Fővárosi Lapok 1869. szeptember (199-223. szám)
1869-09-01 / 199. szám
■ — Én annyi éven át jártam keltem a báróné atyja szolgálatában, hogy végre elfáradtam bele, — válaszolt Mártha asszony. — Reményem, Cronhjelm gróf megfizetett értte ? — kérdé büszkén a báróné. — Legközelebbi tavaszszal lesz tizennégy éve, hogy jutalmamat utóján kikaptam; de én ezt soha sem követeltem tőle, s most sem ezt kérni jöttem. — Szólj tehát! — Mit kivánsz tőlem ? — A fiatal báróné és Ramel hadnagy viszonya érdekében óhajtanék szólani, mit nagyságod a minap este már úgyis fölfedezett. Tudom, hogy hibáztak, tanácsomat nem fogadták, miszerint kezet kézbe téve keressék föl a bárónét, s vallják be tiszta, hű szerelmüket és kérjék áldását. Azonban nagyságos asszonyom, hol azon szenvedély, mely először a bölcseség iskolájába jár, vagy azon ifjúság, mely soha nem tévedt ? Legyünk elnézők és türelmesek. Ramel hadnagy elutazott. Nem merészelte szive vágyát e napokban kinyilvánítani, ily körülmények között illetlennek tartotta azt. Helyette én jöttem, hogy a báróné bocsánatát kikérjem, s e tárgyban tökéletes fölvilágosítást adjak. — Mindent tudok, mit tudni akarok, — szólt a báróné, — s gondom lesz rá, hogy lányomnak e tekintetben ne legyen szüksége többé bocsánatomra. — A báróné bizonyára el akarja őket egymástól szakítani ? — kérdé Mártha asszony aggódva. A báróné pár pillanatig hallgatott, miközben a házfelügyelőnét tető tűl talpig leirhatlan gúnynyal méregető végig. — És ki e Ramel hadnagy ? — kérdé végre hasonló gúnynyal. — Egy becsületes harcos fia. Atyja az elhalt királyt minden hadjáratában követte, s hazájáért harcolt, mígnem a csatatéren sírját lelte. Anyja — róla mit sem tudok. — Anyja bizonyára valamely tiszteletreméltó polgárnő volt, ki besózott halakat vagy effélét árait az utcákon. — felesé a báróné. — Én legkevésbbé sem vonom kétségbe ez úr tisztességes állását; azonban ő nem oly férj, milyet leányomnak óhajtanék. — De hisz ő oly bensőleg szereti nagyságod lányát! — Azt elhiszem, miután te mondod. Magam is úgy találom, hogy a bárónő megnyerő tulajdonokkal bir. Fiatal, előkelő születésű, nos aztán, a gróf halála után egyike Svédország leggazdagabb partréinak. Vagy nincs igazam ? s azt hiszem, az utóbbi nem csekély fontossággal bir imádója szemében. — Ezt én nem tudom, — válaszolt az öreg nő, — talán a báróné bir e tekintetben tapasztalattal ? — Fölösleges és idővesztegetés volna e pontról vallomásokat tenni; különben Mártha asszony, meglehet arról győződve, hogy Ankarstierna báróné tudni fogja tapasztalatait hasznosítani, s ezzel vessünk véget e beszélgetésnek. Amint én tudom Mártha asszony helye a konyhában, pincében és éléskamrában van, nem pedig itt, a teremben. Becsülöm erényeit mint házfelügyelőnő, mindamellett azonban őrizkedni fogok őt titkos tanácsadómmá avatni! Mártha asszony e titkos beszélgetés alatt az asztal mellett ülve maradt. Homlokán az erek kidagadtak, ajkai reszkettek s görcsösen rángatóztak e lealáztatások miatt, azonban uralkodott magán, és hallgatott. Kis ollót vett kezébe, melyet ide oda forgatott, mig fejét, a báróné kíméletlen, gúnyosan fagyos tekintete alatt, lehajtá. Midőn ez az ifjú anyjáról szólott, egy húzást vésett ollója hegyével az asztalba, s midőn gúnyos szavaival a gazdag örökösnőre célzott, egy másodikat. — Mit művelsz itt ? — kérdé a báróné. — Azonnal meg fogom mondani. — válaszolt a házfelügyelőné. — Nagyságod ma minden fájdalmasat és keserűt szemem közé dobott, mi csak eszébe jutott. Ám ide följegyeztem, hogy egyikünk se feledje el azt. S most, mint a báróné kívánta, távozom. Ne feledje azonban e két húzást! Még el fog következni ama nap, midőn összes könyei nem lesznek képesek e húzásokat onnan eltávolítani, bármint óhajtaná is. — Ha azt akarja, hogy megértsem, úgy szóljon világosabban. — mond Ankarstjerna báróné. — Azt értem, hogy a báróné meg fogja még azon napot érni, hogy az emberek a gazdag örökösnőt szegénynek fogják találni oly kérőhöz képest, mint Ramel Walter hadnagy; s egy másikat, midőn szívesen kérne tanácsot a tisztességes polgárnőtől, ki Bergen utcáin besózott halakat, vagy efféléket áruit. Emlékezzék ekkor e két húzásra a szív legmélyebb, legelrejtettebb redőinek. Cambridgeben 1787-ben született, s miután atyja, mint az Egyesült Államok követe, Oroszországba ment, nagyatyjának, Ellerynek gondjai alá került, ki egyike volt a függetlenségi nyilatkozat aláíróinak. Egy ideig ügyvédkedett szülővárosában, később fölhagyott azzal, s a „North American Review“ kiadásában vett részt, melyet néhány évvel azelőtt rokona Channing alapított. 1821-ben folyóiratot adott ki „the Idle Man“ címmel, s ebben jelent meg „Tom Thomson“ című beszélye, egyike legjobb műveinek. Sokat foglalkozott Shakespeare-rel, s magyarázatokat írt műveihez. Első költeménye „the Dying Raven“ 1825- ben jelent meg a „New York Review“-ban, melyet akkor Bryant vezetett. Itt látott napvilágot költeményeinek legnagyobb része. 1827-ben jelent meg legjobb műve „the Buccaneer“, mely nemcsak szép leírásai, de erőteljes jellemzései által is figyelmet keltett. A tengeri élet gyönyörű rajzait találjuk e költeményben. Előképei: Milton és Shakespeare s a régibb angol dramatikusok, kiknek szép emléket emelt 1839 és 40-ben Bostonban, New Yorkban és Philadelphiában tartott felolvasásaiban. 1833 óta különböző prózai műveit kivéve csak apróbb költeményeket irt,melyek közül „the Little Beach Bird“ a legnevezetesebb. Dana keveset érintkezett a világgal s Channing és Allston halála után magányban tölté élte hátralevő napjait. Igyekezete oda volt irányozva, „hogy az irodalmat és művészetet szebbé, az igazságot és szívtisztaságot szeretetreméltóbbá, s a Krisztusba fektetett hitet erősebbé tegye“ — mondja életírója, James A. Hillhouse több drámának szerzője. Művei nem kerültek ugyan színre, de nemes érzelmek, merész képek, jellemző sajátságaik, s mint első kísérletek e téren, figyelmet, méltatást érdemelnek. „Hadad“ és „the Judgment“ a zsidó történelemből vannak merítve, de az angol történelem is szolgáltatott anyagot múzsájának, s különösen nyelvének választékossága által tűnt ki. Hillhouse kereskedő volt. Sprague Károly színházi prológjai által keltett figyelmet. Egygyel díjat is nyert, de legtöbb méltatásban 1823-ban Shakespeare-ódája részesült. Ebben a nagy drámaíró jellemeit sok szerencsével csoportosítja. A költemény rythmusa Dryden és Collins költeményeire emlékeztet. Nevét eleinte csak szülőváros S ezzel Mártha asszony az ollót izgatottan az asztalra dobá, mélyen meghajolt és távozott. Néhány nappal később Cronhjelm grófot minden fény és pompa közt, mi csak egy régi nemes család ivadékát, egy birodalmi tanácsost, szóval mi egy dúsgazdag embert megillet, temették el. A koporsó fekete bársonynyal volt bevonva, ezüsttel kiverve s koszorúkkal borítva; elláthatlan embertömeg a kastélytól a templomig. Minden úgy folyt le, mint rendesen a nagyok temetésénél szokott; mindenből bőven volt, csak könyben volt hiány. A gróf soha sem érte, hogy kell mások vonzalmát megszerezni, nem, még tulajdon gyermekeiét sem. Senki sem gyászolta, senki sem érezte fájdalmasan elvesztését. A temetés után való nap az egész család összegyűlt Flodstadban. A gróf fiókjai mind fölnyittattak; mindenki a nagy kincsen akart osztozni. Azonban csodálatos, mit sem találtak, egy nagy rozsdás kulcsot kivéve, mely az elhalt vánkosa alatt volt elrejtve. Senki sem tudta, mily zárhoz tartozik. A fiókokban néhány régi csatra és gombra akadtak, egy vassal kivert kis ládikóra számtalan kifizetett számla társaságában, s egy bőr erszényre, mely színig volt tömve XV Károly idejéből való rézpénzzel. Ez volt minden. Eleintén csak mosolyogtak az örökösök. Mindenki tréfának tekintette az egészet; mindenki tudta, hogy az öreg gróf mesés gazdagsággal birt. Azonban napok teltek el eredménytelen keresés közt, s a tréfa komoly valósággá kezdett válni. A köznép egy titkos folyosót emlegetett, mely a a gróf szobájából a pincébe vezet. A folyosót, és pincét megtalálták, ez utóbbit azonban kongó üresen. Végre szükségesnek találták a cselédséget sorba kihallgatni. Mindenik tudott egy-egy fontosan előadott adatot mondani. Az egyik azt állítá, hogy a gróf pénzét időnkint aranyakra válta föl, a másik hozzátéve, hogy az öreg úr szigorúan megparancsolá, miszerint mindenki korán nyugodni térjen, és zsörtölődött ha gyertyavilágot látott, midőn ő már egyedül szeretett lenni. Ha valaki ilyenkor ajtajához lopózott, hallható, mint olvassa újra meg újra alanyait, s ez olvasás gyakran egész reggelig tartott. (Folyt. köv.) Az észak-amerikai költészet. (Geschichte der nordamerikanischen Literatur. Von Dr. K. Brunnemann. Leipzig, 1869.) II. (Sz. T.) Az első nagyobb hatású költemények Amerikában Freneau Fülöp (sz. 1752 – 1832) költeményei voltak. Leiró szinezetü s vallásos versek ezek, mint abból a korból Mrs. Bradstreet, Bradford, Williams Roger és dr. Byles művei. Freneau ereje főleg abban rejlett, hogy föl tudta használni a nemzeti hiúságnak hízelgő vonásokat, de erő és mélység nincs műveiben, s a modern költészet mélyebb tartalma egy ind ballada kivételével feledékenységre kárhoztatta az egykor nagy sensátiót keltett műveket. Freneau verseinek ma már csak mivelődéstörténeti értékek és érdekek van, amennyiben híven visszatükrözik ama kor ízlését és szellemi irányát. Emelkedettebb költői dictiót s több természetességet találunk Ralph, Grodrey Tamás és még inkább Trumball, Dwight Humphrey, Alsop és Honeywood költeményeiben, de korszakot ezek sem alkothatnak. Legjelentékenyebb termék amaz időkből Alumford Vilmos Ilias-fordítása, mely fejezetekre osztva jelent meg, s annak idejében nagy figyelmet keltett. A költemény utósó énekei a költő halála (1825) előtt rövid idővel láttak napvilágot. Alak és tartalom tekintetében figyelmet érdemlő művek továbbá Cliffton V. hátrahagyott költeményei, Payne hazafias dalai, Paulding és főleg Allston költeményei. Allston 1779-ben déli Karolinában született s 1843-ban halt meg Cambridgeben. Tulajdonképen festész volt, mit leiró költeményei mindjárt elárulnak. Legismeretesebbek szonettjei, melyekben a szép és nemes lángoló szeretete nyilvánus, s nagyobb költeményei közül -the Styles of the Season, mely gazdag phantáziáról s a nyelvkezelésben sok ügyességről tanúskodik. Hasonló érdemeknek köszönheti hírnevét Pierpont is (sz. 1785), ki egyházi és nemzeti ünnepélyek alkalmára számos himnuszt és ódát irt. Hosszabb költeménye : „Airs of Palestina“ csak egyes részleteiben mondható sikerült műnek. Dana H. Richárd azt a helyet foglalja el az Egyesült Államok költői között, amelyet Hawthorne a regényírók sorában. Kutatója, ismerője az emberi fóban, Bostonban ismerték, s csak „On Curiosity“ című költeménye által jutott általánosabb költői hírnévhez. Hősies mértékben van ez írva, s Popét juttatja eszünkbe, anélkül hogy annak utánzása lenne. A tárgy választása igen szerencsés; a szenvedélyt festi, mely Évát az első bűnre vezette. Komolyság és éle váltakoznak a költeményben. Kisebb költeményei, melyekben a családi élet gyönyöreit rajzolja, szívből jőnek és szívhez szólanak. Sprague 1791-ben Bostonban született. Braynard sok reményt keltve ifjú korában halt el. Poréival (Gr. James) nagyon termékeny költő, s művei: „the Coral Grove“, „Seneca Lake,“ „Prometheus“ és „the Dream of Day“ a sima, folyékony nyelv, a jelzők szerencsés választása s az érzelmek természetessége miatt Amerikában közkedvességnek örvendenek. John Greenleaf Whittier „Mogg Megane“ lyrai époszi költeményével keltett figyelmet, melyben a bennszülöttek s az első gyarmatosok küzdelmeinek egyik epizódját rajzolja. Költeményeit a gondolatok ereje s az érzelmek gyöngédsége jellemzi. Fő hivatásának a rabszolgaság elleni küzdelmet tekinté, s a szó erős fegyverével küzdött és küzd az elnyomott emberiség érdekeiben. Fitz-Green Halleck kedvenc költője a new-yorkiaknak. Elevenség, merészség, semmit nem kímélő humor és éle képezik tehetségének alkatrészeit. „Fanny“-jában korunk ferdeségeit ostorozza, — sok szerencsével. Halleck politikai érzületét tekintve, conservativ, de keblében a nemesért és szépért buzgó szív dobog. Hoffman szerelmi és bor dalai, Drake József „the Culprit Fay“ tündérregéje által tűnt ki. Parker Willis eddigi költeményei az amerikai szellem valódi termékei. Műveit a képek gazdagsága, a kifejezések kedélyessége s az érzelmek őszintesége , kedves olvasmányokká teszik. Keresettség van ugyan itt-ott költeményeiben, de ahol vallásos érzelmeit követi — valódi költő, Willis 1807-ben szülletett. Szintén ez év a születési éve Amerika egyik leg-smertebb költőjének, Longfellow-nak is. Longfellow Henrik nagy hírét, az óceánon innen és túl, nem csupán széles kiterjedésű nyelvisme — 784 —