Fővárosi Lapok 1870. május (92-116. szám)

1870-05-28 / 114. szám

Nagy Sándor, az ajtózárulás után, rögtön hangosan kiáltott át neki: — Zurm Strange verurtheilt! Gáspár tábornok másnap szemtanúja volt, midőn hős társait a kálváriára vitték ... Az ablakon át in­tett nekik búcsút kezével, s aztán elfordult a szörnyű jelenettől. Kigondolt, rendszeres kegyetlenséggel, előbb a golyó általi halálra ítélteket vitték ki, hogy az akasz­tófára ítéltek hallván a lövést, a reménynek legkisebb szikráját se táplálhassák. Az utóbbiak még a börtönben ültek, midőn reg­geli félhatra a négy meglövendőt kivitték . . . A lövés eldördült. . . — Hallod? — kiáltott át Nagy Sándor Gáspár­nak, — azok már elvégezték. Ezek azon részletek, melyek a „Honvéd-menház könyvé “-ben nem foglaltatnak. A kezem közt levő adatok közül azonban még néhányat elősorolhatok. Összhangzó adatok szerint a tábornokok mind bátran haltak meg, még Török volt legösszezúzottabb, ő is inkább hajlott kora, mint félelme által. Legbátrabb­nak Dessewffy látszott, míg Damjanics magaviselete meseszerű nyugalomra tesz tanúságot. Knezics halt meg legvallásosabban. Ő egyébiránt a csaták előtt is mindig, a komáromi híres éji roham előtt pedig térden állva imádkozott. Leini­genről hallottam még, hogy midőn már négy társa függött a bitón, s Nagy Sándoron, az ötödiken végezte dolgát a hóhér, térdére ereszke­dett s azon nejének, kitől kegyelemmel biztató leve­leket kapott, trónnal ezen egy pár szót irta : „Négyen függenek előttem !... mindennek vége van! . . . Isten veled !“ Még egy szegény szolgáról akarok megemlé­kezni, ki valóban igen hasonlít K o n­­­n a k históriai nevű szolgájához. E szegény ember Nagy Sándor tábornok ma­gánszolgája volt. Midőn ura fogoly jön is, ott maradt Aradon, s ha már tábornoka közelébe nem juthatott, hát leg­alább börtöne környékét járkálgatta körül naponta, mint egy hi­eb. A kivégzés után reggeli nyolc órakor a közön­séget is oda bocsátották a borzasztó látványhoz s a nép roppant tömegekben zarándokolt a magyar kál­vária helyére s zokogott és imádkozott a kilenc hulla előtt, mignem azok délután 4 órakor levétettek. Oda ment a hű szolga is, s miután kisírta és ki­zokogta magát, zsebéből egy fésűt vont elő, odaállt halott halványan szeretett tábornoka mellé s a mint a szél a bitón lógó hulla haját összezilálta s a halott homlokára beborította azt (Nagy Sándornak szép, hosszú haja volt), a szegény szolga a fésűvel mindig helyre simította. Azt akarta, hogy tábornoka még halála után is szép legyen. Nem is volt egy sem rút. Szemtanúk mondják, s ez a „Honvéd-menház könyvei­ben is érintve van, hogy e borzasztó halál nem volt képes a vértanúk egyikének arcát sem eltorzítani. Mintha mosolyogva aludtak volna. Megdicsőültek. Tóth Kálmán. Fővárosi hírek. * Fábián Gábor, az akadémia és Kisfaludy- Társaság ez érdemes ősz tagja, ki egykor Ossiant forditá, újabban Lucretius „De rerum natura“ című tankölteményét forditá le. A régi római irodalom e híres műve az epikus bölcsészetet tárgyalja. Tárgya némileg száraz ugyan, de van benne képzelem, sok erős leírás az emberi nyomorról, az indulatok erejé­ről, a dúló pestisről, stb. Fábián Gábor egyelőre, hogy­­ tájékozhassa magát a részvét felől, „A természetről“­­ című tankölteménynek ötödik könyvét adta ki egy­­ 52 lapra terjedő füzetben, ára 50 kr. Nyelve miatt s e my nehezen érthető az eredetiben, de a Fábián­­ Gábor fordítása tiszta, világos, könnyen folyó. Óhajt- ■ juk, hogy a régi római irodalom komoly termékeinél még legyen hazánkban annyi kedvelő barátja, hogy­­ érdemdús veteránunk az egész műfordítást, melyen annyi előszeretettel dolgozott, kiadhassa. * Batthyány Lajos gróf temetésén a herceg­­­prímást Szabó József püspök fogja képviselni. A­­ holttest beszentelése s a ferencrendiek priorjának­­ gyászbeszéde előtt Mosonyi kardalát énekelik, mely-­­ nek szövegét Komócsy József írta. A gyászmenet­­ elindulását megelőzőleg, a fővárosi dalegyletek —­­ Knahl Antal úr vezetése mellett — Beethoven „Mi- I­sere“-jét adják elő, menetközben pedig a negyven­­ zenészből álló magánzenekar klasszikus gyászinduló­kat fog játszani. A temetőben a gyászbeszédet Egres­­sy Béni „Búcsú“-jának eléneklése fogja követni. A belvárosi plébánia-templomban másnap Mozart re­­quiemjét és Mosonyi új „Libera“-ját fogják előadni a magánrészekben Kvassayné Saxlehner Emma assz , Neszveda k. a., Hajós és Kőszeghy urak köz­reműködésével. * A zenedében b. Prónay Gábor 10 aranyas s Weisz Bernát ötaranyas pályadiját a múlt évben siker nélkül tűzték ki egy magyar műdal pá­lyázatára, mert egy pályamű sem felelt meg a kívánt föltételeknek. Most tehát egyesíték a kétévi dijat s a folyó évre 20 aranyas és 10 aranyas pályázatot nyit­nak szintén magyar stylü műdalra, zongorakisérettel s tetszés szerint választandó szöveggel. A pályamű­vek, idegen írással, jeligés levelekkel , melyekbe rejtve legyenek a szerzők nevei, folyó év augusztus utósó napjáig Ritter Sándor egyleti titkár úrhoz (Pest, váci­ utca 12. sz. a.) küldendők. A nyertes mű­vek a zenede tulajdonai lesznek. * A magyarországi néptanítók még ez évben a szünidő alatt nagygyűlést fognak tartani főváro­sunkban. Rendezésére a „néptanítók pesti egylete“ vállalkozott, lelkes felhívást adva ki a tanítókhoz és tanügy barátaihoz. Hiszszük, hogy e felhívásnak kellő sikere lesz, mert a népnevelés mindnyájunk érdeke, s igaz, mit a fölhívás mond, hogy t. i. „hazánk fön­­maradása tisztán kulturkérdés, s a nép műveltsége az állami létnek egyetlen biztos talpköve.“ * Hymen. Csapó Vilmos cs. k. kamarás, kitől keresztneve alatt érdekesen irt elbeszélések és egyéb szépirodalmi művek jelentek meg, közelébb jegyet váltott a bájos Karlovszky Irma kis­asszonynyal. * Könitz Max számára szabadságért folyamo­dott az a németországi bankár, kinek pesti üzletét e fiatalember pár év előtt meglopta, eltűnvén a pénz­zel. Ő Felsége e folyamodványt leküldé a városhoz, hol alkalmasint kedvező véleményt adnak rá. Kü­lönben is Könitz Max már körülbelül kitölté a rárótt másfél évi börtön­büntetést. * Olga nagyhercegnő , Mihály nagyherceg, kaukázusi helytartó neje, Németországból jövet, szombat délután utazott át Pesten. Négy óra felé ért a pályaudvarra, hol a miniszterelnök két kocsija várt rá. A nagy hercegnő magas nő, harminc éves lehet, egyszerű szürke úti ruha s díszítés nélküli kis matrózkalap volt rajta. Egészen egyszerű, két gyer­meke volt vele. Kísérete 12 tagból állhatott. A ko­csiról egyenest a magyar és orosz lobogókkal díszí­tett „Ferenc József“ gyorshajóra szálltak. A hidsző­­nyeggel volt boritva s a legénység díszruhában. A nagyhercegnő a hajón ebédelt s aztán elutazott Galatzon át Odessába. * A budai egyházi zene-egylet kedden d. u. 6 órakor a budavári főtemplomban tarja utósó májusi ájtatosságát. A „Tantum ergo“ négyest Herteil Eu­frozina k. a., Kneifel Róza asszony, Kneifel Antal és Schmidt Ferenc éneklik ; Kücken „Ave Máriá“-ját Schmidt Ferenc női karral, a „Mária kardalt“ pedig 100 énekes (közte 60 ifjú hölgy) adja elő. — Hol­nap (29-én d. e. 10 órakor) Bogisich Mihály káplán Stradella 17-dik századbeli nagy egyházi dalla­mát énekli a pest-belvárosi templomban. — A káposztás-megyeri szőlők kápolnájában (Uj- Pest mellett) holnap Szent-Orbán ájtatosság lesz, énekes magyar misével s egyházi beszéddel. * Tavaszi mulatságok. — Egyetemi ifjak szerdán a „Fácán“-nál jókedvű majálist rendeztek, s a tánc (több, mint hatvan párral) reggeli félháromig tartott. Vidéki szépek is voltak : Benyovszky Jolán Dabasról, Belházy k. a. Selmecről, Perczel Ernesz­­tin Tolnából s a Sommer-nővérek Bajáról. — Pün­kösd szombatján a tisztviselők segély­egylete tart a „disznófő“-nél majálist s a város­majorból katonai zenével indul, tombolával, társas mulatságokkal, tánccal, szerenáddal, stb. — A k­e­­gyesrendi főgymnásium ifjúságának majálisa szintén a „disznófő“-nél lesz jun. elsején.— A ke­­r­e­s­k­e­d­ő-i­f­j­a­k társulata pedig jun. 15-én tavaszi bált rendez a lövölde dísztermében. * A kerepesi temető sírjairól egyidő óta lop­­ák a virágokat. E napokban hat nőt fogtak el, kik­nek zsebe tele volt letépett virággal. Mint be­vallók , e virágokat bokrétákba kötögeték s este nyilvános helyeken adogatók el. Budai iparlovagok pedig azt az új forrást fedezték föl, hogy a kutyákat magukhoz édesgetik, védjegyeiket a nyakukról leve­szik s olcsó pénzen eladják olyanoknak, kik nem akarják az egész ebadót fizetni. * A siketnémák váci intézetében eddig a fizető­­ növendékek 126 ft évi dijért kaptak ellátást és ruhá­­zatot. Ez azonban veszteséggel járt, mert tavaly is­­ 191 ft 2­7­2 krba került egy-egy. Ennélfogva a köz- í oktatási miniszter elrendelte, hogy jövőre a fizető­­ növendékek 200 frt tápdijért veendők be. * A képviselőknek külön kertjök lesz. T. i. az or-­­­szágház hátsó részén ajtót akarnak nyitni az ott fekvő­­ egyetemi kertbe, hová 200 személyre pavillont épit-­­­nének s abba helyeznék a buffet-t is. Ez átalakítás­a kétezer ftát igényel, s néhány nap alatt elkészülhet.­­ Félő, hogy a fák alatt többen fognak ülni, mint a­­ teremben. * 438 darab régi pénzt leltek a lövész­ utcai­­ 5 dik számú ház alapjának ásatásánál. A házbirto- I­kos, Danninger Gottfried (ki a „Nádor* vendéglőt is * bírja), egész előzékenységgel engedé át a múzeum-­­ nak vizsgálatra e pénzeket, s a készletből mindazt, mi a múzeumnak becses, odaajándékozza. Ötven­­­fajta pénz van benne. A lelet egy tizede magyaror­szági. Rómer Flóris IV. Béla korabeli pénzeknek tartja. * Az akadémia, mely ma tartja közülését, 40 arany helyett 80-at tűz ki a Marczibányi-jutalomból e kérdésre: „Idegenszerűségek a magyar nyelv hasz­nálatában.“ E kérdés most negyedszer van kitűzve. A szombaton választott új tagok ezek: az első osz­tályban rendes tag Székács József, levelező tag Zichy Antal; a második osztályban levelezők Frankl Vilmos, Nagy Imre, Pauler Gyula, Jakab Elek és dr. Barsy József; külföldinek Schmidt Adolf; a harmadikban rendes tagok lettek : Than Károly, Kruspér István és Margó Tivadar. Thant egyhangúlag választák meg, a­mi ritkaság. A többit 20 — 24 szavazattal 3—7 ellenében. * A város közgyűlése szerdán jótékonyságokkal tünteté ki magát. Megszavazott a halárünnepre kétezer frtot, egyszersmind meghatározva, hogy a városligetbe az ünnepély napján 20 kr. lesz a be­menet. Megszavazott szintén kétezer frtot a tanító­­gyűlés segélyére. Elhatárzá továbbá, hogy a budai színházban évi páholyt bérel 600 frton. Végre elfogadó az indítványt, hogy Pest monographiájának megírására Salamon Ferenc keressék föl, s a mű kiadási joga is az övé legyen, csupán kétszáz pél­dányt tartozván a hatóság rendelkezése alá bo­csátani. * A rácfürdőben hétfőn Kovács Lajos (József főherceg uradalmi tisztje s a Margit sziget pénztár­noka), valószínűleg pénzbaj miatt, tőrszúrásokkal végzi ki magát. — Az eliosz cukrászának két­éves fia pedig a kioszk felső ablakából kedden ki­esett a kövezetre, s rögtön meghalt. Alig lehetett a szegény gyermekre ismerni, úgy összezúzta magát. : * Rövid hírek. — A hivatalos lap csütör­töki száma közlé a legfelsőbb kéziratokat, melyekkel Gorove István közlekedési, Szlávy József pedig kereskedelmi minisztereknek neveztettek ki. — Aignernél megjelentek: „Az emberi nem művelődési történetének vázlata,“ a nőképző egylet megbízásából irta Torkos László ta­nár, I. füzet, s a „Kétkedő,“ vígjáték Bérezik Árpádtól. — Az „Athenaeu­m“ képes füzetekben indítja meg „Szegedi bünkrónika“ című vállalatát; egy füzet ára 40 kr, tíz füzetes folyamé pedig 4 ft lesz. — Az üveggyár-társulat, mely külön­böző gyáraiban tavaly 485,383 frt értékű árut pro­dukált, Szumrák Frigyest választó elnökké­­ elha­tárza, hogy az idén csak 6 frtnyi osztalékot ad a részvényeseknek, mivel az alaptőkét növelni akarja szükséges befektetések végett.­­ Végre eszébe jutott Buda városának, hogy a zugligetbe vivő utat megint öntöztetni kellene. — A honvédlova­­s­o­k küldözik vissza a nyergeket, mivel meghasa­dottak s használhatlanok, minélfogva a szállítót fele­letre vonják. — Párisi képes lapok versenyeznek a fölött, hogy Munkácsy „Siralomházát“ minél gyor­sabban s minél szebb fametszetben közölhessék. — Zágráb polgármestere és egy tanácsosa főváro­sunkba jöttek, hogy Zágráb díszpolgári oklevelét Deák Ferencnek, gr. Andrássynak és b. Gablenznek átadják. — A ferencvárosi temető utcában 60 ezer írttal népiskolát emelnek. — A kettős sina Károly-kaszárnyától a városligetbe egészen elké­szülvén, tegnapelőtt már a „Zrinyi“-től minden há­rom percben indultak kocsik. * Budai színkör. Szombaton, május 28-dikán: „Orpheus az alvilágban,“ nagy operetta 4 felvonás­ban. Kezdete 7 órakor. * Az állatkerti nyári új színkörben ma és mindennap esti 6 órakor Cassanova Fanni hí­res állatszeliditőnő „fényes nagy oroszlán előadása“ és nyilvános állat­etetés. Belépti­ díj 20 kr. Társaskocsik közlekednek. — 487 — Nemzeti színház. * M­áj­us 25. „Coriolán“ Sh­akespeare-től, for­ditá Petőfi Az igazgatóság és rendezőség mindent lelkiis­meretesen elkövettek, hogy ez újra szintehozott shakespearei szomorújáték érdekét fokozzák. Leg­először is a zenekar adá elő — Erkel F. vezetése alatt — Beethoven „Coriolan-nyitány“-át, a leg­­remekebb orchestrális művek egyikét, mely a volszk táborba hazája ellen menekült hősnek lelki viharát, megtörését és halálát hatalmas hangokban festi, s melyet a szépszámú közönség zajosan megtapsolt. A címszerepet F e 1 e k­i­játszá­s a büszke arisz­tokrata erélyét jól fejezte ki, de e hős heves termé­szetének föllobbanásai nélkül. E miatt némely he­lyen száraz volt, a néppel szemközt pedig oly fen­­hangon kezdte, hogy a szenvedély fokozása helyett egyhangúságba esett. Másodszor valószínűleg össz­hangzatosabban fogja játszani. Egyes mozzanatai most is sikerültek, s többször élénk tapsok közt hív­ták ki. Némethy Irma kisasszony Volumnia szere­pében — mint vendég — utószor lépett föl. Ez job­ban sikerült, mint eddigi játékai. Fiáról az anyai büszkeség élénk örömével beszélt menye előtt, ké­t

Next