Fővárosi Lapok 1870. június (117-139. szám)
1870-06-01 / 117. szám
117-dik sz. Szerda, junius 1. Kiadó-hivatal: Pest, barátok tere 7. szám. Hetedik évfolyam 1870. Előfizetési dij: Félévre ... 7 ftkr. Negyedévre . 3 ft 50 kr. Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve mindennap , koronkint képekkel.FŐVÁROSI LAPOK. IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. Előfizetéseket mindig csak a rendes évnegyedek elejétől fogadhat el a kiadóhivatal. Teljes számú példányokkal még szolgálhat a kiadó hivatal. Szerkesztői iroda: Zöldfa utca 39. sz. 2. em. Hirdetési díj: Negyed hasábos petit sor......................9 kr Bélyegdíj minden igtatáskor .... 30 kr Calderon „Az élet álom“-jából. (Töredék.) Zsigmond • Ki vagy te, bájoló nő ? Honaura • Palotahölgy Estrella udvarában. Zsigmond: Ne szólj igy, óh ne, — mondd inkább • a nap, Melynek tüzében él e c s i 11 a g is, mely Fényt a te sugaradtól kölcsönöz. Úgy láttam én az illatok honában, Hogy mind megannyi társvirág között A rózsa istensége volt a fő, A fejdelemnő, mert szebb, mint a többi. S úgy láttam én az ékkövek között, Hogy a bányáknak e bölcs társasága Első gyanánt a gyémántot nevezte, S fejdelmek ez jön, mint legfényesebb. S amott fönn, a mozgalmas csillagország Tündöklő égi udvarában, én A főhelyén a hajnalcsillagot Látám a csillagok királyául. S úgy láttam ott a legmagasb körökben, Hogy a midőn a többi égi jelt A nap tanácskozásra hivta össze : A legkitüntetőbb első helyet Ő foglalá el köztük, mnt a nappal’ Legfőbb hatalmú jós-tanácsnoka. Oh igy tehát, ha elsővé maguk közt Kövek, virágok, égi csillagok Azt teszik, a ki legszebb , hogy lehetsz Kisebb szépségűnek szolgája te, Holott bűvös varázsoddal fölötte. Nap, hajnalcsillag, gyémánt s rózsa vagy ! * Úgy olvasom egyik könyvemben egykor, Hogy az alkotó legfőbb remekműve A férfiú, egy kis világ magában; Azonban úgy találom én, ha nő az, Mint a ki egy egész kis menny maga, S szépségben annyival fölötte áll A férfiúnak, mint a menny a földnek ! Györy Vilmos: A tragédia királynője. (Ez nem novella.) Közli: Devecseri L. I. Szép májusi estén a párisi boulevardokon vagyunk, a tömeg tarka sokaságban hullámzik föl s alá, a párisi élet litere hevesen lüktet, az utcán és sétatereken, a szalonokban és szintermekben egyaránt. A bourgeois-t és munkást, a szép, büszke aristokrata nőt és a csinos kis virágárusnőt ugyanazon egy óhaj táplálja: a mulatás, változatosság, szórakozás vágya. Csak a mozgás élet , a nyugalom lassú halál! A Faubourg St. Grermainban és Quartier latinban, a világhölgy boudoijában és az alacsony mansardszobában hasonló gondtalansággal felejtik a tegnap kellemetlenségeit, élvezik a mát és nem gondolnak a holnapra. Mindenütt nevető arcok, víg hangok, vidám csevegés, zenei ének. A kávéházak kis osztályainak egyike előtt két úr ül, az egyik már öreges, szürke hajjal és jóakaró arckifejezéssel, a másik ritka elevenséggel vonásaiban, élénk beszélgetésbe mélyedvek, és majd elfelejtik a környezetet és az előttük álló frissítőket. Az első a vallásos zene királyi intézetének híres igazgatója , Charon Etienne, ki kompozíciói által is ismeretes lemez a Theatre Francaising, kedvelt és ünnepelt komikusa: Provost, jó barátok, hivatásuk különbségének és jellemük ellentétének dacára. Kitűnően értették egymást, és a komoly mester, kistenypálcájával tanulói- s tanulónőinek ájtatos énekét vezénylő, épp oly hangosan nevetett Provost vidám ötletein, amint ezt tőle alig várták volna, és alkalmasint legkevésbé a kóristák, kik köművelési s gyakorlási osztályát látogatták, és szigorát és sajátságait tapasztalásból ismerték. Beszélgetésük félbeszakíttatott ■ félénken közeledett az asztalhoz egy kicsiny, mintegy tizenegy éves leányka, sötét szemeit, melyek a keskeny, halvány arcban ritka tűzzel világoltak, az igazgatóra meresztő, és kéregetve tartott eléje egy kis faragott fatányért, hogy adományát beletegye. — Ej , picinyem, mielőtt obolásomat áldozati csészédre tenném, tudnom kell: miért ? — Éneklünk, Sarah és én, — viszonzá a gyermek komoly és mély hanggal, — mit kíván hallani ? — és nővérét közelebb vitve, ujjain ama kis chansonetteket és couplet-eket sorolá el, melyeket akkortájban a szin- és kávéházakban énekelni szoktak. — Am hallgassuk meg, mint fogja föl ez a két női gamin az én verseimet, — mondá Provost, és egy couplet-t jelölt meg nekik, mely a közönséget rendesen viharos tapsokra készte, és melynek szakaszait ő maga szerkesztette, pompás élccel és talentummal. Merészen, mintegy áthatva éneklési tehetségük értékétől, fogtak hozzá a nővérek. Choron pillantásai csodálattal függtek az ifjabb arcán és alakján, kezében a guitárral, melyet piszkos kék szalagon tartott, egy színházi énekesnő grandezzájával állott, mély szemeivel az esti ég felé tekintve. — Nem rósz! — mondá Provost, midőn elvégzők, és jelentékeny pénzdarabot nyújtott nekik. — Dávid ősötök művészete: a hárfát vagy lyrát pengetni ; tehát megmaradt fajátoknál, habár ritkán veszszük is észre; nemde, zsidónők vagytok? — Igen, uram, Felix Sarah és Rachel; olcsó ruhákat vásárolhat atyámnál, majd oly jók, mint az újak, és az anyánk . . . — Ah, ez a kis Judith gondoskodik az atyai üzletről! —• nevetett Provost. — Tehetség, tehetség, vele született tehetség! Nézze csak, azon gondolatra hogy atyja cégjének tán tisztességes vevőt szerezhet, arca inkább nevet, mint a hárfa hangjainál! Choron is mosolygott és kezét a leány vállalta téve, kinek francia beszéde egyébiránt igen rosz és hibás volt. •— Mondd meg csak lakástokat, gyermekem. Rachel megnevezé ezt, s csodálkozva s örvendve, hogy az úr oly pontosan följegyzi, nővérével távozott; az igazgató erre barátjához fordult. — Úgy hiszem, jó fogást tettem e kis vándorénekesnőkkel ; holnap Felix atya üzleti helyiségét fölkeresem és megkísérlem, vájjon osztályom részére megnyerhetem-e e gyermekeket; e kis zsidónő szemeiben sajátságos tűz lángol és hangjának érccsengése föltűnő, gyöngéd korához képest. — C’est, ca! — viszonzá Provost, — zsidónők egyházi zenénél, oratóriumok és miséknél ? — Ezen csodálkozik? Jöjjön el és nézze meg tanoncaimat! Látni fogja, hogy azok felét Juda törzséből toboroztam, a mi épp oly kevéssé árt az ő hitüknek, mint a mi vallásunknak; a zenének meg van a saját vallása, Provost barátom ! Más napon a nyomorult, kis padlati szoba, mely a Felix-családnak lakásul szolgált, látogatást fogadott, a minőhöz még soha sem volt szerencséje; bámészkodva, csoportosultak annak lakói a szék körül, melyen a vendég — miután Esther asszony a rajta heverő limlom-ruhadarabokat élvéve — helyet foglalt. — Jövök, hogy a boulevardok és párisi utcáknál jobb helyet ajánljak, hová gyermekeiteket küldjétek, — kezdé a vendég a finóm öltözetben, a tiszta kertyükkel, a szép óralánccal és arany fogattyú pálcával, melyek összes értékét a zsidó kalmár gyors és biztos pillantással megbecsülő. — A királyi énekiskola igazgatója, Cheron Etienne vagyok. — Esther asszony mélyen meghajtotta magát. — Én gyermekeiteket, a kiket tegnap künn énekelni hallok, osztályomba fölvenni akarom. — Mily szerencse, uram, köszönet, oh! ezer köszönet! — kiálta atya s anya egyszerre. — Sarah és Rachel, jöttek elé, s adjatok hálát az urnak ! — A mire a gyermekek közeledtek, és ajkaikat az igazgató szalmasárga keztjübe nyomták. — Mindig mondom, — kezdé meg Felix atya, örömtől sugározva, — Sarah és Rachelre jobb sors vár, mint — szüleikként — nyomorban és ínségben, gond és munka közt élni! Különösen a Rachel, uram, ez sajátságos egy gyermek, mindent énekel s beszél, amit hall, és mióta egyszer a színházban volt, itt a külvárosban, — egy szomszédnő, szintén házalónő, ki a gyermeket szereti, vitte magával, s azóta, ahol szerét teheti, tele aggatja magát mindenféle cifra jószággal, nem kíméli meg a legdrágább, épp becserélt ruhadarabot, föl s alá lépdel, és beszél és deklamál, hogy öröm hallgatni s gyakran csodálatos nézni. Meg lesz elégedve vele, uram, a kis Rachelemmel. — És férje szavaihoz az anya igenlőleg bólintott. Cheron Etienne a bőbeszédű atyának megigéré, hogy oltalma alá veszi a két nővért, és Mária s Elísa név alatt irá be őket. — Sarah és Rachel kissé túlságosan is az ó-testamentomra emlékezteték őt. Egy hónapig látogatták már osztályát a kis zsidónők rendesen és buzgóan, de az igazgató reményei nem látszottak teljesedésbe menni. Sarah- Maria hangban és tehetségben jelentéktelen volt. Elisa-Rachel azonban más tekintetben vonta magára figyelmét. E csengő, erőteljes hang, oly tiszta s a legmagasb modulációra képes, inkább szavalásra volt alkalmas; a kecsdús állások, a plasztika s kifejezésteli arcjáték a színpadot mint támpontot, a kulisszákat mint háttért igényelték. (Folyt. kör) A vasúton. (Elbeszélés.) Wildbrandt Adolftól. (Folytatás.) — Oh ez valóban szép! — susogá inkább magában. — De hisz ön, ha jól emlékezem, azt mondá, hogy csak Pasewalkig utazik ? — Én ? Oh nem! Éppen azon helyzetben vagyok, mint ön. Csupa szeszélyből — itt ismét mélyen elpirult—csak Pasewalkig váltottam jegyet; nos, és most újra fogok gondoskodni. — Oh hisz ez fölségesen Összevág! — kiáltott a szép lányka örömmel, hirtelen azonban zavarba jött, arcát sötét pir borta el és fölkelt helyéről, hogy az ablakon kinézzen. A vonat ezalatt bőszült gyorsasággal rohant előre, mindig szép síkság között, melyet csak itt-ott szakított meg egy-egy halom; a távolban beláthatlan szántóföldek, rézszalagok, sötét fényű erdőrészek tűntek föl és ismétel a szem előtt. E percben villámként sújtott le Valentinre az a gondolat, hogy mint egy eszeveszett utazik bolondjában a világba. Azután tekintete ismét a lány vállára csüngő fehér rózsákra tapadt, és úgy tetszett neki, mintha lehetetlen volna visszatérnie addig, míg e fehér rózsák sorsa fölött nem határoznak, és e második villám még fájdalmasabban érintette szi