Fővárosi Lapok 1872. augusztus (174-198. szám)

1872-08-15 / 186. szám

Melléklet a „Fővárosi Lapok“ 186-dik számához. kereszt. Az egyiknek „Hochzeitskreuz“ a neve, mely egy egész násznép halálára emlékeztet, kik télnek idején, jól felborozott állapotban addig ugráltak a jég hátán, mig az be nem tört alattuk. Az egész társaság a hideg hullámsírban lelte halálát. Amily tragikus ez, oly komikus az „Ochsenkreuz“ története. Egy mészárosnak elvadult az ökre, s beugrott a tóba, a gazdája utána, s megragadta az ökör farkát, s így egészen a túlsó szigetig úszott. Miért kellett e jelenetet kereszttel megörökíteni, azt nem bírom kitalálni. Még el sem hagytam a hosszú tavat, midőn az ég borulni kezdett- Örültem, hogy valami vadul impozánt látványnak leszek tanúja. A dörgést ezerszer fogják a bércek viszhangzani, a vihar fákat tördel ki, a cikázó villám jobbra-balra lecsap a fák sudarába, s én fölmászom egy hegytetőre, s onnan nézem a természet nagyszerűségét. De egyetlen villám se csapott le, (ez itt a legnagyobb ritkaságok közé tartozik), sőt a dörgés is igen ritka. A villám nem tartja érdemesnek, hogy lecsapjon. Mit üssön agyon ? Egy kősziklát, egy trotlit, vagy egy mizantróp kecskét, mely roszkedvüen legelész a hegyoldalban ? A lomha felhő ránehezkedik a hegy oldalára, azután kapja magát és eszeveszetten zuhog lefelé. Ez a vihar egész költészete, melyet a kocsiból is roszkedvüen nézek, s azt gondolom, hogy ez nem éri meg a huszonkét forint kocsibért. Mennyivel nagyobbszerű a vihar a tátrafüredi bércek között, hol minden dörgést százszor viszhangoz a néhai Lengyelország hegyeinek érces hangú echója, hol minden villámcsapás legalább hetvenhétszer hallik, s ezt nevezte el a német „polnisches Donnerwetter“-nek, s ezt ajánlgatja felebaráti szeretettel ellenségének nyaka közé, talán anélkül, hogy a kifejezés eredetét ismerné. Salzburgban az „Hotel Schiff“ negyedik emeletén kaptam szobát. Mi az nekem, ki az alpesek tetejére mászom ? Első dolgom volt, hogy a szakadó eső dacára Mozart születése helyét nézzem meg, melyről egyszer, régen, írtam is már. Elég csinos négyemeletes régi ház, melynek kapuja alatt törött dongák, szemetes lapátok, sajt-, hálpikkely- és vöröshagymahulladék kellemes csendéletet képez, s ezt hering és kulimáz-illat egészíti ki. Egy fűszerkereskedés van benne, mely az egész házat elrondítja. Udvara akkora, mint egy köpőláda, — de csak „en miniature“, az embernek éllel kell rajta keresztülhatolni. Megnéztem Theophrastus Paracelsus von Hohenheim híres természetbútár (meghalt, ha nem csalódom 1540 körül) négyemeletes házát is, melyben most a többi között egr borbély is lakik, ki nagyon büszke a tudósra, mintha valami köze lenne hozzá. A „Stiftskeller“ - nek most is úgynevezett „Haydn-stübchen“-jében, hol a nagy művész egykor vidám társaság közepette iddogálta esténkint borocskáját, most ugorkaorrú nyárspolgárok terpeszkednek. A város maga — mint már sokan leírták — igen regényesen fekszik a „Salzach” folyó két partján. Zúg, csattog a folyó, partjait három híd köti össze, — miért nem lehet az elszakadt sziveket is így összekötözni ? A víz oly sebesen rohan, mint az emberi boldogság percei. Az emberek köveket dobálnak bele. Délkelet felől rengeteg sziklaormok, melyek mint megdermedt óriások ölelik a várost kebelekre; északnyugat felé kies láthatár, melyen utat tör magának a rohanó folyó árja. A középső fahídról nézve szét, valóban festői a tájkép. A meredek alapszikláról , nagy gőgösen tekint alá a Hohensalzburg vára. A városban a lapostetejű házak, a sok kút és még több márvány,Olaszországra emlékeztetnek.Dél- északi építészet a havasok között. A márványnyal pedig olyan a pazarlás, hogy még a küszöbök is már- 1 ványból vannak, sőt az „ablakdeszkák“ is. (Tehát s fából készült vaskarika.) Van az Untersberg kőbá-nyáiban annyi, hogy soha se fogyasztják el s Temploma nincs több huszonkettőnél, s igy min-den ezer emberre jut egy-egy templom. A vendéglőből, mely a Residenzplatzon áll, éppen a toronyra láttam le, melyből a „Glockenspiel“ napjában háromszor hirdeti Mozart nagyságát. A városnak alig van négyemeletesnél alacsonyabb háza (sőt ötemeletes is van akárhány), s min- den házon négy-öt csengetyű, minden emelete s re szól legalább egy, sőt a kinek tetszik, még külön csináltat magának. A pajkos suszterinasok-nak pompás mulatság, kik valamennyit megrántgatják, s gyakran egy kis csengetyűzenét improvi- szálnak. A Salzburgból a regényes Berchtesgadenbe ván-t doroltam. Az út csak valamivel több három mértföldnél, s nyolc forintért úgy hajtott kocsisom, mintha lovainak szárnyai nőttek volna. Ma itt vagyok, holnap, holnapután ki tudja hol? Én magam se tudom. Programmom nincs, s ha voln is , megváltoztatná a véletlen, vagy talán szeszelyem. Leg is jobb úgy, hogy az ember ne tudja mi , hol lesz holnap. A merre lépek, mindenütt nagy csoport utazóval talákozom, kik épp úgy sietnek, mit én. Várjon mi üldöz minket ? Bolondnál bolondabb öltözeteket látok. A nők haja oly kócos, zilált, mint, ha egy hét óta nem fésülködtek volna. Nem csőd, nem érnek rá, én sem értem rá egy hét óta egy ősi bukót kényelmesen kiszívni. Sok szomorú özvegy is jár körülöttünk, ki eljött vigadni. B. Pongrátz Emil. 807 Buzdítás a hölgyekhez. Tegnap a következő levelet kaptuk: Tisztelt Szerkesztő úr! Lapjában két indítvány olvastam közelebb, melyek — természetüknél fogv£ — a nővilágot különösebben érdekelhetik.Egyik a Petőfi születésházának megvétele, másik pedig a karlsbadi emléktábla arra a házra, melyben K. Eötvös lakott Minden műveit országban a költők iránti kegyeletet főleg a nők szokták ápolni, s Karlsbadban is a német és lengyel hölgyek lelkességének volt nagy része abban, hogy Göthe és Miczkiewitz lakházait márvány emléktáblák jelölik. Mi — magyar hölgyek — sem maradhatunk el e szép példától, kivált akkor, midőn két nagy nemzeti költőnk emlékügyére az a lap figyelmeztet minket, mely különösen nekünk hölgyeknek szokott naponkint örömet okozni. Ennélfogva én is megragadom az alkalmat, hogy a Petőfi-házra 25 fzót, s az Eötvös-emléktáblára aszintén 25-öt küldjek, remélve, hogy nőtársaim áldozatkészsége rövid idő alatt létrehozza azt az összeget, mely mindössze sem sok, de a mi mindenesetre maradandólag tanúsítaná, hogy midőn minket a költészet hivatott ápolóinak tartanak, azt nem üres bóknak tekintjük, hanem igyekezünk azt minél szebb valósággá tenni. Maradván tisztelettel. Pest, 1872. aug. 12. Kármán Lajosné szül. Miksics Hermin. E szózat és példaadás annyival jobban buzdíthatja a magyar nővilágot, mivel maga a lelkes hölgy, kitől ered, abban az időben még, midőn Petőfi énekelte utósa dalait és b. Eötvös irta nagy regényeit, egy pesti vagyonos német polgárcsalád kisded sarja volt, de a mely család azzal vélte nemesen viszonozhatni a haza jótéteményeit, hogy szokásaiban, nyelvében és áldozatkészségében magyarrá lett, s oly magyar hölgyet nevelt, kinek nevét (férjeével együtt,) ott találjuk minden magyar irodalmi egylet alapítói tagjai közt. Fővárosi hírek. * A Petőfi-házra Jakabfalvay Gyuláné szül. Wimmersperg Mária bárónő öt forintot küldött szerkesztőségünkhöz. Mindig az elsők közt szokott lenni, midőn irodalmi ügyek előmozdításáról van szó. — „Egy zsidóleány“ pedig 1 frt 13 krt küldött e sorokkal: „Petőfi művein már annyiszor gyönyörködtem, hogy szívesen áldozom föl minden jelenlegi pénzemet, mely sajnálatomra csak a mellékelt öszszegből áll, hogy a szeretett költő születésházának megvételében én is részt vehessek.“ * Az öreg Rhédey János meghalt 77 éves korában. Még tavaly nyáron rendesen ott lovagolt a városligeti körönd útján, s nem akarta magát megadni az időnek. Szabadelvű volt mindig, s a 48 előtti erdélyi diétákon az ellenzék legszilárdabb tagjai közé tartozott. Tegnapelőtt este hunyt el. * Nagy tűz volt kedden éjfél előtt. A kőfaragóutcába nyíló keményítőgyár égett, mely a Breitner Alajosé. A tűz a szénapadon támadt, s nagy tápot nyerve a nagymennyiségű keményítőben, faépületekben, az udvar csakhamar egy lángtenger lett Breitnerné maga is mezítláb, felsőruha nélkül menekült s az utcára néző épület ablakaiból hányták ki a bútorokat, ágyneműket. A tűzoltók megkéstek. Először a budaiak jelentek meg. De az udvar mélyébe eső épületet nem lehetett már oltani, s így a szomszéd házak oltalmazására szorítkoztak. Ez sikerült. Midőn a tűz javában pusztított, valaki felkiáltott: a házban egy éves gyermek maradt! Egy tűzoltó berohant értte, s víztől csorgó öltönyébe takarva hozta ki a lángtengerből. Szerencsére szélcsend volt s fél egykor a tűz már lohadt. A kár nagy. * A lipótvárosi bazilikát maholnap ismét elkezdik építeni. Azt a pénzösszeget, melybe a boltok építése került, (58,000 frt.) e hó elsején már letörleszték. Ezutáni évi jövedelmük (30,000 frt.) már az építésre lesz fordítható, ehhez járulván még a várostól évenkint tízezer, a vallásalapból pedig 40,000 forint, összesen nyolcvanezer forint fog rendelkezésre állani, s így aztán a bazilika tíz-tizenkét év alatt teljesen elkészülhet. Ha csak újra be nem dől. * Drámairodalmunkban jelenleg az eddiginél élénkebb munkálkodás vehető észre. A drámabíráló bizottság sohasem fogadott el annyi darabot rövid idő alatt, mint közelebb — egy héten négy szinműra vet. Halljuk, hogy a törökországi úti könyvéről s e több érdekes elbeszéléséből kedvezőleg ismert b.a. Horváth Miklós is irt egy ötfelvonásos drámát, amelynek címe »A régi urak.“ A műről egy párt tekintélyes író igen kedvező véleményt mondott, s a szerzője valószínüleg be fogja nyújtani a színházhoz. t- A régi urakat festé, nem rakva rájuk sem több bűnt, i, sem több erényt, mint a mennyivel valóban bírtak, i- * Építsünk a jelennek s nem a jövőnek! —ez a káros szempont az, melyből a „Korunk“ tegnapi ,i vezérczikke kiindul, midőn azt sürgeti, hogy az operaházat ne a Deák téren emeljék föl, hanem a sugárút sarkán, hol a telek kevesebbe,mint említettük, négyszázezerrel kevesebbe) kerül, s ha Pesten — úgymond — később nagyobb és fényesebb dalszínházra lesz szükség, építsenek olyat 1972-ks utódaink maguknak. Éppen így gondolkoztak Pest város egykori atyái is, csupán saját koruknak építve, a dolog a nehezebb részét ránk, utódaikra, hagyván. Az említett lap különben éppen azt nem veszi tekintetbe, amiért tértek el főleg a sugárúti tervtől. Ugyanis a váci és sugárút fekvése úgy esik, hogy a sarkon álló épület homlokzatát vagy rézsútosan kellene építeni, vagy a váci úti vonalhoz ferdén.J.Úgy hiszszük, hogy emlékszerű palotánál ilyesmit a „Korunk« maga sem , kíván. Továbbá a szépérzék mindig megütközhetnek azon, hogy egy nagy műcsarnok homlokzatát oda helyeztük, melylyel csaknem szemközt egy kolosszális templom (a lipótvárosi bazilika) hátulsó része esik. Különben is a kérdéses tér csekély, s ha a »Korunk“ írója követendő mintául a csak háromszáz négyszögölnyi Laube-színházat mutatja föl, ezzel teljesen elárulja, hogy oly téren kíván irányt adni, melyet nem tanulmányozott eléggé, mert épp a Laube-szinház oly hibásan választott helyen áll s annyira nem válik a város díszére, hogy a bécsi lapok röstelnek is róla beszélni s röviden teszik rá kedvetlen megjegyzéseiket. Nem álmodozás az, higgye el a»Korunka, ha a dalszínház számára jobb helyet keresnek, hanem gyakorlati szempont. Ami pedig a „drágaságot illeti, sokkal jobb gazdálkodás több pénzt adni ki célszerűleg, mint kevesebbet célszerűtlenül. *Az ideiglenes népszínház építését Miklósi színigazgató — mint halljuk — a jövő hóban ünnepélyes alapkőletétellel fogja megkezdetni. Társaságát folytonosan szervezi, új erőkről is gondoskodván, a mire valóban szükség van. Vizváryt, ez ügyes kémikust, hír szerint megnyerte, a minek a debreceniek nem fognak örvendeni. * Arany Jánosról olvassuk egy lapban, hogy a „Daliás idők“-et a Toldi-éposz közép részét egészen bevégezte. Örömhír, ha igaz. * A Batthyány-mauzóleum építését tegnapelőtt kezdték meg a tervkészítő Schichedancz építész vezetése mellett. Azt remélik, hogy a kerepesúti sírkert e nagy dísze novemberre, a halottak napjára, teljesen készen lesz. * Munkácsy Mihályt haza várják e napokban. Mondják, hogy az utóbbi időben sokat betegeskedett. Párisban álmatlanság is lepte meg, minélfogva elhatározó, hogy az alföldre jó meggyógyulni. Mint halljuk, Békés-Csabán Alít föl műtermet. * A budai tornaegylet zászlószentelése szept. 15-én lesz a lövöldében. Az ezüsttel hímzett kék selyem zászló Oberbauer pesti díszárus készítménye. A zászlóanya tisztét gr. Karácsonyi Guidóné vállalta el. * Gavallérkodhatnám. Hétfőn este egy fiatal úr szállt ki Clemens városligeti vendéglője előtt egy bérkocsiból, mondván: „Várjon, míg megvacsorálok.“ Bemegy, pezsgőt rendel, meghl két könnyű hölgyet s 41 forintnyi számlát csinálva, eltűnik. A két nő kétségbe van esve, a bérkocsis szitkozódva hajt el, a pincérek keresik. Végre megtalálják a kertben aludva, de nem találnak nála egy fillért sem. „Majd kifizeti a sógorom a király utcában.“ De a sógor nem fizet. Ekkér az ifjú úr, ki vasúti hivatalba akart lépni, bureau helyett bűvösre kerül. * Rövid hírek. A nőiparegylet világkiállítási bizottsága felkéri a hazai iparosokat s kereskedőket, kik női munkákat készíttetnek, hogy ezekből néhány példányt a bizottsághoz (Sándor utca, 10. sz.) beküldeni szíveskedjenek, a világkiállítás számára. A szerviták templomában ma d. e. 10 órakor Schiedermeyer C-miséjét adják elő, Diabelli „Salve regina“-jával s Stradella 17-dik századbeli graduáléjával. — Vasárnap, Király ő Felsége születésnapján, Budavár főtemplomában ünnepélyes istentisztelet lesz — Bittó miniszter ma érkezik haza Szobráncról. — A felekezet nélküli betegápoló- és temetkezési egylet e hó 20-dikán tartja zászlóünnepét, este táncvigalmat is rendezve a pesti lövöldében. — A nemz.képcsarnok-egylet már 14-dik névsorát közli a műbarátoknak, kik Eötvös arcképére és Munkácsy Mihály életképére adakoztak. — A kalap-utcában egy öreg anyóka úgy félt a világ végétől, kivált mióta Tatár Péter jóslatait olvasta, hogy elmezavarba esett s éles hangon prédikált a közelgő üstökösrül. — A közvágóhidat naponkint annyin nézik, hogy ezentúl csak ünnepnapokon s kedden d. u. 3—6 órakor lesz szabad meg-