Fővárosi Lapok 1871. február (26-48. szám)
1871-02-01 / 26. szám
Előfizetési dij: Kiévre ... 7 fte kr. Negyedévre . 3 ft 50 kr. Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve mindennap , koronkint képekkel. 26-dik sz. Szerda, február 1 Kiadó-hivatal: Pest, barátok tere 7. szám. Nyolcadik évfolyam 1871. FŐVÁROSI LAPOK. • • IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Zöldfa utca 39. sz. 1. em. Hirdetési díj: Hatodhasábos petitsor ......................9kr. Bélyegdíj minden igtatáskor .... 30 kr. Lapunk első száma elfogyván, előfizetést csak február-márciusra fogadhat el 2 forint 35 krajcárjával a kiadóhivatal. A hadifogoly. (Béranger.*) Mari, hagyd félbe már a munkát ! Nem látod-e a nap lehunytét ? — Anyám ! egy jó fiú falunkból Külföldön sínylik , láncot hurcol. Bár végig harcolt, hasztalan ! Túl tengeren rabságba’ van. Fonj, fonj, szegény Mari!, Fonj, hogy segíts a foglyon. Ő értté, szegény, jó Mari, Kis ujjad egyre fonjon ! Ha akarod, már ég a lámpa. De mégis sirsz ! szegény leányka ! — Anyám, ő most unatkozik tán, S az angol nevet metsző kínján. Még ifjan Adrien szeretett, Fölviditá e tűzhelyet! Fonj, fonj, szegény Mari!, Fonj, hogy segits a foglyon. Ő értté, szegény, jó Mari, Kis ujjad egyre fonjon ! Ó értté, lányom, fonok én is, De aggkorom, hajh ! érzem mégis. — Küldd el neki, szerelmesemnek, Mit kezeim gonddal kerestek, Róza nászára hajába hiv, — Zene szól . . . hah! úgy sajg e szív ! Fonj, fonj, szegény Mari!, Fonj, hogy segits a foglyon. Ő értté, szegény, jó Mari, Kis ujjad egyre fonjon ! Jer, gyermekem, a kandallóhoz, Az éj hideg, lehet, fagyot hoz ! — Anyám, mondják, a börtönéjben Adrien eped, ledobva mélyen. Sorvadt kezét most nyújtja tán, S ah ! hasztalan, kenyér után. Fonj, fonj, szegény Mari!, Fonj, hogy segíts a foglyon. Ő értté, szegény, jó Mari, Kis ujjad egyre fonjon. Lányom, minap álmodtam éppen, Hogy nőül vett, mint illik, szépen, Egy hó se múlik el, s szivednek Szép álmai beteljesednek. — Hogyan ! ? mire virág fakad, A harcos itt lesz, s ő szabad! Fonj, fonj, szegény Mari!, Fonj, hogy segits a foglyon. Ő értté, szegény, jó Mari, Kis ujjad egyre fonton. Hegedűs István: Székelyné élete s színművészetünk bölcsőkora- Irta: Jakab Elek. (Folytatás). 1814-ben a szent szövetség középkori békéje visszaállítván Európában a régi állapotokat, ez nálunk is nagy visszahatást gyakorolt a dolgokra, a germanizmus azonnal sisaktalanul lépett föl s megkezdette — legkivált némely arisztokrácias körökben — a térfoglalást. Ez osztály egy része, mely Bécscsel és az ott székelő legfőbb kormánynyal sűrűbben érintkezett, németesedni kezdett nyelvben, viseletben. *) E költemény oly viszonyok közt íratott, midőn Franciaország leverve, Napoleon számkivetésben, a nemzet sok fia külföldön, angol rabságban volt. De a jelen viszonyokra is ráillik, kivált ha e sor helyett: „az angol nevet metsző kinján,“ a „porosz“-t tennék, szokásokban és erkölcsökben. Ennek következménye volt, hogy az eddig a magyar Tháliának szentelt Bethlen-féle ház lovardává lön átváltoztatva. A magyar színészet egy ideig a protomedikus Pataky Sámuel, majd b. Wesselényi-féle háznál vonta meg magát; végre is Magyarországra kellett kibujdosnia, s a terjedő német szellemet ez erős magyar központban is eltűrnie. Székelyné először nem ment el a társasággal.Volt immár művészete keresményéből szerzett egy kis házuk a Monostor kapun kívül eső Páris-utcában, — ma 222 számmal van jelölve, — melynek északi és déli vas-ablakrostélyain ma is rajta van folyólag öntve e két betű: „Sz J,“ a közbalsón „V A“ , Székely József, Ungár Anna. Ezt 4.000 forinton eladván, egy részével a külmonostor-utcában egy nagy telket vásároltak, melyen kis házikó volt, másik nagyobb részével Szucság nevű faluban jószágot vettek ki haszonbérbe s ott gazdasághoz kezdettek, kiosztva készpénzüket a falusiak közt napszámra. Ez a gondolható legroszabb gazdálkodási mód volt. Népünk pénzt venni föl kész, kötelezettséget teljesíteni nem szeret. A szucságiak is sem napszámot nem tevén, sem nem fizetvén: Székelynéék gazdasága fönakadt. Pár hónap kitüntette, hogy ez életmód nem nekik való. Egy évi kísérlet és csalódás, sőt érzékeny veszteség és nagy kárvallások után a gazdaság félbenhagyására, s férjével együtt a színpadra visszatérésre határozták el magukat. Székelyné már itt volt Nagy-Váradra orvostudor és megyei főorvos, Sándorfi Józsefnek, aki ott a közönség és nemzeti nyelv érdekében magánszínházat tartott, a színészet ügynek és ottani társaságnak mibenállásáról tudakozódva. A magyar szülészet erőlelkű és áldozó barátja kapott a jó alkalmon, Székelynét férjével együtt a felügyelete alatt álló 8 Wándra Mihálytól vezérelt társasághoz formaszerint meghívta. E levél némely szintörténeti momentuma érdemes ismertetésre. „Ne gondolja, drága kedves jó kis ifjasszony,— igy ir hozzá 1815 febr. 13- kán, — hogy becses levelére ily késő válaszomat az okozta, hogy kedves emlékezetiök elmémből eltűnt vagy szives indulatom csak legkissebbé is meggyöngült volna; sok dolgaim miatt nem lophattam bár csak egy-két pillanatot is kedves embereimmel való levelezésre. De igen nemesen gondolkodó jó szíveket soha el nem felejtettem. Az én theatrumocskám megoszlott ugyan, de a nyughatatlan elméjűek eltávozása még hasznos. Horváth nem csinál több zűrzavart. Balogot sajnálom, de hogy feleségét — Lizit — elvitte, így több jó van a dologban, mint rósz. Farkasnak mivel a vármegye Administratora előtt rósz hírbe jött volt, szintén jobb volt eltávozni, ámbár ő nem volt actor. Simonfi szorgalmas decorateur, de felesége sok zűrzavart csinált. Ezek elmenését is akarom, mivel már ezek is kezdettek volt bántogatni az én kedves Wándrámat... *) Már most nekem is szép decoratioim vannak, — úgymond, — nem szükség többé azokat Debrecenből Váradra hozatni. . . Épen most inditom levelemmel — igy végződik a levél, — a vármegye lovas katonáját Wándra úrhoz, hogy a héten jőjenek Váradra, s új decoratioimmal kezdjék el a jövő héten a játszást. Györgyvásárra aztán ismét visszabocsátom őket. Bár csak édes kedves ifjasszony maga és érdemes férje is játszhatnának ez új decoratiokkal. A mi városunk mindkettőjükhez igen jó szívvel viseltetik, én pedig a legjobbal vagyok s kedves válaszátbarátságosan kérem.“ Úgy látszik, Székelynéék a szives meghívásnak engedtek, mert a haszonbéres birtok kezelését a kikötött időig egy felügyelőre bizták, a ki azt ismét az ő kárukra s csak a maga hasznára vitte ; kölcsön adott pénzük, beruházásaik, szóval: a színészi pályán korábban szerzett összes keresményük a föntebb említett telken s drágaságaikon kivül semmivé lett. Vándoréletük újra kezdődött, s öröm és szenvedés hosszú évek időközét töltötte be. Székelynénk ösvényére most rózsákat hintett a nemzeti lelkesedés, majd tövist hányt lábai alá az irigység és részakarat. Mikor mentek ki Váradra? Meddig ültek ? megmondani adatok hiányában nem vagyok képes. Egy évvel később már ismét Erdélyben voltak. „1816-ban Maros-Vásárhelyen egy este, — irja Kőváry idézett kis rajzában, — midőn az ottani református templom számára játszott, arany gyűrűvel tisztelték meg. Nagy-Enyeden, hol a népes református iskolából csak meghatározott számú ifjakat bocsátottak szinházba , jutalomjátékára kivételesen, személye iránti tiszteletből s érdemei elismeréséül, az egész ifjúság szinházba bocsáttatván, zászlókkal jelent meg ott.“ 1819-ben a magyar társaság Maros-Vásárhelyről Kolozsvárra lővén, Székelyné is visszakerült, s a Rhédey-házban a német színészekkel fölváltva játsztak. Azonban az arisztokrácia egy részének rokonszenve határozottan a német előadásokat pártolván, a magyar színésztársulatnak el kellett távoznia, s csak az állandó színház fölépülésekor, 1821-ben tértek ismét oda -vissza. Székelyné férje volt, a kit a diszitményekért Bécsbe küldöttek, s a ki azokat megszerezte és Kolozsvárra szállította. Ez időszaknak nem volt Jancsója, erről nincs szinlapgyűjtemény; nem voltak hírlapjaink; irodalmunk csecsemőkorát élte. Könyves Máté föntebb idézett gyűjteménye szintörténeti egyetlen bővebb forrásunk; de ez is 26 évvel későbben van írva, úgy látszik, jobbatlan emlékezetből és átalánosságban. Részleteiben sűrű homály borítja színészetünk és színészeink történetét. Azon közönynek tulajdonítjuk-e, hogy nemzetünk a műveltség történelmi emlékei és adatai iránt régebben érdekelve nem volt, vagy annak, hogy a színésztársulat működése helyein olykor a nyomda is hiányzott , meghatározni nem merem. A szomorú eredmény így is, úgy is az, hogy ez időszakbeli műveltségtörténetünket — a minek a színészet egyik főágát képezi, — megírnunk adatok hiánya miatt lehetetlen. (Folyt. köv.) *) Az itt megnevezett színészekről és színésznőkről bővebb fölvilágositás található ily cimü könyvben . „Játékszín! Koszorú,“ szerkesztő s kiadó Könyves Máté, stb. II. kiadás, Pest, 1836. 12-dik évben. Végzetes házasság (Orosz beszély.) Vovcsok Markától. (Folytatás). II. „Álmomban a Sion hegyén leszek; három angyal virraszt fejemnél; egyik csak néz, a másik hallgat, s a harmadik a teljes igazságot mondja nekem. Ha találok vagy vásárolok valamit, avagy ha valaki nekem valamit ajándékoz, akkor óhajom teljesülni fog; ha pedig elvesztek, eladok vagy ajándékozok valamit, akkor óhajom nem teljesülend.“ E kabalisztikus szavak voltak azok, melyeket Parasa susogott, midőn magára keresztet vetve, lefeküdt. Azonban álma nem teljesült be; egész éjen át nem zárhatta szemét le; lelkén a gondolatoknak egész láncolata fűződött át... folyvást beszélgetett magával, míg szive szünetlen dobogott.