Fővárosi Lapok 1870. június (117-139. szám)

1870-06-23 / 134. szám

134-dik ez Csütörtök, június 23. Kiadó-hivatal: Pest, barátok­ tere 7. szám. Hetedik évfolyam 1870. E­ö­izetési dij: Félévre 7 ft 2­kr. Negyedévre . 3 ft 50 kr. Megjelelt az ünnep utáni napokat kivéve minden­nap , koronkint képekkel.FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. gpgr Előfizetéseket mindig csak a rendes évnegyedek elejétől fogadhat el a kiadó­hivatal. Szerkesztői iroda: Zöldfa­ utca 38. sz. 2. em. Hirdetési díj: Negyed hasábos petit sor ..... . . 9 kr. Bélyegdíj minden ig­­tatáskor .... 30 kr .­ Előfizetési fölhívás a FŐVÁROSI LAPOK­ tizennegyedik félévi folyamára. Midőn napi­lapunk további pártolására fölhív­­juk a szépirodalom barátait, legyen szabad egyszer­smind a jelen félév tartalmának változatosságára hivatkoznunk. Ez év öt első hónapjában tíz eredeti elbeszélést közlünk, Szigligeti Ede, Frankenburg A., Beniczky-Bajza Lenke, Szathmáry ,Károly, Degré, Kazár E., Győry Vilmos, Tóvölgyi, Agai, Deák Far­kas tollából; tizenhat külföldi beszélyt az angol, francia, svéd, orosz és német irodalom jeleseitől; hatvankét költeményt, ezek közt oly rég ismert íróktól is, kik más lapba nem írnak költemé­nyeket, minek Szigligeti, Lévay József, Székács Jó­zsef, Kriza, Szilády Áron, Bulyovszky, Szelestey, Atala; számtalan külföldi eredeti tárcát, rendes pá­risi, bécsi, római és kölni munkatársainktól, továbbá Nápolyból, Gémiából, Pizából (Vértesi Arnold), Bo­­roszlóból (Frankenburg), Kairóból (Pongrátz Emil), Drezda, Lipcse és Berlinből (Szerdahelyi Kálmán) Borneóból (Xántus János); az akadémia, Kisfaludy- Társaság, nemzeti színház s képzőművészeti társulat eseményeiről; a fővárosi ünnepélyek, bálok, hang­versenyek, lófuttatásokról, a tudományos és művészi világ mozgalmairól ismertető cikkeket, s ezeken kí­vül a fővárosi, vidéki, bécsi és külföldi hírek friss és bő rovatait. Lapunk átalában minden nevezetes­ mozzanatnak és minden idénynek hű tükre kiván lenni, így közelebb a fürdő­idényről is mindenünnen fogunk közleni érdekes leírásokat. A tartalom érde­kességét fokozni folytonos törekvésünk, annyival inkább, mivel ezt a közönség növekvő részvéte is kötelességünkké teszi. Tóth Kálmán, Vadnai Károly, laptulajdonos, felelős szerkesztő. A „Fővárosi Lapok“ csinos kiállításáról, pontos szétküldéséről s idényenkint divatképek melléklésé­ről az „Athenaeum“ társulat gondoskodik, mint a lap kiadója. Előfizetési ár: évnegyedre 3 frt 50 kr., félévre 7 frt. Egész évre is lehet egyszerre előfizetni 11 forintjával. A­mit Cenci néni meg nem értett. (Besze­ly.) Irta : Sz. Madarassy Klotild. (Folytatás.) m. Az idő, e csodás örökmozdony, mely oly föltar­­­tózhatlanul siet előre végnélküli pályáján, újra el­szállított magával egy esztendőt. Az isten meghallgatta a két fiatal szív tiszta imáját, s erőt ad a nékik kötelességeik teljesí­tésére. Az ifjú költő kitűnő tehetsége s kitartó szor­galma által szép nevet és állást vívott ki magának, s nemes becsvágya, drága eszménye előtt a szellemi nagyság minél magasabb fokára emelkedhetni, már­is elég jó sikernek örvendhető. Margit pedig, azon körben, melyben élt és mozgott, a legszeretetreméltóbb, legtiszteltebb asz­­szonykának ismerteték el, kinek, ha találkozának is irigyei szépsége és gazdagsága miatt, páratlan szen­­desége lefegyverezé azokat. Fenykövessy igazolta Cenci néni jóslatát, mert csakugyan nagyon udvarias férj vált belőle, de több nem. Miután ő bensőbb vonzalomra, gyöngédségre és hűségre nem volt képes, ilyeneket nejétől sem igényelt. Ő e házasság által nem az élet legfőbb örömét, a családi boldogságot óhajtotta elnyerni, hanem csak azon körnek, a­melyben élt, tetszését. Ő nejében nem az angyalszelid, szép lelkületű nőt látta, hanem a régi hirnevű család gazdag örökösnőjét, kivel lá­togatásokon és estélyeken szeretett ugyan pompázni, de ezeken kívül semmit sem törődött vele, el lévén foglalva hivatalos működése, nagyravágyó tervei s egyéb kedvtelései által, s még szerelmi kalandjait sem igyekvők előtte titkolni, azon meggyőződésénél fogva, hogy ez is nagyúri fogás. így tehát Margitnak legjobb akarata mellett sem volt alkalma férje iránt tartozó figyelmét és jóindulatát tanúsíthatni, miután ez tökéletesen mel­lőzte őt házi életükben , s így többnyire egye­dül volt. De ő a magányt mindig szerette, s most még inkább mint valaha. Zenézett, olvasott, s álmodozott Elemérről. E két fiatal szív valóban szerette egymást, ben­­sőleg, forrón, változatlanul. Pedig soha sem beszéltek egymással, s csak színházban, hangversenyeken s egyéb közhelyeken találkoz­nak, hol egy-egy forró, lélekbeható tekintet által fejezték ki , hogy mit éreznek egymás iránt. Ez volt minden boldogságuk. De kellett-e nekik ennél több ? nem tudták-e, hogy csak egymásnak élnek gondolatban és szívben ? A valódi szerelem mindig szerény s kevéssel beéri, mert e kevésnek is nagy értéket tud adni. Elemér ihletett műveiben kifejezd, megismerteté belső világának egész gazdagságát és szépségét, s Margit fölfogá és érté annak teljes becsét. E két kiválón nemes lény tökéletesen tudta a szerelmet legszebb eszményiségében érezni, s azon magasztos, tiszta örömöket élvezni, melyekre egye­dül romlatlan szív s fenkölt gondolkozásmód képe­sítenek. Nyugodtan élvezék ártatlan, néma boldogságu­kat, biztosak lévén, hogy azt nem zavarhatja, nem szüntetheti meg semmi. Ők hitték a szerelem örökkévalóságát, mert hittek a lélek halhatatlansá­gában. Egy délelőtt Cenci néni Margit látogatására ! (Folyt. köv.) Margit lesütő szemeit s nem felelt. A romlatlan fiatal szív nem tudott tettetni. — Te kis bohó ! hát mért rösz e miatt zavar­ba ? Tán csak nem vagy szerelmes e szép fiatal költőbe ? Margit vérpiros jön e szavakra. — Hogyan ? te valóban szereted őt ? A fiatal asszony hallgatott. Cenci néni kissé elgondolkodott; nem hitte volna, hogy tréfás szavai egy szívtitok nyomára ve­zessék. — Margit! — szólalt meg rövid szünet után, félreismerhetlen részvéttel fogva meg az ifjú nő kezét. — Légy bizalommal hozzám s felelj : csakugyan sze­reted Vághpartit ? A fiatal asszony lassúdadon emelé föl ábrándos szép nagy szemeit, s a nemes lélek bátor nyíltságá­val felelé : — Szeretem ! Cenci néni összecsapta kezeit. Már ki gondolta volna, hogy ez a gyermekasszony is mást szeret — férjén kívül ! — gondolt némi önvigasztalással. — Régóta szereted őt ? — kérdő aztán. — A mióta ismerem ! — Hol találkoztál vele először ? — Álmaimban ! — mondá ábrándosan a tál nő. Cenci néni türelmetlen mozdulatot ten : a válasz nagyon túlesett az ő fogalmainak látha­tárán. — Szólj, kérlek, világosabban : hol beszéltél vele ? — Mi soha sem beszéltünk egymással ! Cenci néni bámulata tetőpontot ért. — Hát akkor hogyan ismered őt ? — Látásból és műveiből, melyekben a legszebb lélek, a legmelegebb szív nyilatkozik. — S ő viszontszeret téged ? — Oh, igen ! — mond boldog mosolylyal, a meggyőződés hangján a fiatal hölgy. — De mégis, ha soha sem beszéltetek egymás­ ment, s mint rokona és gyakori vendége a háznak, sát , hogyan tudhatjátok, hogy szeretitek egymást ? bejelentés és kopogtatás nélkül lépe az első te­rembe. Nem találva ott senkit, a nyitott ajtókon és puha szőnyegeken nesztelenül haladt végig a szoba­soron, egész az ifjú nő hálóterméig. Az ajtóban megállva, Margitot látta egy asztal előtt valami tárgy nézésében mélyen elmerülve, ülni. Gondosné tréfát akart tenni, s halkan háta mögé lopódzva, azt merengéséből fölriasztani. De e kis tréfa tervezésénél Cenci néni elfeledő számításba venni alakjának éppen nem könnyű sú­lyát, a­mely alatt a mozaik­padlót épp azon pillanat­ban, a­midőn a fiatal asszony széke mögé ért, egy nagyot nyikorgott. Margit hátranézett, s gyorsan téve le a szemlélt tárgyat — egy képet. — Ab! néni, hogy meglepett ! — mond némi zavarral, üdvözölve Gondosnét. — Mit néztél oly elmerülve, hadd lássam ! Ni, ni! hisz ez ama kedves fiatal költő arcképe, kinek műveiről egy idő óta annyi szépet beszélnek ! Hogyan is hívják csak ? Vághparti Elemérnek, nemde ? Ha az ember egy vonatot, mely csak pár percig nyugszik, el nem akar szalasztani, úgy igen szemes­nek és gyorsnak kell lennie. A hölgy ilyen volt. Csak egy kicsi kézi táskát vitt magával, melyet le sem tett kezéből. Ő már az ajtóban volt, midőn a tiszt bekiáltott. Az ajtóban mégis kénytelen volt megál­­lani. A nehézkes úri­ember nem volt oly szemes és gyors mint ő. Eléggé iparkodott ugyan fölkelni, de csak sokára tudott föltápászkodni. Azután annál gyorsabban akarta holmijét fölszedni, az útitás­kát, esernyőt, botot. De minél nagyobb a sietség, annál több a késedelem, kényelmes és kövér urakra nézve, kivált utazáson, bizonyára áll e példabeszéd. Míg az útitáska után nyúlt, a bekecs lecsúszott vál­láról, melyet csak magára vetett, s midőn ezt fölemel­ni akarta, a táska esett a földre ; most mindkettőért le kelle hajolnia; a hajladozás nehezére esett, s — Igen!­—dadogá Margit. — Épp most jelent s még nagyobbakat sóhajtott; ezen megijedve fölte­meg e kép a „Szivárvány“ műmellékleteitl. kintett, ha a hölgy nem hallotta-e meg? Hallotta! — Ej, ej ! s te ennek nézésében merültél el Ott állt még az ajtóban, s sajátságos mosolylyal annyira, hogy észre sem vetted beléptemet ? Ez nézte a kövér úr vesződségét. Ez azt hitte, hogy az gyanús, édeském, nagyon gyanús, t­enyelgett Gon-t a mosoly részlelkű volt. Mérges lett, mérgében min­den után kapkodott és semmit sem fogott. Mosné, h­a­ez ? Egymásnak voltak szánva! Temme elbeszélése. (Folytatás.)

Next