Fővárosi Lapok 1868. december (277-299. szám)
1868-12-25 / 297. szám
unió szentesítése után, egy nagy tölgyfaládába elezárattak, s a közönségnek nem engedtetett meg azok szemlélése. Ez a helyett, hogy kitörölte volna azok emlékét a szívekből, még inkább növelé a ragaszkodást. Beszéltek róla, hogy a jelvények Londonba vitettek ; az elégedetlenség párszor szinte lázadásban tört ki. Végre a közhajtásnak engedve, 1818-ban az akkori uralkodó egy fényes deputátiót nevezett ki a láda fölnyitására, melynek tagja volt Walter Scott is. Azóta állnak aztán a jelvények mostani helyükön, bárkinek joga lévén azkat mindennap megtekinteni. Mielőtt elhagytam volna a várat, letekintek még egyszer a kőfalról a déli oldalon, hogy vájjon olyan magas-e az, mint alulról látszik ?"Hanem biz az fölülről is elég magas volt. Csak az a katona nem találta magasnak, ki a múlt télen valami vigasságba lévén hiva, minthogy 5 óra után engedelemmel nem távozhatott el, lemászott a meredek sziklán, táncolt hajnalig, s akkor visza az előbbi után. Azonban a fáradság vagy a mámor megfogyaszták erejét, s a fele útról visszaesett, s a mélységben agyonzúzta magát. Másnap közölték a lapok az egész történetet, a közönség még harmadnap is beszélt róla, negyednap legfeljebb az a piros arcú skót leány emlékezett rá, akinek szép szeméért tette a veszélyes utat, — vagy tán az se! Az idén is megpróbálta egy ezt a mesterséget, de ez még a lemenetnél szerencsésen legurult, s csak a lábát törte ki. A várból egy hosszú, egyenes utca vezet le a városon kívül fekvő Holyrood palotához, mely hajdan a skót királyok idejében egyike volt Európa legszebb utcáinak, de amelynek minden fényét, gazdagságát rommá tette az idő, az egykori paloták büszke lakóival együtt, még az épületek nagy része is, minden ódon kinézés dacára, egy másik század műve, de a mely utca mégis a múltnak hozzá tapadt emléke által legérdekesebb utcája Edinburghnak. Sok volna mind előszámlálni azon házakat az utca két oldalán, amelyek egy vagy más tekintetben nevezetesek, azért csak imitt-amott állunk meg egy percre azoknál, amelyekről gondolom, hogy olyasmit mondhatok, ami e sorok olvasóját (aki t. i. még idáig ki nem fáradt) érdekelni fogja. Alig kétszáz lépésnyire a várkaputól van egykori lakása Hume Dávidnak s Boswellnek, ki Johnson életének megírásával tette nevét az angol nép előtt halhatatlanná. E könyvről Macaulay igen érdekes megjegyzéseket tesz egyik essayjében. A midőn annak szerzőjét ép oly páratlan életrajzírónak mondja, a minő a hősköltészetben Homér, a drámában Shakespeare, a szónoklatban Demosthenes, ugyanakkor magáról a műről, hogy az a legsajátságosabb valami, ami valaha ember által teremtetett, egyetlen a maga nemében. Minél nagyobb élvezettel olvassa az ember e munkát, annál jobban megveti annak szerzőjét. S mikor a nagy kapósság új kiadásokat tett szükségessé, ugyanakkor Boswell fia szégyenlő, ha apjának e művét előtte említék. Az egész óvárosnak nem a legerősebb oldala a tiszta jó levegő, s hogy ez már a régiek életében is így lehetett, mutatja egy — Boswellnek említett munkájában előforduló — kedélyes kis adat. Együtt mennek a szerző és a munka hőse egy sötét este Boswell szállására. Ez utóbbi, ki Johnsonnak határtalan tisztelője volt, előre félt, hogy mit mond majd a nyers, gúnyoros Johnson az utcákon terjeszkedő szagra, s amint maga kedélyesen elbeszéli: „igazán minden buzgó skótnak érdekében állt volna kívánni, hogy bárcsak hiányoznék egy a mr. Johnson öt érzéke közül ez alkalommal.“ Azonban az óhajtásnak nem volt elég ereje, mert „amint lassan ballagtunk előre, egyszer csak fülembe dörmögé, érzem az ön szagát a sötétben.“ A tulajdonképeni High - street még csak itt kezdődik; nevét magas fekvésétől vette, mely egyre alacsonyabbá válik, a mint vezet le a Holyrood felé. Hajdan mindennap lehetett itt látni a büszke urakat és szép delnőket fényes öltözetükben, a mint vágtatnak föl lóháton vagy kocsin a kastélyba, s onnan le a palotába. Behúnyt szemmel még tán most is maga elé tudná őket képzelni az ember, ha az a rettenetes halszag lehetetlenné nem tenne minden illúziót. Az öreg St. Giles Church még tán legtöbbet tudna beszélni abból a korból, ha ezt is az unokák annyira át nem alakították volna, hogy csak jóformán a helye maradt meg a réginek, meg a név. Hanem ez a név tiszteletes emlékű. Ez volt az első protestáns templom Edinburghban, itt hirdeté Knox éveken át a reformátió tanait, ennek udvarában temettetett el, s a véletlennek elég különös szeszélye folytán, mondják hogy sírja éppen azon a helyen lehet, ahol most II. Károly lovas szobra áll. A templom körül félkör alakban nyúlik el a tömör csendes Parliament house, az unió előtt ülésező helye a skót parliamentnek, most pedig legnevezetesebb benne az ügyvédek könyvtára.“ Egy azon 5 könyvtár közül, ahova minden Nagy Britanniában megjelenőkönyvből egy példányt beküldenek, ezen kívül régi okmányokban és kéziratokban Skóthonnak hasonlíthatlanul leggazdagabb könyvtára. S az az előzékenység, amelylyel mindezeket a közönség használatára bocsátják, valóban elismerésreméltó. Mikor az ember végig tudakozódott valamely könyv után azon könyvtárakban a melyeknek fizetéses olvasója, de hasztalanul elmegy az advocates libraryba, s a nélkül hogy valami ajánlatra vagy bemutatásra volna szükség, előadja a könyvtárnoknak, hogy ezt vagy amazt a könyvet szeretné olvasni: azok a legnagyobb készséggel előkeresik, az idegennek átadják, sőt még udvariasan be is vezetik az olvasóterembe, ahol vidám kandalló-tűz mellett, kényelmes karosszékben olvasgathat háborútlanul, ameddig neki tetszik. A könyvtár tulajdonkép az edinburghi ügyvédi testületek költségeit azon díjból fedezik, melyet mindenik, ügyvéd a testületbe való belépésekor fizet. A könyvtárnokok közt találjuk a múltban David Hume, Adam Fegguson és David Irving neveiket. Az egykori parliament-terem most az ügyvédek és törvénytudósok váró- vagy is inkább elfogadó terméül szolgál, s az embernek sehol sem jut eszébe oly élénken a „parókás Anglia“, mint mikor ebbe a roppant terembe valamelyik délelőtt belép. Egy pillanatra kísértetbe jön, hogy nem valami bohóc mulatságba tévedett-e ? A temérdek ügyvéd és törvénytudó sétál fel és alá karonfogott klienseivel, vagy az asztalokon és kanapékon ül vagy heverész, gondolkodva, tanácsot adva, kacagva vagy társalkodva, s valamenynyi hosszú bő fekete szoknyafélében, a mely alól csak a lábfej meg a nadrág alja látszik ki, fehér nyakkendőben, s ízléstelen, copfos, púderes parókával. Alig lehet egy-egy komikusabb ellentét, mint aminő van egy ilyen fiatal ügyvéd piros telt arca, fekete szakálla, itt ott kilátszó fekete haja, s a fehér bodros paróka közt. Hanem ők maguk ebben nem találnak semmi különöst, pedig okos, felvilágosodott emberek, — régi ős szokás, s megilleti az ügyvédi kar tekintélyét! — 1185 - Fővárosi hírek. * Budapest évek óta nem látott „fehér karácsont.“ Aligha lát most is. Tegnapelőtt szakadatlanul esett, s az utcák oly sárosak voltak, mint egy alföldi kisvárosban, s mintha csak a legesősebb ősz kellő közepében élnénk. Tegnap reggelre kiderült ugyan, de aztán csakhamar megbánta s megint beborult. Átalában mostanában oly változó időjárásunk van, mintha az idei december egyéb sem volna, mint egy álnév alatt szeszélyeskedő április. De habár az ily kedvetlen idő el is veszi az utcák ünnepi tarkaságát , benn a falak közt mitsem árt a „családok ünnepének“, melyre olvasóinknak sok örömet és boldogságot kívánunk ! * Mai számunk homlokán az ó-székely balladák egyik legszebbike olvasható. A népköltészetnek valódi gyöngye ez, alkotásában és hangjában oly eredeti, minőt a műköltészet is csak igen ritkán mutatható föl. Ily közlemények után, minőkkel Kriza János koronkint megszokta tisztelni lapunkat , a költészet minden barátja érdeketlen várhatja a „Vad rózsák“ második kötetét, mely már sajtó alá van rendezve. Januárban is lesz alkalmunk e gyűjteményből egy hasonlóan becses balladát és több eredeti székely dalt közölhetni. Mindenesetre sokszoros köszönetre érdemes a buzgalom, melylyel Kriza e népköltészeti kincseket összegyűjtő, köszönetre anynyival inkább, mert e köztiszteletü férfiú, mint az erdélyi unitáriusok püspöke, egyházi fontos ügyekkel igen el van halmozva. * Királyné Ő Felsége, a mint a budai palotából távozott, a polgármesternek s többi búcsúzoknak e szavakat mondá: „Elmegyek, de remélem, hogy nem sokára megint visszatérek. A kis hercegnőt, a ki hála istennek a legjobb egészségben van, magammal viszem.“ Felsége ez alkalommal fekete selyem ruhába s fekete bársony palotátba volt öltözve, s fején bársony kalap. * A hatvani utcában, Hazay Lajos ismert pesti szabómester boltjában, két szép magyar egyenruha van kiállítva: egy honvéd és egy nemzetöri atilla. Az új nemzedék, mely csak híréből ismeri a vörös zsinóros atillát, melyhez annyi nagy harci emlék fűződött, most megláthatja, mily ruhát viseltek az egykori honvédek. Ez atillák nem megrendelésre készültek, hanem a nevezett mester azokat a maga és mások örömére készíté. Valóban jól esik látni, hogy íme, ily öltönyben harcolt és húnyt el annyi meg annyi hős. * Gyulai Pál felszólal a „M. U.“ ellen, mely kíméletlenül vádolta és gyanúsítá az irói segélyegyletet, hogy az nem teszi közzé a segélyezettek névsorát. Kimutatja, hogy az egyletnél minden az alapszabályok értelmében történik. Évenként nyilvános számadás adatik, s a számadási és jegyzőkönyveket minden tag megtekintheti. Alapszabály rendeli azt is, hogy a segélyzettek neveit hallgassák el, mert ily gyöngéd természetű viszony nem «, közönség elé való. „Bizonyára — úgymond — nem egy özvegy, árva, beteg vagy elaggott iró utasítaná vissza ily áron a segélyt, és méltán. Az angol irói segélyegylet sem teszi közzé a segélyzettek neveit, s ezelőtt három-négy évvel, midőn közgyűlését tartotta, az ez alkalommal tartott lakomán elnöke, a walesi hgtoasztjában önérzettel emelte ki, hogy az angol sajtó a legszabadabb és legkíméletlenebb a világon ,mégsem nevezett meg senkit azok közül, kik az egylet segélyében részesültek. Fájdalom, a magyar sajtóról nem lehet ilyesmit mondani.“ Midőn e felszólalást egész terjedelmében helyeseljük, meg kell jegyeznünk, hogy Gyulai Pál nem teszi helyesen, ha e kivételes kíméletlenség miatt a „magyar sajtóról“ átalánosan beszél. Egész időszaki sajtónkban egyetlen más közlöny sincs, mely csak távolról is helyeselte volna azt a gyanúsítást, mely ellen most Gyulai oly méltán szólal föl. * A képzőműv. társulat kiállításában következő külföldi képek láthatók: a müncheni Ádám Ferenctől „Solferino,“ a müncheni Stefantól „Sziklahasadék Hasli-völgyben,“ a kölni Hlavacsektől „rajnai tájkép,“ a mainzi Weith Fülöptől 11 karton a mainzi templomhoz, a bécsi Mantler Ágosttól női arckép, a müncheni Noerr Gyulától „betegek a 30 éves háborúból,“ a müncheni Hellrath Emiltől „tájkép juhokkal,“ a müncheni Lang H.-től ménes, a báden-bádeni Grund Jánostól „haldokló cigány,“ a bécsi Fürich Józseftől 4 karton, a drezdai Choulant-tól „Velence,“ a freiburgi Lugo Emiltől „zivataros táj“ és „mythológiai s történeti tájkép,“ a frankfurti Rumpf Fülöptől arckép, s a nürnbergi Braun Alajostól „Gablenz a holsteini csatában.“ Tizenhat festmény. * Az orsz. magyar gazdasszonyok egylete által rendezett sorsjáték húzásának a terv szerint f. hó 25-dikén kellene megtörténni, de többszöri fölkérésem után is fele részben a sorsjegyek be nem számoltattak, tekintve tehát az ebből származható zavarokat, az igazgató-választmány a magas kormánynál elnapolásért folyamodott, melynek leérkezte után a kitűzendő húzásnap sajt útján fog köztudomásra hozatni. Fölkérem újólag mindazokat, kiknél beszámolatlan"sorsjegyek még léteznek, szíveskedjenek illetéküket minél előbb beküldeni, és ez által a húzás napját megközelittetni. — Pest, dec. 23. Sztupa György, kezelő pénztárnok. * A város közgyűlése megszavazta a kért 60.000 ftot a vizvezetéshez szükséges szivattyúgépre. Továbbá elhatározta, hogy — a képzőművészeti társulat kérvénye folytán — a redout-szinház helyén építendő bérházban alkalmas helyiséget építtet e társulatnak, mely most nagyon távol (az akadémiai palotában) kénytelen tartani kiállításait. — A városi lakosságra nézve legörvendetesb volt azonban az a határozat, hogy a lakbérnegyedeket csakugyan febr elsejétől kezdik számítani. Deák Ferenc beszéde zajos éljenzéseket idézett elő, s midőn a teremből távozott, akkor is tömegesen kísérték el a városi képviselők. Egy küldöttség is megy megköszönni sikeres közreműködését, s az abban résztvenni kívánók a Privorszky-kávéházban gyűlnek össze. * Rövid hirek. — A képzőműv. társulatnál egy „névtelen“ egy db arany jutalmat tűz ki e kérdés megfejtésére: „mi volt legfőbb oka annak, hogy a magyar eddig elé csak kivételesen adta magát a művészetekre,“ s noha a dij mennyisége nem buzdító, a tárgy elég érdekes, hogy makóink tekintetbe vegyék. — Az Eszterházy-k aptár ma az ünnep miatt zárva lesz. — Pest gyors népesedését mutatja, hogy míg 48 előtt itt nem is volt postahivatal, s a bérmentesítendő levelet Budára kellett vinni, most háromszáz postahivatalnok is alig győzi a dolgot. — Dr. Balassa tanszékére az orvostanári testület, mint mondják , dr. Kovács Józsefet és Lumniczer Sándort jelölte ki. — B. Eötvös holnap beszédet tart választóihoz a budai országházban. — Spáh gyilkosának, egy újabb hir szerint, csakugyan nyomában volnának. — A „Napló“ estikéje folytatja tegnap átalunk is kiemelt szép mesterségét, s legközelebb Jókaira fogta rá (teljesen alaptalanul) hogy a demokratáknak felolvasásokat tartott, noha sohasem tartott, mely ráfogást bátrak vagyunk igen illetlennek s férfiatlannak találni, habár nem vagyunk Jókainak sem „fogadott prókátora.“ — Schlick Ignác vasöntöde-tulajdonos meghalt, 49 éves korában. — A német színházban ma jótékony előadás lesz a bölcsőde javára, s Murszka Ilma k. a. is énekelni fog. — A jogászsegélyző egylet közelebbi ülésében 360 ft s 11 db havi ebédjegy rendeltetett el, 75 joghallgató segélyzésére. — Azon tisztek közül, kik 1848—9-ben a magyar sereghez csatlakoztak, 385-öt vettek föl a nyugdijazandók közé. — A Bucsánszky-nyomda könyvvezetője : Rehák, családi viszály folytán Kőbányán fölakaszta magát. — A tegnapi hivatalos lap közlé a törvényhatóságokhoz intézett belügyőrségi rendeletet a képviselőválasztások előmunkálatainak megtétele végett. — Ferencvárosi választók azt állítják a „Naplóban,“ hogy a Horváth Károly beszéde alatti zajt nem ferencvárosi választók csinálták. — Murszka Ilma k. a. dec. hó 28-án a városi redoute nagy termében a. m. gazdassz. egyl. árvaleány intézete javára adandó hangversenyben szíves leend