Fővárosi Lapok 1869. január (1-25. szám)
1869-01-15 / 11. szám
11-dik SZ. Polltok, január 15. Kiadó-hivatal: Pest, barátok tere 7. sz. Hatodik évfolyam 1869. Előfizetési díj: Félévre..................8 frt. Negyedévre .... 4 frt. Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve mindennap , koronkint képekkel.FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Lipót utca 34. sz. 1-ső em. Hirdetési díj: Negyed hasábos petit sor.....................7 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor .... 30 kr. Előfizetési fölhívásunkat ajánljuk a szépirodalom kedvelőinek részvételre. Lapunkat az „Athenaeum“ című társulat adja ki. Az előfizetési ár A ft. Minden negyedben lehet félévre is előfizetni 8 fijával. Egy nagy ház. .. (Német népdal.) Egy nagy ház áll a gátnál. Szép, karcsú, zsindelyes . Ott minden áldott reggel Fehér galamb repes. A galamb, a galamb — Lábai szép pirosak, — A molnárné ölébe Minden reggel lecsap. ,Adj isten, szép asszony, jó reggelt, Barnaszeg leányod már felkelt „A lány kicsiny még, h’lába kérdik ; Még egymagában jár egy évig.“ „ „Egy év i de sok, én istenem !““ — Egy percre a padon terem. A padról föl az asztalra hág : „„Mily nagy vagyok, anyám ne látod!““ Szász Béla. ”* A FALU DECEMBERBEN. (Víg beszély.) Irta: Lanka Gusztáv. (Folytatás.) A jegyző felkapta szűrét, de úgy, hogy az ágytakaró is hátán ragadt, s engem alig köszöntve, kirohant. Az ágytakarót később az ajtón át visszadobta. Megvallom, roszul esett, hogy távozott; időjóslata miatt megszerettem , s már azt se bántam volna, ha a fagy beálltáig nálam marad. Bántott az is, hogy éppen akkor távozott, midőn a keleti kérdést kezdtük szellőztetni. Hogy a borzasztó idő, a magánosság, s az ezek alapján keletkezett unalom a jobb jövőbeni hitet meg ne rendítse bennem, a kedélyesnek tapasztalt kopót csaltam be társalkodóul. Ez az emb . . . akarom mondani eb, sejthette, hogy mire becsülöm, mert mindent elkövetett, hogy mulattasson. Egyetlen óra alatt a plasztika, gymnasztika és drolatik minden mozzanatain áthatoltunk, mégpedig oly feltartóztatlanul, hogy midőn Rézi a szobába lépett, nem számítva ilyen rohamos evolúciókra, Diankán keresztül a szoba közepére esett. Dianka már alkalmasint ismerte a Rézi kezevonását, mert még mielőtt az feltápászkodhatott és kézügyre vehette volna, a zárt ablakon áttörve, a szabadban termett. Az üvegcsörömpölésre az egész ház összeszaladt. Én is megesküdtem, Rézi is megesküdött, de azért el nem hitethettük, hogy az ablaktörésnek nem mi, hanem Ciánka az okozója. Az ablakot aztán Rézinek, azaz per mops, nekem kellett megcsináltatnom. Rézi sokáig maradt mogorva, nem az ablak, hanem ártatlan gyanúsítása miatt. Ebédnél a harmadik tál étel bécsi tök volt. Igen kedves eledel lehet annak, ki a sárga szint,és a fedélnádak odúiban található méz izét szereti. Én jobban szeretem a karfiolt, noha színetlenebb. Vacsorára ürüfej volt rántva, és fekete retek. Szerencse, hogy az ürünek is van agyveleje, különben vacsora nélkül kellett volna lefeküdnöm. III. Nem emlékszem, hogy bárminő szép zenében valaha jobban gyönyörködtem volna, mint a párnával betömött ablakon keresztül süvöltő szél időnkénti zúgásában, a lomtár és a padlásajtók recsegésében, és egypár rozzant sarok nyikorgásában. Eszembe jutottak a juhocskák ugrándozásai, a jegyző jósolása, s bizton hiszem, hogy ha nem éppen fagyra is, de tiszta időre fogunk fölébredni. Még alig pitymallott, sógorom nyitott a szobámba. — Sógor, újságot mondok. . . — Bizonyosan megfagyott! — Nemcsak megfagyott, hanem egy ujjnyi hóréteg is fedi a földeket. Szeretsz-e vadászni ? — Gyalog, lóháton, szekéren egyaránt. Kisebb és nagyobb vadakra, csúszó, mászó és repülő állatokra. — Akkor egy negyedóra alatt készen légy, különben itthon maradsz. A friss nyomon kopózni fogunk ! Mire felöltöztem s elkészültem, már egy nagy fakó szekér az udvaron állott, s mi vadászok hatan, és nyolc kopó, meg a kocsis, fölkápaszkodtunk és fölpakolóztunk. Mindjárt nyitányul a helybeli plébános a puskám kakasára lépett, a puska elsült, s a töltés szerencsémre csak az egyik, az arcomtól pár ujjnyi távolban lógó vuklimat hordta el. A lövésre a kopók fejeinken keresztül ugráltak a földre, s a sógornak egy az udvaron sétálgató, de megrémült kocáját addig hajkurászták, míg meg nem fiazott. Mi ketten meglehetősen lehangolódtunk, de ő azzal vigasztalt, hogy kettőnkre nézve még szerencse, hogy a baj idehaza talált, mert legalább a szabadban minden veszedelemtől biztosítva leszünk. Nagynehezen a kutyákat ismét összefogdosták és fölpakolták, aztán megindultunk. Én hat puskás és nyolc kopó közt a szekeren jobban féltem, mintha gőzösön Southamptonból a tengeren New Yorkba utaztam volna. A liget árkáig szerencsésen elhatoltunk, mindössze az egyik lovunk a körmét vesztette el, a többi pedig a patkóját. Az árok sarkánál azonban a kocsis egy merész kanyarodással egy befagyott tó tetejére borított mindnyájunkat. Én — tán a sors választottja — csak pár arasznyira estem a parttól, s borzadva kellett látnom, mint sülyednek társaim a beszakadt tavon szemlátomást lefelé. Különös gondviselés a tó nem volt nagyon mély, s térden felül pár arasznyira megállapodtak. Egyenkint kellett őket kihúzgálni. A puskák is mind megnedvesedtek. Vadászni most már lehetetlen volt , haza hajtattunk tehát, magunkat frutkoztatni, és tisztát venni. A szerencsésebb folytatás másnapra halasztatott A kitűzött órában, jó egészségben mindnyájan megint együtt voltunk, csak a főhadnagynak, ki tegnap laktapánba jött ki, volt egy kis katharusa. A helyszínére szerencsésen kiérkeztünk. Derült arccal osztottuk be magunkat az állásokba, mert az ég tisztán mosolygott, a föld jeges és havas rétege pedig vakítón csillámlott a nap sugaraitól. Feledni kezdettem a múlt napok gyötrelmeit, látva a csillogó szabad tért, a fák zúzmarás koronáit, szíva a hüs de üde levegőt, mely erőt és kedvet csalt lelkeinkbe, vért és élénkséget arcainkba. Már hallatszott távolról a kopók csaholása, helyezkedni kezdünk állásainkon, s a puskákat karjainkra emeltük. A hajtás mind közelebb jött, s már tisztán kivehettük a csaholásból, hogy a kopók, bizonyosan a vaddal élükön, egyenesen vonalunknak tartanak. A nyúl oly irányban jött, hogy egyikünk vagy másikunk bizton rá süthető fegyverét. Tíz puska adott egymás után csütörtököt, már csak magam voltam hátra, tegnap át nem ázott fegyveremmel. Durr! — az egyik csöbül. A nyúl tovább szaladt. Durr! — a másik csöbül. A nyúl is, a kopó is helyben maradt. Szegény Diankát egyszerre emeltem magasra a fülessel. Egyetlen nyúlszél horgas inába fúródott önzéstelen mulattatómnak, és mégis hálaadó szelíd tekintettel nézett rám. Vadásztársaim brávóztak, csak sógorom jött haragos tekintettel felém, s eszközölt szomorú arccal látleletet megsebzett kedves kutyája felett. A puskák kitisztittattak, s újra töltettek. Diánka lába operáltatott s beköttetett, s mi belebb hatolva a ligetbe, egy nagyobb kört fogtunk fel hajtás alá. A szekér és a lovak mintegy félóra járásnyira maradtak el tőlünk. Nem telt el egy negyed óra azután, hogy helyet foglaltunk, a mint észak felől sajátszerű tompa zúgás érintő füleinket. — Förgeteg közeledik ! — kiáltott a plébános, s azon percben láttam, mint veti vállára puskáját, s igyekszik azon irányban, melyben a szekér állhatott. Mindannyian megmozdultunk, de mire egymáshoz vagy egymás közelébe érhettünk volna, kitört a hózivatar, és még csizmánk hegyét se láthattuk többé. Szemeimet csak elvétve és ritkán tudtam fölnyitni. Nem láttam egyebet sűrűn és cikk-cakkban hulló hópelyhek és hófodroknál. Füleim csak a förgeteg zúgását és a faágak recsegését hallották. Egyetlen egyszer érintő füleimet emberi- vagy állathang, de a vihar sivitása és zúgása azt is csakhamar elnyomta. Az isten jóvoltába vetve bizalmamat, vigyázó és kimért léptekkel haladtam előre. Mintegy jó órai gyalogolás után, mely idő alatt már egypár lábnyi hóréteg fedé a földet, az utamban fel-feltünedező apróbb buckákból és bokrokból észrevettem, hogy irányt tévesztettem. Már most egészen a gondviselésre bíztam magamat, erősen elhatározva, hogy míg erőm és inaim engedik, menni fogok. (Folyt köv.) SCHAFFER MAGDALÉNA. Amerikai elbeszélés. Irta : Prescott H. E. (Folytatás). Nemsokára ez eset után, egy reggel, midőn a reggelihez ültek, Magdaléna tányérja mellett egy levelet pillanatott meg. Levél, az ő számára! A világ melyik részéből érkezhetett! Ah nem, Mrs Ediston azon szerencsét, hogy fizetéseit rendbe hozhassa, mr. Roanokenak engedte át, ki e tisztét ily módon szokta teljesíteni. Amennyire csak lehet, kevés érintkezés alárendeltjeivel! És mindezt egy pillantás nélkül. — Úgy hiszem, kegyed is tudja miss Schaffer, hogy az ünnepek már a küszöbön állnak ? — kérdeszi Edistone. — Még eddig nem gondoltam rá. Óhajtja kegyed, hogy a gyermekek szünetet tartsanak ? — Minden bizonynyal, karácsontól egész Epiphaniáig. Mily örömnapok lesznek azok majd Geoffrey, ha már Rob majd az iskolákat látogatja és ez ünnepekre körünkbe tér! Mr Roanoke, anélkül, hogy a „Mercury“ folyóárairól valósággal föltekintett volna, egy félig jóváhagyó megjegyzést dobott oda hanyagul. — Nem használja föl kegyed miss Schaffer e tizenkét napot utazásra, valamerre nyugatra ? folytató mrs Edistone. — Nem szándékom. Bizonyára létez a szomszédságban is oly hely, hol az ünnepeket tölthetem.