Fővárosi Lapok 1869. szeptember (199-223. szám)

1869-09-15 / 210. szám

210-ik 87. Szerda, szeptember 15. Kiaao-hintai: pest, barátok­ tere 7. Bt. Hatodik évfolyam 1869. Szerkesztői iroda: Zöldfa-utca 39. bz. 2. am. Hirdetési díj: Negyed hasábos petit SÓT......................1 ki­s*pokat kivéve minden­ .. .. Bélyegdíj minden ig­az , koronkint képekkel. • " I R O D A L M I N A P I K Ö Z L Ö N Y. tasí"kor • • . • se kr. jgggp* Előfizetéseket mindig csak a rendes évnegyedek elejétől fogadhat el a kiadó­hivatal. fölüÜLU'.réL! díj: félévre...............ti­srt Sí r gyedévre ... 4 írt l­egjelen az ünnep mint Előfizetési fölhívásunkat ajánljuk a szépiroda­lom és művészetek pártolóinak figyelmébe. Lapunk ára félévre 8 ft, évnegyedre 4 ft s az összegek az „Athenaeum“-hoz küldendők. A végzet. (Elbeszélés.) Tóvölgyitől. (Folytatás.) A kis, kopott viseletű asszonyka előrohant, si­­valkodva mint egy vipera, mint egy halálmadár, kör­meit előre feszítve, sipitá: — Ez az ő leánya ! A tigrisek, a párducok, a farkasok, a rókák, a sertések, a sasok, a hollók, a kígyók, a hydrák mind fölébredtek. A nép elkezdett bömbölni. Rémletes zaj volt ez, a bocsánatot nem ismerő kegyetlenség zaja. A férfi, ki a hölgy mellett állt, feltaszította az őrültet, ki a nép közé zuhant, hanem a nép magáévá tette az őrült ügyét. A kitörést megelőző pillanat azonban fel jön használva: — Kövessen ön! — kiálta a fiatal­ember, meg­ragadva a hölgy karját, s az magánkívül engedel­meskedett parancsának. Megkezdődött a Xenophonénál mesterségesebb és veszedelmesebb visszavonulás. Ha a legközelebbi kaput elérték, mentve voltak, csak hogy addig szét is lehettek tépve. A­kibe a nép körmét belemártja az ne kérdezze, hogy miért ? Meneküljön, ha tud. A vadállat vagy a vadult nép irgalma: a marcangolás A férfi fedezte testével a hölgyet. Ez éppen annyit ért, a­mennyit ér azon pillanat: első vagy második legyen-e az elitélt a kivégzésben. Az őrült ezalatt feltápászkodott, előre rohant és azt kiálta a népnek :­­• Vissza! Itt én vagyok az úr! Én vagyok a halál! A nép megtántorodott egy pillanatra, a vadság megbámulta az őrültséget. A férfi és hölgy ezalatt tíz lépést tettek előre. Egy ugrás volt ez a felbőszült tigris előtt. A düh csak megállt, de nem csillapodott le, s most rohanni kez­dett ismét. — A selyem ruhát, a selyem kalapot kell elő­ször letépni róla! — sipita a kisded asszony legelöl lebegvén, — ez volt oka atyja őrülésének. — Őt magát kell széttépni! —• kiálták többen, — ő volt az oka, nem a selyem. — A selyemnek nincs esze! — Rajta, fogjátok meg, ne hagyjátok beillanni a kapun. És a menekülők a másik pillanatban körül vol­tak véve ismét. De a tömeg most egy lökést kapott: — Drabantok! — kiáltó egy hang. A tömegen rés nyílt, alkalom arra, hogy a hölgy és férfi a kapu alá surranhasson. De a halál és a dü­hösebbek követték őket. XIII. Sajátságos alku. X. pipereárusnő boltja keresett len ismét. A semmit nem tevő piaci legyek ismét fölfedezték a cukrot, mely azonban az erény áthat­lan üveg­­harangja által volt elzárva orruk elől. Az ásvány, a növény, az állat és az emberor­szágnak megvannak a maga haszontalan, de ártal­mas teremtményei. A szirt a tenger alatt, a méregfa az ég alatt, a csörgőkígyó a méregfa alatt, és a vi­pera a kéjencfő alatt. Prédára vár, áhítozik, azért van teremtve. Azért van teremtve, hogy az ember­ben fölélessze a káromkodást, a gáncsoskodást, az undort és a megvetést. Azért, hogy érezni tudja ön­becsét az, a­ki lát oly dolgokat, melyek becstelenek. Ez hasznos oldaluk volna, ha nem idézne elő be­tegséget. Hire terjedt, hogy Pesten a legszebb leány ismét az X. pipereárusnő boltjában van. A szép leány most másodszor volt a szerencse csillagzata e pipereárusnő egén. A nagy urak azon faja, melynek életmódja a tétlenség, célja az élvezet és dolga a pletyka, csak­hamar fölfedezte e csillagzatot. A dendyk, a szeren­csés házasok, kik t. i. szép vagyont és csúnya felesé­get kaptak, s a vén rovék felkapott tárgya volt most — a szép piperésznő. Ezek a nagyurak igen leereszkedők a szépnem iránt. Órákig elbeszélgetnek egy lóról, egy vadász­ebről, egy papagályról, s valóban boldognak érez­heti magát az állat, mely ily magas figyelembe ré­szesül, s mely figyelemből ritkán jut valami az al­sóbb osztály embereinek; hanem a szép leányok azok feljutnak odáig, hogy részesüljenek az uracsok emlegetésében, s ha arra sokat találnak adni, bizo­nyosak lehetnek benne, hogy mielőbb le fognak szállni a magasból. A szép piperésznő maga is divatcikk, mi ugyan sohse megy ki divatból, mint a kamélia, de elveszti élénkségét mint az, mihelyt letöretett, és becsét, mihelyt szépsége élveztetett. Hanem addig fölka­pott virág, s ha sokáig megtudja magát őrizni a vi­hartól, lábaihoz hullnak a szédelgő lepkék. A nyilvánosság a legveszedelmesebb, de más oldalról a legtöbb előnyökkel ellátott pálya egy hölgyre nézve. Veszedelmes, ha a fej szédelgő, de ha nem az, bizonyos lehet benne, hogy a tömjénezések legnagyobb fokára fog emelkedhetni. Némelyik azonban undorodik a tömjénfüsttől, mert érzi, hogy forrása szennyes : a gyönyör tüze. Ilyen volt, ily undorodással viseltetett Irma, ama ragyogó szépségű piperésznő, ki egy hónap alatt szétterité szépségének sugárát a haute-volée világ fölött, s beszédtárgyává lön a kaszinónak, s a városligeti székeken reszelgő gavalléroknak. Szép nenyulj hozzám virág és roppant ingerlő. Fogadásokat tettek, pályázatokat nyitottak a szép Irma szerelmére. Szép Irma szívéhez azonban, az eddigi tapasztalások szerint, nem lehetett hozzá férni. Valami átdatlan burokkal volt az körülvéve, mely tűzmentes. A dandyk első rohamot egy jeges tekin­tettel fogadta, melytől visszadermedtek, a tűz aztán hűlni kezdett a jégtől. Egy hónap óta egy sereg rohamai nézett így vissza a lány. Kezdetben elpirult, ha szépnek mond­ták, egy hét múlva már elsápadt, két hét múlva föl sem vette. Egy hónap múlva már nem is mondtak neki többet. Más eszközöket kellett kitalálni. Nincs női kebel, mely meghódítható ne legyen, s minden vár kapuja megnyílik egy aranynyal terhelt szekér előtt — sokan ezt hiszik. A hízelgések tehát abba hagyattak, és a sor a pénzre került. Itt első helyet kellett engedni Vá­­mory grófnak, mert az ő zsebe tömött volt mindig és soha se adta pénzét egyébre, mint a szépség meg­vesztegetésére. Az ifjú daemonok háttérbe szorultak, s a vén ördögök előléptek a sötétségből. Minden cikk, mely az Irma kezéből kikerült, százszorosan jön megfi­zetve, és ebből csak két tizedrészt volt szabad zsebre tenni a piperésznőnek. Irma ez úton sokat keresett, annál inkább sokat, mert otthon is dolgozott, reggel annyi kész munkát hozott a boltba, a­mennyit ott reggeltől estig elkészített. Azt mondták neki, hogy valódi csodaműveket készít, s hogy egy grófi család fizeti ily drágán munkáját. Egy reggel sánta, bicegő, öreg, kopasz úr lépett a boltba. A pipereárusnő eléje lépett, és méltóságos úrnak címezte. Ez a vén ember reggel és este foly­tonosan szemmel kisérte a hazatérő szép leányt, ha­nem most úgy tett, mintha nem ismerte volna. — Nemde, itt van egy Irma nevezetű leányka is ? —A kérdé a bolttulajdonosnőtől. — Egy rokonom nem győzi dicsérni munkáját, s ajánlta különös szép fodrait. Irma elpirult, a fogásoknak ezt a nemét még nem ismerte. A pipereárusnő nevéről szólita őt, s a leány föl­tekintett. — A méltóságos gróf hallotta az ön kitűnő ügyességének hírét, s eljött, hogy valamit megren­deljen önnél. — Példáúl egy szivet fodrokból, — mondá a gróf; — ingem elejére akarom varratni. Csinált már ön szivet fodrokból, szépecském ? — kérdé a lány felé fordúlva. Irma a grófra tekintett, s az öreg ember sze­meiben égő tüzet ösztönszerüleg megpillantván, láng­pirossá lön. — Nos szép leány, kész ön e munkát elvál­lalni. — Nem gróf úr, — volt a rövid és határozott válasz. A pipereárusnő kezeit dörzsölte, de nem szólt semmit, ő soha se kockáztatta jó hírnevét az által, hogy feltűnően kezére játszék valakinek. — Nem ? — kérdé a gróf bálnáivá, — és miért nem ? — Egy aranyat fizetek minden öltésért. — Éppen azért nem gróf úr. — Hehehe! — nevetett erőltetve az öreg. —■ Büszke kis teremtés. Jól teszi lelkem. Úgy szép a lány, ha nyakas. Éppen nem érzem sértve magamat, noha kissé szúró volt a válasza. Tehát au revoir! Ön ellensége a szíveknek. Na nem tesz semmit. A gróf az ajtó felé bicegett, onnan még egyszer vissza­nézett, intett kezével a leánynak, és kilépett az utcára. (Folyt, köv.) Éjjel. Felhős, villamos éjszaka, Beléd merülök, beléd olvadok, Kedélyem úgy talál veled, Hozzád mindenben hasonló vagyok. Sötét nekem is a világ , A sors felhője fekszik éltemen, Lelkemböl villámtűz szőkés: Az eszmevillám, mely ott benn terem­. Távol az égnek féltvén A meg-megrepedt fellegek közül Félénk világgal, reszketőn, Egy-egy csillag itt-ott kitündököl, így száll a remény csillaga Borúll egemre félve, reszketőn, Tört fénye átrezg lelkemen : Hogy régi kedvem újra visszajön. E felhős, e villámos és A nap keltére majdan szétvonúl, A látkör tükör-tiszta lesz, Ég, föld örömsugártól ittasul. Felsüt, felsüt fölöttem is A boldogság szép napja egykoron, Kedélyem tükör-tiszta lesz Örömsugártól szikrázik dalom. Medgyes hajós.

Next