Fővárosi Lapok 1870. január (1-24. szám)
1870-01-18 / 13. szám
utót lehet már az utcákon sietve látni. Lassankint azonban fölocsúdott a főváros is. A boltok kinyíltak s kitárták áruikat szemléletre; elsőben az élelemszerboltok, azután a rövid árús diszmókereskedések, végre a fényűzés különféle telepei. Utoljára nyíltak ki a bureault comptoirjai. Mindenki napi foglalkozásai után látót; a tanuló, az inas, a szakácsnő, az érkező idegen; legkésőbb a dandy, mert először: a tegnapi fáradalmakat kelle kipihennie ; másodszor: mert az ő számára még mi látni való sem volt az utcákon, a kávéház és a hírlapok pedig várhatnak. A nehéz reteszekkel s lakatokkal ellátott vasajtó, mely fölött nagy ércbetűkkel álltak e szavak: „J. Meier fiai,“ ma sokáig nem akart föltárulni. Fejét rázva ment el előtte sok sétáló, és sok papírcsomagokkal érkező férfi állt meg a bezárt vasajtó előtt, és olvasta el a régi cégtáblát, hogy meggyőződjék, várjon csakugyan jó helyre jött-e ? De nem használt semmi, a régi bankárház ajtai zárva maradtak. Ugyanezen időtájban London cityjében szintén egy bezárt vasajtó vonta magára a figyelmet, mely fölött a régiségtől megkopott betűkkel egy angol kereskedelmi cég nézett alá szomorúan. „A C. Bourly ház megszüntette fizetéseit!“ Ezt jelenté a távirda az elbámult kereskedelmi világnak. „A J. Meier fiai ház megszüntette fizetéseit!“ fogja a távirda nem sokára szintén jelenteni. Kereskedelmi válság járta be földrészünket. A pénzpiacok túlhalmozottsága mindenféle papírokkal; a hitelnek erején fölüli túlfeszítése; a legtöbb államok roppant évi szükséglete, melyet a háború félelme s annak rettenetes ikertestvére, a fegyveres béke irtóztató magasságra emelt; a lázas kapkodás a különféle s nem szilárd alapokon nyugvó nyerészkedési vállalat után, mindez a dolgok oly állapotát eredményezte, melynek okvetlen explosióval kelle végződnie. Az explosió megtörtént, s több bankárház légberöpült. Ezek ismét számos céget rántottak maguk után. A városi kereskedő s a falusi szatócs bevonták az üzleti vitorlát, mint egy hajó, melyet a nyílt tengeren orkán ragad meg. Mint a vándor a samum előtt a pusztában földre veti magát, aggódva remélvén, hogy a vész kár nélkül vonuland el feje fölött, úgy volt a kereskedelmi világban levezetve mindenki a vészteljes válság miatt. De a nagy közönség nem igen vett tudomást róla. Gond nélkül poroszkált végig a henye sétáló , gondosan cicomázott hölgyek mentek a sima matadamon; a piperkőc lorgnonja vidáman játszott a délelőtti verőfényben. Utoljára mi is van abban, hogy Londonban egy kereskedelmi cég ajtai bezárva maradtak ? A színházak csak úgy hirdeték előadásaikat, a nyilvános kertek mulatságaikat, mint egyébkor. A főváros arculata nem változott semmit. Természetes! Gond és nyomorúság maradjon a falak között! az utcára csak a vidám homlok lépjen ki és az, a mi vidámmá tesz, mint: fény, pénz, szerencse! ! Úgy ma is nehány szem oly szomorúan, oly kisírva tekintett maga elé; szemek, melyek tegnap még a boldogság verőfényében úsztak! — Ily szomorú némaságba borúlt ma a Meier bankár palotája is, melynek második emeletén anya és leány a ház szerencsétlenségét siraták. Tegnap óta nem jött álom szemeikre, hogy is jött volna, midőn e szemeknek azt kelle keresniük, aki egyedül tudott volna itt segíteni, tanácsolni, vigasztalni. A bankár a bálés alatt rögtön eltűnt, senki sem tudta hova lett. Minden nyomozás, melyet a megrémült nő az estély bevégezte után indított, eredménytelennek bizonyult be. —• Anyám! bocsáss el engem, meg kell őt keresnem ; nem bírom ki tovább e falak között! kiálta a kétségbeesett leány rögtön fölugorva. — De Aglaja! — szólt az anya, — s a leány öltözékére mutatott, ki még egészen bábiasan állt előtte. — El életem legszomorúbb éjének ez emlékeivel , el e virágokkal s piperékkel! Öltözzünk gyászba, anyám, mig atyámat meg nem találjuk! — szólt szenvedélyesen a leány, lerakva díszítményeit. E pillanatban kopogás hallatszott az ajtón, s kevéssel utána a fiatal Sternau állt a szomorú hölgyek előtt. A bankár bukása felőli hír időközben mint egy szárnyas sárkány bejárta a fővárost, bámulatot, meglepetést, hamis szánalmat s gúnyos kárörömet hagyva maga után. Az estély részvevői titkon röstelték. A harmadik francia colonne -ban 84 pár táncolt, két kört képezve. Az egyik kör balszárnyán e kedves hölgyek lejtettek: Lónyai Rózsa, Greif Gabriela, Geist k. a., gr. Pejacsevich-, b. Eötvös-, Schopper- és Kende-nővérek, b. Jeszenszky Sarolta, b. Geramb k. a., dr. Agai Adolfné, Kállay Adolfné, Koller Ida, Simayné, Patrubán k. a., gr. Bethlen Vilma, Hoffmann Ilka, Kovács Ilonka, Szalay Mariska és Anna, Ráthonyi Leona, Szigethy Gyuláné, Somogyi k. a. (mint hallottuk, Nógrádból), Székács Irma, Fazekas Sophie , Bartakovics k. a. , Tóth Ida, Konkoly Adrienne és Linda, Ulésy Györgyné, Jókai Jolán, László Irma, Légrády nővérek, sat. Kérjük olvasóinkat, hogy e „satöbbit“ képzeljék el egy nagy keretnek, melyből még viruló arcok, mosolygó szemek és piros ajkak egész csoportja mosolyog rá. A nemzeti színháztól ketten voltak: Prielle Kornélia és Niczkyné asszonyok. Ez utóbbinak csárdástánca emlékeztetett a „Vasmegyei kettős “-re, melyet nővérével együtt évek előtt annyi taps közt sejtettettek a színpadon. Ott volt még Szerdahelyi Kálmán a kékszalagos rendezőségben, s ők hárman képviselték a nemzeti színház összes részvétét az írói segélyegylet és Kisfaludy Társaság jótékony célja iránt. Föltűnt e bálban, hogy a főrangúság az idén mily kis számban mulat Pesten. Sem a páholyokban, sem a parketten nem láthatni őket oly nagy csoportban, mint máskor. Sok előkelő mama adó férjhez ez idén leányát, s most pihen, sok fiatal nő pedig Olaszország kék egével szaporítja új boldogságát. Akik a mágnásvilágból fővárosunkban időznek, majd mind eljöttek, kivált a férfiak, még az ősz gr. Károlyi György is, hanem mindössze sem jöhettek valami nagy csoportban. A füzértánc vígan folyt, habár akkorára már meggyérült a közönség, készülve a nőegylet másnapi álarcos báljára- Annál több tér jutott a táncra. A katonai zenekar és az aszódiak teljes buzgalommal játszottak. S mi lesz az eredmény ? Az, hogy a fölülfizetéseket egészen átadhatják az írói segélyegyletnek és Kisfaludy Társaságnak ; e felülfizetések pedig nem kis összeget képeznek, mert még a bálban is folyvást adakoztak. Deák nehogy tegnap még oly ember vendégei voltak, ki ma tönkre jutott. Nem igy Sternau. A szerencsétlenség legelső hallattára fölkerekedett, s látogatást tett a bankárháznál. Sternau megrendült, midőn a hölgyeket báli öltözetben, kisírt szemekkel látta maga előtt. Menynyire más volt a nappali kép az éj illusiójához képest! A bankár neje tíz óra alatt ugyanannyi évet öregedett; idegeinek rugékonysága, mely az arcvonásoknak ifjúi frisseséget kölcsönzött, oda volt; aggály és keserv ült ez arcra. — Segítsen ön, Sternau úr! tanácsoljon! Férjem a múlt év óta eltűnt. Nem tudjuk, mihez fogyunk. — Legyenek erősek, hölgyeim! Ha valamiben segélyekre lehetek, azt nagy szerencsémnek fogom tartani. És én reményem, hogy segíthetek. — Hogyan ? Beszéljen! — kiáltanak a hölgyek egyszerre. — Talán hozzájárulhatok valamivel a jelen helyzet földerítéséhez. Hallgassanak reám. E figyelmeztetés fölösleges volt, miután azok különben is a legfeszültebb várakozásban voltak. — Éppen éjfél lehetett, midőn kevéssel azon négyes bevégzése után, melyet a kisasszonynyal táncolhatni szerencsés valók, a bált elhagytam. Valami kimondhatlan fájdalmas érzés vett rajtam erőt; a levegőre kellett mennem. Az utcák lámpái végek felé égtek, míg az ég lámpái nyugodt tisztaságukban ragyogtak alá. Valami a hid felé vonzott. A frisji levegő csillapitólag hatott rám. Alattam a sötét folyam hömpölygött. Megálltam s a hid oszlopához támaszkodtam, alánézve a folyamra, mintha annak nyugodt folyásában akartam volna föltalálni életem rejtélyének megfejtését: Aglaja fürkészeleg szögezé szemeit a beszélőre* Az ifjú folytatá: — A mint igy a hidoszlophoz támaszkodtam, merengésemből léptek zaja riasztott föl, melyeknek szabálytalan, majd heves, izgatott, majd ismét halk üteme figyelmemet önkintelenül felkelté. Az oszlop lámpája bizonytalan fényét a közeledőre vető, ki izgatott kedélyállapotban látszott lenni. A hölgyek visszatartott lélekzettel hallgatták az ifjú szavait. (Folyt. köv.) Az irói segélyegylet és Kisfaludy-Társaság táncvigalma. (Jan. 15.) (D.) A díszbálok sorát a redoutban ez „ irodalmi táncvigalom“ nyita meg szombat éjjel. A farsang is, mint a gyermek, mindig legnehezebben teszi meg az első lépést; a többi könnyebb, harmadik-negyedik lépésnél már vígan fut és zaj közt rohan. Különösen nehéznek látszott pedig az „első lépés“ most, midőn a farsang pünkösdi királysága nyolc hosszú hétből áll, s e szerint sokan gondolhatók : „ráérünk még mulatni, ne kezdjük ily hamar!" És mégis ritkán nyílt meg farsang oly szépen, mint most, ez írói bállal, hanem meg kell adni, hogy a rendezőség — élén Kendeffy Árpáddal — el is követett mindent e táncos sikerének biztosítására. A redout nagy terme nem telt meg ugyan egészen, de mégis oly díszes és nagy társaság gyűlt öszsze, minőt ritkán lehet együtt látni ily öszhangzatos választékban. A háziasszony, gr. Andrássy Gyuláné tíz órakor jelent meg a gr. Pejacsevich-nővérekkel (kik feketével díszített fehér ruhában jöttek), és gr. Mikó Annával. A kék vállszalagos rendezőség pompás fehér bokrétát nyújta át a háziasszonynak, ki szintén fehér alsó ruhát viselt, drága fehér csipkével ékített klaszin selyem tunikával. Belépvén, fölharsant a zene s kezdődött a csárdás. Miután meglehetős szabadon sétálhattunk, minden nagyobb nehézség nélkül találkozhatunk a bál minden érdekes vendégével. Láttuk a miniszterek közül gr. Andrássyt, b. Eötvöst (ki leányaival jött), Lónyait (nejével), Gorovét, b. Bedekovicsot, s az alig múltjánál fogva szintén közéjük sorozható b. Wenckheim Bélát, ki most már — mindnyájunk örömére— farsangképes jó egésséggel bir. A férfiak fekete seregében csak egy vörös fez (a török konzulság egy effendije) s négy-öt katonatiszti egyenruha képeztek némi tarkaságot. Annál inkább virítottak a hölgyek öltözékei, bár a fényűzés vagy cifraság egyetlenegy példányban sem rítt ki. Legtöbb leány a fehér szint választó, mely szin után alkalmasint a halványsárga következett. Mr. Goldsmith nem győzte dicsérni a colonne-ok táncosnőit, habár Anglia is a szépek hazája. ———————■—*■———■*—■»renc is a tánc folyama alatt külde a pénztárhoz öt forintot. Ő soha sem jár bálba, de a jó céloktól sem marad el soha. József főherceg pedig — mint halljuk — kétszáz forintot, mint alapítványt külde a Kisfaludy Társaság számára. Maga nem jelenhetett meg, miután csak hétfőn (tegnap) tért vissza a fővárosba. A szombat éji bál dísze és elég kedvező eredménye folytán óhajtjuk, hogy a jövő évben is legyen írói segélyegyleti bál, mégpedig — amennyire csak lehet — ugyanezzel a buzgó és figyelmes rendezőséggel. __ — 56 A nőegylet álarcos bálja. (n.) Vasárnap éjjel meggyőződhettünk, hogy Pestnek néha már a redout-termek is nagyon kicsinyek. Tömve volt minden kis zug, még a corridor is, s egy-egy kifáradt vendég órák hosszán hiába epedett valamely ülőhely békés kikötője után. Már tizenegy órakor eladták mind a háromezer belépti jegyet, melyet nyomattak, s aztán a már átnyújtottakat kezdték árulni, s árulták még éjfél után is, mert folyvást jöttek vendégek álarcban és álarc nélkül, s a lépcsőzet, mely fölvezet, soha sem maradt üresen és különféle tarkaságok nélkül. Benn a teremben alig lehetett mozogni, s minden lépten-nyomon valódi thermopilei szoroson kellett magunkat hősileg és ezer bocsánatkérés közt átküzdeni. Szóval ez ér gyönyörét verejtékkel szereztük meg, s ha e bál nem az egyleti szegények javára jövedelmezne mindig, azt mondanék : minek adnak ki több jegyet, mint ahány vendég kényelmesen elfér; Így azonban egyszer egy évben szívesen izzadhatunk azokért, kik az év felén át fáznak és éheznek. A nőegyleti álarcos mulatság az egyedüli még nálunk, mely máig sem veszté el a régi maszkbálok diszesb jellegét. Ide mindig jönek elegáns hölgyek is dominóban, s ezek mellett az alul-fölül egyiránt kurta ruhás debardeurok nem vergődhetnek túlsúlyra. Most is alig volt néhány, s azok is — merész ruháikkal egyetemben — elvesztek a tarkaság e tengerében , mely mindig új meg új alakokat sodor elénk. A bál diszét a női dominók képezték. Rendesen páronkint jöttek, és pedig mindenféle színben, zöld, sárga, rózsaszín, ezer virág, fekete és piros se-