Fővárosi Lapok 1868. május (101-126. szám)

1868-05-17 / 115. szám

gyék, ki a mi összes ars poétikánkat, aesthetikai el­méleteinket és kánonainkat halomra döntéssel fenye­geti. És valóban, ha e komoly lapokba bele­merül­tünk, ha egyszer eme, a tenger habjaiként szakadat­lan folyamatban ránk rohanó szakadékos verstöre­dékek mély és erőshangú zúgásával megbarátkoz­tunk: olyan gyermekesnek tűnik fel előttünk a mi hagyományos versfaragásunk, gondolatunknak vala­mely átvett formába való beleerőszakolása, a hang­­zatokkal való játszásunk, szótag-mérésünk és szá­mításunk, sonettirozásunk, stropha­ és stanca építé­sünk. Talán azon pontra jutottunk, melyen az élet a költészetben is új kifejezésmódokat követel hatal­masan. Talán e kornak oly sok és oly jelentős a mon­dani­valója, hogy a régi tartályok az új tartalomnak többé nem elegendők? Talán a jövő költészete előtt állunk, miként már a jövő zenéjét is évek óta hirde­tik ? És Walt Whitman több lenne, mint Wagner Rik­­hárd ? Így elmélkedik a régi német költő az amerikai új költőről, míg a londoni „Athenäum“ csak hidegen ismerteti azt, a­ki felől úgy is vélekedhetnék az em­ber, hogy talán valami éretlen, ábrándos, különc fia­tal ember, holott pedig már az ötven felé jár. 1819. május hó 31-dikén született West Hills faluban, Long Islandon, New York államban. Anyja Vekor Lujza hollandi származású, atyja pedig egy angol gyarmatos utóda, előbb mezei gazda, majd ács és építőmester volt. Elemi oktatását New-York egyik külvárosának, Brooklynnak tanodájában nyert; de már 13 éves korában csak önmagára támaszkodott, s eleintén mint nyomdász, később mint tanító, azután pedig mint különféle new yorki lap munkatársa fog­lalatoskodott. 1849 ben New­ Orleansban hirlapszer­­kesztő, két évre rá pedig ismét nyomdász volt Brook­­lynban. Azután meg — mint egykor atyja, — ács- és építőmester. 1862 ben a nagy polgárháború kitörése után — mint lelkesült unionista és rabszolgaság elle­nes férfiú, rendületlenül az éjszaki oldalon állván, — Emerson közbenjárására Lincoln által fölhatalmaz­­tatva,­­ a csatatéren sebesültek ápolására vállalko­zott, felebaráti nagylelkűségből, határozottan előre kikötve, hogy semminemű jutalmazást el nem fogad. E betegápolás volt az 1863 dik évi tavasz óta a harc­­mezőn úgy, mint a washingtoni kórházban egyetlen­­egy foglalkozása éjjel és nappal. Azon határt nem ismerő önfelá­dozás, azon barátság és szívélyes jó­ság iránt, melyet ő ama nehéz munkája körül tanú­sított, csak egy vélemény uralkodik : az átalános elismerés. A háború végéig tömérdek beteget és sebesültet ápolt saját kezeivel. De fél éven maga is nehéz, fek­vő beteg volt: elérte a kórház láza, az első betegség életében. A háború után egy kis alkalmazást nyert Washingtonban a belügyminisztér­iumnál, de már 1865 júniusában e kis állásától is megfosztották, miután Harlan miniszter megtudta, hogy ő a „Leaves of Grass“ című könyv szerzője, melynek keménysé­ge, — vagy a minek azt Harlan tekinté, — erkölcs jelensége a miniszteri keblet szent borzadálylyal tör­­te el. Azonban a költő csakhamar ismét nyert ugyan­azon városban az attorney-generáli irodában más kis szerény helyecskét, s ott foglalkozik maiglan is, a­mi mellett vasárnaponkint s néha hétköznapon is a kórházakat még mindig szorgalmasan látogatja. Whit­man egyszerű, igen kevéssel megelégedő ember, szegény, és önvallomása szerint: nem is ért a kere­sethez. Az ő ereje — mondá egyszer Conway nevű látogatójának — az őgyelgésben és­ versírásban (loa­­ting and writing poems) fekszik. Ő kitalálta annak módját is, hogy puszta víz és kenyér mellett pompá­san s öröm közt lehet élni. Nemde irigylendő ember ? Egykor öt Conway még a háború előtt Long szige­tén, száz Fahrenheit-fokú hőségben, a gyepen hátán fekve és merőn a napba nézve találta; de ő nem ér­­zé a hőség türhetlenségét, sőt biztositá Conwayt, hogy kedvenc helyeinek és kedvenc attitűdjeinek egyike ez itt és igy a költésnél. Lakása a lehető leg­egyszerűbb : egy kis szoba, szűken bútorozva, egy ablakkal a long-islandi fövényes térségre. Conway egyetlen egy könyvet sem látott a szobában, noha a költő, mint birtokában levő kedvenc olvasmányait, a bibliát, Hornert és Shakesh­a­ret emlegette. Olva­sásra két különös tanszobája van : az egyik egy om­nibusz fedele, s a másik Coney szigetecske, egy lak­­talan homokbucka, künn az atlanti tengeren, mérföld távolságra a parttól. „Ennek valóban ép oly kiné­zése van, mint az embernek !“ (Well, he looks like a man!), — mondá állítólag Lincoln, midőn Whit­­mant először látta. Művei, melyek eddig világot láttak : a már fö­­lebb idézett „Leaves of Grass“ („fűszálak“), mely­nek első, a költő által szedett és nyomtatott kiadása 1855 ben, a második 1856-ban, a harmadik pedig 1860-ban jelent meg; „Drum Faps“ („dobverések“) a háború után 1865 ben jelent meg egy „Sequel“-lel, melyben Lincoln halálára állítólag gyönyörű rhap­­sodia foglaltatik; s végül a múlt évben ezek ész­­kiadása jött ki, „Songs before Parting“ („Dalok a válás előtt“) című függelékkel; mindezekből pedig­ ­ 453 — Rosetti adott ki ez évben Londonban egy váloga­­gatott gyűjteményt. Walt Whitman, mint író és ember együtt, ko­­­­runkban mindenesetre tünemény. Sajátságos mű­vei költői becsének fölfogásához — lehetséges, hogy csak a benszülött amerikaiak fognak érteni, —­mi nem anyira; de mindemellett az előzmények után érdemes és érdekesnek tartottam ez újabb amerikai specialitásra műfordítóink figyelmét jelen igénytelen soraim által fölkelteni. Megvallom, legelébb is S­z­á­s­z Károlyra gondoltam. Kelemen Mór: Ignyátovics Jakab. (Sz. J.) Ignyátovics Jakab — kinek könnyű tollal irt szerb regényét lapunk mai száma kezdi — a szerb irodalomban szép helyet foglal el. Nemcsak mint regényíró, hanem mint publicista is — elis­­mert tehetség. Folyékony, tiszta, világos izmodora, s politikai cikkeiben helyes következtetései a legked­veltebb s legolvasottabb szerb journalisták egyikévé teszik őt. Emlékezünk, mily nagy sensatiót idézett elő a porosz háború után egyik újvidéki szerb poli­tikai lapban a „keleti kérdésb­ől írt tartalomdús cikksorozata, mely annak idejében a nagyobb ma­gyar politikai lapokban is megjelent. Egy má­sik — szintén közvetlenül a porosz háború után közölt — Ausztriát s annak politikai helyzetét meg­világító cikksorozatából pedig kitűnt, hogy nemcsak politikus, de jó stratégista is. A stratégiát ő különös tanulmánya tárgyává tette. E nemben is jelent meg tőle egy önálló mű német nyelven. Szóval oly s­ó, ki mind a politikában, mind a szépirodalomban je­lentékeny számot tesz. Ez utóbbira vonatkozó dol­gozatait élénk szellem jellemzi. Széptani műve: „a szerb s költészete,“ mely az újvidéki „Danicá“­­ban (Hajnalcsillag) jelent meg, maradandó becsű munka. Most is nagy örömmel tudatja olvasóival ugyan a lap szerkesztője, hogy Ignyatovics Jakab egy „Furcsa világ“ című regényt fejezett be, mely az ő lapjában lát először napvilágot. A­mit é­­r, a­mi a napi hírlapirodalom terén ő tőle jelenik meg,­­ az esemény a szerb irodalomban. Nem egy, de sok politikai cikkét fordítokt már le magyarra s né­metre is a szerb „Napredak“-ból. (Haladás.) De nemcsak mint iró, hanem mint politikai egyéniség is ismeretes. 1861-ben — mint Becske­rek városa képviselőjét — a pesti országgyűlésen a jegyzői székek egyikére emelték. Jó magyar irályá­ról tanúságot tesznek az akkori országgyűlési jegy­zőkönyvek. Született Szent-Endrén, ha jól tudjuk: 1824-ben. Tanulmányait Pesten végzé. Ügyvéddé lett. A füg­getlenségi harc előtt Karlovicra ment, hol mint a magyar érdekek hű képviselője és védelmezője, nagy ellenszegülésre talált, úgy hogy 48-ban a szerb nemzeti „odbor“ (választmány) be is záratta őt, mi­­­­velhogy hatalmas szónoklataiban a szerbeket a ma­gyarokkal való szövetkezésre, testvériségre és egyet­értésre hívta föl. Később aztán kiszabadult. A sza­badságharc után igen kalandos életet folytatott. Ra­­jacsics szerb patriarchának is volt titkárja. 1860 ban vele, mint Újvidék városa helyettes főjegyzőjével találkozunk, s 1861-ben a pesti országgyűlésen. Jelen­leg magányba vonulva Verőcemegye Dálye mező­városában „procus negotiis“ tölti napjait, egyedül csak az irodalomnak élve. Nevével csak akkor ta­lálkozunk, midőn a szerb hírlapok hasábjain cikkeit vagy egyéb dolgozatait olvassuk. Fővárosi hírek *Szemere Bertalan, az egykori magyar miniszter, ki hónapok óta a Schwarzer-tébolydában küzd a végfelbomlás ellen, legújabban igen csöndesen viseli magát. Nefelejcset és ibolyát visznek be szobá­jába, s azokban gyönyörködik. Simogatja és számlál­­gatja e szép virágokat. Néha mosolyog is. Egy isme­rősünk, ki pár nap előtt az intézetben meglátogatta, megszól­ta a volt­ minisztert, hogy miért hozatja ma­gának ezt a sok szép virágot, mit csinál velük ? A miniszter merően rá nézett, aztán hozzá kapott a vi­rágokhoz, s hirtelen zsebre dugdosta, mintha valami titkos irományokért vonták volna kérdőre. Azután kérte a kérdezőt, hogy ne vegyék el tőle, mert na­gyon szereti a virágokat. •Képviselőház. Az elnök Ráth Károly ki­rályi ügyész és közvádló levelét mutatja be, mely­ben engedélyt kér, hogy Böszörményi képviselőt s a „M. Újság“ szerkesztőjét három rendbeli cikkért sajtóügyi kereset alá vehesse. A kérvényt a tíz tagú bizottsághoz adták vélemény végett. Aztán Radich Ákos interpellálta a minisztériumot, hogy mily jog és törvény alapján van Fiume a költségvetésben Horvátország rovatához csatolva? Berzenczey pedig azt kérdezte a közlekedési minisztertől: mikor ter­jeszti elő a kolozsvár-brassói vasút tárgyában a tör­vényjavaslatot ? Gr. Mikó közlekedési miniszter az előterjesztést rövid idő alatt megígérte. Napirenden­­ az alföld-fiumei vasút n­­ várad-eszéki vonaláról szóló engedély okmány és törvényjavaslat végmegszavazá­sa volt. Ez meg is történt. * Kirch­lebner Ferencet, a nemzeti szín­ház nyugdíjazott tagját, eltemették a budai irgalma­­sok kórházából. O, ki egykor százezrekkel rendel­kezett, az utóbbi időben nyomorban tengődött. A művészetért élt halt. Beethovennek testi-lelki barátja volt, s midőn a világhírű zeneszerző meghalt, Kirch­­lehner állíttatott emlékére márvány síroszlopot. Váj­jon a szegény elhunyt zenésznek ki fog emléket állí­tani ? — Kirchlehner a zenén kívül költészettel is foglalkozott. Császár Györgynek, a „Kunok“ szerző­jének, ki veje volt, ő írta a szöveget. Irt ezen kívül még egy trilógiát is, mely az Anjouk korában játszik. Volt egy „Doppelgänger“ című operája is készen, me­lyet a nemzeti színházhoz benyújtott, de el nem fo­gadták. Nyugodjék békében az elhúnyt zenész, ki mindenét, s önmagát is a művészet szeretetének ál­dozta föl. * A budai népszínházban közelebb igen ügyesen írt két francia (egy-egy felvonásos) vígjáté­kot adnak elő, melyek valószínűleg a népszínház kedvenc apróságai közé fognak tartozni. Az egyiknek címe: „A regény vége“ Murgertől, (a „Nyolcadik pont“ szerzőjétől,­ melyet Párison kívül még sehol elő nem adtak. Kéziratból van fordítva, s méltó párja a „Nyolcadik pont“-nak. A másik Villetarde „Hat hó múlva“ című vígjátéka. Kocsisovszki Borosa és Boér Emma kisasszonyok e két vígjátékban ismét két hálás szerephez jutottak, melyekben tapsokat arat­hatnak. A két kis vígjátékot Szépfaludi Ö. F. fordította a népszínház számára. Jelenleg ez intézet­ben Klischnigg „majomkodása“ foly. Az öreg Klisch­­nigg még mindig igen ügyes. * A budai énekakadémia holnap (hét­főn) esti 8 órakor a budai reál­iskola nagy termében tartja második hangversenyét. Következő vegyes karokat adják elő: „Búcsúzás az erdőtül“ Men­­delsohntól, „Minden mély csöndbe borúló“ Volk­­manntól, „Panasz“ Brahmstól, „Ima“ Schuberttól, (a magán­hangokat Knahl Adél asszony, Schreiber Emma k. a., Szobovics Lajos és Schmidt F. éneklik,) s „Esti dal az istenhez“ Haydntól. Továbbá H­u­­mann Olgák. a. Rode „változatait“ énekli, R­e­i­t­­t­e­r M­a­r­i­k­­a. Erkel „Bánk bán“-jából nagy ábrán­dot zongorázik, s Kneipel Antal és Michelis Gyula „Ördög Róbert“-ből kettőst énekelnek. A zongora­­kíséretet Huber Károly karmester s Neumayer urak voltak szívesek elvállalni. Jegyek a pesti műkereske­­désekben is vehetők. (Számozott szék 1 frt, beme­net 60 kr.) * Hymen. Kreitzer Gyula sárosi földbir­tokos e napokban kelt össze Klimkó Paula kisasszonynyal, Örlősi Sándor ügyvéd pedig Aradon a múlt csütörtökön Szarvasy Katinka kisasszonynyal. A nemzeti színház balletmestere C a m p i 11 i az énekkar egyik tagjával H­u­b­e­n­a­y Vilma kisasszonynyal — az elhúnyt komikai szí­nész leányával — lép házasságra. * A­z akadémiai palota elöljáróságát föl­kérjük, hogy portása kezébe adjon egy „I.lendőség­­tant,“ mert nem viseli magát oly előzékenyen, mint egy nemzeti intézet szolgájához illik. A kérdésekre csakúgy immel ámmal felel, s némely idegennel alig hogy szóba áll. Az ily idegenek aztán szép hírt visznek a bánásmódról, mely nálunk — még a köz­intézeteknél is — uralkodik. * A Zrínyitől a színházig menni most néha aggodalmakkal jár. Három vasúti vonal ágazván itt össze: tegnapelőtt esti hét órakor is öt vasúti kocsi szaporodott itt egymásra, s azon kívül bérkocsik és omnibuszok is robogtak jobbra balra. Senki se kí­vánhatja, hogy a síneket szedjék föl, de azt igen, hogy a hatóság parancsolja el onnan az omnibuszo­kat más állomáshelyre: a Huszárház elé, vagy a do­hány­utcába, s parancsolja el addig, míg egy pár le­­gázoltatást megelőzhet vele. * A munkásegylet tagjai ma reggel 5 órakor — zászlóval és zeneszóval — indultak ki a Beleznay-kertből majálisukra, a csillagvölgybe. E kedélyes kirándulásban idegenek is részt vehetnek. A dal-, torna- és egyéb előadásokon kívül estére tánc és tűzjáték is van tervezve. Mindenesetre kedé­lyes mulatság lesz. *A természettudományi társulat szer­dán d. u. 5­ órakor az akadémia épületben szakgyű­­lést tart. Értekezni fognak: Krieseh János „a mesterséges haltenyésztésről“, s Török Aurél „a szervezetek összehasonlító kifejlődéséről.“ * Rövid ik­­rek. — Simonyi Ernő, most már orsz. képviselő, 19 évi száműzetés után Pestre érkezett, s a „Nádorba“ szállt. — H­a­y n a­­­d érsek, hirszerint Rómába utazott. — Kupa Hümér, a for­radalomban huszár-törzstiszt, s később az olasz lé­gióban ezredes, a tabáni „Perec“ fogadóban betegen, nagy nyomá­ban fekszik, s már szobájáért sem képes fizetni. — A kereskedelmi ifjak társulata Cati­­nelli és Karner C. tanároknak köszönetet nyilvánít a múlt hó végén befejezett „esteli tanórák“ első folya­máért.­­ A ref. iskola segélyegylete pedig a pesti takarék­pénztárnak a 100 ftos, s Kármán La

Next