Fővárosi Lapok 1868. május (101-126. szám)
1868-05-17 / 115. szám
gyék, ki a mi összes ars poétikánkat, aesthetikai elméleteinket és kánonainkat halomra döntéssel fenyegeti. És valóban, ha e komoly lapokba belemerültünk, ha egyszer eme, a tenger habjaiként szakadatlan folyamatban ránk rohanó szakadékos verstöredékek mély és erőshangú zúgásával megbarátkoztunk: olyan gyermekesnek tűnik fel előttünk a mi hagyományos versfaragásunk, gondolatunknak valamely átvett formába való beleerőszakolása, a hangzatokkal való játszásunk, szótag-mérésünk és számításunk, sonettirozásunk, stropha és stanca építésünk. Talán azon pontra jutottunk, melyen az élet a költészetben is új kifejezésmódokat követel hatalmasan. Talán e kornak oly sok és oly jelentős a mondanivalója, hogy a régi tartályok az új tartalomnak többé nem elegendők? Talán a jövő költészete előtt állunk, miként már a jövő zenéjét is évek óta hirdetik ? És Walt Whitman több lenne, mint Wagner Rikhárd ? Így elmélkedik a régi német költő az amerikai új költőről, míg a londoni „Athenäum“ csak hidegen ismerteti azt, aki felől úgy is vélekedhetnék az ember, hogy talán valami éretlen, ábrándos, különc fiatal ember, holott pedig már az ötven felé jár. 1819. május hó 31-dikén született West Hills faluban, Long Islandon, New York államban. Anyja Vekor Lujza hollandi származású, atyja pedig egy angol gyarmatos utóda, előbb mezei gazda, majd ács és építőmester volt. Elemi oktatását New-York egyik külvárosának, Brooklynnak tanodájában nyert; de már 13 éves korában csak önmagára támaszkodott, s eleintén mint nyomdász, később mint tanító, azután pedig mint különféle new yorki lap munkatársa foglalatoskodott. 1849 ben New Orleansban hirlapszerkesztő, két évre rá pedig ismét nyomdász volt Brooklynban. Azután meg — mint egykor atyja, — ács- és építőmester. 1862 ben a nagy polgárháború kitörése után — mint lelkesült unionista és rabszolgaság ellenes férfiú, rendületlenül az éjszaki oldalon állván, — Emerson közbenjárására Lincoln által fölhatalmaztatva, a csatatéren sebesültek ápolására vállalkozott, felebaráti nagylelkűségből, határozottan előre kikötve, hogy semminemű jutalmazást el nem fogad. E betegápolás volt az 1863 dik évi tavasz óta a harcmezőn úgy, mint a washingtoni kórházban egyetlenegy foglalkozása éjjel és nappal. Azon határt nem ismerő önfeládozás, azon barátság és szívélyes jóság iránt, melyet ő ama nehéz munkája körül tanúsított, csak egy vélemény uralkodik : az átalános elismerés. A háború végéig tömérdek beteget és sebesültet ápolt saját kezeivel. De fél éven maga is nehéz, fekvő beteg volt: elérte a kórház láza, az első betegség életében. A háború után egy kis alkalmazást nyert Washingtonban a belügyminisztériumnál, de már 1865 júniusában e kis állásától is megfosztották, miután Harlan miniszter megtudta, hogy ő a „Leaves of Grass“ című könyv szerzője, melynek keménysége, — vagy a minek azt Harlan tekinté, — erkölcs jelensége a miniszteri keblet szent borzadálylyal törte el. Azonban a költő csakhamar ismét nyert ugyanazon városban az attorney-generáli irodában más kis szerény helyecskét, s ott foglalkozik maiglan is, ami mellett vasárnaponkint s néha hétköznapon is a kórházakat még mindig szorgalmasan látogatja. Whitman egyszerű, igen kevéssel megelégedő ember, szegény, és önvallomása szerint: nem is ért a keresethez. Az ő ereje — mondá egyszer Conway nevű látogatójának — az őgyelgésben és versírásban (loating and writing poems) fekszik. Ő kitalálta annak módját is, hogy puszta víz és kenyér mellett pompásan s öröm közt lehet élni. Nemde irigylendő ember ? Egykor öt Conway még a háború előtt Long szigetén, száz Fahrenheit-fokú hőségben, a gyepen hátán fekve és merőn a napba nézve találta; de ő nem érzé a hőség türhetlenségét, sőt biztositá Conwayt, hogy kedvenc helyeinek és kedvenc attitűdjeinek egyike ez itt és igy a költésnél. Lakása a lehető legegyszerűbb : egy kis szoba, szűken bútorozva, egy ablakkal a long-islandi fövényes térségre. Conway egyetlen egy könyvet sem látott a szobában, noha a költő, mint birtokában levő kedvenc olvasmányait, a bibliát, Hornert és Shakesharet emlegette. Olvasásra két különös tanszobája van : az egyik egy omnibusz fedele, s a másik Coney szigetecske, egy laktalan homokbucka, künn az atlanti tengeren, mérföld távolságra a parttól. „Ennek valóban ép oly kinézése van, mint az embernek !“ (Well, he looks like a man!), — mondá állítólag Lincoln, midőn Whitmant először látta. Művei, melyek eddig világot láttak : a már fölebb idézett „Leaves of Grass“ („fűszálak“), melynek első, a költő által szedett és nyomtatott kiadása 1855 ben, a második 1856-ban, a harmadik pedig 1860-ban jelent meg; „Drum Faps“ („dobverések“) a háború után 1865 ben jelent meg egy „Sequel“-lel, melyben Lincoln halálára állítólag gyönyörű rhapsodia foglaltatik; s végül a múlt évben ezek észkiadása jött ki, „Songs before Parting“ („Dalok a válás előtt“) című függelékkel; mindezekből pedig 453 — Rosetti adott ki ez évben Londonban egy válogagatott gyűjteményt. Walt Whitman, mint író és ember együtt, korunkban mindenesetre tünemény. Sajátságos művei költői becsének fölfogásához — lehetséges, hogy csak a benszülött amerikaiak fognak érteni, —mi nem anyira; de mindemellett az előzmények után érdemes és érdekesnek tartottam ez újabb amerikai specialitásra műfordítóink figyelmét jelen igénytelen soraim által fölkelteni. Megvallom, legelébb is Szász Károlyra gondoltam. Kelemen Mór: Ignyátovics Jakab. (Sz. J.) Ignyátovics Jakab — kinek könnyű tollal irt szerb regényét lapunk mai száma kezdi — a szerb irodalomban szép helyet foglal el. Nemcsak mint regényíró, hanem mint publicista is — elismert tehetség. Folyékony, tiszta, világos izmodora, s politikai cikkeiben helyes következtetései a legkedveltebb s legolvasottabb szerb journalisták egyikévé teszik őt. Emlékezünk, mily nagy sensatiót idézett elő a porosz háború után egyik újvidéki szerb politikai lapban a „keleti kérdésből írt tartalomdús cikksorozata, mely annak idejében a nagyobb magyar politikai lapokban is megjelent. Egy másik — szintén közvetlenül a porosz háború után közölt — Ausztriát s annak politikai helyzetét megvilágító cikksorozatából pedig kitűnt, hogy nemcsak politikus, de jó stratégista is. A stratégiát ő különös tanulmánya tárgyává tette. E nemben is jelent meg tőle egy önálló mű német nyelven. Szóval oly só, ki mind a politikában, mind a szépirodalomban jelentékeny számot tesz. Ez utóbbira vonatkozó dolgozatait élénk szellem jellemzi. Széptani műve: „a szerb s költészete,“ mely az újvidéki „Danicá“ban (Hajnalcsillag) jelent meg, maradandó becsű munka. Most is nagy örömmel tudatja olvasóival ugyan a lap szerkesztője, hogy Ignyatovics Jakab egy „Furcsa világ“ című regényt fejezett be, mely az ő lapjában lát először napvilágot. Amit ér, ami a napi hírlapirodalom terén ő tőle jelenik meg, az esemény a szerb irodalomban. Nem egy, de sok politikai cikkét fordítokt már le magyarra s németre is a szerb „Napredak“-ból. (Haladás.) De nemcsak mint iró, hanem mint politikai egyéniség is ismeretes. 1861-ben — mint Becskerek városa képviselőjét — a pesti országgyűlésen a jegyzői székek egyikére emelték. Jó magyar irályáról tanúságot tesznek az akkori országgyűlési jegyzőkönyvek. Született Szent-Endrén, ha jól tudjuk: 1824-ben. Tanulmányait Pesten végzé. Ügyvéddé lett. A függetlenségi harc előtt Karlovicra ment, hol mint a magyar érdekek hű képviselője és védelmezője, nagy ellenszegülésre talált, úgy hogy 48-ban a szerb nemzeti „odbor“ (választmány) be is záratta őt, mivelhogy hatalmas szónoklataiban a szerbeket a magyarokkal való szövetkezésre, testvériségre és egyetértésre hívta föl. Később aztán kiszabadult. A szabadságharc után igen kalandos életet folytatott. Rajacsics szerb patriarchának is volt titkárja. 1860 ban vele, mint Újvidék városa helyettes főjegyzőjével találkozunk, s 1861-ben a pesti országgyűlésen. Jelenleg magányba vonulva Verőcemegye Dálye mezővárosában „procus negotiis“ tölti napjait, egyedül csak az irodalomnak élve. Nevével csak akkor találkozunk, midőn a szerb hírlapok hasábjain cikkeit vagy egyéb dolgozatait olvassuk. Fővárosi hírek *Szemere Bertalan, az egykori magyar miniszter, ki hónapok óta a Schwarzer-tébolydában küzd a végfelbomlás ellen, legújabban igen csöndesen viseli magát. Nefelejcset és ibolyát visznek be szobájába, s azokban gyönyörködik. Simogatja és számlálgatja e szép virágokat. Néha mosolyog is. Egy ismerősünk, ki pár nap előtt az intézetben meglátogatta, megszólta a volt minisztert, hogy miért hozatja magának ezt a sok szép virágot, mit csinál velük ? A miniszter merően rá nézett, aztán hozzá kapott a virágokhoz, s hirtelen zsebre dugdosta, mintha valami titkos irományokért vonták volna kérdőre. Azután kérte a kérdezőt, hogy ne vegyék el tőle, mert nagyon szereti a virágokat. •Képviselőház. Az elnök Ráth Károly királyi ügyész és közvádló levelét mutatja be, melyben engedélyt kér, hogy Böszörményi képviselőt s a „M. Újság“ szerkesztőjét három rendbeli cikkért sajtóügyi kereset alá vehesse. A kérvényt a tíz tagú bizottsághoz adták vélemény végett. Aztán Radich Ákos interpellálta a minisztériumot, hogy mily jog és törvény alapján van Fiume a költségvetésben Horvátország rovatához csatolva? Berzenczey pedig azt kérdezte a közlekedési minisztertől: mikor terjeszti elő a kolozsvár-brassói vasút tárgyában a törvényjavaslatot ? Gr. Mikó közlekedési miniszter az előterjesztést rövid idő alatt megígérte. Napirenden az alföld-fiumei vasút n várad-eszéki vonaláról szóló engedély okmány és törvényjavaslat végmegszavazása volt. Ez meg is történt. * Kirchlebner Ferencet, a nemzeti színház nyugdíjazott tagját, eltemették a budai irgalmasok kórházából. O, ki egykor százezrekkel rendelkezett, az utóbbi időben nyomorban tengődött. A művészetért élt halt. Beethovennek testi-lelki barátja volt, s midőn a világhírű zeneszerző meghalt, Kirchlehner állíttatott emlékére márvány síroszlopot. Vájjon a szegény elhunyt zenésznek ki fog emléket állítani ? — Kirchlehner a zenén kívül költészettel is foglalkozott. Császár Györgynek, a „Kunok“ szerzőjének, ki veje volt, ő írta a szöveget. Irt ezen kívül még egy trilógiát is, mely az Anjouk korában játszik. Volt egy „Doppelgänger“ című operája is készen, melyet a nemzeti színházhoz benyújtott, de el nem fogadták. Nyugodjék békében az elhúnyt zenész, ki mindenét, s önmagát is a művészet szeretetének áldozta föl. * A budai népszínházban közelebb igen ügyesen írt két francia (egy-egy felvonásos) vígjátékot adnak elő, melyek valószínűleg a népszínház kedvenc apróságai közé fognak tartozni. Az egyiknek címe: „A regény vége“ Murgertől, (a „Nyolcadik pont“ szerzőjétől, melyet Párison kívül még sehol elő nem adtak. Kéziratból van fordítva, s méltó párja a „Nyolcadik pont“-nak. A másik Villetarde „Hat hó múlva“ című vígjátéka. Kocsisovszki Borosa és Boér Emma kisasszonyok e két vígjátékban ismét két hálás szerephez jutottak, melyekben tapsokat arathatnak. A két kis vígjátékot Szépfaludi Ö. F. fordította a népszínház számára. Jelenleg ez intézetben Klischnigg „majomkodása“ foly. Az öreg Klischnigg még mindig igen ügyes. * A budai énekakadémia holnap (hétfőn) esti 8 órakor a budai reáliskola nagy termében tartja második hangversenyét. Következő vegyes karokat adják elő: „Búcsúzás az erdőtül“ Mendelsohntól, „Minden mély csöndbe borúló“ Volkmanntól, „Panasz“ Brahmstól, „Ima“ Schuberttól, (a magánhangokat Knahl Adél asszony, Schreiber Emma k. a., Szobovics Lajos és Schmidt F. éneklik,) s „Esti dal az istenhez“ Haydntól. Továbbá Humann Olgák. a. Rode „változatait“ énekli, Reitter Marika. Erkel „Bánk bán“-jából nagy ábrándot zongorázik, s Kneipel Antal és Michelis Gyula „Ördög Róbert“-ből kettőst énekelnek. A zongorakíséretet Huber Károly karmester s Neumayer urak voltak szívesek elvállalni. Jegyek a pesti műkereskedésekben is vehetők. (Számozott szék 1 frt, bemenet 60 kr.) * Hymen. Kreitzer Gyula sárosi földbirtokos e napokban kelt össze Klimkó Paula kisasszonynyal, Örlősi Sándor ügyvéd pedig Aradon a múlt csütörtökön Szarvasy Katinka kisasszonynyal. A nemzeti színház balletmestere C a m p i 11 i az énekkar egyik tagjával Hubenay Vilma kisasszonynyal — az elhúnyt komikai színész leányával — lép házasságra. * Az akadémiai palota elöljáróságát fölkérjük, hogy portása kezébe adjon egy „I.lendőségtant,“ mert nem viseli magát oly előzékenyen, mint egy nemzeti intézet szolgájához illik. A kérdésekre csakúgy immel ámmal felel, s némely idegennel alig hogy szóba áll. Az ily idegenek aztán szép hírt visznek a bánásmódról, mely nálunk — még a közintézeteknél is — uralkodik. * A Zrínyitől a színházig menni most néha aggodalmakkal jár. Három vasúti vonal ágazván itt össze: tegnapelőtt esti hét órakor is öt vasúti kocsi szaporodott itt egymásra, s azon kívül bérkocsik és omnibuszok is robogtak jobbra balra. Senki se kívánhatja, hogy a síneket szedjék föl, de azt igen, hogy a hatóság parancsolja el onnan az omnibuszokat más állomáshelyre: a Huszárház elé, vagy a dohányutcába, s parancsolja el addig, míg egy pár legázoltatást megelőzhet vele. * A munkásegylet tagjai ma reggel 5 órakor — zászlóval és zeneszóval — indultak ki a Beleznay-kertből majálisukra, a csillagvölgybe. E kedélyes kirándulásban idegenek is részt vehetnek. A dal-, torna- és egyéb előadásokon kívül estére tánc és tűzjáték is van tervezve. Mindenesetre kedélyes mulatság lesz. *A természettudományi társulat szerdán d. u. 5 órakor az akadémia épületben szakgyűlést tart. Értekezni fognak: Krieseh János „a mesterséges haltenyésztésről“, s Török Aurél „a szervezetek összehasonlító kifejlődéséről.“ * Rövid ikrek. — Simonyi Ernő, most már orsz. képviselő, 19 évi száműzetés után Pestre érkezett, s a „Nádorba“ szállt. — Hay n ad érsek, hirszerint Rómába utazott. — Kupa Hümér, a forradalomban huszár-törzstiszt, s később az olasz légióban ezredes, a tabáni „Perec“ fogadóban betegen, nagy nyomában fekszik, s már szobájáért sem képes fizetni. — A kereskedelmi ifjak társulata Catinelli és Karner C. tanároknak köszönetet nyilvánít a múlt hó végén befejezett „esteli tanórák“ első folyamáért. A ref. iskola segélyegylete pedig a pesti takarékpénztárnak a 100 ftos, s Kármán La