Fővárosi Lapok 1870. március (41-66. szám)
1870-03-01 / 41. szám
hallott első áldozatokat. Koszorúkkal s virágokkal ékesített tizenöt koporsóban vitték ki őket a közönséges kórházból a schmelei temetőbe. A polgári őrség kezdte meg a menetet, mindjárt a koporsók után az egyetemi ifjúság következett, s ezt a nemzetőrök végtelen sorai követték. A néptömeg, mely már a kórháznál összegyülekezett, s utóbb mindenj utcából a menethez csatlakozott, oly roppant nagggyá nőtt, hogy midőn az első gyászsorok a temető kapuján beléptek, a kíséret hátulsó része még a glaciskon mozgott. Azok kedvéért, kik Bécset nem ismerik, megjegyzem, hogy oly hosszú út ez körülbelül, mint az, mely Pesten a lánchídtól a Ludoviceumig vezet. Nagyszerű tüntetés volt ez azokra nézve, kik sem tanulni, sem felejteni nem tudnak, s megtette hatását azon körökben is, hová a törvények szigora nem engedte a népet föltekinteni, s hol ennélfogva a „nép“-pel nem kötöttek össze más fogalmat, mint a vak engedelmességet s az adófizetést. Én és családom e pompás temetést ablakainkból néztük, melyek a „glacis“-ra szolgáltak. Szeretett nőm az egyik karján nyolc éves fiamat tartván, a másikat az enyémbe fűzvén, komoly hangulatban tekintett alá a hullámzó tömegre. Jóságos arcán bizonyos sötét sejtelem árnya vonult át, s könybe lábadt égszín szemei kérdezni látszottak : „Mikor viszik ki őt is oda, hol e szabadsághősök nyugodni fognak ?” S életemnek e legkeservesebb pillanata nem váratott sokáig magára. Három év múlva (szintén március 17-dike volt) ott álltam sírhantjánál a schmelei temetőben, s mély gyászba borúlt lelkemet meg akartam melegíteni a nép imádságain, melyeket ez, mint hivém, mártírjai sírján a szabadság istenéhez fog ma intézni. De nesztelen csönd uralkodott itten; a hegyeket szürke köd borttá, s a nap, mely tegnap még vérpirosan áldozott le a Lipóthegy háta mögött, ma nem akart a láthatáron sütni. Sokáig időztem a sírhantok közt, s még mindig nem jött senki azok közül, kikkel ez emlékezetes napon bizonyosan találkozni reméltem. Végre megkérdeztem a temetőőrt: „Elmúlt-e már a szabadság ünnepe, vagy az éjnek homályában fogják-e azt megtartani ?“ — Ei was! — dümmögött a megszólított, — mit der Freiheit ist’s plutsch, und bei der Nacht schlaft man! S e válaszszal be kellett érnem. Ott hagytam a temetőt, s utamat a közel fekvő Schönbrunn felé irányzom. A „dicsőkén“ emberhangokat hallok. Két fiatal ember, köpenyeikbe burkolva, hevert a kőlépcsőkön. — Nézd — mond az egyik, a ködben úszó fővárosra mutatván, — nézd azt a nagy Bábelt, az utcáin hemzsegő tarka néptömeggel, s a kövezetén végig dörgő úri és bérleti fogatok rajával! Épületei fölött a politikai halál gyászangyala lebeg, s kitörli a vonásokat, melyeket a népnek emlékezete ennek szivébe s gyermekei sírkövére vésett. Csöndesen vonultam el mellettük, nem akarván őket épületes elmélkedéseikben zavarni, s visszaindultam a város felé. Hány ember ment el mellettem, kiknek képéről világosan leolvastam, hogy rég elfelejtették vagy restellik bevallani, miszerint pár év előtt ők is hősök voltak! Egy hercegi palota előtt mentem el. A kapuból tömérdek fogat robogott ki, melyek a vendégeket fényes táncvigalomból vitték haza. E bált a herceg az udvar tiszteletére adta. A pezsgő és burgundi patak kint ömlött ; három év előtt a népnek vére még pirosabban folyt. Egyik gyermekkori jó szokásomat, mely sohasem hagyott templom előtt elmenni anélkül, hogy abba egy pár „miatyánk“-ra be ne tértem volna, követve, beléptem a „Szent István“ templomba. Egy pár viaszgyertya égett az egyik mellékoltárnál, melynél egy ősz pap valamelyik márciusi hősért a megrendelt misét olvasta. Az oltár előtt egy nyolcvan éves aggastyán térdelt. A földnek búja látható nyomokat hagyott homlokán, s az élet gondjai mély barázdákat húztak beesett arcára. Nehéz sóhajjal említő nevét egy ifjúnak, kinek és társainak nyughelyét egyszerű sírkő jelöli a schmelei temetőben, melyre a szolgaiság még mindig nem meri az elesett vértanúk neveit vésetni. Az, akiért az öreg imádkozott, egyetlen fia volt, s öregségének támasza. Egy másik oltárnál egy anya sírt három halványképű leányával. Még nem vetették le a halál gyászszínét testükről, arcvonásaikat bú és gond dúlta szét. Az anya férjét, a leányok apjukat vesztették el a szabadságharcban. Szerettem volna több aggodalmas kérdést intézni a népek istenéhez, mielőtt a templomot elhagyom E percben azonban vad moraj, pohárcsengés és énekszó ütötte meg fülemet. A templom melletti vendéglőből jött, melynek hosszú asztalai közül egy sereg fiatal ember ültettek, ittak, dorbézoltak, éltették a „deutsches Vaterland“-ot, arcon csípték a csinos pincérnőket, coupletteket ordítottak a legújabb külvárosi „Posse“-ból, s végre kancsókat, poharakat és tálakat magukkal rántottak az asztal alá, donn’t „Narren-Abend.“ (d.) Nevezzük csak így a redout vasárnap éji tarka quodlibetjét, mivelhogy egészen a német publikum számára volt rendezve, bár a magyar vendég pénzét is szívesen fogadták. Német volt a hivatalos nyelv : belépti jegyen, programmon, feliratokban és mindenütt. Valaki megütközve ezen, interpellálta a „Narren-Comité“ egyik tagját, s ez azt felelte: „Mulat is az effélén a komoly ízlésű magyar közönség!“ Mindamellett (bár kisebbségben) volt elég magyar vendég is, hanem ez az elem csakugyan a legkevésbé mulatott, bár sok bohóság volt mindenfelé. A lépcsőnél állatkerti paródiákat láttunk. Ezek közt kettő eléggé sikerült: a „foltos hiénát“ egy borvirágos arcú mérges vén asszony, s az „iramszarvast“ egy örökös iramban lévő levélhordó képviselték, persze „in effigie,“ ketrecekben. A lépcsőre már lezúgott az éktelen zaj : fütyülés, kolompolás, visítás, s mindenféle állathang. Voltak hivatalos farkasok, uszkárok, szamarak, krokodilok, kik teljes erejükből ugattak, bőgtek, visítottak. Fönn a corridor előtt egy nagy rácsos raktárból osztogatók a bohóc-jelvények: mindenféle tarka, aranyos, rikító szinü papirsüveget, nőknek kalapkákat, koronákat, diadémeket. Majd mind föltették A belépti jegyet egy nagy réz pénz képezte, melyre írva volt: „Für 2 fl. 493/4 kr. und 1 Pfenning is jeder un fühl bar ein Narr.“ E réz pénz kinyílt s tükör- és bolond-naptárt mutatott. Különben fapénz jobb lett volna bolondoknak. Osztogattak egy „Babylon“ című bolond-lapot, melynek hátulsó fele — nagylelkű concessió gyanánt — magyar szövegű sületlenségekből („farsangi barátfülek“ sat.) állt. Féltízkor már jól telve voltak a termek és corridorok, de mozogni eléggé lehetett. Nem voltak annyian, mint tavaly, valószínűleg mivel most drágább lett a mulatság A díszítés sem volt olyan, mint tavaly. A torzképektől épp oly távol maradt az ötlet, mint a maszkoktól. A nagy terem elveszti eredeti szépségét, s nem nyert helyette elmés harlequin-köntöst. Fönn a regattabálról maradt virágfüzérek, melyekről nagy zászló-lepedők sűrűn húzódtak le, gátolva a világítást s a karzaton ülök látását. A falaknál, mint oszlopok, kolosszális arab katonák (mereven, egyhangúlag festve) álltak őrt Egyik szögletben Tropmann „Moritát“-ját mutaták s verkli mellett éneklék; más oldalon egy pad állott, a melyen bohó , erő- és ügyességi mutatványokat űztek — néha. Ez volt az egész. A csemegeteremben „Völkerschau“-t mutatott két nagy torzkép-vászon, a nemzetek figurás alakjaival. A nagy bajuszát pedző magyar ember alatt ez állt „Nur interpelliren!“ A cseh (mint csecsemő) pólyák közül ordított a „királyság“ után. A verandát „egyptomi emlékek“ csöndes hatású torzképeivel tarkiták , külső fülkéjében pedig figét mutató öklök figurázták ki a gyöngébb lábon álló pesti részvénytársulatok dividenciáit- A kisterem az egyházé volt, papokra csinált torzképekkel, a nagy csillár alá kötött óriás papkalappal, mely elfogta a világosságot, kolosszális pápai papucscsal stb. Alig volt valami a mi közéletünk és saját gyarlóságaink közvetlen forrásából. Minden csak a bécsi biablon bágyadt utánzása. Legtöbb tarkaságot képezett a tömérdek különféle papírsüveg a férfiak és nők fején. Álarcos bőven volt, mind hivatalos, mind önkénytes. De csak egy pár elegánsabb dominó vált ki. A nézőközönség nagyobb részét oly vendégek képezték, kik máskor soha sem lépnek a redout parketjére. Álarctalan szépek voltak ugyan, de korántsem olyanok, kik benn lesznek a Schrecker albumában. Vegyes társaság gyűlt össze, s a jó körök quótáját nagyon túlszárnyalta az ismeretlen világ. Folytonosan tolongott a közönség, a hivatalos bolondok pedig lármáztak és táncoltak, míg végre a nézők nagyobb része, zajt és hőséget megunva, már egy órakor elszéledt. A díszítéseket Lehmann mester készíté, ki néha szintén elszundikál. Vagy ezúttal azt hive, hogy minek valami különös keret oda, hol maga a kép — az élet tarkasága — teszi a legvidámabb benyomást Fővárosi hírek. * A képviselőház tegnapi ülésében folytatva tárgyalták a közoktatásügyi minisztérium költségvetését és a műegyetemre, jogakadémiákra, köztanodákra, tanítóképezdékre előirányzott összegeket minden nagyobb fenakadás nélkül, kisebb viták mellett, elfogadták. A népnevelési lapnak hét nyelven kiadására és a néptanítók és népiskolák segélyzésére fölvett összegek mára maradtak, melyek vitatására már tegnap többen íratták föl magukat, s így, úgy látszik, hosszabb tárgyalás alá lesznek vetve. * A „Troubadour“-ban szombaton Balázsné Bognár Vilma asszony nagy tetszés mellett énekelte Leonóra szerepét. Tiszta, csengő hangjának egészen birtokában volt, s a kellő drámai hév sem hiányzott előadásából. Ő minden újabb vendégjátéka alkalmával bebizonyítja, mennyire hatalmában van hangjának, s nem szorul bravouráriákra, hogy tapsot nyerjen hallgatóitól. Azucenát Kvassayné assz. énekelte, játékban és énekben egyaránt dicséretes buzgalommal. Ezúttal maszkírozására és több gondot fordított, s nem csupán ősz hajával ábrázolta a cigánynőt. E 11 inger (Manrico) nem volt kellőleg disponálva ; gyakran kifáradt s játékában sem volt kellő nyugalom. Vasárnap a „Farsangi iskola,“ Vahot Imre eme sok színpadi ismerettel irt alkalmi darabja, egészen megtölte a színház nézőterét, s a közönség Lendvayné assz., Feleky és Szerdahelyi játékán igen jól mulatott. * Király Ő Felsége még szombat este visszatérvén a gödöllői vadászatról, tegnap átalános kihallgatást adott. A királyné termeiben pedig e hó közepén, mielőtt Gödöllőre vonulna, fényes női cercle lesz, midőn — Ő Felsége kivonatára — több polgári hölgyet is be fognak mutatni. — A magyar kúria vasárnap tisztelgett 0 Felségénél, s három osztályát — az igazságügyéi betegsége miatt gr. Fesztetich miniszter mutatá be. Majláth György, Melczer István és Fábry hét személynök állottak az osztályok élén.Ő Felsége minden egyes személyhez szívélyes kérdést intézett. * Az írói és zenész-segély-egylet javára b. Vay Lénárd márc. 7-dikén esti fél 8-kor hangversenyt rendez. Ő maga több zenedarabot hegedűs, legelői Beethoven egy „concert“-jét. Közreműködik Pauline asszony, ki áriát énekel Mozart „Színigazgatójából, s Paulai, ki nejével együtt Rousseautól „A rózsák kettős“-ét, adja elő. * Molnár György társulata a budai népszínházban tegnap tartotta utósó előadását. Lukácsi Sándor színművét, a „Zárdák titkai“-t ismételték, melyet vasárnap adtak először. A négyfelvonásos színmű Ubryk Borbála történetének színhelyén,Krakkóban játszik, s mindenesetre érdeme, hogy nincsenek benne oly kétértelműségek és sikamlós helyek, minekre az ilyen, németből fordított darabokban találunk. Az előadás elég jó volt, s a szépszámú közönség Várnay, Vince Mari, Vincéné, Toldi és Kovács játékát tapssal fogadta. — Miklóssy a népszínház új igazgatója, szombaton a „Zsidó honvéd“-del kezdi meg előadásait. * Hymen. Babics Antal, hg Eszterházyféle uradalmi ügyvéd, jegyet váltott Pálffy Etelka kisasszonynyal. Dr. Langer Ármin, pesti orvos pedig, Hetsey Johanna kisasszonynyal, egy ismeretes nőnövelde elöljárónőjével. * A budai dalárda ma este 7-kor tánccal öszszekötött dalestélyt tart a budai „Fácán“-nál. A műsor ez: Ekért „Hajósdal“-a Brenner „Deák üdvözlete“, Hermes „Mohamed az ég kapuja előtt“ karéneke, „Jegenyefa“ s „kidőlt a fa“ népdalok, s Kuntze „Borgalopp“-ja. * A lapunk múlt számában „többek“ által írt nyilatkozatra Jánosi Iglódi Kálmán kijelente szerkesztőségünkben, hogy „Az utósó Árpád“ röpirat jövedelméből már körülbelül 50 frtot adott át a honvédmenházra, mint azt a lapok is közlék. * A főváros szépítésére fölveendő kölcsön nem úgy van tervezve, hogy abban ne csak az állam, hanem Pest és Buda is részt vegyenek. Pest városa — a miniszterelnök felhívására — e nagy fontosságú ügyben csupán bizottságot alakít. * Aignernél megjelentek : Déli inger legújabb röpirata: „Megfontolások a pápai csalatkozhatlanság tárgyában“, fordít. Mirza, igen érdekes mű, 20 lap, ára 20k1.s„A népiskolai törvény életbeléptetésének némely fontosabb tárgyairól, irta Környei János, 74 lap, ára 20 kr. * A „szegény beteg asszonyának újabban küldtek egy úrhölgy Pestről 10 frot, Sebők Imréné 5 frot,Sz. S-né 5 frot, valaki“ Rábaközről 4 frtot e nemes jeszóval : „a szegényebben a szegénynek is kötelessége segíteni.“ Lendvai Márton szinművészünk 18 frot gyűjtött, melyben Simkovics Mihály 10 fttal vett részt, M. Z. B. úrhölgy 5 frot külde, G. Aranka, ki maga is varrással tartja fönn magát, 50 krt. * Rövid hírek. — Az akadémiai Marczibányi-pályázat („Idegen szólások a magyar nyelvbe.»“) határideje e hó utósó napján telik le. — Tóth Józsefről hibásan volt írva lapunkban, hogy pócsmegyeri birtokán fekszik, holott,egy idő óta az országúti Luby-házba költözött — Újabb hir szerint : Lónyay országos pénzügyér marad, gr. Mikó azonban lemond s tárcáját Gorove veszi át. — Az egyetemi ifjúság tegnap este nem tarta még meg fáklyás zenéjét Hoffmann Pál tanárnak, az egyetem érdekében tett képviselőházi nyilatkozataiért. — József főherceg szombaton meglátogatta Gévay B. műtermét, s honvédtiszti suita-jével együtt lefényképezteté magát. Csütörtökön (holnapután) a lövöldében úgynevezett „Elite-Flacker“ bált tartanak. Gyulai Pál lemondván a színi tanodai tanárságról, tanszékére (1000 frt fizetés) pályázat nyittatott, s a folyamodványokat e hó 20-ikáig gr. Festettek — 175 mindnyájukat rövid idő múlva az atyáskodó „policát“ hűs helyre vezette, így ülték meg az 1848-diki 17-diki márciust három év múlva az osztrák fővárosban Frankenburg Adolf.