Fővárosi Lapok 1869. január (1-25. szám)

1869-01-15 / 11. szám

11-dik SZ. Polltok, január 15. Kiadó-hivatal: Pest, barátok­ tere 7. sz. Hatodik évfolyam 1869­. Előfizetési díj: Félévre..................8 frt. Negyedévre .... 4 frt. Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve minden­nap , koronkint képekkel.FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Lipót utca 34. sz. 1-ső em. Hirdetési díj: Negye­d hasábos petit sor.....................7 kr. Bélyegdíj minden ig­tatáskor .... 30 kr. Előfizetési fölhívásunkat ajánljuk a szép­irodalom kedvelőinek részvételre. Lapunkat az „Athenaeum“ című társulat adja ki. Az előfizetési ár A ft. Minden negyedben lehet félévre is előfizetni 8 fijával. Egy nagy ház. .. (Német népdal.) Egy nagy ház áll a gátnál. Szép, karcsú, zsindelyes . Ott minden áldott reggel Fehér galamb repes. A galamb, a galamb — Lábai szép pirosak, — A molnárné ölébe Minden reggel lecsap. ,Adj isten, szép asszony, jó reggelt, Barnaszeg leányod már felkelt „A lány kicsiny még, h’lába kérdik ; Még egymagában jár egy évig.“ „ „Egy év i de sok, én istenem !““ — Egy percre a padon terem. A padról föl az asztalra hág : „„Mily nagy vagyok, anyám ne látod!““ Szász Béla. ”* A FALU DECEMBERBEN. (Víg beszély.) Irta: Lanka Gusztáv. (Folytatás.) A jegyző felkapta szűrét, de úgy, hogy az ágy­takaró is hátán ragadt, s engem alig köszöntve, ki­rohant. Az ágytakarót később az ajtón át vissza­dobta. Megvallom, roszul esett, hogy távozott; idő­jóslata miatt megszerettem , s már azt se bántam volna, ha a fagy beálltáig nálam marad. Bántott az is, hogy éppen akkor távozott, midőn a keleti kér­dést kezdtük szellőztetni. Hogy a borzasztó idő, a magánosság, s az ezek alapján keletkezett unalom a jobb jövőbeni hitet meg ne rendítse bennem, a kedélyesnek tapasztalt kopót csaltam be társalkodóul. Ez az emb . . . akarom mon­dani eb, sejthette, hogy mire becsülöm, mert min­dent elkövetett, hogy mulattasson. Egyetlen óra alatt a plasztika, gymnasztika és drolatik minden mozza­natain áthatoltunk, még­pedig oly feltartóztatlanul, hogy midőn Rézi a szobába lépett, nem számítva ilyen rohamos evolúciókra, Diankán keresztül a szo­ba közepére esett. Dianka már alkalmasint ismerte a Rézi keze­­vonását, mert még mielőtt az feltápászkodhatott és kézügyre vehette volna, a zárt ablakon áttörve, a szabadban termett. Az üvegcsörömpölésre az egész ház összesza­ladt. Én is megesküdtem, Rézi is megesküdött, de azért el nem hitethettük, hogy az ablaktörésnek nem mi, hanem Ciánka az okozója. Az ablakot aztán Ré­­zinek, azaz per mops, nekem kellett megcsináltat­nom. Rézi sokáig maradt mogorva, nem az ablak, ha­nem ártatlan gyanúsítása miatt. Ebédnél a harmadik tál étel bécsi tök volt. Igen kedves eledel lehet annak, ki a sárga szint,é­s a fedél­nádak odúiban található méz izét szereti. Én jobban szeretem a karfiolt, noha színetlenebb. Vacsorára ürüfej volt rántva, és fekete retek. Szerencse, hogy az ürünek is van agy­veleje, különben vacsora­ nélkül kellett volna lefeküdnöm. III. Nem emlékszem, hogy bárminő szép zenében­­ valaha jobban gyönyörködtem volna, mint a párnával betömött ablakon keresztül süvöltő szél időnkénti zú­gásában, a lomtár és a padlásajtók recsegésében, és egypár rozzant sarok nyikorgásában. Eszembe jutottak a juhocskák ugrándozásai, a jegyző jósolása, s bizton hiszem, hogy ha nem éppen fagyra is, de tisz­ta időre fogunk fölébredni. Még alig pitymallott, sógorom nyitott a szo­bámba. — Sógor, újságot mondok. . . — Bizonyosan megfagyott! — Nemcsak megfagyott, hanem egy ujjnyi hó­réteg is fedi a földeket. Szeretsz-e vadászni ? — Gyalog, lóháton, szekéren egyaránt. Kisebb és nagyobb vadakra, csúszó, mászó és repülő álla­tokra. — Akkor egy negyedóra alatt készen légy, kü­lönben itthon maradsz. A friss nyomon kopózni fo­gunk ! Mire felöltöztem s elkészültem, már egy nagy fakó szekér az udvaron állott, s mi vadászok hatan, és nyolc kopó, meg a kocsis, fölkápaszkodtunk és föl­­pakolóztunk. Mindjárt nyitányul a helybeli plébá­nos a puskám kakasára lépett, a puska elsült, s a töltés szerencsémre csak az egyik, az arcomtól pár ujjnyi távolban lógó vuklimat hordta el. A lövésre a kopók fejeinken keresztül ugráltak a földre, s a sógornak egy az udvaron sétálgató, de megrémült kocáját addig hajkurászták, míg meg nem fiazott. Mi ketten meglehetősen lehangolódtunk, de ő azzal vigasztalt, hogy kettőnkre nézve még szerencse, hogy a baj ide­haza talált, mert legalább a szabad­ban minden veszedelemtől biztosítva leszünk. Nagy­­nehezen a kutyákat ismét összefogdosták és fölpa­kolták, aztán megindultunk. Én hat puskás és nyolc kopó közt a szekeren jobban féltem, mintha gőzösön Southamptonból a tengeren New­ Yorkba utaztam volna. A liget árkáig szerencsésen elhatoltunk, mind­össze az egyik lovunk a körmét vesztette el, a többi pedig a patkóját. Az árok sarkánál azonban a ko­csis egy merész kanyarodással egy befagyott tó te­tejére borított mindnyájunkat. Én — tán a sors vá­lasztottja — csak pár arasznyira estem a parttól, s borzadva kellett látnom, mint sülyednek társaim a beszakadt tavon szemlátomást lefelé. Különös gond­viselés­­ a tó nem volt nagyon mély, s térden felül pár arasznyira megállapodtak. Egyenkint kellett őket kihúzgálni. A puskák is mind megnedvesedtek. Vadászni most már lehetetlen volt , haza hajtattunk tehát, magunkat frutk­oztatni, és tisztát venni. A szerencsésebb folytatás másnapra halasztatott­ A kitűzött órában, jó egészségben mindnyájan megint együtt voltunk, csak a főhadnagynak, ki tegnap lak­tapánba jött ki, volt egy kis katharusa. A hely­szí­nére szerencsésen kiérkeztünk. Derült arccal osztot­tuk be magunkat az állásokba, mert az ég tisztán mosolygott, a föld jeges és havas rétege pedig vakí­tón csillámlott a nap sugaraitól. Feledni kezdettem a múlt napok gyötrelmeit, látva a csillogó szabad tért, a fák zúzmarás koronáit, szíva a hüs de üde levegőt, mely erőt és kedvet csalt lel­­keinkbe, vért és élénkséget arcainkba. Már hallatszott távolról a kopók csaholása, he­lyezkedni kezdünk állásainkon, s a puskákat kar­jainkra emeltük. A hajtás mind közelebb jött, s már tisztán kivehettük a csaholásból, hogy a kopók, bi­zonyosan a vaddal élükön, egyenesen vonalunknak tartanak. A nyúl oly irányban jött, hogy egyikünk vagy másikunk bizton rá süthető fegyverét. Tíz pus­ka adott egymás után csütörtököt, már csak magam voltam hátra, tegnap át nem ázott fegyveremmel. Durr! — az egyik csöbül. A nyúl tovább sza­ladt. Durr! — a másik csöbül. A nyúl is, a kopó is helyben maradt. Szegény Diankát egyszerre emeltem magasra a fülessel. Egyetlen nyúlszél horgas inába fúródott önzéstelen mulattatómnak, és mégis hálaadó szelíd tekintettel nézett rám. Vadásztársaim brávóztak, csak sógorom jött haragos tekintettel felém, s eszközölt szomorú arccal látleletet megsebzett kedves kutyája felett. A puskák kitisztittattak, s újra töltettek. Diánka lába operáltatott s beköttetett, s mi belebb hatolva a ligetbe, egy nagyobb kört fogtunk fel hajtás alá. A szekér és a lovak mintegy félóra járásnyira marad­tak el tőlünk. Nem telt el egy negyed óra azután, hogy helyet foglaltunk, a mint észak felől sajátszerű tompa zúgás érintő füleinket. — Förgeteg közeledik ! — kiáltott a plébános, s azon percben láttam, mint veti vállára puskáját, s igyekszik azon irányban, melyben a szekér állhatott. Mindannyian megmozdultunk, de mire egymáshoz vagy egymás közelébe érhettünk volna, kitört a hó­zivatar, és még csizmánk hegyét se láthattuk többé. Szemeimet csak elvétve és ritkán tudtam föl­nyitni. Nem láttam egyebet sűrűn és cikk-cakk­ban hulló hópelyhek és hófodroknál. Füleim csak a förgeteg zúgását és a faágak re­csegését hallották. Egyetlen egyszer érintő füleimet emberi- vagy állathang, de a vihar sivitása és zúgása azt is csakhamar elnyomta. Az isten jóvoltába vetve bizalmamat, vigyázó és kimért léptekkel haladtam előre. Mintegy jó órai gyalogolás után, mely idő alatt már egypár lábnyi hóréteg fedé a földet, az utamban fel-feltünedező ap­róbb buckákból és bokrokból észrevettem, hogy irányt tévesztettem. Már most egészen a gondvise­lésre bíztam magamat, erősen elhatározva, hogy míg erőm és inaim engedik, menni fogok. (Folyt köv.)­ ­ SCHAFFER MAGDALÉNA. Amerikai elbeszélés. Irta : Prescott H. E. (Folytatás). Nemsokára ez eset után, egy reggel, midőn a reggelihez ültek, Magdaléna tányérja mellett egy leve­let pillanatott meg. Levél, az ő számára! A világ melyik részéből érkezhetett! Ah nem, Mrs Ediston azon szerencsét, hogy fizetéseit rendbe hozhassa, mr. Roanokenak engedte át, ki e tisztét ily módon szokta teljesíteni. A­mennyire csak lehet, kevés érintkezés alárendeltjeivel! És mindezt egy pillantás nélkül. — Úgy hiszem, kegyed is tudja miss Schaffer, hogy az ünnepek már a küszöbön állnak ? — kér­­de­szi Edistone. — Még eddig nem gondoltam rá. Óhajtja ke­gyed, hogy a gyermekek szünetet tartsanak ? — Minden bizonynyal, karácsontól egész Epi­­phaniáig. Mily örömnapok lesznek azok majd Geof­frey, ha már Rob majd az iskolákat látogatja és ez ünnepekre körünkbe tér! Mr Roanoke, a­nélkül, hogy a „Mercury“ folyó­árairól valósággal föltekintett volna, egy félig jóvá­hagyó megjegyzést dobott oda hanyagul. — Nem használja föl kegyed miss Schaffer e tizen­két napot utazásra, valamerre nyugatra ? folytató mrs Edistone. — Nem szándékom. Bizonyára létez a szom­szédságban is oly hely, hol az ünnepeket tölthetem.

Next