Fővárosi Lapok 1868. augusztus (176-199. szám)

1868-08-01 / 176. szám

reggel a pesti indóházban 505 személy szállt ki a bé­csi vonatról, 256 a Szeged felöl jövőrül, az esti bécsi vonatról 648, az alvidékiről pedig 540 , a „Neptun“ gőzhajón pedig 600-an jöttek. * A magyar északkeleti vaspályára az aláírások ma veszik kezdetüket. Az ügy élén K. Sennyey, Tisza Kálmán, Várady Gábor stb. állanak. Az eddigi részvét is arra mutat, hogy igen virágzó vállalat­­lesz. *[Új városházát óhajtanak. A fölajánlott kölcsönt Pest városa tegnapelőtti közgyűlése elfogad­ván, a leendő építkezési tervek közt első helyen áll az új városháza, minthogy a régi szűk, 3 már nem felel meg céljának. Az új városházat a redoutban, a leégett német színház helyén­­szeretnék fölépíteni,és pe­dig lehető diszszel, úgy hogy nagyszerű s az igények­nek megfelelő legyen. E tervet mindenütt helyeslik. Ha létesül, a mostani városházat alkalmasint a kor­mány veszi meg, miután úgy is szűkében van a cél­szerű épületeknek. * A „M. Uj S­á­g“ szerkesztésétől — hir szerint — Simonyi Ernő viszalép. Uj szerkesztőnek Szilágyi Virgilt emlegetik, kit a szélsőbal mint képviselő je­löltet is föl akar léptetni a jövő választásoknál. *A sajtóhiba egyik politikai napilapban egy finom élcet még finomabbá tett. Azt írja ugyanis e lap a „M. U.“ közelebbi szerkesztői dementijéről: „Simonyi Ernő is szokta olykor olvasni saját lapját, a „M. Újságot,“ nem csoda aztán, ha ilyenkor elő­veszi a­­­égy csapatot.“ Most már nincs egyéb hátra, mint hogy e — valószínűleg — sajtóhibát helyreigazítsa a lap, s kijelentse, hogy „légycsapót“ irt, s akkor gyönyörűsége telhet ez ék­ben, mely azok közé tartozik, melyeket nem­régiben importáltak az időszaki sajtó számára. *Esküdtszéki tárgyalás volt tegnap is, és megint Adler, a „Kobold“ szerkesztője ellen, megint becsületsértésért, és megint bűnösnek találtatván, 8 napi fogságra és 20 frtnyi perköltségre ítélték el. Bár tanulságot vonnának a pesti német zuglapok, * Magyarország ezeréves fennállásá­nak ünnepélye élénk viszhangra talál az egész or­szágban. Több indítványt s tervet ajánlottak már e nemzeti ünnepély legméltóbb megtartására, így Pest főpolgármestere Popovits marcheggi mérnök s igaz­gatótól szintén kapott erre vonatkozó tervet, mely indítványozza, hogy Magyarország ezeréves alapí­tása emlékére nem lenne szerénytelenség az egyipto­miak utánzójául szegődni. Építsünk a Rákoson, e nevezetes helyen — mondja a terv — egy nagyszerű, nemzetünk múltjához méltó pyramist, belsejében a különféle vallásfelekezetek oltáraival. Az alapkövön ott ragyogjon Ő Felségüknek, s Deák Ferencnek neve is, s a pyramist park vegye körül. *Rövid hírek. — Király Ő Felsége Rjecs­­ka község iskolaházának fölépítésére magánpénztárá­ból 1000 ftot adományozott. — Deák Ferencről ír­ja az „I. T.“, hogy kijelentette volna, mikép a kép­viselőház szünideje alatt a kath. egyház rendezésé­ben tartandó értekezletekben kötelességének tartja részt venni. — A városi adópénztárból e napok­ban 115.000 ftot vittek az állampénztárba; ez össze­­g­et nyolc nap fizették be. — Az ó­b­u­d­a­i lóvasútat Szentendréig akarják megnyújtani. — A baloldal helyiségébe tegnapelőtt valaki egy játékbombát do­bott be, és szétpattant, csakhamar utána az udvaron is kettő. — A Beleznay-kertben holnap Oros Já­nos huszár altiszt huszártáncot fog járni délután 5— 7 óra közt. — A tűz if a áruló helyett ezentúl 8 láb­­nyi magas kőfallal kell körülkeríteni. — M i 1 e t i c 8 a „P. Lloydban“ hosszú nyilatkozatot közöl, mely­ben a belgrádi kormány által ellene emelt gyanúsító vádakat cáfolgatja. — Az egyetem rectorává st. Pollák János kanonokot választák. — Megjelent az „Új honvéd“ címü katonai szaklap gr. Bethlen Olivér szerkesztése mellett; előfizetési ára félévre t­art, de a „Honvéd“ előfizetői ingyen kapják. — A Tompa Mihály halálát tudató távirathoz a távirdai expeditor e sorokat csatolta: „mindnyájan meghal­hatunk, de ő halhatatlan.“ — A redout épületéből az államgymnásium októberre a rostély és új világ­utca sarkán levő új házba költözik át, miután a re­­bouton építeni fognak. — Június hóban Pesten 729-en haltak meg, s csak 593 született. * Népszínház. Szombat, aug. 1-jén: csak még négyszer adatik elő az „Ördög pilulái“, tünemé­nyes látványosság. — 704 — V­i­d­é­k. ** Pozsonyból Egressy Lajos kapitánytól a „Fővárosi Lapok“ egyik régibb számában megjelent ama közleményre, mintha Pozsony városa lakossága a német szellem felé hajtanék, következő felvilágosí­tást nyertük: „Pozsony városa, melyet méltán ne­vezhetnek az ország második fővárosának, sokkal magyarosabb város Pestnél. Polgársága bár német ajkú, gyermekeit magyaros szellemben nevelteti. Már az 1861-diki országgyűlési képviselő-választás alkal­mával Pozsony egyik érdemdús polgára, Eissogel Ferenc nyíltan kimondta, hogy nyelve ugyan német, hanem feje és szíve magyar. Különben, a ki a „Szé­chenyi“, „Lábán“ s a „Városligeti“ kávéházba jár, be fogja látni, hogy Pozsony csakugyan magyar szellemű város. Az éjjeli toronyőr is magyarul kiáltja a „dicsértessék Jézus­ Krisztus“-t; a városban s kö­­rülte magyar címerrel s színekkel díszített jelvények és sorompók vannak, nem úgy, mint Pesten, hol még a városház tornyáról is ugyancsak ékes német nyel­ven dörög le a német szó, s a soroksári vonalnál s másutt is épen nem magyar színek díszelegnek.“ ** Az aradi tűzoltó kar zászlószentelése jul. 2- án ment véghez. A városháztól 9 óra tájban indult meg a tűzoltó kar, a szentháromság szobra körül találkozván a zászlóanyák és a kardos ifjak kíséreté­ben érkező koszorú­lányokkal, — erre az ünnepé­lyes menet a Flórián-kápolnához indult. Előtte szellős sátor emelkedett, mely alatt a fehérbe öltözött, fürtös s piros vállszalagos 80—100 koszorú­ lányka, a hát­térben a tűzoltó kar négy szakasza, fehér, egyleti zászlója alatt érkezett dalárda és számos vendég, közöttük a katonai tisztikar több képviselője, foglal­tak helyet, körülte nagy sokaság lepte el a tért. A rövid mise alatt, melyet főt, Sujánszky Eustách, a kar lelkésze tartott, a dalárda a „Szózatot“ éneklé, mire a menet a zászló felszentelésére a szenthárom­ság-térre visszaindult. Sujánszky alkalmi szónoklata után beszentelvén a zászlót, az első szegeket a három zászlóanya: özvegy Vásárhelyi Judith, Tedeschi Já­­nosné és Dengl Józsefné ütötték be. A megye részé­ről Szende Béla főispán képviselőjeként Nagy Sándor első alispán, s a város képviselőjeként Atzél Péter polgárnagy volt jelen. A szegbeverések alkalmával több, igen talpraesett mondást lehetett hallani. Ez­zel a zászlószentelésnek vége volt. Délben lakoma, este városligeti mulatság következett. ** Vidéki rövid hírek. A szliácsi fürdőben június 23-dikán táncvigalmat tartottak a honvédalap javára, mely 300 fton felül jövedelmezett. — Vácon gyorsíró egylet alakult, mely Reiser Ferdinándot választá elnökül. — Az algyógyi uradalomban 90 katona arat­o­tt 90 krnyi napdij mellett. — S­z­á­s­z-R­é­g­e­n­t­ő­l nem messze sós­forrásra akadtak, s e helyen fürdőt készülnek emel­ni. — B­o­l­t­a körül pedig petroleumforrást gya­nítanak és keresik is. — Gr. Dessewffy Fe­renc, Fintán, sárosmegyei birtokán, meghalt. — A II.-Becskereken épülő új templomot, melyhez Bonnát Csanádi püspök 20,000 ittal járult, aug. 20-dikán szentelték föl. — A szebeni német lap azt akarta elhitetni olvasóival, hogy Bécsben egy kávé­ház elsülyedt 197 vendéggel együtt. Bécsi hírek. *** A lövészünnepély 300 darab aranyos hőse alkalmasint Feszler Mihály bregenzi földmi­­velő lesz, ki három oly kitűnő lövést tett, hogy ne­hezen akad versenytársa. *** A P e IS é­g­e tegnapelőtt megjelent a lövész­csarnokban, hol dörgő éljenekkel fogadták. Vala­mennyi lövész egésségére poharat ürített, aztán meg­szemlélte a helyiségeket, s huzamosb ideig mulatott a lövölde helyén, hol mindenütt lelkesedéssel fo­gadták. Külföld. **« A­z a­n­g­ol királynő aug. 5 én este ér­kezik Cherbourgba, s azonnal Párisba indul, hol aug. 6 át fogja tölteni, mely alkalommal a királynő bizal­mas látogatást teend Eugenia császárnőnél. Ugyanaz­nap este fél 8 órakor külön vonaton Genfbe megy a ki­rálynő, mialatt a legszigorúbb incognitót fogja meg­tartani, s azért útközben sehol sem fog hivatalosan üdvözöltetni. **♦ Londonbann a Saint-James teremben a nők gyűlést tartottak abból a célból, hogy a női munkákat miként lehetne jobban értékesíteni. Law assszony százezer varrónő nevében emelt szót, kik naponkint nem keresnek többet egy schillingnél, vagyis 52 kmnál. ínyencek lakomája. Havreban e na­pokban különös diszebéd volt: „banquet de dégus­­tion.“ Az asztalon merő delicatessek forogtak és 150 fogásból állt a különös lakoma. Volt hat féle leves, és sült kenguruk is. A többi ételek teljesen ismeret­lenek s még csak most tettek velük kísérletet. ** Rist­óri asszony 3 millió 700,000 frankot játszott össze Amerikában, s ezért 360-szor lépett föl. Felelős szerkesztő­: Vadnai Károly. 8. Bérlet szünet. Pest, szombaton, augusztus 1-én 1868. Lederer József urnak, a darmstadti főhercegi udvari szinház tagjának első vendégjátékául: Az afrikai nő. Opera 5 felv. írta Seribe. Fordították: Böhm Gusztáv és Ormay Ferenc. Zené­jét szerzette Meyerbeer Jakab. A negyedik felvonásban előforduló nagy díszmenetet és táncot betantotta Campilli Frigyes, balletmes­­ter; előadják : az összes balletszemélyzet, a tánciskola növendékei és az ének­karszemélyzet. Fő-zeneigazgató : Erkel Ferenc. Rendező: Böhm Gusztáv. Selika.......................................................................................Neszveda A. Ines .......................................................................................Kendelényi F. Vasco de Gama........................................................................Lederer J. Dr. Don Alvar............................................................................ Korbai. Nelusko..................................................................................Simon. Don Diego, tengernagy .... ...............................Kaczvinszky. Don Pedro, a portugali királyi tanács elnöke.....................Kőszeghy. Fő­inquisitor.......................................................................Ormay. Nagy bramin .........................................................................Bodorfi, Anna, Ines komornája........................................................Korcsek Leop. Ajtónálló .............................................................................Hubenai. Egy indus.............................................................................Bognár. Matróz ...................................................................................Széphegyi. A titkos tanács tagjai. Főnemesek. Tengerésztisztek. Braminok. Indusok. Ka­tonák. Matrózok. Amazonok. Bayaderek. Női testőrök. Szerecsenek. Kezdete 7 órakor, vége 10-kor. CIRCUS RENZ. Feldm­asoron a Ganz-Mz előtt. Szerdán aug. 5-én az utósó, s igy az egészben még 5 előadás tartatik Pesten. Ma, szombaton, augustus 1-jén. Great steeple chase, vagy angol szarvasvadászat, nagyszerű lovas jelenet, melyben két élő szarvas üldöztetik. — Elbedavy, iskolaló, Renz E. által lovagolva. — Parvenu és Young Emir, arab mé­nek, Renz E. által elővezetve, végezetül keringőt táncolnak. — Orlando, iskolaló, Tampé asszony által lovagolva. — Zarif, szürke arab mén, Renz E. által elővezetve. — Gerard rendkívüli művész úr föllépte. — Rigolo, Sestac bohóc úr által elővezetve. Kezdete fél 8 órakor, vége 10 órakor. Holnap két előadás 4% és 7*/1 órakor. BENZ­E. igazgató. Menaille de la société des sciences industrielles de Paris. Semuxi öbz h­aj­töfotoó.­­mm- JE. DICItUEMARETOL Rouenből. Gyár: Rouenben, r. St.-Nicolas 39. A haj- és szakálnak pillanatnyi gyors, bármely árnyalata, a bőrre nézve minden kártékony hatás nélküli festésére. Ezen festészet legjobb ,valamennyi eddig használtak között. Főraktár: Pesten, TOROK JOZS. gyógyszerész urnái, Király­­utca 7. sz. ___Ara 3 frt 50 kr. poétán 20 krral több. Tulajdonos: Tóth Kálmán. Kiadja és nyomatja Emlét­ Gusztáv, magy. akad. nyomdász, 1868

Next