Fővárosi Lapok 1868. június (127-148. szám)
1868-06-16 / 137. szám
A csend lassanként helyreállt, s Vilma k. a., ki eddig a jogászokkal és altisztekkel kacérkodott, a paszuly-karó formájú, pápaszemes, borotvált képű zongoramesternek súgott valamit, mire ez a szörnyen elhangolt zongorán egy keringő-félét kezdett játszani. A rózsaszínű primadonna erre néhányszor kecsesen köhécselve, még egy tekintetet vetett a monocle is és zwikkeres „magyarságra“, s aztán énekelni kezdett, mindjárt eleintén fél hanggal magasabban a zongoránál. — Hát hogyan tetszik neked a mi Terézánk? — kérdé barátom. — Hm, csinos termete van, habár karcsúbb lehetne. Szemei szépek; kár, hogy fogai olyan feketék. — Sokat szivarozik, s többnyire erős török dohányt szí. — Talán azért énekel ily fülsértő hamisan. _ — Csitt, pszszszsz, szszszsz, csitt, still ! Üljenek le! — Ez nekünk szól, — mondá barátom. — Telepedjünk le valahol, s ne beszélgessünk, mert még bajba keveredünk a kisasszony dühös imádóival. Nézd, itt látok két széket, jet, foglaljuk el. Csak nagy nehezen követhetem barátomat a székek és asztalok tömkelege között. Hol itt, hol amott kellett megkérnünk valakit, hogy szíveskedjék belebb húzni székét. Az egész kávéház ellenünk zúdult, s több mint ötven szempárnak haragos tekintete fordult felénk. Szerencsétlenségünkre, barátom egy lángszin hajú, keselyű orrú, púpos emberke tyúkszemére talált hágni, ki első fájdalmában hirtelen félre ránta lábát, mire térdén ülő kis fia, elvesztvén egyensúlyát, homlokkal az asztal széléhez vágódott, s rémítő jajgatásban tört ki. Na még csak ez kellett. Egyszerre ötven ököl fordult felénk. A kis púpos pedig hősi pozitúrába vágta magát, s villogó szemekkel kérde barátomtól: — Tudja e zúr, ki vagyok én ? — sincs szerencsém ismerni kegyedet. — Én vagyom Wenzel von Przlycsek, cs. kir. Verpflegungs-Officials-Adjunct III. Classe. Zúr nekem goromba volt, zatraceni! — mondá az apró Quasimodo, dühösen csapva mellére. — Bocsánat, — viszonzám barátom helyett, ki egy árva szót sem tud németül, — de officiál ur meg fog engedni, hogy én kérjek öntől bocsánatot barátom nevében, ki nem tudja magát németül érthetőleg kifejezni. Az „officiál“ szó s a német beszéd megtevő hatását, s a tüzes emberke megbékülve ült le székére, sőt még mosolyogni is kegyeskedett, midőn még folyvást pityergő fiának egy narancsot nyomtam a markába. Végre eljutunk asztalunkhoz. Én egy alacsony, vézna, téglavörös képű fiatal ember mellé ültem le, ki előtt több üres palack állott már, s ki apró zöld szemeivel mámorosan pislogott maga körül. Barátom egy kirívón és szerfölött ízléstelenül öltözött hosszú és vékony asszonyság oldala mellé került, kinek térdein két apró fiú nyugtalankodott. Velem szemközt egy festett arcú, szivarozó delnő iddogált lovagja társaságában, ki szemtelen hencegéssel tekintett maga körül, valahányszor egy új palack ménesit rendelt meg. Az asztal túlsó végén, a fölcicomázott, hosszú asszonyság átellenében, egy zsemlyeszin szakálú, száraz, parókás úriember foglalt helyet, neje, egy gömbölyű és pisze orrú német menyecske társaságában. Vilma kisasszony ezalatt befejezé énekét a közönség fülhasító éljenzései között, s sokat mondó pillantással köszönt lovagias udvarlóinak, kik narancsokat és fügefüzéreket dobáltak a szinpadra, melyeket a kisasszony kecses mosolylyal szedett ölébe. Utána a recsegő hangú baritonista lépett föl, ki egy sentimentális német románcot dúdolt el. A szegény „troubadour“ hiába erősödött, hiába hadonázott hosszú karjaival, egyetlenegy taps sem jutalmaza kínosan kiadott hangjait és fárasztó taglejtéseit. Asztalunknál ezalatt zaj támadt. A vékony aszszonyság ölében ülő két kisfiú nyafogó hangon kezdett ennivalóért kiabálni. — Mindjárt kaptok „pipikém,“ ne sírjatok édes angyalkáim — csitita őket anyjuk. Látjátok, most hozzák a „pápit.“ De bit a pincér a szomszéd asztalra rakta le terhét, s feléje se nézett a mérgelődő asszonyságnak, ki hasztalan kocogtatott a poháron. Amint a rőthajú, piszkos kis angyalkák észrevették, hogy ismét ennivaló nélkül maradtak, újra rákezdték nyafogó duettjukat, csakhogy most sokkal erősebben és kiállhatlanabbul, mint előbb. A nagyreményű fiatal csemeték egyike pedig dühében kapálózni kezdett lábaival, s barátomat úgy rúgta oldalba, hogy órájának üvegje száz meg száz darabra tört Barátom szitkozódva húzódott tovább a veszélyes szomszédságból. Ezalatt a parókás úr szintén unni kezdé a hosszú várakozást, és eleintén piánó, később crescendo kocogtatott a poháron. Hosszú zörej és kiabálás után végre megjelent a pincér, egy tányérral kezében. — Kié ez a vesepecsenye ? — kérdé a szakálas Ganymédes, tányérát az asztal fölé tartva. — Ide adja, nekem adja, az enyém, — kiáltá rikácsoló hangon a hosszú asszonyság, hyéna-dühvel ragadva meg a tányért. — Hohó, abból nem lesz semmi, — orditá mérgesen a parókás úr. Ide adja azt a pecsenyét, pincér, már fél óra előtt rendeltem meg — folytató lármázva, — s aztán gyorsan hajolt át az asztalon, és erősen markolá meg a szerencsétlen tányért jobb kezével. — Mit, az én pecsenyémet akarja elvenni, — kiáltá magánkívül a szikrázó szemű asszonyság. Ez vakmerőség uram, én sokkal előbb rendeltem meg önnél ezt az ételt. Bocsássa el a tányért, mert kikaparom a szemeit, kikaparom . .. — Hah, vén sárkány, nem eszel te ebből, — dörgő ellenfele, kirántva a nő kezéből a tányért, de az erőködésben elveszté egyensúlyát , megbotlott egy széklábban s leejté a tányért, ép a szivarozó delnő fejére. A kisasszony rémítő sikoltozására az egész kávéház közönsége összefutott, s csakhamar homéri kacaj törte be a levegőt. Az igaz, hogy a szegény delnő szörnyű komikusán is nézett ki. Chignonján egy nagy darab vesepecsenye pompázott, míg két oldalt hosszú macaroni-szálak csüngenek alá. Képén és nyakán a sült barna leve ömlött végig. — Ez a chignona, la macaroni talán a legújabb divat, — mondá halkan barátom, pajzánál mosolyogva. A leöntött delnő lovagja azonban nem vette tréfára a dolgot, s nyakon ragadó a baj okozóját, a remegő parókás urat, ki ijedtségében a legnevetségesebb okokat hozta föl ártatlanságának bebizonyítására. Ki tudja, mivé fejlődött volna e kényes ügy, ha a kávéház bérlőjének nem sikerül erélyes föllépése által lecsöndesíteni a pörlekedő feleket. Én azonban már eddigelé is elég jól mulattam pénzemért, s semmi kedvem sem volt tovább hallgatni a színpadra lépő potrohos igazgató úr ízetlen tréfáit. Adieut mondánk hát café-chantante-unknak. Az ajtó mellett levő asztalnál Vilma kisasszonyt láttuk, falatozva a jogászok körében. Mondják, hogy a királyutcai Teréza még jobban rajong az ingyen vacsoráért, mint a taps vagy bókért. Utóvégre igaza van. Chacun à son goût. Még néhány ily café-chantant létezik a királyutcában, de legfölebb abban különböznek egymástól, hogy az egyikbe valamivel tisztesebb közönség jár, mint a másikba Van ugyan még egy, — nem a nevezett utcában, hanem annak szomszédságában, — mely valóságos megmételyezője az erkölcsiségnek. Illemet, szemérmet, erkölcsöt — nyilvánosabban, szemtelenebb és cinikusabb módon még nem hallottam megsérteni, mint e bűnbarlangban. Hanem itt az életképíró föladata végződik — s kellene kezdődni a rendőrségének. Fővárosi hírek •Nemzeti színház. Az „Afrikai nő“ szombati előadásakor Neszveda Anna k. a. énekelte a címszerepet. E fiatal énekesnőnek nagyon korán és gyorsan nyitottak tért, hogy egyszerre arathasson nagyobb diadalokat, vagy pedig, hogy a kísérletek sikertelensége által minden biztosság nélkül fejlődjenek képességei. Buzgalma és szorgalma azonban megakadályozta ez utóbbit, s az elsőt remélhetővé tette. Most ismét nagy szerepben léptették föl, melyre Meyerbeer oly sokáig keresett, de nem talált művésznőt. Fiatal, fejlődő tehetségeknek mindig hátrányára van, ha nagy feladatok megoldásával terhelik, mert míg a kisebb feladatok sikeres megoldása buzdít, addig a nagyokkal való küzdelem fáraszt. Az „Afrikai nő“ Selikáját most három énekesnővel tanultaták be. Ez fölösleges a mi színházunknál, kivált hol az erőket annyira igénybe kell venni, mint mostan. Pauline asszony Lelikája— operánk jelen körülményei közt — kielégíti a közönséget. Neszveda Anna k. a. Selikájában méltányolnunk kell a buzgalmat és szorgalmat, melyet szerepe tanulására fordított. Voltak sikerült jelenetei, de az egész szerep egyes részeit nem tarta össze ama kapocs, mely sikerült egészszé fűzhette volna egybe, s melyet oly ifjú és fejlődő tehetségnél, mint a kisasszony, oly fárasztó szereppel szemközt, mint Selika, nem is követelhetünk. Énekéből hiányzott a biztosság, s a karnagyi pálcát jobban szem előtt tartá, mint a melegséget, melyet e lyrai szerepbe önteni kell. Annyi eredményt azonban mindenesetre kivívott, hogy tehetségét újólag bebizonyítá, s a közönség ezt méltányolta is, mert gyakran megtapsolták és kihívták. A második felvonás altató dala után kapott legtöbb tapsot, s ezt valóban bensőséggel adta elő. Közönség nagy számmal volt.. . A hazánkat Galliciával összekötendő első vasút kérdése igen fontos. Ez ügyben jöttek Pestre Smoka és társai is. S ez ügyben röpiratok is jelentek meg. „A gácsországi vasút iránya“ című röpirat Sárosmegye érdekében az eperjesi vonalat ajánlja, mely rövidebb — s így szerinte kisebb költségű is, mint a tervezettt zempléni vonal. E röpirat ellenében új füzet jelent meg: „A magyar-galliciai összekötő vasút érdekében“ címmel, mely kimutatja, hogy nem mindig a rövidebb út a kevesebb költségű, és hogy a Homonnától a Laborc-völgyön átvezetett vonal a termesztő tiszai megyék érdekeinek sokkal inkább megfelel. E füzethez két térkép is van csatolva. * A nemzeti színháznál Shakspeare „Makrancos hölgyét“ eddig igen gyönge német átdolgozás szerint adták. Ennélfogva színházunk dramaturgja Arany László sikereit fordítását vette elő, s miután annak jelenetezésével már elkészült, a szűkhónap után e jeles vígjátékot egészen másként fogjuk látni, mint eddig. Két főszerepét a Lendvai-pár játsza. Megemlítjük még, hogy a drámai játékrend őszszel igen érdekes leend. Csak magától Szigligetit ö három pályanyertes színmű, több német darab, (köztük Gotschallnak nagy hatású „Howard Katalin“-ja,) francia vígjátékokat várnak előadásra. Gr. Fredro-tól is elő fognak adni egy új egy felvonásos vígjátékot: „Az egyetlen leányt,amelynek alakjait és szerkezetét egyiránt dicsérik. B a r t a- t u s is irt és adott be egy eredeti vígjátékot. * Egy jeles francia író mulat Pesten: Williaume, ki a francia forradalomról és nemzetgazdászati dolgokról kitűnő munkákat irt. Pénzügyi kérdéseink tanulmányozása végett jött Pestre, hol már eddig is a szívélyesség sok jelével találkozott. *Az „Európa“ első emeletén egy társalgó, egy író, egy ebédlő és egy háló termet rendeztek be Napóleon herceg számára. Öt kísérőjének (három őrnagy, egy titkár s egy orvosnak) hat termük leend. A herceget hazánk határánál gr. Mikó Imre, Fack Oszkár és a belügyérség egy főtisztviselője fogadják. — Amig a herceg itt mulat, két nagy diszebéd leend : gr. Andrássynál és a francia konzulnál. •A Királyné albuma, melyet Pest lakossága nyújtana át, mától fogva 21 dikéig a városházánál (földszint 1 sz.) aláírás végett lesz kitéve. Urak és úrhölgyek, kik be akarják irni neveiket, azt d. e. 9— 12, s d. u. 3—6 órakor tehetik. •Hírlapi ügyek. B. Podmaniczky Frigyes jelenti, hogy jövő hótól kezdve P. Szathmáry Károly fogja szerkeszteni a „Hazánk“-at, ki már be is köszöntött, s többi közt nemes hangon írja, hogy az „egymást bántalmazni vágyó torzsalkodásoktól“ óvakodni fog, „mert nem tarthatjuk feladatunknak a magyar irodalom tekintélyét épen önmaga által kisebbíteni.“ Reméljük,hogy P. Szathmáry Károly barátunk, bár politikai közlönyt fog szerkeszteni, továbbra is oly buzgó munkatársa lesz lapunknak, mint eddig volt. — Ugyancsak a szerkesztőt cserélő lap hírei közt olvassuk, hogy a „Nép Zászlójáénak lapvezére és szerkesztője meghasonlottak egymással, s Madarász József visszalépne, a mi csak előnyére válhatnék e lapnak. — A „Magyar Újságot“ a jövő félévben Noseda nyomdája fogja kiállítani. — Az „Ung. Monatschrift“ című tagszellemű folyóirat nem fog — mint a hírmondó — megszűnni, s tovább is Bernai úr fogja vezetni, az, ki egykor fennen hirdeté bécsi lapokban, hogy ő nem magyar, hanem „Oesterreicher“. Várjon most micsoda?— Érdekesebb ennél az, hogy jövő hótól kezdve a „Hon“ és esti lapja egy folytatólagos egészet fognak képezni, s együtt lehet rá előfizetni, évnegyedenként 75 kv fölülfizetéssel, mi az esti lapnak csupán papír és bélyeg-költségét födezi. * Az utósó dalmű, melyet e hóban hallani fogunk, Adelburg „Zrinyi“-je lesz, pompás kiállítással. Először 20-kán vagy 23-kán adják elő, ezzel is végzik be az idényt . Királyné 5 Felsége, mielőtt elutazott volna, két arcképet kapott, szüleinek művészileg készített arcképeit. Úgy intézkedett, hogy e képeket Gödöllőn helyezzék el, mi ismét egy új jele hazánk iránti ragaszkodásának. •A tanáregylet augusztusi közgyűlésére a tagok kedvezményekkel utazhatnak. Eddigelé a magyar és az első bécsi gőzhajó társulatok, s a déli és északi vaspályák egyeztek bele, hogy az egylet Pestre és onnan visszautazó tagjainak a menetdíj felét elengedik. Egy német lap azt írta, hogy a kormány 4000 ft évi segélyt ad a nemz. színházi nyugdíjintézetnek. Ez azonban valótlan hír. A képviselőház pénzügyi bizottsága állapodott meg abban, hogy a nemzeti színház két műága a segélyezésre nézve is külön választassák. A dráma kapná a meglevő nemzeti és a később főurak által gyűjtött kettős segély alapot; az opera, ballet, zene, képezde és nyugdíj pedig 54.000 írt segélyt kapnának. S ebben volna a nyugdíj évi 4000 ttja is. Ez azonban még csak terv, melynek elfogadása az országgyűléstől függ. * A néplázításért elfogott Asztalos János fürdőhasználatért folyamodott. Orvosi vélemény szerint : szüksége van rá. Ennélfogva hetenkint háromszor fogják felügyelet alatt átszállítani a budai Sáros-fürdőbe. * Országgyűlési szerb képviselők tegnap Csernovics Péternél voltak összegyűlendők. * 647