Fővárosi Lapok 1868. október (225-251. szám)
1868-10-01 / 225. szám
Kisida-kiiatal: Pest, barátok tere 7. sz. 225-dik sz. Csütörtök, október 1. Ötödik évfolyam 1868. Előfizetési díj: Kálévre...................8 fit. Negyedévre . . . . 4 frt. Megjelent ünnep utáni napokat kivéve mindennap , koronkint képekkel.fővárosi lapok IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. Szerfesztis iroda: Lipótuya 34. sz. 1-se em. Hirdetési díj: Negyed hasábos petit sor......................7 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor .... 30 kr. Előfizetési fölhívásunkat ajánljuk a szépirodalom kedvelőinek részvétébre. Lapunkat jövőre az „Athenaeum“ című társulat adja ki. Az előfizetési ár 4 ft. Különben minden negyedben lehet félévre is előfizetni 8 fíjával. A menyasszony. Vőlegényét sírba tették, Ifjú kedvét eltemették, Gyászruhában, arca halvány, Élő bánat lett a hű lány. Ha a nap már lemenőben, Ott bolyong a temetőben, há borúi a kedves sírra, Tört szivének könnyét sírja. Gyepes ormán a sirhantnak Ibolyácskák nőnek, nyitnak ; Szellő lendül, fü meghajlik, Halk sobajjok hallik, hallik, Mintha súgnák a sír titkát, Vőlegénye hivó hangját. És a bús lány leszakasztja, Rajtok könnye rezgedez. S a mint bokrétába fűzi, Dobogó keblére tűzi, Megenyhül nehéz bánatja, Méla, csöndes, nyugodt lesz. És elalszik nyoszolyáján, Kebelén még a virág, A szerelem mosolyg álmán, Nem e föld, egy más világ. És a mint a virág hervad, Édesebben álmodik, Ő is hervad, véle hervad, És elhervad hajnalig. Gyulai Pál. EGY TÁBORNOK IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁSA. (Elbeszélés Bém életéből.) Irta: P. Szathmáry Károly. A mi egyes ember életében a szerelem korszaka, az a nemzetekében a forradalom. Ismerünk jámbor, jóravaló ifjakat, kik könyvvel hónuk alatt békésen és pontosan járják egyetemi óráikat. Egyetlen szívviszonyuk a jó édesanya, kinek hetenként el nem küldeni a kikötött levelet, valódi bűnnek tartanák. A kávéházak, vendéglők cégeit nem látják meg; kacér nők tekintete nyomtalanul siklik alá elpirult arcaikon. A hajnal első sugárai könyv előtt találják őket, és az éj ott találja dolgozó asztaluknál. Egy est a színházban, vagy egy jogász-bál éje, s a mi jámbor rendes ifjúnk átváltozott. Az éj nappallá válik előtte, s éjje a nap; a tanár szemei hasztalanul keresik megszokott helyén, s ha néha ott találják, a figyelmes tekintet teljes, piros arc helyett, méla tekintetű, halvány arcú ifjat látott, s az emberismerő tanárt egyetlen pillanat meggyőzheti, hogy tanítványának lelke nincs többé tanulmányainál. A kis tanuló szoba nem ad többé békés nyugtot, teke, kártyajáték kell a szórakozni vágyónak, vagy emberektől nem látogatott völgy az ábrándozásra. Társai nem ismernek rá. A jó fiú, ki eddig még kötekedéseiket is eltűrte, most a legkisebb célzásra felpattan ; modora hol kihívó, hol életűnt. És mindezt egy mélyebb pillantás okozta valami szép szemekbe: egy mélyre ható nyíl, melynek hatalmát eddig megmosolyogta, h a szerelem. Ki tehet róla, de úgy van, hogy az ifjú ettől kezdve válik érdekessé. Ettől kezdve alig van napja, melyben lelkében valami új ne történnék ; az eddig lassú fejlemények távirda-gyorsaságúvá válnak. Tettei lehetnek hibások, de még e hibákat is megzománcozza a lelkében élő szerelem. Legvalóbb s legelső tárgyává vált a költészetnek. Tapasztaltabb barátai intik,óvják, de ha lángja tisztaságát megértették, elkövetett hibái mellett is most még nagyobb érdekkel vannak iránta, szeretik, becsülik, — megbocsátják hibáit, szánják tévedéseit, — de forróbban ragaszkodnak hozzá. Így vagyunk nemzetünk azon korszakával is, mely alig pár évtized előtt annyi bánatot és annyi dicsőséget hozott rá. A napi politika egymással torzsalkodó pártviszályai, az iparvállalatok ijesztő számjegyei elől oda menekülünk, — talán a tévedések, hibák, — de egyszersmind a semmiből teremtő lelkesedés korszakába. Senki se vádoljon minket érette. A politikus szerezzen nyugalmat e zaklatott országnak ; az iparos gazdagítsa fel az elszegényültet; a költő képzelete oda tér vissza, midőn a nemzet költői rajongással életmentő harcát vivta, midőn a mese szerint három napból állott az esztendő. A moralista teremtsen nyugalmas polgári erényeket, s mi a nagy szenvedélyek korszakát keressük fel, hol egy óra életre ad tanulságot, s hol a költészet és dicsőség hibát és nagy tettet egyaránt megaranyoz, mint a nap a kert viráglugasait, a falu tornyát és a szemétdombot. Nem tagadjuk, mai társadalmi életünk is elég tanulságos, elég érdekest tárhat fel a lélekbúvár előtt de a természetek különbözők. Mi, ha választanunk lehet és szabad, a főváros panorámája — vagy az alföld osztagrakott gazdag sikja helyett, örömestebb vonulunk oda, hol száz ormú sziklabérc között a vízesés ezer habbá törve csattogva hull alá; a százados tölgyek ágain vadgalambok nyögése hallik, s a tó vizében bizalmasan nézi termetét a szarvas. A szelíd fájdalmaknál jobban érdekelnek a nehezen szelidíthető szenvedélyek. I. Vízaknánál. Vízakna csekély jelentőségű város Nagy-Szeben közelében; kellemes fekvése, mely a szebeni sík felé nyiló amphiteátrumot képez, és sósfürdői egyedüli nevezetességei. Az 1848-iki hadjáratban Bem tábornok, a székelyek Bem apósa, tette e helyet történeti nevezetességűvé egy vakmerő ütközet által. Miután Bemet január 21-én a császári hadak Szeben alól visszaverték, előbb Szelindekre vonult, egy kis völgykatlanban fekvő szász helységbe. Más vezér hasonló helyzetben kétségbe esett volna; ő az ellenségéhez mérve egy negyednyi sergének felét, a régi székelyeket haza küldötte, hogy lássák odahaza, miszerint nem pusztultak el, a másik felével pedig kétszer verte vissza az őt túlnyomó erővel megtámadó Puehner tábornokot. De végre belátta, hogy a minden oldalról körülzárható katlanban nem tarthatja fenn magát s miután leapadt sérgének másik felét is elküldé a Déva felöl várt segély után, alig kétezer emberrel Vízaknára vonult, alig órajárásnyira a most már csaknem tízszeres ellenség főhadiszállásától, Nagy-Szebentől. Oly tett volt ez, melyet a mathematikai szabályok szerint számító hadvezér kinevez, de mely a közönséges szabályok keretéből kitörő lángeszet fényesen igazolta. Ő hét-nyolcezernyi, kilenctizedében újonc seregével pár hét alatt Erdély háromnegyedét elfoglalta, s most, midőn a végcél, Nagy-Szeben előtt áll, mondjon le eddigi vívmányairól ? Visszavonuljon, zsákmányúl engedve a fölkelt oláhságnak Erdélynek csodásan megmenekült magyarsága egy részét; zsákmányéi a mesés önfeláldozással küzdött székelységet, mely egyedüli reményét most már benne veté ? Elöl kezdjen egy iszonyú hideg téli időben dicsően sikerült hadjáratot, s kétségbeejtse a Tisza felől már úgy is szorongatott magyar kormányt ? Nem, ezt mindenki megtehette, csaknem nem, ki előbb halt meg, mintsem reményét elveszítette volna a jog és szabadság diadalában. Elég, hogy állást foglalt oly parányi sereggel, melynek felét mindig szolgálatban kellett tartania; a 31-dik és 4-dik zászlóalj vitézeivel, pár hó előtt még újoncokkal, de a kik csatáikat s a kiállott nélkülözéseket tekintve, igazi veteránok voltak. Petőfi oldalánál volt. Az ország első lantosa és leghősiebb tábornoka adták a lelket e kis csapatnak. Vízakna fekvése igen kedvezett a csekély seregnek. A Szeben felé kinyílt völgyön egyszerre észrevehették a közelgő ellenséget, s a süppedékek, melyek esós helyen oly terjedelemmel voltak, hogy egész csapatokat lehetett beléjök rejteni, kedvezett arra nézve, hogy az ellenség serge csekélységét nem ítélhette meg. A hadak istene mosolyoghatott volna e tréfás merényleten, de a magyar nemzet hadurának a mosoly mellett könyv ülhetett szemeiben. A legönfeláldozóbb hazaszeretet óriási erőfeszítése volt ez, szemben a sokszorozott erővel; a kis Dávid harca az óriás Goliáth ellen. Alig pihentek meg a fiúk az út fáradalmaitól a részben barátságos lakosok fedele alatt, midőn a gyalogságot vadászsáncok ásására hajtotta, s hogy azt fedezze, alig háromszáz főből álló lovasságával támadó kémszemléket tétetett Szeben felé, mintha e megerősített s 12000-nél több rendes had által védett várost ő akarná megtámadni. ■ Ő maga is mosolygott, midőn erre a parancsot kiadta. Ismerem e reményt adó mosolyt, magam is láttam azt egy órával ezelőtt, hogy Dévát és vele a haza határait örökre elhagyta. De ezúttal ellenségei mégsem hagyták magukat rászedni. Puehner kémei hihetőleg tudatták, menynyire nevetségesen csekély sereggel rendelkezik. (Folyt. köv.) HOLDAS ÉJ. Sacher-Mattoch Lipót beszélye. „Gróf Stadion Imrének Velencében. Kedves Imrém! Talán te vagy az egyetlen, ki történetemet megérted és hinni fogod, mert hisz azon kis házban, a komor fák alatt találkoztunk először és szoktánk kezet. Te ismered a szép, halvány asszonyt, bomlott sötét hajával és beteg szivével, ki holdas éjben zárt szemekkel egy más csodálatos világban él, te tudod, hogy csak a diszletet és háttért változtatom meg ittott, s hogy történetem minden vonását keresztül éltem ; te ép oly pontosan fogsz visszaemlékezni még mindenre, mint én, a prémszegélyü bársony otthonkára, a sokat olvasott Faustra, s a kis barna fauteuillekre, s te tudod azt is, hogy ő zárt pillákkal is élesebben látott, mint mi nyitott szemekkel, s hogy mintegy kivette keblünkből a szivet, s mosolyogva szedte szét, mint egy bonckés; bizonyosan füledben cseng még a kedves gyermekded hang, melylyel megszólított s mély holdkóros álmában sorsát elbeszélte, oly világosan, oly folyékonyan, gyakran enyelegve, a legapróbb részletekig oly mesés elevenséggel, mintha csak egy kitűnő könyvből olvasta volna. Egyedül te fogsz mindent érteni, mindent. Ezért irom nevedet e történet homlokára, mely szívélyes üdvözlet s egyszersmind fájó visszaemlékezés. Gratz, március 12. 1868. Lipótod.“ * * * Világos, meleg augusztusi éj volt. A hegyekről jöttem alá, vállamon fegyverrel, nagy fekete angol