Fővárosi Lapok 1870. február (25-40. szám)

1870-02-18 / 34. szám

A múlt évi pék-strike-ot illusztráló remek pékle­génycsoportot lehetetlen észre nem vennünk, akko­rát lármáznak és akkorát iddogálnak a kelmék. So­kat nem kívánnak, csak minden héten három „blaue Montag“-ot, női szolgálatot, stb. Jelszavuk: „Heint wird nix g’arbeit!“ Az egyptomi zajos ünnepélyek után elkészülve lehettünk arra is, hogy e bohóc-estélyen, mely az év lefolyt eseményeit mintegy gyútükörben fogja föl és sugaraztatja vissza, a „Suez-csatornatisztítók“ sem fognak hiányozni. Meg is jelentek, csak hogy a hu­mort túlzásra vive, oly étvágyrontó, rút, természetes öltözetben és m­odelrökkel, hogy az ember szívesen fordult el tőlük, és szemét inkább ama fényképé­szeti hűséggel ábrázolt szép Helénán legeltette, ki­nek alakjában egy fiatal gyáros annyi bájt és kecset láttatott, hogy a teremben több példányban megje­lent páter Greuterek és Rauscher bibornokok is — — szent állásukról megfeledkezve — hévvel és ifjúi tűzzel nyájaskodtak körülte. S mindezekkel csak a legkiválóbb csoportokat emeltük ki; ama solo-bolondoknak, kik csak maguk járták egyedül, századrészét sem említhetjük meg. Volt, ki kapucinus-öltönyben jelent meg, egy savo­­yard-fiúba botlik, ki valóságos majmot táncoltat; a zeneegylet igazgatója — megemlékezve az utóbbi égésről — mint kéményseprő jelenik meg, de félóra múlva tiszta fehér, úgy belisztezték a péklegények, Walter kisasszonyt, épp midőn legnagyobb páthosz­­szal deklamálja az orleansi szűz szerepét, egy ko­pott, zsíros kaftánú lengyel zsidó szólítja föl kan­kánra; a munkás­ruhában beköszöntött Schindler képviselő — mint a kormány egyik legbensőbb ba­rátja — nem győz eléggé kezet szorítani a sok Gis­­krával és Beusttal; egy festő „Mayerhoff-arcképe­­ket“ osztogatott, melyek még százszorta illetleneb­bek voltak a hirhedett eredetieknél; egy liguriánus „a legislegújabb, javított, legpositivusabb syllabust“ hirdette; szóval: a privát­ bolondok elősorolásával több hasábot tölthetnénk meg, mint a­hány sor áll rendelkezésünkre. Egy sajátságos egyéniségről azon­ban nem szabad megfeledkeznünk. Van t. i. Bécsben egy úri­ember, ki már egy évtized előtt fogadást tett arra, hogy ő évről évre jegy nélkül jut be a terembe,­­ és csakugyan eddigelé mind a tizenegy, eddig megtartott bohóc-estélyen megnyerte fogadását. Mi csak három esetre emlékezünk : egyszer távsürgöny­­nyel kezében, mint Lobkowitz herceg inasa jelent meg, és beeresztették, hogy fölkereshesse gazdáját és átadhassa neki a halasztást nem tűrő, sürgős de­­pest; máskor mint ételekkel telerakott pincér, kiről mindenki azt hivé, hogy a szolgáló személyzethez tartozik; harmadszor mint rendőrbiztos, kinek ex offo rendes helye van a teremben; az idén pedig re­mek álarcban, mint Strauss zeneigazgató, kire még akkor sem ismertek rá, midőn az ütenypálcát kezébe vette, és a zenekar élére állt. Ha végül megemlítjük, hogy mind e magánbo­londság mellé a dalegylet igazgatósága hivatalos programmról is gondoskodott, mely szóban, képben, dalban és zenében a legbadarabb, legmulatságosabb dolgokból állt, a távol olvasó elgondolhatja, vagy jobban mondva, nem gondolhatja el, milyen tulaj­donképen ez a bécsi „Narrenabend,“ mely az összes társasköröket heteken át izgalomban tartja, és a melynek jegyeit hatszoros ázsióval majdnem a bör­zén árulgatják. Devecseri L. I. ,amely néha-néha a société hölgyeit elkülönző a töb­biektől. Magában véve szép látványt nyújta mindig, de kissé zavarta az összesimulás harmóniáját. A termek annyira túltömöttek voltak, hogy alig találtunk egy pontot, honnan az egész bált átte­kinthetők. Valószínű, hogy nem is láttuk minden is­merősünket, de láttunk közülük mindenesetre sokat, név szerint: a Scitovszky nővéreket, Mocsáry Kamil­lát, Kacskovics Benignát, (zöld tüll ruha, zöld se­lyem tunikával, rajta virágok,) Freyseisen Matildot, Móricz L­ukát, Forinyáknét, Csanády Lujza, Lukáts Róza, Simay Irma, Ujlaky Sarolta, Siegmund Irma, dr. Agayné, Szabó Rikhárdné, Kovács I., Tölgyessy Ida, Pálffy Etelka, Toperczer Ilka, Muráti L, Prielle Kornélia, Niczkyné, Konkoly Adrienne, Falk k. a., Milassin Károlyné, Hertelendy Irén, Vecsey k. a., Kállay Adolfné, Hamza k. a., Dürr Auguszta, Szalai Zsófi, Fischerné, Papp Aurélia, a Szalay, Légrády, Schopper és Hoffmann nővéreket- Ennyi kedves és szép nő is képes volna igen érdekessé tenni egy bált, pedig volt tizennyi, öt-hat colonne-ban. A megszokott ruhaszínek mellett ezúttal a ten­gerzöld vált ki. Az asszonyok közt nem egy jelent meg egész pompában. De ki tudná e ruhákat leírni! A toll belebuknék mindjárt a legelsőbe, például ha a Gyömöreyné úrhölgyén kezdené, mely uszályos fekete bársony volt, körül öt sor széles fehér brüsszeli csipkefodrozattal,e fodrozatok mindenike széles arany szalaggal szegélyezve s igy diszitve a derék is, stb., stb. A táncrendek igen ízlésesek voltak: kis hajó bronzból, teljes fölszereléssel, vitorlákkal s azokon a táncok sorozatával. Szóval e regatta-bál méltó volt a múlt éviek­hez, és sokkal szebb a tavalyinál. Eddig e bálokat nagyobbára főrangú fiatalok rendezők, míg most a rendezés polgáriabb kezekbe ment át, de e változás éppen nem vált hátrányossá, mert sem látogatottabb, sem pedig szebb regatta-bál nem volt soha. A h­ajós-bál. (Febr. 15.) (M.) Báli képet — többet egymás után — ne­héz festeni; a keret rendesen egyforma, a csoportok már ismeretesek, a szív világából pedig (noha ez vol­na a legérdekesbb) csak annyit látunk, a­mennyit a szem vagy ajk óvatos mosolya elárul. A hajós­bál azonban lényegesen különbözött az eddigiektől már csak a terem sajátságos díszitése által is. A termek valóban pazaron voltak ékítve, s szinte kár e márványfalak eredeti szépségét ennyire elborítani. A nagy­ teremből egész lúgos lett, zöld lombmennyezettel és rózsákkal, melyek girlandok­ban futák körül az egész termet, úgy hogy igazi rózsalombok alatt táncoltak; az oldalfalakat árbo­cok, vitorlák és zászlók é­rték. A kis teremben lát­ható volt a „Koh-i-noor“ híres versenyhajó is, mely­nek azonban elevenebb szerepe van a vizen, mint itt a vidorság hullámain, hol csak egy álló díszlet volt. A nagy terem zenész­fülkéje gyönyörű virág­­lúgos volt a háziasszony, gr. Andrássy Gyuláné részére. Ott ült ő,szép tengerzöld selyem ruhájában, melyet fehér csipke-tunika egészite ki. Egész udvar volt körülte szépekből: gr. Andrássy Manóné, a Ger­­liczy és Eötvös bárókisasszonyok, Cziráky grófnő, Inkay Ella, Mikó Anna és Bethlen Vilma grófkis­asszonyok, Gyömörey Vincéné, Jeszenszky báró­kisasszony, Lónyai Rózsa, Kende Pauline és Clotil­­de. A miniszterek közül csak Rajner Pált láttuk. A lady patronesse e lugasa valódi válaszfal lett Fővárosi hírek. * Batthyány Lajos özvegye e hó 10-dikéről Egyedről levelet intézett Pest főpolgármesteréhez, kijelentve, hogy a kegyelet, melyet Pest városa újó­lag nyilvánított boldogult férje emléke iránt, enyhíti némileg szomorú sorsa fölötti bánatát és mély fáj­dalmát, s bár férje hamvait a ferenciek sírboltjában hagyni szándékozott, mindamellett a hatóság és kö­zönség kívonatának engedve, beleegyezik a hamvak ünnepélyes áthelyezésébe. Kéri továbbá a várost, hogy a teendő intézkedések végett fiával, Batthyány Elemérrel tegye magát érintkezésbe, az ünnepélyes temetés idejéről pedig jókor értesítse őt, hogy a gyászünnepélyen maga is jelen lehessen. E levelet hódolatteljes éljenzéssel fo­gadó Pest­ város közgyűlése. * A képviselőház tegnap és tegnapelőtt a val­lás- és közoktatási minisztérium költségvetését tár­gyalta, mely valószínűleg igénybe veend még néhány napot, annál is inkább, mert mellékesen egy, a költ­ségvetéstől távolabb eső kérdés merült fel: a létesü­lendő katholikus autonómia. Ghyczy Kálmán, ki mint buzgó katholikus ismeretes, egyenesen kijelen­té, hogy nem bízik a kath. gyűlésben, s tart tőle, hogy a kath. ifjúság nevelése ezen az úton megint csak a hierarchia, és ez által ismét a jezsuiták ke­zébe kerül. Nem helyeslé ő azt sem, hogy a minisz­­ter a zsidó­ kongresszusnak, melyet elfelejtett tör­vénybe iktatni, a Haynau-féle sarcot az országgyű­lés beleegyezése nélkül bocsátó rendelkezése alá. Egyszersmind pedig óvást tett az ellen, hogy a ta­nulmányi alap, melynek jogi természete nincs tisz­tázva, s melyről még nem tudni, hogy nem az ál­lamé-e, a kath. egyháztanácsnak adassék ki. Beszéde roppant hatást idézett elő a házban, s az ülés néhány percre félbeszakadt. A tegnapi ülésben K. Eötvös mi­niszter válaszolt e beszédre. Ő egész ellenkező néze­ten van a kath. autonómiát illetőleg, mert szerinte ez az alkotmányos szabadságnak lesz valóságos táma­sza, biztosítéka. A hierachiától és jezsuitáktól sem fél, mert ezek ellen óvszerül tekinti a tanszabadsá­got, mely a szabadelvűség ellen irányzott minden törekvést meg fog bénítani. A tanulmányi ala­pot nem volt szándéka sohasem az országgyű­lés határozata nélkül kiadni kezei közül. Hogy a katholikusokat mi illeti meg a tanulmányi alapból, annak megítélését a házra és a kath. autonóm testületre szándékozik bízni. — Wahr­­mann Mór azért emelt szót, mivel az izraelita congressus ügye is szőnyegre került, s rajta kivül zsidó nem ülvén a házban, mint ilyen, szükségesnek tartja fölszólalását. Köszönetet mond a miniszternek a zsidó autonómia létesítéséért és e részben minden eljárását helyesli, s Ghyczyvel csak abban ért egyet, hogy a miniszter mulasztást követett el az­zal, midőn a kongressusnak törvénybe iktatását el­felejtő. Részt vettek még e vitában Schwarcz Gyula, Henszlmann, Krajtsik János stb. Ez utóbbi sok derültségre adott alkalmat, midőn Schwarcz Gy. tá­madásai ellenében a papság erkölcsi életét vette vé­delme alá. * Pest szépítése az a tárgy, melyről egy idő óta sokat beszélnek, de a melyért a valóságban ke­veset tesznek. Lónyai pénzügyőr — mint írják — egy 20—24 milliónyi sorsjegy kölcsön létrehozásán fáradozik Bécsben, mely fővárosunk szépítésére, a lánchíd megváltására, második hid építésére, boule­­vardok létesítésére, stb. szolgálna. E sorsjegyköl­­csön végett egy francia társulattal alkudozik, mely­hez a bécsi földhitelintézet is hozzáállt.Különben, ha a sok papirterv mind létrejöne , Pest a legkellemesb, sétányokban, kirándulásokban gazdag lakhely lenne. Fájdalom! mindig új tervek álmai után futunk, mig a létezőt elhanyagoljuk. Ott van például a S­v­á­b­­h­e­gy (Széchenyi-hegy,­ melynek fölkarolása annyi­ra óhajtandó volna, a természeti szépség és közeges­­ség szempontjából. Más világvárosban mennyit ál­doznának ily gyönyörű pontra! Nálunk semmibe sem veszik. Levegője és kilátása olyan e hegynek, hogy főurainknak és pénzembereinknek leginkább ide kellene irányozni buzgalmukat. Van ott különö­sen egy pont: az Ürményi-féle birtok, melyen — kiterjesztve a kápolnáig — akár egy pompás kirá­lyi nyaralót lehetne a legnagyobb mérvben építtet­ni. Nem kétkedünk, hogy Királyné Ő Felségének is nagy kényelmére lenne, Buda közvetlen közelében bírni egy nagy nyaralót, hol gyermekei a legjobb hegyi levegőt élvezhetnék. S ha egyszer itt királyi nyaraló emelkednék, pár év alatt a Svábhegy a világvárosok legelső nyaraló helyei közé lenne szá­mítható. * Nemzeti színház. Szerdán este Nagy Imre, a szini képezde tehetséges növendéke lépett fel Jókai ,„Könyves Kálmán“ -jában. Több reményre jogosító, sikeresebb kísérletet kezdőtől régóta nem láttunk színpadunkon. Nagy Imrének sok előnyös tulajdona van, ezek közt a csinos színpadi alak, de minde­­nekfölött a tiszta csengésű, rokonszenves hang, mely biztosan utat talál a hallgató szívéhez. Igen szép és értelmes hangsúlyozással tud valamit előadni, s Ál­mos ábrázolásában ezúttal is az elbeszélő részek emelkedtek leginkább érvényre. Kevesebb erővel tud kifejezni egy-egy erősebb szenvedélyt; hangja erre nem eléggé izmos, előadásában pedig némi szaggatottság mutatkozik, mi aztán néha még a lé­­lekzés-vételnél is érezhető. Mozgásai a színpadon eléggé fesztelenek, s othonosságra mutat, hogy egyes mozzanatokat nem siet elhamarkodni. Kálmán ki­­rálylyal szemben nyugalommal, mérséklettel játszott s néma jelenetében, midőn előtte letérdelt, zajosan tapsolták. E tapsokat megérdemelte, s mi Nagy Im­rét oly tehetséges fiatal színésznek tartjuk, kit egyes szerepekben máris jól alkalmazhatna színházunk. F e t e k i, mint Kálmán király, művészileg ábrázolt s valóban nagyhatású mozzanatai voltak. Feleki­tt­i asszony (Ingoli) melegséggel szavalt s igen szé­pen öltözött. * A nagy lakbér ellenmérgét rég kitalálták Ame­rikában. Ez a v­a­s­h­á­z, minő Londonban is már tömérdek van. Pesten most alakul egy társulat vas­házak építésére. Az ily házak ötödrésznyibe sem kerülnek mint a kőházak, s télben melegek, nyárban pedig hűvösek, mert a vaslemezü falak közét száraz homokkal töltik ki, miután a homok sem a meleget, sem a hideget nem engedi áthatolni. E társulat, ha életbe lép, legelőször is pár mintaházat építtet, mi­után ha ezek célszerűségét látni fogják, akkor a vállalatot épp oly gyorsan karolandják föl, mint az amerikai városokban. * A részvény­szállodát a kormánynak fölaján­lották megvételre. Odaadnák (szívesen) 875,000 frtért, de teljes kiépítéséhez még vagy 3­­0,000 frt kellene. Ajánlják pedig az igazságügyminisztérium­nak posta- és törvényszéki palotának, vagy pedig az összes képviselők lakhelyének. Impraktikus terv! Postaház valamely központra, nem pedig a folyam partjára való. A képviselők pedig nem katonák, s jobb szeretnek külön igényeik szerint szerteszét lak­ni, mint egy nagy kaszárnyában. * A szedők strike-ja valószínűleg pár nap alatt véget ér. A nyomdász-testület méltányos munkaár­szabály kidolgozását ígérte meg, mihelyt a szedők visszatérnek munkáikhoz. A baj csak az, hogy a magyar szedők is a németek után indultak, holott egészen más érdekeik vannak. A német szedő előtt zárva áll a külföld is, s ennek tudatában válik kö­vetelővé. A magyar szedőnek azonban meg kellene gondolni, hogy ő szűkebb körre van szorítva, csak úgy, mint a magyar író. Kár, hogy magyar szedőink is német harangultozásokra hallgattak. * Folyvást olvadván hó és jég: az árvíz lehe­tősége ismét szőnyegre került. A városi tanács már meg is tette a legelső óvó rendszabályokat, s bizott­ság alakuit, mely a vizállást folyvást figyeli, s a gőz­­hajótársulatok, halászok és molnárok testületével együtt gondoskodik, hogy netaláni árvíz esetében elegendő vizi jármű álljon készen. Ne adja isten, hogy szükség legyen rájuk! * A pesti főreáltanodában annyi a tanuló, hogy ez intézet már kicsi lett. A vidékieknek nem jut hely, s a város e végett fölterjesztést tett a kor­mányhoz, mely hajlandónak nyilatkozott egy másik 146 .

Next