főtörekvésünk. Némelyik elő­fizetőnk elismeréssel említé meg, hogy főkép azért ragaszkodik lapunkhoz, mert az illemes irodalmi hangot és ízlést sohasem sérti meg. Ez csak köteles­ségünk azon pálya iránt, melynek — ha kiválóbb tehetség híjában — díszére nem lehetünk is, de leg­alább szégyenére sem kívánunk válni soha. * Valaki hadi törvényszéki vallomások bir­tokába került 1849 és 50-ből, s azokat ki akarja nyomatni, hogy — mint hozzánk névtelenül inté­zett levelében írja — hadd lássa a világ: némely szóhős mint viselte magát akkoriban. Miután a név­telen vállalkozónak magán úton nem felelhetünk, itt jelentjük ki, hogy szándékát nem helyeseljük. Igaz, hogy a velünk közlött, kivonatokból ítélve, pi­­kánt olvasmány lehetne azokra nézve, kik szeretik, ha az emberek egymást dehonestálják; de minden, mi a gyűlölködést szaporítja, nemcsak az egyesek­nek árt, hanem a hazának is. Kérdés továbbá, ha hi­­telesek-e e vallomások? De ha még egyszer oly hite­lesek volnának is, ildomos ember sohasem szeret személyeskedni, ha eszmék mellett vagy ellen har­colhat. Ez illik a férfihoz, amaz a kofák mestersége. * „Csodasorompó“ a neve azon bűvészeti látványosságoknak, melyeket a fővárosunkba érke­zett Röhr és Matthaey urak ma este kezdenek muto­gatni a „Tigris“ termében. E mutatványokról rend­kívüli dolgokat beszélt némely külföldi lap. Mi majd naplementén, vagyis az előadás után fogunk róluk szólani, miután előre nem dicsérhetünk olyat, a­mit még nem láttunk. A mutatványok részleteiről a hir­detések tájékozhatják a közönséget . A­z egésségi állapot jelenleg sem egé­szen kedvező fővárosunkban. A himlőesetek meg­­gyérültek ugyan, de a hagymáz — úgy a kórházak­ban, mint magán­házaknál — egyre terjed. Decem­ber 19-dikétől 31-dikéig 164 egyén halt meg Pesten, 99 férfi és 65 nő. Köztük 61 gyermek. *Egy jótékony tényt jegyezhetünk föl a budai vízgyógyintézet új bérlőiről: Seyler és Sólyom urakról. Nevezetesen ők egy szobát az irói segély­egylet szabad rendelkezésére, egy másikat pedig valláskülönbség nélkül a hazai néptanítók részére engedtek át. Dr. Vajda Ignác intézeti orvos pedig szintén mind a két részre elengedé a gyógydíjakat. * Zalár „Szilágyi haragja“ című költői be­­szélye, mint halljuk, megjelent. Műértők dicsérik e művet, s mi örvendünk rajta, hogy e rég hallgató költő-barátunk újra megszólalt. Dicsérik benne Szi­lágyit, a szigorú nagybátyát, és Mátyást, a szigorú királyt, e két kardot, mely nem fért egy hüvelybe. * Kirchlehner balsorsát a művészi körök igyekeznek enyhíteni, így Spiller Adolf és társai az ő javára fogják előadni 6 dik kamarai hangverse­nyüket. Rendeznek az ő javára egy Beethoven­­estélyt is. Megjegyzendő , hogy Beethoven, mint vendég, sokszor megfordult a Kirchlehner házában, midőn még Bécsben nagy házat vitt. *Az Ormodi-féle sajtóperben hozott ítélet közbeszéd-tárgyat képez. Igen sokan helyeslik az ítélet szigorát, mert a büntetést megérdemli minden oly sró, ki az emberek becsületét nem veszi kellő te­kintetbe. Ily vétségnek tartják átalában azt is, a­mit Ormodi naptára Szegfi Mór miniszteri fogalmazó ellen írt, hogy t. i. őt főnöke arcul verte, s ő mégis térden­­ csúszva csókolta le a párt minisztere sarui­ról. Az élőnek kétségkívül igen sok szabadsága van, de az ilyen már túl esik e szabadság határain. Az irodalmi embereknek is érdekükben áll, hogy az ily hang meghonosodása ellen a törvény is igénybe ve­gye szigorát. Mi Szegfi Mórral semminemű irodal­mi összeköttetésben nem állunk, ellenben Ormodi B. szíves volt lapunkban több sikerült költeményt közölni, s így teljességgel nem rokon- vagy ellenszenv szerint, hanem tárgyilagosan az irodalom érdekében mondjuk ki e vélményt, mert hová lesz az irodalom méltósága és tekintélye, ha azt maguk az írók tapos­sák? De ha kárhoztatással szólunk az elítélt vádlott­ról, annál nagyobb elismeréssel emelhetjük ki védő­ügyészét, Mátyus Arisztidet, ki védbeszédjében újra igazolta, hogy kitűnő tehetség. Szellem, erély és méltóság volt védbeszédében, melyben a polgári és magán becsület közti különbséget is igen érdekesen fejtegeté. E fiatal ügyvédre jövő vár a nyilvánosság sorompói előtt. *4 városháznál ma közgyűlést tartanak, s Pest ez évi költségvetése kerül napirendre. A vá­ros kiadása 1868-ra 1,934,723 frt 76 krra megy; födözésére 1,342,516 frt 92 krnyi bevétel szolgál. Ekkor a födözetlen hiány 591,206 frt 84 kr. Onnan ered e hiány, hogy 1861 óta a város maga volt kénytelen viselni a törvénykezési és rendőri kiadá­sokat. A katonai kincstár tartozása azonban bőven fogja fedezni e deficitet. * Rövid hírek. A holnap déli philharmó­­niai hangversenyt újra ajánljuk a zenekedvelők figyelmébe; többi közt Beethoven gyönyörű sympho­­niáját fogjuk hallani benne. — A budai dalárda tegnap este tartó évi közgyűlését — Asbóth Já­nos „Aradi Lapok“ című közlönye csinos kiállítás­sal és igen jó beosztással jelent meg. — Egy vi­déki lap naival bevallja, hogy a mellékelni ígért regényivel papírhiány miatt nem küldhető el. — A „Pesti Hírnök“-öt nem az Emich-nyomdában állítják ki többé, valószínüleg azért, mert ez anyagi aszályban sinlődő lap nyomatása, hála a fölvilágo­­sodás szellemének­ aligha lehet előnyös üzlet. — A hadsereg új fölszerelésénél a magyar ezredek szűk nadrágot s magyar löveget kapnak. — L­ó­­n­y­a­y pénzügyminiszter e napokban meglátogatta nejét Meránban. — Az ó­budai zsinagógá­ban ma az egyenjogúsítás alkalmából ünnepélyes isteni tisztelet lesz, s Hirsch főrabbi tart beszédet. — Sok idegen fordul meg Pesten most is, s dec. 30-án Bécsből 343, Temesvárról pedig 396 egyén érkezett vasúton. — A zöldfában elkövetett gyilkosság Cserni János szabadságos katonát és szabósegédet terheli, ki ott hűtlen kedvesét ölte meg. — Tavaszra a zugligetben kávéházat akar épiteni egy vállalkozó. — A központi honvédbizottmány hétfőn d. u. 3 órakor a megyeház kisebb termében gyűlést tart, melyre a bizottság tagjai meghivatnak. — A „Haza“ címü banknál szept. elsejétől dec. 31-ig az összes beváltások összege : 4 millió 291,924 frt 2600 arany, 8800 tallér és 8000 frank. — Dr. Flór, Pest városa főorvosa, megbetegült. — Kovács László képvise­lőházi háznagy Bécsbe utazik, hogy a magyar dele­­gátió tárgyalási helyein megtegye a szükséges elő­­intézkedéseket . A „nemzeti dalkör“ e hó

Next