Fővárosi Lapok 1871. február (26-48. szám)

1871-02-22 / 43. szám

det választók, s az alapszabályok kidolgozásá­val egy soktagú s jól összeválasztott bizottságot bíztak meg. — Horn Ede hazaérkezett Pak­sból. — A budapesti építési vezetők segélyegyleté­­nek február 15-diki bálja a lövöldében 600 frtot jö­vedelmezett az egyleti pénztárba. — Korbay a jövő hó végén megválik a nemz.­színháztól, s Lon­donba szerződött. — A vasárnapi népgyűlésen egy Bachruch nevű ifjú, ki most tért vissza Páris­­ból, hol a védseregben szolgált, érdekesen beszélte el az ostrom-hónapok keserveit. — B. Orczy Bó­dog — a „Hon“ szerint — levelezésben áll Latabár­­ral az iránt, hogy a budai színkört a nyári szünidőre vegye át. — Ko­bur­g Fülöp és Ferdinánd herce­gek tegnapelőtt Pestre érkeztek. — A „Reform“ újdondászát bizonyossá tehetjük a felől, hogy Hugo Viktor „Angelo“-ját a nemzeti színpadon Endrődi Sándor fordításában fogják előadni, miután egy má­sik beadott fordítás sokkal gyöngébbnek találtatott. Vidék. ** Pécsről írják: „Nőegyletünk végre megala­kult. Elnöke Cseh Anna úrhölgy, titkára pedig Jeskó Lajos, a­z egylet megalakításában oly fáradhatlanul buzgólkodott evang. lelkész. Az egylet alapja eddig­­elé a 4000 frtot meghaladja, mit jelentékenyen nö­velt az e hó 4-bén tartott bál tiszta jövedelme is, mintegy 200 ft. — Báljaink nagy része jótékony célú, így a jogászoké is (segélyegyletük javára), melyben sok föltűnő hölgy jelent meg, köztük Wächter Cathe­­rinek.a.. ilyen volt a „többek“ által jan. 31-én a szín­házban rendezett álarcos-bál, mely mintegy 600 ftot jövedelmezett a francia sebesültek javára; s ilyen volt a febr. 13-án a színházban tartott álarcos-bál a magyar színészet állandósításának alapjára. Erre vonatkozó­lag érdekes lesz tán tudni, hogy a nálunk létesítendő állandó magyar színház tervben már készen van, s kivitele sem oly távoli. Az e cél megvalósítására ki­­üldött bizottság elnöke Krasznay Mihály, j­egyző­­je pedig Bolgár Kálmán. — Dalárdánk is adott egy estélyt. Ez a dalárda arról nevezetes, hogy Aradon és Debrecenben első díjakat nyert, továbbá, hogy legújabban német annonce-okat ad ki, s műsorozatába egyetlenegy magyar dalt sem vesz föl, s magát is „Die péchi dalárda-Verein“-nak címezi. Tagjai kez­dik is elhagyni a germanizáló szellemtől megszállt társulatot. — Színtársulatunk — Szentgyörgyi, Hof­­bauer Zsófia és Dékány Teréz kisasszonyok kivételé­vel — nem nagyon vonz, s többnyire üres ház előtt tart előadásokat, nem ritkán fércművekkel.“ ** Eperjesről írja egy tudósító: „E hó 16-kán tartották meg városunkban az „úribál“ cím alatt nagy hűhóval hirdetett táncvigalmat. A sárosi kék­vér nem tagadja meg magát, s mindenütt, a­hol csak lehet, szereti önhittségében éreztetni magas szárma­zását, pedig ez teljesen fölösleges, miután a­ki való­ban, a szó nemesi értelmében úr, azt — ha önmaga nem kürtöli is — tudják. Kérdés alá jöhet már az is, hogy korunkban mennyiben van helyén az „úribál“ firma. E bál rendezői úgy találták, hogy a helybeli jog­akadémiai polgárok urak ugyan,de nem oly nagy urak, mint ők, s rájöttek egyszersmind arra is, hogy ellen­ben a kassai jogászok csak oly urak, mint ők ma­guk. Így történt aztán, hogy míg a szomszéd kassai jogászokat testületileg hívták meg az urak báljára, addig az eperjesi jogászságot mellőzték, s belőle csakis a szemenszedett „urakat“ méltatták magas leereszkedésük e kitűnő kedvezményére. Minden­esetre derekas példája ez az úri fickándozásnak és figyelmetlenségnek, mely hogy valóban „úri“-e , an­nak megítélését a közönségre bizhatjuk.“ ** Félegyházán a szegények kórháza javára tartott táncvigalom sikere fölülmúlta a várakozást. A vidéki bálok szokott régi jókedélyességével folyt le az éj. A jelenvolt hölgyek közül következőket említi tudósítónk: Papp Bertát Csongrádról, a Ring­­nővéreket, Draskovics Mathildot, a Szabó-nővéreket, Kulányi Emmát, Nagy Idát, a Bagi-nővéreket, Sze­les Pálnét és Beretvás Jánosnét. Folyó hó 20-kán a kaszinó rendezett táncvigalmat. ** Vidéki rövid hírek. —■ Mező-Túron a honvédzászló keresztanyja Wenckheim Krisztina grófkisasszony lesz. — Komárommegye egyik falujánál egy lakodalmas nép nyolc szekérrel ment át a Duna jegén, mely beszakadt, s mind az ötven ember (egy nőt s a menyasszonyt kivéve) lovastól, kocsistól a vízbe veszett. — Lova­s-B­erény agg rabbija: a 102 éves Wiener Simon elhúnyt.— Az ungvári ügyvédi kar egyik tisztelt tagját: Elek Jánost, e hó 15-dikén temeték el. — Torontói­me­g­y­e volt főszolgabirája: Gyertyánffy Zsigmond, e hó 20-kán Gyéren elhúnyt, 45 éves korában­­ban még most is siralmas látványt nyújt, mivel a brünni út még mindig víz alatt áll. De most már csónakon lehet közlekedni, mivel a jég egészen el­olvadt. Az utcákon csak egy lábnyi magasságú víz van, Saxe Mária aszony, a párisi nagy­opera első énekesnője, Bécsben időzik, de nem lép föl az udv. operaszínházban, mivel követelései igen túlcsi­­gázottak, és sokan nem is akarják megengedni, hogy a dalmaszínházban két nyelven énekeljenek, miután Saxe Mária asszony francia vagy olasz nyelven, a társulat többi tagja pedig németül énekelne. Saxe asszony tehát a zeneegylet termében rendez két nagy hangversenyt, hogy a bécsieknek is bemutathassa művészetét. Herbeck fölszólítására, hihetőleg, ama hangversenyben is fog énekelni, melyet az árvízká­­rosultak segélyezésére terveznek. Nagy föltűnést okozó gyilkossági esetet tárgyaltak közelebb a bécsi törvényszék előtt. Sza­rnék nevű, magyarországi születésű fiatal­ember agyonlőtte Spanzer nevű szabó leányát, mert az sze­relmét nem viszonozta. A gyilkosság a leány szülei­nél történt. A­mint a leány halva összerogyott, Sza­rnék magát akarta agyonlőni, de megakadályozták. A törvényszék Szameket kötél általi halálra ítélte. Védője kérte, hogy a bíróság terjeszsze elő ez ügyet Ő Felségének a halálbüntetés elengedése végett, Szam­ek azonban a felebbezésről is lemondott. Ő meg akar halni, — mondá, — mivel az élet rá nem bir érdekkel, a sorsra bízza magát. *** Egy francia hadi­fogoly, ki Bayreuth-nál megszökött, febr. 10-kén polgári ruhában Asch-ba, Csehországba érkezett. Érdekes, hogy menekülése közben egy bajor csendőr cseh vándorló-legénynek nézte, s a határon át maga kisérte Csehországba. Bécsi hírek. Az árvíz Bécsben szemmel láthatólag apad. A Lipótváros utcái, az országút és Roszau lassankint visszanyerik előbbi kinézésüket. Brigittenau azon­ 202 külföld. *** A Thiers minisztériuma így alakult meg : Favre külügy-, Picard belügy-, Jules Simon közok­tatási, Dufaure igazságügyi, Lambrech kereskedelmi, Leflo hadügyi, Pothouan tengernagy tengerészeti, Ravey pedig közmunkaminiszterek lettek. Thiers — a­mint írják — a köztársaság mellett nyilatkozott volna több alkalommal, s azt mondá: „Franciaország ezután is nagy és segélyforrásaiban gazdag marad , a­mit Sedan óta tett, az pedig mindig az emberi erő tartós emléke lesz.“ — A Garibaldi „vosgesi se­rege“ föloszlóban van, nagy lévén keserűsége a miatt, hogy bár győzelmesen harcolt, a fegyverszünetbe még sem foglalók. — Münchenből írják,hogy a Németországban fogva levő 11,160 francia tisztből s 333,850 közemberből megszökött 142 tiszt s 353 közember, s meghalt 13 tiszt és 4860 közember.­­ Favre tiltakozott ama törvénytelenség ellen, mely szerint a fegyverszünet alatt is hadi sarcokat vetnek ki, s Bismarck is elismeré, hogy ez törvénytelen. — Franciaország követéül Bécsbe Remusat-t, a „Revue des deux Mondes“ nagynevű íróját, Lon­donba pedig Guizot-t akarják küldeni. — Oroszor­szág elismeré a köztársaságot. — A nemzetgyűlést e hó 24-dikéig elnapolták. — Hiteles forrásból állít­ják, hogy Poroszország békefeltétele: 7500 millió frank, Elzász és Német-Lothringia Metztzel és Thion­­ville-lel. A né­mete azzal fenyegetőznek, hogyha háború folytatása esetén a párisi erődöket és sánco­kat légbe röpítik s bevonulnak Párisba. Kaulbachot közelebb egy hírlaptudósító látogatta meg, s köztük a jelenlegi francia-porosz há­borúról folyt a társalgás. A hírlaptudósító elmonda, hogy a nemzeti dicsőséget,a germanizmus győzelmét a romanizmus fölött Kaulbach volna hivatva megörökíte­ni. A nagy művész, bár örült a győzelemnek, megille­­tődve szólt Páris sorsáról, s azt Jeruzsálem pusztulá­sához hasonlította. „Mi ugyan —• szólt, —• nem láncolok az ellenséges vezéreket diadalszekereink­­­bez, de hány francia hadvezér nem tudta elviselni hazájának gyalázatát, s az öngyilkosságban keresett menedéket a fogság ellen. És nem találkozik e hason­lat a zsidó vezérek ama sötét alakjai közt, kik a végkimerültségig prédikáltak, izgattak a háború mellett, s ama vakmerő férfiak közt, kiknek Fran­ciaország közromlásában helyén marad eszük, szivük, kik merészeltek megküzdeni nem csak túl hatalmas seregünkkel, hanem a forradalom, az éhség és két­ségbeesés még fenyegetőbb hatalmaival is. Ez a ko­moly Jules Favre, kit a gond és bánat szeretett ha­zájáért idők előtt aggá sorvasztott, kinek élete az utosó hat hónapban egyetlen óriási munka, egyetlen óriási gond volt; ez az ősz Thiers, ki egész Európá­ban hazájáért segélyt és könyörü­letet koldul, nem bírják-e teljes rokonszenvünket ? És végre ez a Gam­­betta, bár szidják bolondnak, őrültnek, ki hazáját tönkre teszi, mindegy, ő nagy ember, és leginkább emlékeztet a zsidók ama vezéreire, kik inkább temet­keztek Jeruzsálem romjai alá, semmint az ellenség­­nek megadják magukat.És mily sajátságos’: ez a Gam­­betta zsidó!“ A levelező e szavakra azt jegyzi meg, hogy a művész bizonyosan franciapárti. „Az nem vagyok!— felelt Kaulbach mosolyogva. — Érzel­meim oly tiszta németek, mint bárkiéi, s köszönöm istenemnek, hogy e nagy időket megértem! De sze­met húnyjak-e azért az ellenség nagysága előtt ? nem tiszteljük-e önmagunkat és sikereinket, midőn ellen­ségünk nagyságát elismerjük ? És végre nem va­gyunk-e mindnyájan emberek, kiket fájdalommal tört el egy nagy kultúrnép bukása, melynek szelle­mi javaink többet köszönnek, mint a­mennyit most bevallani akarunk ?“ Florencben csaknem mindennap van egy nagy nyilvános táncvigalom. A fényes magánesté­­lyeken kívül főleg a Palazzo Corsini­ban lehet talál­kozni az olasz arisztokráciával, mely ily alkalmak­kor fényűző díszben jelenik meg. A „Circolo Artistico“ szintén rendez táncvigalmakat, s ha Olaszországnak annyi művésze és művésznője volna, mint a­hány tán­cos és táncosnő e bálokat látogatja, akkor Itália büsz­ke lehetne művészvilágára. A „Casino Borghesi“ ez idén kettő helyett csak egy táncvigalmat rendez, mintha csak értené, hogy Florenc megszűnt Olasz­ország fővárosa lenni. De ez az egy táncvigalom annál élénkebb és fényesebb leend. A pompás helyi­ségek, a városiakból és idegenekből álló érdekes tár­saság, a csillárok fénytengere s a pompás zene feled­­hetlenekké szokták tenni a „Casino Borghesi“ tánces­télyeit.­­ Ugyancsak Florencből írják, hogy ottan most a közönség nagy tetszése mellett Bülow rendez hangversenyeket. Bülow főleg a német zeneszerzőkkel akarja megismertetni az olasz közönséget; első hang­versenyében Schubert, a másodikban Mendelssohn, a harmadikban Schumann műveit játszotta. Bemutatta már ezeken kívül Beethovent is, fejlődésének külön­böző stádiumaiban. Bülownak a hangversenyek ren­dezésében Gioachino Gioachini hegedűművész és Scholci gordonkás nyújtanak segédkezet. Florencben nem csak Beckernek sikerült előállítani jeles négyes­társulatot, hanem Bülow is oly erőket fedezett föl, melyek tökéletesen alkalmasak a német zene meg­­kedveltetésére. *** „Castor“ és „Pollux,“ az európai hírű pá­risi elefántok vége felől írják, hogy szintén a francia fővárosban uralkodó éhségnek estek áldozatául. „Pollux“-ot Devisme robbantó golyója temíte földre; az e célból alkalmazott karabély csöve 33 millimé­­ternyi, súlya 6 kilogrammnyi volt. A robbantó­ golyó 15 centiméter hosszúságú, cylinder-alakú volt, s a töl­téshez 8 gramm port használtak föl. Az elefántra 10 méternyi távolságból lőttek, de a lövés nem ölte meg rögtön. Fölegyenesedett, szét akarta szakgatni kö­telékeit, erősödése azonban hiábavaló volt. Néhány perc múlt el, míg a hatalmas állat a vérömlés követ­­tében megfuladt. Négy nagy köböl lett tele vérével, s mégis adott életjelt magáról. „Castor“-ra másnap ke­rült a sor. Milne­ Edwards töríte le vadászkarabély­­lyal. Jobb halántékán találva, iszonyú ordítással bu­kott térdére, de csakhamar fölegyenesedett. A máso­dik golyó homlokának közepén találta. Szép, okos szeme kifolyt s az állat megdöglött. Az áldozat bőrét 4000 frankon adták el; húsa igen finom volt s na­gyon hasonlított a borjúhúshoz. „Castor“ és „Pol­lux“ különben még csak hatéves volt. Bérlet NEMZETI 229. szám. SZÍNHÁZ. Pest, szerdán, február 22-kén 1871. A két jó barát. Dráma 3 szakaszban. Irta báró Jelmont Maxime, báró — — ferrier Cézár, vicomte — — du Bis, herceg — — — n­amezan — — lonchamps — — — Gefébre — — Salvatti — — 51. Marc marquisné — — La Fivre grófné, özvegy — Clémence, leánya — — De Bérolanné — — — Valerie, leánya — — Duvernoisns — — Anna, de Bérolanné szobaleánya Leopold, komornyik la Fivre gróf­­nénál — — — Giermain, komornyik St. Marc mar­­quisnénál — — — Ezt követi: Egyetlen leány. Vígjáték 1 felv. Lengyel nyelven irta gr. Fredro J. S. Felelős szerkesztő: Vadnai Károly. Jósika Kálmán. Feleki. Szerdahelyi. Náday. Veres. Nagy Imre. Sántha. Várföldi. Hirtling M. Paulainé. Prielle Corn. Szathmáryné. Felekiné. Helvey Laura. Szuhányi B. Komáromy. Verbőczy K. Tulajdonos: Tóth Kálmán, nyomatja és kiadja az „Athenaeum“ irodalmi és nyolcrai részvénytársulat, 1871.

Next