Fővárosi Lapok 1871. február (26-48. szám)
1871-02-08 / 31. szám
és pestieknek hiába keresné az ember bárhol is párját. Többnyire szűk lyukak ezek, s itt-ott kong bennük egy pár hírlap. Úgy látszik, a porosz befolyás még az erkölcsökre is ragadós, mert a nálunk szokásos kávéházi összejöveteleket itt is épp úgy, mint Poroszországban, a cukrászdák pótolják. Varsó különben nagyszabású város a Visztula partján, mely folyam bár szélesebb a mi Dunánknál, medre azonban néhol oly sekély, hogy csak igen kicsiny gőzösök járhatják. A város legérdekesb látnivalója a királyi kastély, melynek terén III. Zsigmond lengyel király bronzszobra áll, szökő vízsugaraktól körülvéve. A hajdani királyi termeket jelenleg a cári helytartó lakja. A város sok pontjától érdekes ugyan, mégis Prága nevű külvárosából a legszebb áttekintést nyerhetni. Innét jól látni a citadellát, a régi új várost, a sétatereket, nemkülönben a Lazienki nevű császári villát, gyönyörű kertjeivel. A kilátás azonban legnagyszerűbb, ha a lutheránus toronyból tekintünk szét. Legszebb utcája a krakkói utca, hol valódi nagyvárosi tolongás van. Épületei közül a királyi lakon kívül még a sötétszinti banképület és a nagy színház válnak ki. Helyén látom itt megemlíteni, hogy fogadósom „nagy marasz“ (szerintük igen édes) szőlőjét tőlünk, Nagy-Marosról kapja. Kifogyhatlanok voltak a table d’ hot-nál társaim a kérdezgetésben, milyen fán terem a szőlő, s termett-e az idén sok? Lám, mióta a vasút megnyílt, ebben egy új kereskedelmi ágat teremtett az életrevalóság, mely kiterjedésben évrőlévre halad észak felé. Simonffy Kálmán: A cselédügyben. Minden századnak megvan a maga jelleme és bizonyos iránya, melyet követ. A mi századunk a méltányosság és kiegyenlítő igazság jellegét hordja magán. is Az emberi tevékenység századunkban, a humanisztikus eszmék terjesztése körül, szorosan egybekapcsolta az eszményiséget a valósítással s nagyszerű társadalmi átalakításokat léptetett életbe, de még mindig számtalan életképes eszmék hosszú sora várja szorgos tevékenység által eredményhez vezető alkotását. Ez eszmék egyikének életbeléptetését — nem tekintve, mily roppant befolyással bir családi életünknek nyugalmára és jólétére is,— az emberi kedélyben létező jogérzület szintén követeli. Ez eszme alatt értem: cselédeink helyzetének erkölcsi javítását. Hazánkban oly átalános a panasz demoralizált cselédeinkre, hogy bátran föltehetem, miszerint alig van családanya vagy háziasszony, ki ne értene velem egyet, midőn állítom,hogy — csekély kivétellel — cselédeinkben fizetett ellenséget bírunk, még pedig oly ellenséget, ki örömünket, bánatunkat ismeri, velünk egy födél alatt lakik, és kire rá vagyunk szorulva Rá vagyunk szorulva! ezzel mentettük eddig magunkat, ha pirulva jutott eszünkbe, hogy ismerve ez osztály legnagyobb részének az erény megvetését, az erkölcsi sülyedést, ismerve mulatóhelyeiket és a társaságot, melybe helyváltozás alkalmával jutnak , mégis magunk adjuk legdrágább kincsünket, gyermekeinket kezükbe, hogy testi-lelki jólétüket gyökerében mérgezzék meg, és hogy nekik ártatlan leányainkkal közvetlen érintkezést engedünk, hol bizalmas együttlétben csak egy nap élményeinek elbeszélése is semmivé teheti azt, amin mi évek során át fáradoztunk. Mi hiszszük, hogy az ember eredeti hajlammal bír a jó, igaz és nemes iránt, és e hitünkben hajlandók vagyunk romlott cselédeink fölött túl szigorú ítéletet hozni, anélkül, hogy komolyabb és mélyebb vizsgálatra méltatnók az okot, mely cselédeink erkölcsi sülyedését idézi elő, és szigorunkban elfeledjük, hogy nemes elvekből keletkezett erkölcsiséget csak a műveltség adhat! De várjon hazánkban tettünk-e eddig valamit, mi által eszközöltük volna cselédeink művelését, s ez által javulását ? A hatóság gondoskodott ugyan büntető törvényekről, de a valódi humanitás azt követeli, hogy mindenekelőtt gondoskodjunk javító eszközökről. Vegyük csak közelebbi szemle alá cselédeink helyzetét! ő is épp oly gyöngéden szeretett gyermeke szüleinek,mint ama,nálánál sokkal szerencsésb osztálybeli szülők gyermeke, ki az élet gondjait, nélkülözéseit nem ismerve, kényelemben, jólétben és bőségben növekedik, kire öröm, szeretet és boldogság vár. A szegény cseléd, a szülői szereteten kívül, csak a nélkülözés, szegénység és nyomor sötét képének emlékét és azt a keserű tudatot, hogy a mindennapi falat kenyérért kellett övéit elhagynia, viszi az úriházhoz, hová szolgálatba lép, hol az úri nőnek a maga előnyös helyzetében csak ritkán jut eszébe a szegény, fiatal leánynyal elnézés és bizalmat gerjesztő bánásmód által feledtetni a megszokott otthont, hol övéinek meleg szeretete karolta körül. Itt látja ő aztán az eddig nem is gyanított jólétet, sok esetben fényűzést, melyben gazdája él, az a gazdája, ki őt szolgálatáért fizeti ugyan és ellátásáról is gondoskodik, de a bizalom és szeretet jelét legkisebb mértékben sem tanúsítja iránta, hanem hidegen parancsol, megvetőn dorgál és könyörtelenül követeli a megfizetett időnek pontosan végbeviendő munkáját, sok esetben még akkor is, midőn a cseléd egésségi állapota kíméletet igényelne. Valóban nem kell nagy psychológnak lenni, hogy könnyen kitalálhassuk, miért ébred a cseléd műveletlen lelkében legelőször is irigység gazdái iránt. Az irigységgel pedig karöltve jár a többi bűn: a roszakarat, bizalmatlanság, alattomosság, kötelességérzet nélküli hanyagság, tiszteletlenség, stb. Nem csoda aztán, hogy így valódi büntető ostoraivá válnak a ház asszonyának, ki hogy javítson a dolgon, még szigorúbblesz, ami, természetesen, még roszabbá teszi a cselédet, míg végre türhetlenné válik a helyzet, a házinő cselédet, a cseléd pedig szolgálatot változtat. Most beáll az az időszak, mely a jobb vagy kevésbé romlott cselédnek is megadja a végromlást. Fővárosunkban egész kasztot képeznek a szolgálatszerző és lakást adó asszonyok, kiknél fizetés mellett minden percben födél alá menekülhet a szolgálatnélküli cseléd; az ily hely aztán gyülhelye lévén néha a legelvetemültebb nőknek, ha egyik-másik jobb cselédben van is még egy szikra erkölcs vagy becsületérzés, ezt is elöli a környezet. A szerző-aszszony aztán elhelyezi a cselédet új szolgálatba, természetesen, fizetésért, és egyszersmind oly tanácsokkal látva el, melyek legkevésbé sem oda irányozzák, hogy hosszabb ideig maradjon egy helyen, mert ezáltal csak a lakást adó és a szerző-asszonyok haszna csorbulna; később ugyanezek szokták oly viszonyok kötését is eszközölni, melyek a szegény leányok erkölcsi bukását tökéletesen előidézik. Társadalmunk — nemes törekvései közt—eddig ugyan nem gondoskodott, hogy az ép egésségü és erkölcsű leányoknak legyen egy menhelye, hol meg lennének óva a megmételyesedéstől; hol oktatást nyernének, mielőtt pályájukat megkezdenék; honnan mint öntudatos polgárnők lépnének ki, áthatva szegényes állásuk tisztességes voltától, ellenállhatnának jellemtelen csábításuknak. No de engedjük meg, tett mégis annyit, hogy a végbukás után van egy utosó menekvésük: a kórház! Azt hiszem, szükségtelen bővebben fejtegetni, hogy az az osztály, melyből cselédeinket kapjuk, a mai társadalomtól helyzetük erkölcsi javulása iránt bizonyos jogokat követelhet, mely jogok — hivatásuk téves fölfogása folytán — tőlük mindeddig meg volt tagadva. Ismétlem a már mondottakat: a méltányosság és kiegyenlítő igazság, mely századunkat jellemzi, de még inkább a naponkint súlyosabban ránk nehezedő cselédviszony, mely családunk nyugalmát és házirendünket dúlja föl s háztartásunk vezetését oly igen nehezíti, követelik, hogy e viszonyokon segítsünk. Alig kísérlettem volna meg e kellemetlen tényállást minden aprólékosságaival a közönség elé hozni, ha éppen jelenleg a nők társadalmi mozgalmaiban alkalmat nem láttam volna e bajon is segíthetni, meg lévén győződve, hogy célt fogunk érni, ha célszerű eszközöket választva, egyesült erővel törekszünk rajta. Legcélszerűbbnek találom, nézetem szerint, ha egy társaság feladatává teszi a cselédosztály fölött anyailag őrködni, maga iránt bizalmat keltve, köztük a becsületérzést és erkölcsiséget terjeszteni, női méltóságukat velük megismertetni, fiatal leányokat pedig célszerűen berendezett képezdében pályájukra elkészíteni. Ne csüggedjünk, ha nehéznek látszik is e feladat kivitele: működésünk gyermekeinkre áldólag fog hatni, s e tudat adjon nekünk erőt! Meg vagyok győződve, hogy nemeslelkű férfiaink is támogatni fognak, és ha nehéz akadályok gördülnének is elénk, segítni fognak azok elhárításában. Bátorításul még e pár szót: „Hol a törvényhatóság szigora már elvesztő erejét, ott a felebaráti szeretet működése még csodákat tehet.“ Glacz-Ebeczky Matild. 147 A nőképző-egylet táncvigalma. (Február 6-kán). (v.) Az „Európádban tartották, oly kitűnő sikerrel, hogy öröm volt nézni. E szép terem, melyhez a múlt időből annyi kedves farsangi emlék van kötve, egészen megtelt, s a kisebb teremben is táncoltak. Ha még húsz-harminc család jő, akkor szorongani kellett volna. Ritkán lehet ily összeillő, díszes társaságot látni együtt, melyben alig zavarta valami az összhangot. Igazán válogatott kör volt, mely óranegyedrőlóranegyedre több kedvet kapott. E terem különösen kedves a garde des damesoknak, miután emelkedett verandájáról láthatnak mindent, s kedves a lányoknak is, kik itt könnyebben rendbe hozhatják bomladozó ékeiket, mert ami a redoutban nincs, itt van tükör elég. A háziasszony gr. Teleki Sándorné volt, az egylet másodelnöknője, kinek e bál sikerében igen nagy része van. Jelen volt a másik másodelnöknő is: Jankovics Antalné; a választmány hölgyei közül betűrendben: Baloghyné-Majthényi Matild, Baloghné-László Anna, Beniczky Ödönné szül. Keglevich grófnő, gr. Festetich Leóné, Hentallerné, Karlovszky M. Ida (ki eleintén a pénztárnál buzgólkodott), Szitányi Vilmosné, Vadnai Károlyné; továbbá az egyleti buzgó tagok közül sokan, köztük Fáy Gusztávné, nővérével, Apáthy Istvánná, ki Bulyovszky Lilla asszonynyal jött, Gosztonyi Jenő Vác-Hartyánról, stb. Igen föltűnő kört képezett egy érdekes család : a de Gerando özvegyéé, szül. Teleki Emma grófnőé, kinek a római műkincsekről s párisi világtárlatról irt s Párisban kiadott nagy könyvei átalános elismerést érdemelnek. Mellette volt menye is: a fiatal Gerandoné szül. Coin Lucille, egy szőke francia szépség, kinek párisi esküvőjéről a háború kitörése előtt kevéssel érdekes rajzot közöltek a lapok. E körben láttuk még de Gerando kisasszonyt, gr. Karacsay Klemence-t, gr. Forgács Margitot, a két Vay bárókisasszonyt, a borsodi főispán leányait. A táncosnők közül valamennyit említenünk kellene, miután egytől-egyig érdekesítnék a névsort. De csak ismerőseinket említhetjük, kik közt voltak: Geramb Irma bárónő, Szalay Róza (Szalay István bájos leánya Budáról, kit először láttunk most nyilvános bálban), Pscherer Jozefin, Mocsáry Kamilla, Schopper Irma, Szabó Rikhárdné , Gosztonyiné- Tahy Amália, Cséry Szeréna, Simontsits Olga és Elvira, b. Jeszenszky Sarolta, Greffl Gabriela, négy Majthényi k. a. (Irma és Hedvig, Ilka és Julia), Vojnits Róza, Ráth Ilka, Muráty Irma, Herczeg Mari, Blaskovics és Szilassy nővérek, Hentaller és Spuller nővérek, Hengelmüller Ilka, stb. Extrait des millen fleurs. A férfikör szintén olyan volt, mint egy piknikben. Láttunk kitűnőségeket is, köztük a bálések két ritka vendégét: gr. Károlyi György és b. Vay Miklós koronaőröket. A táncokat a fiatal gr. Cziráky Béla, Inkey stb. igen jól rendezték. A füzértánc amily jókedvvel, épp oly szabatosan folyt. A csárdásokat Rácz Pál zenetársasága játszotta. S ha hozzáveszszük, hogy a cukrászda zöld növények közt kényelmesen volt berendezve, az ízléses terítékű éttermekben pedig — a redout szivarfüstös odúi után — szinte jól esett az asztalokhoz ülni: akkor semmi csoda, ha a szép társaság egész reggeli ötig mulatott együtt, szerencsét kívánva a nőképző-egyletnek, mely oly elegáns bállal gazdagító az idei farsangot, hogy e „firma“ hitele most már jövőre is teljesen biztosítva van. Úgy hallottuk, hogy az anyagi siker szintén örvendetes, s vagy négyzsáz forint maradhat a nőképzőegylet javára. Fővárosi hírek. * A képviselőház tegnapi ülésén Perczel Béla alelnök tudatta a házzal, hogy az országgyűlésileg kinevezett küldöttség b. Eötvös József utósó tisztességtételén Ercsiben jelen volt, s abban mély fájdalommal vett részt. Somssich elnök pedig a ház egyhangú helyeslése közt jelenté, hogy a kultuszminiszter helyét a házban azon időre, míg új miniszter nem neveztetik ki,gyászlepellel vonatta be.E lepellel be van vonva nem csak a szék, hanem az asztal is, min a boldogult nem rég annyit jegyezgetett, az asztalon pedig ezüstrojtos fekete vánkos áll, melyre egy nagy babérkoszorú van helyezve. — Megemlítjük a ház tegnapi üléséből, hogy az elnökség bemutatta a fiatal Puszky megbízó levelét, ki a házban helyét már elfoglalta. Napirenden a kereskedelmi minisztérium budgetje volt; az egyes tételek kisebb-nagyobb vitát idéztek elő; legterjedelmesebben a gazdasági tanintézetek kérdése tárgyaltatott, melynél Szlávy miniszter a gazdasági intézetek nagyobb szaporítását Tisza László, Mukics Ernő, Simonyi és többek ellenében, részint pénzügyi, részint pedig a tanerők hiányának szempontjából ellenezte. Tisza Kálmán a ménesekre nézve tett indítványt, hogy vétessenek ki a közös hadügyérség kezelése alól, amint a miniszter, szintén alkalmas kezelő képességek hiányában, nem tart kivihetőnek.—A mai ülésen a kereskedelmi minisztérium budgetje alkalmasint bevégeztetik. * Kisfaludy Károly születésének évfordulójára, tegnapelőtt este, a „Csalódások“ átláttuk a nemzeti színpadon. A színház egészen ki volt világítva, s a farsangi mulatságok dacára is szépszámú közönség gyűlt össze leróvni a megemlékezés adóját ama költő iránt, ki első jelentékeny úttörője volt nálunk a vígjátékirodalomnak. De e közönséget nem csupán a kegyelet vezette, miután Kisfaludy vígjátékaiban — egyes darabosságok mellett is,— a komikum bő erére találunk, s helyzetei ma is még eléggé érdekesek. A közönség ezúttal legjobban mulatott Szigeti József (Mokány) alakításán, ki a falusi kurtanemességnek egy, korunkba már ritka példányát vitte a szin-