Fővárosi Lapok 1871. október (225-250. szám)
1871-10-06 / 229. szám
229-dik sz. Péntek, október 6. Kiadó-hivatal: Pest, barátok tere 7. szám. Nyolcadik évfolyam 1871 Előfizetési dij: Félévre . . . 7 ftkr. Negyedévre . 3 ft 50 kr. Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve mindennap. FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Zöldfa utca 39. sz. 1. en*. Hirdetési díj: Hatodhasábos petitsor ....................9 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor .... 30 kr. Előfizetési Hívást az oMimtateri éviepera nem küldtünk szét, hanem csupán e helyen hívjuk föl lapunk pártolóit, hogy szíveskedjenek az előfizetési összegeket az „Athenaeum“-hoz (barátok tere, 7-dik sz. alá) mielőbb beküldeni. E végett legolcsóbb és célszerűbb mód a postautalványokkal való előfizetés. Lapunk ára évnegyedre 3 frt 50 kr., félévre 7 frt. Egész évre szintén lehet előfizetni. A szerkesztőség ezentúl is igyekezni fog, hogy változatos, élénk és tartalmas lapot adhasson, jeles írók közreműködésével. Tóth Kálmán, laptulajdonos. Vadnai Károly, szerkesztő. Mit faragsz ács, mit faragsz Itt a késő éjjelen ? — Akasztófát faragok, Vécsey függ majd ezen. Nagylelkű, ki nem tiport Földre sújtott ellenén, Mostan kézre jutott, S meghal hóhér kötelén; Az Úristen verje meg, Ne bocsásson meg nekik, Kik velem itt e kilenc Akasztófát ültetik ; S azoknak, kik hajnalon Itten vesztik életük : Mindörökkön örökké Áldva légyen szent nevük ! Tóth Kálmán: Mikor az akasztófákat faragták. (Okt. 5. 1849.) Mit faragsz ács, mit faragsz Itt a késő éjjelen ? — Akasztófát faragok, Pöltenberg függ majd ezen ; Oly gyanútlan, oly vidám, Olyan deli, olyan ép, S holnap ezen fojtja meg A nyomorú söpredék. Mit faragsz ács, mit faragsz Itt a késő éjjelen ? — Akasztófát faragok, Holnap Török függ ezen ; Nagy tudomány . . . mostan ii Olvas egész éjen át. . . S holnap erre köti föl A tudatlan butaság. Mit faragsz ács, mit faragsz Itt a késő éjjelen ? — Akasztófát faragok, Lahner György függ majd ezen ; Maga volt a becsület, Mely erényit elfödi, S holnap itt a szemtelen Becstelenség felköti. Mit faragsz ács, mit faragsz Itt a késő éjjelen ? — Akasztófát faragok, Holnap Knéz ics függ ezen; Tiszta, szent volt; harc előtt Imádkozott mindenütt, S fölfeszítik reggel ők, Kiknek nincsen istenük. Mit faragsz ács, mit faragsz Itt a késő éjjelen ? — Akasztófát faragok, Nagy Sándor függ majd ezen ; Honszerelmes nagy vitéz, A hazáért halni kész, Jaj, hogy itten öli meg A hazátlan gyülevész ! Mit faragsz ács, mit faragsz Itt a késő éjjelen ? — Akasztófát faragok, Leiningen függ majd ezen; Fejedelmi sarjadék, Büszke, nemes, lovagi, S nyirkos kézzel fojtja meg Holnap a sebonnai! Mit faragsz ács, mit faragsz Itt a késő éjjelen ? — Akasztólét faragok, Holnap Aulich függ ezen; Csupa emberszeretet, Szive olyan fenn dobog, S virradóra megölik Embertelen zsarnokok. Mit faragsz ács, mit faragsz Itt a késő éjjelen ? — Akasztófát faragok, Damjanics függ majd ezen ; Minden lépte diadal, Babérokban járt évig, S a gyávák, kik szaladtak, Holnap a hőst felkötik. Egy fiatal hölgy elbeszélése. Irta: Kovács Pál. (Folytatás). Következők áldozó-csütörtök, vallási fölavatásunk szent ünnepe, melyen először valánk az Úr asztalához járulandók. Már többször látom templomunkban az orvosnövendéket, de hisz ezt szintén tehető Vilma kedvéért, a templom ajtai mindenki előtt nyitvák! De ma nagyszerű s igen kellemes meglepetésben részesülők. Ő nem csak jelen volt templomunkban, de velünk élt is az úri szent vacsorával. Tehát nem csak földim ő, hanem hitrokonom is. Isten tudja, hogyan, miért, e tudat oly boldogitólag hatott lelkemre. Túlbuzgó nem vagyok, nem voltam akkor sem, de oly jól esett látnom őt az Úr szent asztala körül s meggyőződnöm a felől, hogy azt hiszi ő is, amit én. Egy ily komoly, vallásos szertartás magasztos egyszerűségében oly jótékony, oly üdvözítő hatással van különben is fogékonyabb lelkekre; hát ha meggondoljuk azt, hogy ez által tagjai levénk egy céljaiban, hatásában szentesített egyesületnek, melynek egyszerű, dicső föladata: istennek, a legfelségesebb lénynek önzéstelen imádása, a felebaráti tiszta szeretet s a jó erkölcsök terjesztése, nemesitése: ez eszme oly nagyszerű, oly lélekemelő, hogy ennek emléke szivünkből ki nem mosódik soha. S ha e fönséges emlék egy más, igénytelenebb ugyan, de szintén egész éltünkre kiható kedves emlékkel lehet összekötve, képzelheti a nyájas olvasó, hogy áldozó csütörtök ünnepe reám nézve örök emlékű maradt, melyet mai napig is kiváló szent kegyelettel ülök meg évenkint. Azonban, hogy az érzelgésbe mélyebben ne sülyedjek s magamat mindennemű idő előtti ábrándoktól megóvjam, közlöm az isteni tisztelet után rögtön Vilmával észrevételemet, most már határozottan állitván, hogy új hitrokonunk mai vallásos „tüntetése“ bizonyára az ő érdekében történt, miáltal a jövőre köztük megkötendő viszonyt mintegy szentesíteni akaró. Azért mondom el egyébiránt ily „cifrán“ véleményemet, hogy meg ne értse a kis bohó. De hiába, ekkor tapasztalata, hogy mi hölgyek szív dolgában igen éles fölfogással bírunk, s megértjük igen könnyen, ha szívünket érdekli, a legbonyolultabb, homályos feladatokat is. Szegény Vilma nem szólt, de e naptól fogva — miután eddigi szokott sétáink elmaradának — húskomolylyá lön, azután elbetegesedik, halvány lön, mint a fal, s álmatlan, izgatott éjei valának. Az orvosok azt mondák, hogy nagymérvű „sápkórban“ szenved ségváltozásra van szüksége. Azért szülői tavaszra hazavivék őt, honnét pár érzelgő, panaszos levelet kaptam tőle, melyekben már életuntságot is emlegete. Egészen elijedek, mert magamat tartom a baj okozójának könnyelmű beszédeimmel. Azonban bűnöm olyan volt, mint ki önvédelmében lesz gyilkos, ki iránt a törvény is elnéző szokott lenni. Én is csak önvédelmemben tevém e szegény leányt ily kedélybeteggé, hasonló bajtól szabadítván meg ez által magamat. Teljes megnyugtatásomra pedig az jön, hogy a kedves „otthon“ s később a hires gasteini gyógyfürdők egészen helyrehozák kedves Vilmám egésségét, s tizennyolc éves korára virágzó hajadon lett ismét, kivel alább még találkozni fogunk, s akin elkövetett hibámat alkalmam lett később teljesen helyrehozni. Mindezen kis leánykorombeli apróságok elbeszélésével csak annyiból voltam bátor a nyájas olvasót ily hosszadalmasan fárasztani, jobban mondva talán untatni is, hogy megmutassam, miszerint ha hajlamom vagy akaratom lett volna hozzá szerelmesnek lenni, elég alkalmam leendő már a nevelőintézetben is. Hála neveltetésemnek, vagy inkább tán vérmérsékemnek, hogy a szívgerjedelmek korai fejlődése ezek által gátolva jön inkább, mint fölidézve, és igy több pályatársnőm szomorú sorsára nem jutok, kik leginkább az által levőnek szerencsétlenek, hogy a szerelem kábitó bájitalát kissé korán megizleték, melynek édes mérge testüket úgy, mint lelküket áthatva, valódi életkedvet nem ismerőnek soha. Pedig ez volna a fiatal leányarcoknak legvonzóbb „pirositója,“ melyet nem kellene Párisból drága pénzen hozatni, s egy táncvigalom izgalmai mégsem mosnák azt le a bőrről. Ne higgjetek, kedves barátnőim, a költőknek, kik azt regélik, hogy a nőnek „világa a szerelem,“ hogy mi csak „szeretni“ vagyunk teremtve, és más dolgunk nincs is, mint az ő szerelmi dalaikat kisérni beteges sóhajainkkal, ők ezt csak önzésből teszik, hogy legyenek szerelmes leányok, kikhez ők dalaikat írhassák, legyenek szenvedélyes hölgyek, kikért ők párbajt vívhassanak, s legyenek elsatnyult, ideges nők, kiktől ők annak idejében, törvényesen vagy törvénytelenül, elválhassanak. De legyen elég ennyi most a prédikációból, melyért a nyájas olvasó kegyes elnézését remélve, bátor vagyok ismét fölvenni egyszerű elbeszélésem elejtett fonalát. A növeldében összesen négy évet töltök, menynyit jó szüleim kiképeztetésemre szükségesnek véltek. E négy év elteltével odahagyom az intézetet, mint tizenhat éves, serdülő leány. Megtanultam szépen táncolni, zongorázni, egy kicsit énekelni is, beszéltem anyanyelvemen kívül németül, franciául és angolul, a világtörténelemből, a természettanból tanultam annyit, mennyit egy művelt hölgynek tudnia elkerülhetlenül szükséges, végre a női kézi- s piperemunkákban is tettem annyi előhardást, hogy a berlini „Magyar Bazár“-t járathassam, s ebből név- és születésnapokra főkötőket, házisapkákat és szivartárcákat hímezhessek. És e sok szép tudománynyal fölruházva, honn valék most ismét falun, hogy intézzem kellő belátással a „kis“ és „nagy“ mosást, tyúkot, ludat, kacsát, pulykát ültessek tojásra annak idejében, veteményezzek a virág- és konyhakertben, végre megrendeljem az ebédet a hét napjaihoz illően, kiadjak a szakácsnőnek az életes kamrából lisztet, sót, szalonnát, különféle ételekhez illő menynyiségben. Ezenfölül még vendégeket is fogadtak, tisztes öreg urakat, kedves néniket s a vidék ifjait és leányai, rokonszenvvel vagy a nélkül, melegen és hidegen az ismeretségi viszonyokhoz képest, de mindig nyájasan és udvariasan, s szolgáltak az illetőknek igényeikhez képest: egy pohár jó somjaival, édes vagy savanyú vizzel keverve, jó erős kávéval, puha kaláccsal vagy pirított kenyérrel, az ifjúságnak pedig átalában csevegéssel, bohósággal, játékkal, s holmi névnapokról maradt cukorsüteményekkel. (Folyt. köv.)