Fővárosi Lapok 1868. szeptember (200-224. szám)
1868-09-01 / 200. szám
látni a nevezetesebb dolgok felkutatásához. Egyik kilincs után a másikra tettem kezem, azonban valamennyi ajtó zárva volt, és én a híres „Reichssaal“ láthatása fölött már kétségeskedni kezdek, midőn jobbra valami oldallépcsők mély háttere alatt egy sötét folyosót pillantottam meg. — Oda tartok, de oly sötét volt, s a jég oly nyomasztó és kiálltatlanul nehéz, hogy egyszerre fölelevenültek lelkemben az istenítéletek, a rémletes viz- és tűzpróbák, a kaszatömlöcök és a halálos ölelést vas szüzek, melyek kérlelhetlen karjait már mozogni láttam. Most már én sem tétováztam többé, hanem szépen megfordulva, inkább rohantam, mint mentem ki ijesztő búvhelyemből. Ideje volt, mert már keresni kezdtek. A házmester leánya, egy ötvenkétéves kisasszony ugyanis, megtudva a lépteim okozta zajból, hogy valaki idegen tévedt a fekete folyosóra, égő gyertyával jött segítségemre. Hálából és a történelmi hely benyomása folytán „Burgfräulein“-nak kezdtem titulálni, mit ő megelégedéssel látszott fogadni, mert legott nyájasan szólt: „Nicht wahr mein Herr, sie sind ein Fremder ?“ „Oh igen!“ válaszolom, —kérve őt egyszermind, hogy gyorsan mutasson meg mindent, mert nem sokára indulnom kell. Mondhatom , hogy nagyon fürge volt, és rettentő hosszú magyarázattal illustrált minden legjelentéktelenebb tárgyat. A híres „birodalmi terem“ a Rathshausplatz hosszában vonul el, szélessége azonban alig egy pár ölnyi és alacsony mennyezete fapadlatból áll. A trónemelvényen egy széles karszék, alján a birodalmi kétfejű sast mutatva, küzdi a múlandóság nagy harcát. A falakat mindenütt francia gobelinek és ó-német szőnyegek borítják. Keskeny fülkeszerű erkélyét üvegfestmények foglalják be. Bőbeszédű Ariadném állítása szerint: itt egy asztalon a birodalmi urak számára frissítők voltak fenntartva. A választó fejdelmek és birodalmi hercegek a fal körül elfutó bársony padokon ültek, és a még jelenleg is jó karban levő rövid karzat arra látszik mutatni, hogy a birodalmi üléseken a szép nem is képviselve volt, természetesen csak mint néző. Mulatságok alkalmával itt a zenészek foglaltak helyet, midőn aztán a hölgyeknek jutott a főszerep. A regensburgi patrícius családok leányai nem egy lovagot hódítottak meg,és a mostani visszavonult és nyárspolgári nőkről fel se tehetné az ember, hogy egykoron oly hamisak voltak. Az egykori Venusok és Junókból házias és szerény Chloe nénik lettek. A birodalmi terem szomszédságában egy más nem kevésbbé érdekes terem vonja magára a látogató figyelmét. Ez a „Kurfürstliche Saal“, hol a választó fejedelmek külön tanácskozmányokat, „Fürsten-Collegiumokat“ tartottak. Itt egy szép baldachin állt, mely alatt a választók a császárt a birodalmi terembe kisérték. A falakon régi tanácsbeliek és patríciusok arcképei vagy életnagyságú alakjai láthatók. A város nagy tervrajza is azonnal szemünkbe ötlik. A terem közepét elfoglaló diadalmi jel nagyobbára a harminc éves háborúból fennmaradt zászlókból van összeállítva. Az ablakok itt is a középkorból származnak, és mint a „Reichssaal“-ban, üvegfestményeket vagy tojásdad apró kerekségekből képezett nagy táblázatokat foglalnak magukban. A szűk előcsarnokból egy rövid és keskeny lépcsőzet segélyével az alacsony díszkapuzaton át a korlátolt városháztérre jutunk ki. A német császárok és a birodalmi követek itt sétáltak föl a tanácsházba. A tér itt mindenütt szűk, s innen van, hogy a hegyes övezet környezete az egész városban oly nyomasztó és úgyszólván, kínos benyomást gyakorol ránk. A régi németek minden talpalatnyi földet föl akarván használni, minden arányzat nélkül hordták össze a köveket, és halmoztak egyik épületet a másikra, elannyira, hogy az ablakoknak és a lépcsőfölmenettel ellátott alacsony kapuknak, alig jutott hely. Az ezek fölé a kőbe vésett évszámok csalhatlan hűséggel tesznek tanúbizonyságot az illető épülek koráról, így a tizenharmadik, sőt a tizenkettedik századból is több ház teljes épségben maradt fenn, majdnem oly állapotban, amint azok a hosszú időn át lakva voltak. Helyenként elkopott, régi és az idő kérlelhetlenségének szívósan ellenálló freskók tűnnek elő, a minden utcában hagyományosan megőrzött szobaszerű szűk boltok és jelenleg is nagy számmal föltalálható sötét műhelyekkel, hol az aranyművesek dolgoztak. A regensburgi élet és a regensburgi nép jellege itt tükröződik teljesen vissza, és elmondhatni, hogy Norinberga és Augsburg kivételével csak kevés német város fejlődött oly öszhangzatban a nép szokásaival és erkölcseivel, mint Regensburg. Az itteni vendéglők között első helyen a kereszthez címzett „Hotel-Kreutz“ áll, mely magában véve egy egész kort képvisel, és a legrégibb németség maradványa, annyira, hogy alacsony falai, toldottfoldott szobái, keskeny, tömkelegszerű folyosói, és titokteljes rejtekajtai között valamely „Burgherr“ vagy „Baubritter“ kastélyában képzeljük magunkat. E vendéglő magas vendégeknek szolgált lakhelyül. Itt szerette magát kipihenni Vidik Károly császár, ha megunván a birodalmi dolgokat, elszóródást keresett. De Vadik Károly császár ő felsége sem jött minden érdek nélkül ide. Egy ellenállatlan erejű delej vonzotta a császárt e helyre. Mint ugyanis a történet hitelesen bizonyítja: e szállodának akkoriban a szép és kecsteljes Plumberger Borbála volt tulajdonosnője. Az akkor még fiatal és erőteljes fejedelem ellenállhatlan rokonszenvet érzett e bájos nő iránt. A vendéglő külfalán látható több rendbeli címer mellett, erre vonatkozólag a híres Don Juan domborfaragványú mellképe mellett, öt versszak olvasható, melyek elseje a németségben következőleg hangzik: „In diesem Haus von alter Art T) Hat oft geruet, nach langer Fahrdt, Der Kaiser Karl de, V-te genannt In aller Welt wohl bekannt. Der hat auch hier zu guter Stund, Beküsset einer Jungfraumundt.“ A vers azután tovább folytatja a császár regényes szerelmének leírását és kedélyes sorokban fejezi ki végül, hogy a törökök réme, a lepantot győző, az ausztriainak nevezett Don Juan (Vadik Károly természetes fia) itt született. A régiségek e nagy változatosságú halmazában s a hajdankor ennyi néma tanúja között, Regensburgnak újkori műemlékei is vannak. Egy szép angol kertet láttam itt, és örvendve tapasztalom, hogy hűvös lombjai árnyékában az idegen nagyon szívesen látott vendég. E park egy négyszögű kastélyt környez, s e kastély megállapodásra inti az utast, mert egy érdekes képtár van benne és góth ízlésű sírboltja is méltó a megnézésre. Ide költöznek a Thurn-Taxis hercegi család elhúnyt tagjai, mert az egész várszerű palota a jelenleg is virágzásnak örvendő Thurn- Taxis családé. Övezetes hosszú folyosó vezet hozzá, és habár ez új, teljes összhangzatba jutott az ódon előcsarnokkal, az oszlopfejek, az ívboltok mindenütt egyszerű következetességgel nyertek folytatást, valamint az itt uralgó egyszerűség legszebb dísze a kápolnának, mely alatt a tulajdonképeni sírbolt is elterül. De mi nem megyünk bele, hanem csak a kápolna talaján alkalmazott, s az egész temetkezési helyet jól megvilágító körablakon át tekintünk le. Első látására mindjárt a Szatmármegyében fekvő, s a Károlyi grófok hamvait rejtő kaplonyi sírbolt jutott eszembe. Az itt őrködő hercegi szolga, ki urával együtt vénült meg, lesütött fejjel és csóválgatva beszélte el, hogy a virágokkal borított koporsó a múlt évben elhúnyt fiatal uralkodó herceg földi maradványait takarja, özvegye, királynénk testvére, hetenkint friss koszorúkat helyez rá. A képcsarnok mintegy tíz kisebb teremből, vagyis inkább szobácskából áll, s nagyobbára egykori festményeket, s különösen táj- és életképeket foglal magában, nem a legnevezetesebb mesterektől. Egy festmény azonban sok fiatal nézőt vonz magához, érdekes és közel fekvő tárgyánál fogva. Elődíszítménye ugyanis egy teljesen fölszerelt fokpolcot tüntet elő. Jobbra a lépcsőzetes és magasabban fekvő mellékszoba küszöbén egy fiatal hölgy áll, amint öltözködésével teljesen elkészülve, épen lőni készül, hogy a várakozó festész műkészlete előtt, levétele végett, helyet foglaljon. A festész azonban térdelve fogadja és szerelmet vall neki. Nem első eset! A festmény különben igen élethű, és eleven, vonzó színezettel bír. A képtár nevezetességei között nagy előszeretettel mutogatják Napóleon halotti álcáját, melyet hitelesnek mondanak, s mely a szent ilonai nagy halott utósó időbeli arcképeihez feltűnően hasonlít. A regensburgi lakosságnak különben több oka van Napóleon császárt el nem feledni. 1809 ben, midőn a franciák a Károly osztrák főherceg vezénylete alatt a Duna innenső párjára vonult osztrák hadsereget itt tönkre verték, a város éjszaki része teljesen elhamvadt, miután a győzelemittas császár a városba ünnepélyesen bevonult. Ez ütközet tervrajza itt nagyobbára minden háznál látható. A regensburgi dóm az ó-német művészet egyik legszebb építménye, melynek belsejét sokkal merészebb ivboltok metszik át, mint a bécsi István templomét. Hossza is jellemzőbb távlattal bír, mint az utóbbié, habár külseje nem méltóságteljes. Faragványai azonban kitűnők, és kapuzata különösen remeke a gót ízlésnek. Tornyait egy magyar születésű építész felügyelete és vezetése alatt most javítják. A szomszéd ódon kápolna nevezetessége abból áll, hogy a regensburgi püspökök és nevezetesebb családok oda temetkeztek. — 799 — Fővárosi hírek. *Hír szerint: ő Felségeik e hó 20-dika körül jönnének Gödöllőre. Innen utaznának aztán — ha ez utazás csakugyan megtörténik, — Galíciába, mialatt a királyi gyermekek Gödöllőn maradnak. — Megemlítjük egyszermind, hogy Királynénk Ő Felsége garathauseni magányában is megtartá szt István ünnepét * A császárfürdői park, bála és szüreti Ünnepélyt“ vasárnap végre valahára megtarthatták. Az öreg Jupiter eddigelé háromszor volt már „pluvius“ és „tonans“, s kevés hiányzott, hogy negyedszer is el nem rontotta a mulatságot. Hogy kedve volt hozzá, az meglátszott a kétes időjáráson , de meglehet, hogy egy másik égi hatalom megkönyörült az annyit zaklatott rendezőségen, és végre abban egyezett meg a két hatalom , hogy zápor és vihar ne legyen, de legyen csípős szellő és őszi hidegség. Midőn mi öt óra felé a gyógyudvarba léptünk, eleven pezsgést találtunk benne, s különösen a tombola és szőlőlugas körül sürögtek-forogtak az emberek. A lugasban több százra menő begöngyölt paprikával ellátott szőlőfürt volt felaggatva s a „szüretszelvény“ előmutatása mellett a fölcicomázott vincellérnők — kinek kinek választása szerint — CSY'eSZ fürtöt átnyújtottak, az átvevő aztán lassan „gusztirozta“ a papírt: ha volt rajta írás, ez egy arany kifizetésére szolgált utalvány és, ha üres volt, vigaszul legalább a szőlőt ette meg. Ily aranyat hármat lehetett nyerni, és a szüret természetesen mindaddig folyt, mig mind a hármat meg nem nyerték. A parkban ezalatt hűvös szél kíséretében — kis számú közönség sétálgatott, s most a „diabolische Lebensbriefe“ árulgatója, majd a delphii orákulum jóslata előtt állapodott meg. A remete e csöndes parkéletbe némi elevenséget hozott. Bölcsen, nagyon bölcsen beszélt, s még Pythia is irigyelhette volna arany szavait ; beszélt a mérsékletességről, mint háziorvosról, beszélt hosszú és rövid életfonalakról, melyeket csak min magunk vágunk ketté, de a mellett siri hangjával incselkedni is tudott: egy szőke lánykának megjósolta, hogy okvetlenül eléri még barna ideálját, és egy ellenzéki képviselő irodájában dolgozó, nagyravágyó patvaristának megjövendölte, hogy nemsokára megbuktatja Andrássyt. — „Vigyázz, jönnek a tevék az arabsokkal!“ A „puszták hajói“ ugyan csak fából voltak, de a puszták fiai göndör hajú, barna arcú, telivér arabsok. Ügyes, de nem épen rendkívüli testgyakorlataik a mintegy négyszáz főre menő közönség naiv részét számos éljenre ragadta, míg a vállain és karjain hét személyt vivő „arabs Herkulest“ mindenki megbámulta. Ezután alig hogy a lámpákat fölgyújtani kezdték, nehéz csöppek hullottak az égről, s a vendégek — mint a fölriasztott méhraj — a gyógyudvar főzött helyeire vonultak, ahol szépecskén — el is fértek. De a csöppekből nem vált eső, s az éji mulatság is kezdetét vehette. A parkban fölgyújtottak mintegy háromezer mécset, de a lángpyramis hiába füstölgött az égnek, a kivilágított „CSÁSZÁRFÜRDŐ “ hiába szólott tüzes nyelvekkel Pest felé, a hajók nagy gyéren jöttek, s ha jöttek is, könnyen jártak : kevés halandó tiporta hátukat, f Benn a gyógyudvarban pedig folyt a tánc. Úgy látszott, hogy a lejtő párok jól mulattak, kipirosodtak, s így legalább nem dideregtek; különben a tánc kedélyes, tán nagyon is kedélyes volt. A vincellérné a főrangú hölgygyel „tour de main“-ezett — volna, ha a nők eme speciese — jelen lett volna. Tizenegy óra tájban a park példás rendjét és — csendjét tarack - durrogatás szakítá félbe: a tűzijátékot hirdetve. A Duna hullámai fölött égette el azt Stern úr. A röppentyűk sustorogtak, a tüzes karikák forogtak, a lángcsillagok fénylettek, a Dunapartra sorakozott közönség pedig fázott, s fázott vele együtt az „ingyen publikumnak“ megjelent halvány holdkép is. Midőn egy negyeddel később haza indultunk, a parkot bengali tüzek fénye világítá, a nemzeti zenekar újra rá kezdett egy négyest, Salabát azonban, ki pedig a programm elején ott volt, mindvégig nem volt szerencsénk láthatni. Mint halljuk, a rendezőség az ünnepélyt ismételni akarja, és pedig Brantz Euphrozina k. a. közreműködése mellett. Kívánunk neki melegebb időjárást, s melegebb részvétű közönséget. * A dolburg „Zrinyi“-jét szombaton adták elő harmadszor. Nagy közönsége és szép sikere volt megint. Mindenik ismétlése egyre jobban fogja bizonyítani, hogy ez költői szelemmel és művészi ízléssel irt mű, mely sokkal többet ér némely nagy zajt ütött opera-quodlibeteknél. Ezúttal Zrínyi nejét Saxlehner k. a. Zrínyi lányát pedig Humann Olga k. a. ábrázolák Kocsis Irma és Pauliné asszony helyett. Az első csere által az előadás csak nyert. Saxlehner k. a. igen jó színpadi alak, megnyerő arccal és hanggal. Humann kisasszonyt többször megtapsolák, bár az elégikus színezés — ami itt oly szükséges — hiányzott előadásából. A karoknál újra kitűnt, hogy a férfikar sok fejből, de kevés erőteljes hangból áll. * Az izraelita magyar egylet új egyesületté alakul. Neve lesz: „Magyar Czion.“ Célja: a vallásos műveltség terjesztése a magyar zsidóság körében, irodalmi kiadások által. Egy tag évenkint két forintot fizet, s a kiadványokból 20—30 ívnyi magyar könyvet kap. Ormódi hirdetett „Közvélemény“ ével a lapok nincsenek tisztában. A programm sajátszerűen van írva. Azt lehet kiolvasni belőle, hogy Magyarország nem ünnepelheti meg okszerűleg ezredéves ünnepét, ha csak óriási Haladást nem tesz, amivel most