Fővárosi Lapok 1869. március (49-72. szám)
1869-03-02 / 49. szám
Olaszországba, ott a fiatal asszony — mint előre lehetett látni, — meggyógyul és egymásba szeretnek a férjével. Mikor haza jönnek, Florence meg akarja ölni Gabriellát, de megtudván, hogy rokona, (még pedig elég távolról,) a pisztoly kiesik kezéből és megmérgezi magát. Akik az ő életét megmérgezték, azok boldogok lesznek, senki se vár tovább semmit, vége a regénynek. Elég gyarló, fizikai és lélektani valószínűtlenségek homokjára épített mese. E mellett folyik egy másik történet, az öreg Fanni családjáé, melynek a főmeséhez, noha ezt elejétől végig követi, a legtávolabbról sincs köze. Nincs közöttük még csak olyan kötelék se, mely legalább a főtörténet másodrendű eseményeire vonatkoznék. E mellett meg van rakva a regény epizódokkal úgy, hogy ebben a tekintetben ritkítja párját. Itt mindegyik szereplőnek nyomja valami a lelkét, vagy arcára van írva egy szenvedésteli múlt, melyet kínálkozó alkalommal föl kell tárnia. Kenesseynének, Szerémynének, Zalárnak, Fannynak, Deesynek mind van elbeszélnivalójuk, majd a „beteg-ágynál“, vagy egy-egy szép éjszakán. Ezek azután éppen nem valami csinos rajzok, életképek vagy kis elbeszélések, hanem valamennyi egy kaptára ütött, leleménytelen, szomorú történet. Ezen fölül akármivel szorosabb összefüggésben vannak, mint a főmesével. — Csak Deesy története vonatkozik némileg erre, ez is csak azért, hogy alapul szolgáljon egy lélektani képtelenségnek, az említett pisztoly-történetnek, midőn egy szenvedélytől, dühtől, boszútól, láztól elvakult asszony a fegyvert, melyet szerencsés vetélytársnőjére emelt, kiejti kezéből, mivel sejteni kezdi, hogy ellenfele távoli rokona. Az aprólékosabb hibákat nem is bántjuk. A figyelmes olvasó már a mesében is föltalálhatta a lélektani hibákat, melyek nagy számmal vannak e két kötetben. Szerző mindenütt hosszasan fejtegeti szereplőinek lelki állapotát, és nem veszi észre, hogy míg lélektani fejtegetései alig emelkednek fölül a legközönségesebb reflexiók színvonalán, addig a fonál, melynek ezeket egymáshoz kellene fűzni, akárhányszor elszakad. Florence kezdetben merengő, magányt kereső gyermek, kinek lelkületét erősebben, drámaibban jellemzi az az egy pár szó, amit a munkácsi vár megpillantásánál mond: „boldogok, akiket ilyen szép helyre zártak,“ mint akármilyen hosszú psychologiai rajz. A magába vonult, bizalmatlan gyermekből szenvedélyes lány lesz, ki még idegenek előtt se tudja titkolni semminemű érzelmét Szerelmének feláldozza becsületét, s hogy ezt helyreállítsa, vallását nem bírja megtagadni. Aki egész életében más kormányt nem ismert, mint féktelen indulatokat, láza tetőpontján eszére tér, azt sejdítve, hogy rokonát akarta megölni. Akárhány ily nehezen kimagyarázható dolgot találunk e műben. Egy kis furcsaság az is, hogy majdnem valamennyi szereplője (Kenesseyné, Florence, Otmár, Rudolf) egy-egy nem ismert egyénről alkot magának egy ideálképet, s midőn találkozik vele, az ismeretlen szerencsére tökéletesen hasonlít ideáljához, és azonnal nem is késik bele szerelmesedül. Az alakokról alig merünk szólani. Ez gyönge oldaluk a neiróknak, mert rendesen ehhez kell legnagyobb tapasztalás és életismeret, ami hiányzik náluk. Még olyan nagy neiró is, mint Eliot György, aprólékosabb, könnyebben megfigyelhető vonásokból állítja össze a legnagyobb gonddal alakjait. Hogy a szív mélyén s az elme hálózatában egyszerre fölfedezzék a nagyobb, jellemző és egyénitő vonásokat, ritka dolog. A gond pedig, melylyel Eliot teremti alakjait, hiányzik náluk. Itt van ez a gyarló fiatal gróf, kit szerző egész dicsfénynyel akar körülvenni, de azért, mikor egy értté epedő, szenvedélyes lányt — kit nem szeret, — ölelget, csókolgat, nem igen látunk benne mást egy igen-igen közönséges embernél, aki nem tud a vérének parancsolni. Azután az a gyámoltalan Gabriella, akinek lelke, mikor legegészségesebb is, betegebb a betegnél, és akire nem tud szerző egyetlen rokonszenves vonást festeni. Elejétől végig szánjuk, mint a betegeket szoktuk; jó szive a betegek „légynek se vétő“ ártatlanságának tetszik előttünk, és Rudolf grófnak e szánandó teremtés iránt ébredt meleg érzelmeit csakugyan nem teszi egyéb semmi megfoghatóvá előttünk, mint hogy a szerelemnek nincs logikája. Fanny, az öreg kisasszony, Otmár, a fogadott fiú, Róza, a menyasszony, Kenesseyné, a kesergő anya, Deésy, a beteg fogoly, Zalár, a bölcselkedő doktor, mind olyan alak, amilyet ily kiadásban nem igen látunk. Az egyénítő vonások hiányzanak mindegyikről. Éppen olyanok, mintha egy fáról levelet, virágot, gyümölcsöt leszokgatnánk, a felső kérget lehántanánk, és azután kérdeznék valakitől , hogy mondja meg, miféle fa az ? A magyarellenes szószerkezetekről, kifejezésekről hallgatunk. Végül csak még egyet, amit nagyon óhajtanánk ha figyelembe venne e regény szerzője. A mesén, a scenirozáson, a szereplő személyeken, az epizódokon, az átfutott melléktörténeteken mindenütt kiérzik a külső, hamis eszközökkel való hatáskeresés. Egy olaszországi kötéltáncos lány, egy ballerina szerelmi kalandja, a rémes jelenet a kút üregében Florence és a gonosztevő között, a beteg menyasszony keresése, a természet- és törvényellenes esküvő, a meghiúsult gyilkossági szándék, az ezredesné méregitala, Florence vad nyargalászása és temetése a zivataros éjen, mind ilyen hatásvadászó scéna, melyből kevesebb is untig elég lenne. Igazabb és melegebb hatás magvát rejti maga a szív, melynek hogy gyöngyeit kihalászszuk és hullámait fölverjük, nincs szükségünk hajmeresztő jelenetekre. Adjunk csak embert és mindig embert, természetes, keresetlen viszonyok között, gondoljunk ki egyszerű mesét, mely az igazság közvetlenségével hat, gondoljunk jeleneteket, melyekben az egyénnek kell nyilatkozni az emberben, s melyek megkímélnek a hosszas, fáradságos és unalmas lélektani rajzoktól: többet tettünk, mintha a legérdekfeszítőbb mesét adtuk, melyet fabábok játszanak el. A két irány viszonya: a színpad és a Paprika Jancsi bódéja. Ott ver az élet, itt ugrálnak a bábok, melyek cifrára vannak kifestve és elnyűtt ruhadarabokkal kitömve. Szolgálnak efféle termékekkel eléggel a franciák, ne óhajtsuk itt is aklimatizálni. Különben újra gyöngéjük a nekóknak, hogy hajlanak e tévesztett irány felé. Miss Braddon lobogtatja elől a zászlót, és nem ritkán áll ez alá — bár olykor megválik tőle, — még oly finom érzékű és igazán hivatott írónő is, mint Gaskellné. Vegye ezt figyelembe „A munkácsi rab“ tisztelt szerzője, ki elbeszélni elég ügyesen tud, és mielőtt új munkába kezdene, hányja meg tervét szigorúbban, mint ahogy ez alkalommal tette. Beöthy Zsolt — 195 Fővárosi hírek. * A nemzeti színház igazgatósága— a fejdelmi évi segély folytán — mind a dalmái, mind a drámai személyzetet lehetőleg erősíteni szándékozik. Hogy egy sokszor érezhető hiányon segítsen, mindenekelőtt drámai énekesnőt igyekszik szerezni. E végett a Milanóban nagy tetszés közt szereplő Benza Ida kisasszonynyal lépett alkudozásba. E fiatal magyar énekesnő Milánóból febr. 27-dikéről azt táviratozó Erkelnek,hogy ha a Bécsből vagy Berlinből tett ajánlatokat a nemzeti színháztól is megkapja, akkor inkább Pestre szerződik. S mivel az igazgatóság nem idegenkedik hasonló ajánlatoktól : kilátás van rá, hogy a szép hangú és alakú Benza kisasszonyt hosszabb időre (15 évre) lehet ide szerződtetni. E fiatal magyar művésznőről, ki a milánói Scala-színház közönségét is nagy mértékben elbájolta, a komoly „Perseveranza“ következőleg ir: „Benza k. a. — e kitűnő énekesnő — előadása oly jelentékeny fokra emelkedett a „Hugenották“-ban, mintha egy rövid hónap alatt tíz esztendőt haladt volna. Hangja sokkal tisztább, erősebb, terjedelmesebb ; előadása szenvedélyesebb. A született zenei és drámai lángész, olyan, akiből valódi nagy művésznő lehet, ha rosz tanácsok és hasztalan túlzott dicsérgetések el nem hódítják.“ S mivel magyar nő, a nemzeti színházra nézve igen jó nyeremény lenne. Valószínű, hogy az intendáns maga fog Milánóba utazni szerződtetése végett. — Továbbá az olasz opera hosszabb idénye alatt az igazgatóság megnyerte Salvi Mátét arra, hogy Neszveda Anna, Saxlehner Emma, Hóman Olga és Alexa kisasszonyokat folyvást képezze az énekben, s miután Salvi már a nemzeti színház részére oly két kitűnő énekesnőt képezett, mint Hollósy Kornélia és Pauliné asszonyok , ez intézkedéstől is csak jót várhatunk. — A drámát is erősbíteni törekszenek. Ajánlatot tettek Bulyovszky Lilla asszonynak, hogy ha a német színpadot végkép elhagyja, szerződjék a nemzeti színházhoz, melyet oly időben hagyott el, hogy e lépésére most is csak kedvezőtlenül gondolhatunk. — Kovács Gyulát már szerződtették s május elején kezdi meg működését. Szerződtetik a fiatal Udvarhelyi Lajost is, kiből — helyes alkalmazás mellett.— idővel jó tag válhatik.— A már egy hó múlva beköszöntő olasz operáról holnap egy nevezetes olasz művészeti lap kedvező véleményét fogjuk közleni. * Az „Athenaeum“ kiadó hivatalához Bécsből febr. 27-dikéről fölhívás érkezett, hogy a „Hon“, „Pesti Napló“, „Fővárosi Lapok“ és „Magyar Bazár“ szárjait Királyné Ő Felsége számára március 3-dikától fogva Budavárba küldesse; egyszersmind a „Fővárosi Lapok“ azt a példányát is, mely a Ferenczi Ida k. a. alapítványi hölgyé. A fölhívás alá Martons cs. k. komornak van írva. * A szinészeti tanoda nyilvános vizsgái tegnap kezdődtek. A teremben vagy harminc hallgató jelent meg, köztük gr. Károlyi György koronaőr, Radnótfáy intendáns úr, a színháztól csak Szigligeti, Prielle Kornélia asszony és Szerdahelyi, egy pár iró sat. — Gr. Festetich Leó elősülése mellett Gyulai Pál tartott vizsgát. Az első osztály, mely 7 leányból és 3 ifjúból áll, a nyelvtan, ékesszólás és verstanból felelt. Nagyobbára jól el voltak készülve, köztük Szerdahelyi Lujza és Kaltner Mari kisasszonyok, a kik akkor is sugdosva feleltek, midőn másokat kérdeztek, a mi teljesen fölösleges volt, továbbá Vidmár Mari k. a., az ifjak közül Pintér és Mátray. — A3-dik osztály két tagból áll: Nagy Julia k. a. és Várföldi Elekből. A drámai költészet létrészeiből feleltek, többnyire Shakspeare és Moliére-ből vett példákkal, továbbá a drámai költészet történetéből, annak görög eredetétől kezdve egészen a mai drámáig, tanúbizonyságát adva, hogy mindketten szorgalmasan tanultak. Ma d. u. a második osztály vizsgája lesz a dramaturgiából, aesthetika- és költészettanból. * A pesti népszínház tervét több befolyásos ember igyekszik létesíteni, köztük Balássy Antal, a népszínházi bizottság elnöke. Mint halljuk, Wahrmann Mórt is megnyerték, ki szívesen áll az ügy élére, s megígérte, hogy a 200 frtos részvényekre legalább is száz aláírót fog szerezni. A Willmers búcsú-hangversenye a múlt vasársárnap díszes közönséget vont az „Európa” termébe. A műsor nagy része Beethovenből és Schumannból lévén összeállítva, sok érvet ígért, mit a művész ragyogó előadása be is váltott. Játéka a Beethoven D-moll szonátájában és Schumannak (közkívánatra ismételt) „Novelettejében“ kulminált. Az előbbiben, mely a zenealkotások egyik legkiválóbbja, finom felfogással érzékíté meg egy szakgatott, önmagával küzködő érzés mély hullámzásait; míg a „Noveletteben“ egy mozaik-darabokból összealkotott s különféle hangulatokat visszatükröző képben adott lelket Schumann mély érzésének.E „novellette* — kompozíciójánál fogva — inkább egy változatos rege mozzanatait tünteti föl a lélek előtt; halljuk benne a dajka méla dallamát, a koboldok bizarr táncát, s a csodás, váratlan átmenetek lelkünket gyönyörködésbe merítik. Schumann költészete épp szokatlan gazdagságánál fogva nem tűnik föl eléggé átlátszónak, s azért a hallgatónak bizonyos megerőtetésébe kerül, ha e haotikus hangtömegeken át akar hatolni; lelkének a művészszel — úgyszólván — együtt kell működni, együtt gondolkodni. Aki a „Kreisleriana“ (ldur) monoton menetét csak felületes figyelemmel érinti, nem juthat tudatára ama mélységnek és eredetiségnek, melylyel a költő egy elhalóban levő érzés egész kis világát tárja elénk. Csillogó bravourját Willmers a „Romantische Episode“ és „Toccata“ című tulajdon szerzeményeiben tüntette ki leginkább, valamint két magyar népdal fölött írt paraphrasisában. Zajos és méltó taps jutalmazá a művészt. Az elismerésből egy rész jutott Helvey Hka kisasszonynak is, ki Mendelssohntól és Veyranotól csinosan énekelt két dalt. * Holnap este lesz Várai Ferenc budai egyházi karnagy hangversenye, melynek műsorát már közöltük. Mondják, hogy előadandó művei közül a koronázási mise „Sanctus“-ában meglepő hatású a trombiták mérsékelt alkalmazása, mely az angyalok énekét képezi. A kis Várai zongorajátékát is igen dicsérik. A zenekari előadások szintén olyanok, hogy érdekelhetik a zenekedvelőket. * A zenészsegély Ző egylet s a nemzeti zenede nyugdíjalapjának javára Huber Károly derék karnagyunk péntek este 7 órakor a kis redootban nagy hangversenyt rendez, melynek különösen változatos műsora van, a közreműködők egész névsorával. A műsor ez: Mendelssohn D-dúr négyese s Huber K. változatai a „Szózatra“, előadják: Huber K., Szűk Lipót, Szabathiel és Gobbi Henrik; Schumann „Lótusz virága“, Mendelsohn „Őszi dala“ és Klinty „Tavaszi dala“, szoprán-kettősök, éneklik Humann Olga és Alexandra kisasszonyok; szavalat Prielle Kornélia asszonytól; Hummel „ Concertino“, előadja a 9 éves Gold Róza k. a., Khayll zongoramester ritka tehetségű tanítványa, ötös kísérettel; Rubinstein „Tavaszi dala“ és „Velencei csónakdala“ énekli Gáger Irma k. a., Khayll zongorakísérete mellett; Vieuxtemps „Reverie“-je, hegedűn és hárfán játszák Huber K. s Duber Péter; Schumanntól „A vágy“, dal Geibel költeményére, s Huber K-tól „Az őrült dal“ Wardmann Mór (a lipótvárosi képviselőjelölt) szövegére, énekli mind a kettőt Ellinger; Chopin „Berceus“-es Mendelssohn „Rondo capriccioso“-ja, játsza Lustig Henriettek, a., Huber K. tanítványa, Huber „Árva vagyok“ dala, énekli Pauliné asszony, s végül Gounod „Ave Máriá“-ja, előadják: Pauliné asszony (ének,) Huber K., (hegedű,) Dubez (hárfa,) Khayll (zongora,) Erkel Sándor (harmónium,) s Szűk Lipót (gordonka,) Igen érdekes programm, s az utósó szám egymaga is sok zenebarátot fog bevonni. Helyárak: körszék 3 ft, számozott szék 2, bementi jegy 1 ft. Előre a Rózsavölgyi és a Táborszky-féle műkereskedésekben válthatók. * Az egy évi önkénytesek tegnap délben tették le katonai esküjöket az üllői úti kaszárnya nagy udvarán. Körülbelül négyszáz fiatal ember volt fölállítva három sorban, s az udvar többi részét, a magas épület mind a négy emeletének folyosóit a nézőközönség töltötte meg. A négyszög közepén tartották a zászlót, és olvasta föl a hadsegéd az esküt előbb német, azután magyar nyelven. A fiatalság a magyar esküformát zajosan mondta utána. Egy óra