Fővárosi Lapok 1868. május (101-126. szám)

1868-05-20 / 117. szám

Mint szónokot Horváth Mihály így jellemzi: „Ha nem is a leghatásosabb és legnépszerűbb, de min­denesetre a legképzettebb és legmiveltebb szónok volt. Inkább az észhez, mint a szívhez szólt, épen mint Deák Ferenc. Míg azonban ez szónoki pályája elején sokkal világosabb volt, s később mind egy­szerűbb : ő először volt kevésbbé, s utóbb inkább ékes, legvégül ékeskedő. Átlátszóság, soha senkit nem sértő simaság, széles ismeret, tartózkodó mérséklet s nem ritkán eleven humor jellemezték beszédeit, magát mély vallásos érzület, melynek jellemzése alkalmá­val a szónok fájdalommal emlegette, hogy nincsenek többé Pázmány Péter hires barátjához, Eszterházy nádorhoz hasonló kegyes emberek főuraink kö­zött. (Cziráky János stb. e szóra el fognak szomo­rodni.) Nem volt barátja a miniszteriális kormány­formának se, de midőn a nemzet többsége elhatároz­ta azt, készséggel fogadta, mint anyi mások. Ez idő azonban rá nézve szomorú volt. 1848 ban neveztetett ki Pyrker utódává, egri érseknek. Szé­két azonban a zavarok miatt nem foglalhatta el, ha­nem élénk részt vett a pozsonyi, sőt még a pesti or­­szágyűlésen is. Id. Majláth Györgygyel, Deák Fe­renccel és gróf Batthyányi Lajossal békekövetség­ben volt Windischgrätz hercegnél. E követség ered­ményét tudjuk. Ezután visszavonult a közügyektől, s nem vett ezekben semmi részt. Mind­ennek dacára is a forradalom legyőzése után elfogatott, püspöki és érseki méltóságáról le­mondásra kényszerittetett, s a kies fekvésű mölki zárdába száműzetett. 1852 ban megengedték neki, hogy Bécsben lakjék, s ez időtájt látogatta meg Szé­chenyit Döblingben. A nagy hazafi oda borúit keb­lére, s keservesen panaszlá előtte, hogy ő az oka ha­zája veszedelmének. „Ez kevélység, “ — mondá a főpap — „kevélység és bűn azt hinni egy embernek, hogy ő képes tönkre juttatni egy országot , nem venni semmibe a gondviselést.“ A haza sorsának jobbra fordultával jobbra for­­dult Lonovics sorsa is. 1860. január havában titkon értekezett vele gróf Rechberg. A fordulattal vissza­tért hazájába, s előbb a hétszemélyes tábla főpapjáv­­­vá, utóbb kalocsai érsekké neveztetett ki. Érseki szé­két azonban ezúttal sem foglalhatta el, s csak anyit ért kineveztetésével, hogy az érsekek között nyug­szanak porai. Súlyos torokbaja orvosi műtétet tett szükségessé, melyet azonban nem sokkal élt túl. 1867 márc. 12-én épen akkor haldoklott, midőn a budai várfokon dörgő ágyúk jelentették, hogy a király az új felelős magyar kormányt fölesketni útban van. Áldólag terjesztette ki kezeit Budavára felé, s a kö­vetkező napon meghalt. Márc. 14-dikén érkezett meg számára az érseki pallium. Zajosan éljenezték ez emlékbeszédet és tolong­tak kifelé. Tolongtak pedig elanyira, hogy végre alig maradt benn öt-hat hű tag. A másik bejelentett értekezést tehát a jövő ülésre halasztották, s elővet­ték a folyó ügyeket. A közoktatásügyi miniszter tudatja az akadé­miával, hogy az olaszországi levéltárakban található, Magyarország történetére nézve érdekes okmányok lemásolására a kormány évi 1500 ftot engedményez. A közlekedésügyi miniszter pedig fölszólítja az akadémiát, hogy azon értekezletre, mely fölállítandó topográfiái, helyszínrajzi osztály szabályai fölött fog tanácskozni, küldjön egy képviselőt. H­u­n­f­a­l­v­y János küldetik ki. S­i­m­o­n­y­i Ernő egy 600 lapra terjedő okirat­­gyűjteményt küld az akadémiának, melyet Flórencben és Velencében másolt. Végül — az épen meggyújtott gyertyák halavány világa mellett — jelenti a titkár, hogy Erdélyi János fölött (alkalmasint a nagy­gyűlésen) Greguss Ágost, Ráth Károly fölött pedig R­ó­m­e­r Flóris fog­nak emlékbeszédet tartani. Jövőre a nyelv és széptudományi osztálynak lesz ülése. Gróf Kun Géza értekezik „A sémi névszók számviszonyairól.“ Fővárosi hírek * Egyik politikai lapunk tárcaírója (ki maga is költő) következő elismeréssel szól lapunk egyik közelebbi költeményéről, Székács fordításáról a Talmudból: „A Talmud —­­ úgy látszik — tele van gyöngygyel. Mi hálával tartozunk Székács József­nek, hogy egy drága gyöngyöt kihalászott a keleti költészet tengeréből, melynek örök­ fénye van. Ezt nemcsak a Talmud hívei, hanem a vallás és költé­szet minden igaz barátja örömmel üdvözli.“ * A császár fürdői bálbizottmány e na­pokban megalakult. Minden két hétben fog rendezni egy díszes bált. Az első alkalmasint a jövő hó első szerdáján lesz. * Hol építsék a nemzeti kaszinót? Egy idő óta ez a kérdések kérdése a mágnások közt. Egyik a barátok tere szögletén akarná,­­de e mellett vasárnap nem emelkedett szó,a másik a Dunaparton, harmadik a váci úton. A vasárnapi közgyűlés ez ügyben azt ha­­tárza, hogy majd máskor fog határozni. (Legjobb volna megvenni e célra a „Két pisztoly“ telkét, s ott építtetni egy díszházat a múzeum szomszédsá­gában.) Múlt vasárnap a kaszinó elhatárza, hogy egy kétszáz személyre való pompás asztali készle­tet (service) megvesz, mely egykor Miksa császáré volt, ki azt 55.000 frankon vásárolta, míg a kaszinó ötezer forintért jut hozzá. E célra gr. Zichy Edmund külön ezer ftot adott. * A „Fürdői lapok" mutatvány­száma meg­jelent. Kiállítása csinos, tartalma érdekes. Elöl egy kis önbemutatást olvasunk, mely kiemeli a fürdés fontosságát az egésségre s életerőre; a tárcában „Vázlatok a virágok életéből“ című értekezés elejét hölgyek számára, dr. Felletár szerkesztőtől; továbbá „A források“ Kövér Gábortól; rövid rajzok Tren­­csén Tepliczről, Biarritzról; tudósítások a füredi elő­készületekről, a bádeni idény programmjáról, s für­dői újdonságok­kal és belföldi fürdőkrül. Végül kü­lönböző fürdőkből vendégek névsora, melyben csak az a kár, hogy egybe vannak írva azok is, kik már ott vannak, s azok is, a­kik csak lakást rendeltek meg. Mindenesetre hézagot pótol. Az irmodor is olyan, melyet a közönség megkedvelhet. * K­­­i Z S n­­­g, az öreg majom, tegnapelőtt és teg­nap adta utósó vendégjátékát, s igazán vetélkedett ügyességben az igazi majmokkal. Az asztalugrásokat, falramászásokat oly bravourral hajtja végre, hogy az orángutángok közé bátran szerződtetni lehetne. Sajná­latos, hogy vendégszereplését a színkörben és oly idő­ben választá, midőn az eső miatt csak a fogatos urak és delnők jelenhettek meg. Ennélfogva a népszínháznak a majommal sem volt nagyobb szerencséje, mint volt a Casanova asszony oroszlánaival. * A b u­­d­a­i é n e k-a­k­a­d­é m­­i­a második hang­versenye a budai reál­iskola nagy termében hétfőn este érdekes volt. A kar, melyben szép budai lányok vannak ,szabato­an adá elő az énekeket, s a­mi meg­említendő: magyar szöveggel. Knahl úr jól válasz­totta ki és jól betanítá e karénekeket, melyek közt Schubert „Imá“-ja s Haydn „Esti dala“ különösen tetszett. Humann Olgák­­a­ pedig Bánk bán „ábránd­jának“ szabatos és kifejezésteljes zongorázásával gyönyörködteté hallgatóit. *A nagyzivataros esőzések nem kis kárá­ra vannak a lóvonatú vasút részvényes társaságának. A tegnapelőtt záporeső anyira fölmosta a síneket, hogy a városligeti vonalon vagy száz élre föl kellett szedni s újra igazítani, mert megtágult az alap és sülyedtek a sínek. Ha esős tavasz és nyár lesz, ak­kor meglehetős költséggel és bajjal fog járni az út­nak folytonos épen tartása, mert különben úgyis csak egy vonalból indulván, alig lenne képes a mindenün­nen induló társaskocsikkal versenyezni. * A szombat délutáni zápor Mária ná­polyi királynét a városligetben, a Hermina-kápolna közelében lepte meg. Épen lovagolt kíséretével, mi­dőn a zápor és menyhehullás elkezdődött. A Tőkei­­féle házba vonult kísérőivel, hogy a bejárat alatt várja be a vihar elvonultát. De az sokáig tartott, s a királyné kénytelen volt a házfelügyelőhöz mene­külni, megkéretve a házi asszonyt, ha nem adna-e neki egy szobát, míg a vihar elmúlik.. A házi asz­­szony rögtön sietett, legszebb szobáját nyitá föl, s egy óranegyednyi élénk társalgás után a királyné melegen köszönte meg a szívélyes vendégszeretetet. * Furcsák történnek néha. A zugligetben múlt vasárnap egy úr egy másik úr nejének ruhá­jára tapodott. A férj engedelemkérést követel. A ruhataposó megteszi. Hanem ebből szóváltás támad, s a férj arcon üti a bocsánatkérőt, s azzal nejével együtt tovább megy. A megsértett pedig — egy pár barátját magához kérve — utánuk siet, s elérvén őket a „Norma“-fánál, így szól: „Uram, ön engem arcon ütött, most ezt vissza kell adnom.“ S valóban visszaadja, mire a férj így szól: „Most tehát quittek vagyunk“ — s kezet nyújt. A „disznófő“ közönsége pedig nagyot nevet e pof-párbajra, mely szomorú világot vet annak hőseire. (E történet a „Száza­dunkéban van leírva.) * Engesser zenedei tanár, annak emlékére, hogy Mária főhercegnő keresztelésén a Te Deum zenéjét vezette, drága gyémántgyűr­űt kapott. — Megemlítjük, hogy a budavári díszőrségnek a fölvál­tásnál megint mellőzni kell a zenét, miután ez gyak­ran fölébreszté a csecsemő főhercegnőt. * A vízvezetéken már erélyesen dolgoz­nak. A tisztító kúttal s a gépház földmunkáival már jó előre haladtak, s a gépeket három hét alatt beál­lítják a gépházba. Ezt is megérjük tehát valahára. *A fürdészet és vízgyógyászat barátait figyelmeztetjük, hogy dr. Pete Zsigmond e tárgyak­ból való előadásait ma d. u. 5 órakor kezdi meg, az orvosi egyetem földszinti 1. számú tantermében, s ezután folytatni fogja: minden kedden, csütörtökön és szombaton, ugyancsak d. u. 5 órakor. — Az egye­temi tantárgyak hallgatása újabb időben lehetővé tétetvén mindenkinek, nem kétkedünk, hogy ez érde­kes és tanulságos előadásoknak is lesz hallgató­sága. *Az angolok mégis csak nem mindennapi emberek. „Norma“ legközelebbi előadása alkalmá­val egy borotvált bajuszú és álló, magyar kalapos úr lépett a nemzeti színház előcsarnokába, s zártszé­ket akart váltani. A pénztárnok figyelmezteté, hogy már az utósó fölvonás is vége felé jár, s a­míg beér, s a függöny legördül. „Gives me a billett!“ — kiálta az angol. „I will go into!“ s oda dobta a pénzt, hogy jegyet kapjon. A pénztárnok mosolygott, s átadta a jegyet, az angol pedig nagy megelégedéssel lépett a színházba. A német színházból jött, s másnap el kel­lett utaznia, azért akarta még megtekinteni a nemzeti színházat is, hanem az előadásból ugyan nem sokat hallott, mert ép, mikor belépett, s helyére leült, eresz­tették le a függönyt. Angolunk hideg vérrel várta meg, míg mindnyájan eltávoztak a színházból, aztán maga is fölkelt, körülnézett még egyszer a nézőté­ren, s köszönetet mondott az ajtónál álló szolgának, hogy bebocsátotta. * Az országos m. képzőművészeti társulat­nak f. évi május 24 dik napjára hirdetett közgyűlése, közbejött akadály miatt azon napon nem tartathat­ván, egy nappal előbb, f. évi május 23-dikán dél­előtti 10 órakor fog megtartatni, mire minden társu­lati tag tisztelettel figyelmeztetik. Pest, május 17-én 1868. Pulszky Ferenc, társulati elnök. * Dr. P­o­ó­r Imre felszólítja a pályázó írókat, hogy a B­a l­a­s­s­a d­i­j­r­a versenyző műveket aug. 31-dikéig küldjék be Kubinyi Ágoston úrhoz a mú­zeumba, e fölirattal: Balassa-dijra pályázó munka. * A királyi tábla számfölötti biráinak kö­­zelebb a következőket nevezték ki:Kudlik István képviselőt, Burián Imre trencséni alispánt, Illucz Oláh János ügyvédet, Mersics Miklós a dunántúli kéz­­tábla biráját, Hadzits Lázár torontáli s Ászt Nán­dor bácsi alispánokat. * Gr. Castellane francia konzul vasárnap érkezett Pestre. Herceg Grammont, a bécsi nagykö­vet mutatta be, s az­nap mindketten gr. Andrássy­­nál ebédeltek. * Beküldetett: „A „Magyar Újság“ Feuillet „Szibill történetét“ ultramontán szű és ultramontán toll által fordított műnek nevezi. Azon óvatlanság, melyet a „M. U.“ újdondásza irodalmi és művészeti dolgokban többször tanúsított, s gyógyithatlan elfo­­gultsága, melylyel az ellenkező politikai meggyőző­­désnek munkáit megítélni szokta, fölmentenek, hogy vele e téren komoly vitába bocsátkozzam. Csupán Sand George-nak „M-lle La Quintinie“c című regényé­nek előszavára utalom, hol Éeuillet „Szibill“-jének pártatlan, (mert teljesen ellenkező elvű irótól szár­mazó) méltatását olvashatja, s hol Sand így nyilatko­zik : „Szibill történetének tárgya nagyon szép és sok szót fog kísértetbe ejteni. A pártatlan kritika, formai érdemén kívül, elismerte a könyv eszméjének nagy­ságát és fontosságát. Feuillet megérdemlő a kritika üdvözléseit, hogy a vallásos hit kevéssé regényes, sőt nagyon is komoly kérdését regény formájában tárgyalni merte, és méltán dicséri, hogy nemes törek­véssel iparkodott a regényt rehabilitálni, azt a ma­­gas­ vitás kérdések színvonaláig emelvén.“ Sand azután hálásan ismeri el Szibill sikerét, mert ez által Feuillet neki is utat nyitott, hogy e téren követhesse. E figyelmeztetésemet, megvallom, a sikertelenség valószínű reményével teszem, sokkal sublim­ebbek lévén a kérdések, melyeket „Szibill“ és „M-Ue La Quintinie“ tárgyalnak, hogysem azok a „M. U.“ félegyházi ízlésű újdondászát érdekelhetnék. Pest, május 18. 1868. Concha Győző. * Bornd hírek. — Király Ő Felsége Tö­rök F­óris és Patics ékszerésznek, mint a koronázási album fölajánlóinak, egy-egy aranyérmet (50 db ar. értékűt), s az illető könyvkötőnek 200 ftot küldött. — T­ü­r­r tbnok a császárfürdőben lakik. — Gróf Andrássy Gyula elnöklete alatt tegnap értekezle­tet tartottak Budapest és Ó-Buda szépítése ügyében. — Országos haláregyesületi zászlót készíttetnek, s költségeihez szívesen elfogadnak minden adakozást, habár egyszerűbb volna a költséget egy pár vonzó és érdekes előadással szerezni össze. — Míg Pes­ten lelencház építésén buzgólkodnak: azalatt a hí­res Scoda orvos kijelenté, hogy a lelencház átalában káros, s a fennálló bécsi intézetnek megszüntetését óhajtja. — Földhitelintézetünk fennállása óta több mint 22 millió kölcsönt engedélyezett, s vagyo­na folyvást emelkedik.— A felállítandó hon­védségről beszélik, hogy a megyéknek külön zászló­aljaik lesznek, s az egyenruha, barna atillából kü­lönféle zsinórral, magyar nadrágból, s a lovasoknál kék magyar posztóból fogna állani. — A „Száza­dunk“ egy híre szerint: magyar gavallérok kifizet­ték volna Murszka k. a. adósságait, a mi (ha igaz) jellemző bizonysága annak, hogy némely gavallérunk mily célokra fordítja fölösleges pénzét. A mun­kás-e­g­y­­­e­t majálisát Táncsics is meglátogatta, ne­je és lánya által vezetve, nagy szívességgel fo­gadták. — Stratimirovics képviselő kifosztási hírében anyi­a való, hogy négy széket loptak el tőle. — Az „U n­i­óu d a t á r­d a budai majálisát a sze­szélyes időjárás miatt későbbre halaszták. — A képzőmüv. társulat f. hó 15-diki sorshúzásában a főnyereményt, Orlay „Attila halálát“ a 6 dik soro­zat 849-dik száma nyerte. — A „M. U.“ szerint az 1849-diki aradi hóhér, ki tábornokainkat kivégző, * 467

Next