Fővárosi Lapok 1872. augusztus (174-198. szám)

1872-08-13 / 184. szám

taton ugyanis a­­ Fausta-ot adták elő megnyitóul, nagy számú közönség előtt, jó sikerrel. Ellinger erős hangon, hiba nélkül énekli a címszerepet. Tannerné asszony meggyőzte a közönséget, hogy játékban és énekben azóta is szépen haladt, mióta Margitot elő­ször ábrázolta előttünk; mind a ketten sok tapsot kaptak. Kvassayné asszony, Humann Alexa k. a., Láng, Kőszeghy és a karok szintén tanussták, hogy kipihent hanggal és jókedvvel fognak az előadások­hoz ; jól ment minden egészen a hallétig, midőn egy­szerre­­ kialudt a nagy csillár. A gépész a szünidő alatt kissé kiesett a gyakorlatból s a gázcsöveket lejebb csavarta, mint ahogy kellett volna. A sötétsé­gen azonban csakhamar segítettek valahogy, meg­­gyújtva az erkély néhány oldalfali lámpását, s mivel vége felé járt az előadás, a közönség nem sokat vesz­tett az ossiani homályban. Vasárnap Tóth Kálmán vígjátékát: „Nők az alkotmányban,“ szintén sokan nézték, s derültség volt mind a színpadon, mind a nézőtéren. Szigeti József, ki valódi szünidőül hasz­nálta az egész szünidőt, különösen sok tapsot kapott. Cseleyné szerepét a betegeskedő Molnárné asszony helyett Bogdanovics Krisztina kisasszony élénken játszó, stb. * J­átékrend a nemz. színházban. Holnap, 14-én „A jó h­azafiak“ vígjáték, 15-én „A strike“ Blaháné asszon­­­ nyal, 16-án „Bánk bán“ szomorujáték a cím­szerepben Szigeti Imrével, 17-én „Tannhäuser,“ 18-án a „Vén bakkancsos,“ IP-én „Lecouvreur Ad­rienne“ Felekiné asszonynyal, 20-án (Szent­ István napján) „Hunyadi László“ opera, 21-én „A társa­ságból“ Bercsényi vidéki színész első föllépteül. Ber­csényi ezenkívül még kétszer fog föllépni, mint Sir Patrik a „Fehérekében e hó 26-dikán s mint Ro­chester lord a „Lowoodi árvá“-ban e hó 80-án. Drá­mai újdonság e hóra egy van kitűzve: Feuillet „Juli­a“ című drámája e hó 23-ára, egy kisebb víg­játékkal. Szeptember 6-dikára pedig „Grin­goir“ egyfelvonásos francia vígjáték, melynek címszere­pét Szerdahelyi nagy kedvvel tanilja. Az igazgató­ság elhatározta, hogy vígjátékokban koronként föl­lépteti (napi­díjak mellett) a színi tanoda három pá­lyavégzett növendékét: Gábos Irma, Nagy Julia és Szigeti Jolán kisasszonyokat, hogy tehetségüket a színpadi gyakorlat után lehessen megismerni. * Esemény. Alter és Kiss divatkereskedése egy­szerre huszonnyolc magyar szabású női ru­hára kapott megrendelést. Sok év elmúlt, mióta mindössze sem készíttettek nála ennyit. E magyar ruhákat nagykunsági úrhölgyek rendelték meg az ott e hó végén tartandó honvéd-zászlószentelési ün­nepélyre. * Rövid hírek. — Gyulai Pál három hétre Erdélybe utazott, gr. Mikó Imréhez. — A teg­napi nap szerencsésen elmúlt, a nélkül hogy a világnak vége lett volna. — Megboldogult Cosma Parthiuné szül. Sztupa Irmáért a hathetes engesz­telő mise ma (kedden) d. e. 10 órakor a dunaparti görög-oláh templomban fog megtartatni, miről a csa­lád barátai és ismerősei ezennel értesittetnek. — Lindley mérnököt a vízvezeték­i bizottság sürgősen meghivta Pestre, hogy a munka továbbépítését tár­gyalja vele. — Liszt október közepén tér vissza Pestre. — Pest­ város tanácsa 200 frtot szavazott meg a gyöngyösi tűzkárosultaknak. — Czillich ezredes halálát egy évig tartott súlyos betegség előzte meg. — A nagyváradi dalünnepre részvényjegyeket, me­lyekkel sok előny jár,­(fél áron utazás, dijtalan elszál­lásolás, az előadásokra szabad jegy, szólásjog a köz­gyűlésben.) Pesten Engesszer Mátyásnál (plébánia­tér, plébánia-épület,) s a „Zenészeti Lapok“ szerkesz­tőségében (Kerepesi út 5. sz.) kaphatók és rendelhe­tők meg. — Gr. Eszterházy Pál veszélyes betegség-­­­ben fekszik Olaszországban. — A pest-budai pro-­­ Bérlet NEMZETI 79. szám. SZÍNHÁZ. Pest, kedden, augusztus 13-kán 1872. Opera 4 felvonásban. Irta Piave F. M. olaszból forditotta Nádaskay Lajos. Ze­néjét szerzette Verdi. Karmester : Erkel Gyula. Mantua hercege...........................................................Hajós. Rigoletto, a herceg udv. bohóca................................Láng. Gilda, ennek leánya................................................Palikádi Zsófia. Sparafucile, bravo.....................................................Kőszegi. Magdaléna, nővére.....................................................Kvassayné, Giovanna, Gilda örhölgye...........................................Istvánfi. Monterore, gróf .....................................................Tallián. Marullo, lovag...........................................................Ormai. Borsa Matteo, udvarnok...........................................Werbőczy K. Ceprano, gróf ... ......................................Széphegyi. Porkoláb............................................................... Werbőczy L. A herceg apródja.....................................................Alszegi Ilon. Lovagok. Delnők. Apródok. Fegyvernökök. Történethely: Mantua és kör­nyéke. Idő: a XVI. század. Felelős szerkesztő: Vadnai Károly. XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX $ U Szállodamegnyitás. ^2 * Bátorkodom ezennel a magas uraságoknak és a t. utazó közönségnek leg­­alázatosabban jelenteni, hogy újon épült 5.Orient“ nagy­ szállodámat 5 a Pesten, Kerepesi út sarkán 18/23 sz. alatt, T­ folyó hó 15-kén megnyitom és a nyilvánosságnak átadom. A szálloda 120, csaknem mint az utcára néző és minden kényelemmel és­ eleganciával berendezett szobával és teremmel bir, melyek közt több bal­onnal van ellátva, továbbá egy pompás díszteremmel, valamint egy fürdőszobáról is is van gondoskodva. A legegésségesebb fekvéssel bír s tőle a közúti vaspálya is­­ folytonosan közlekedik. fi Ez, valamint a jeles konyha és italok, úgy szintén a legjobb és legjolidabb ZZ szolgálat feljogosítanak arra, hogy e szállodát a főváros legkényelmesebbjei s a­­ legelegánsabbjai közé sorozzam. ZZ Erre támaszkodva bátorkodom a t. közönséget lehető nagyszámú látoga- ZZ­tásra felhívni, mindenki meg fog győződni arról, hogy az említett előnyök csak egy kis része annak, a­mit a t. vendég urak valóban találandnak. Mély tisztelettel ZZ J Rigier J. fia, Q 151 Az »Orient« nagy-szálloda tulajdonosa. A xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Tulajdonos: Tóth Kálmán. Kiadja és nyomatja az „Athenaeum“ irodalmi és nyomdai részvénytársulat. 1872. 800 —­ testáns kézműves-képző-egylet egyhangúlag Stock András aranyművest választó elnökének az elhúnyt Beliczay helyett. — A József magyar ezred budai kórházában feltűnően nagy a halandóság, úgy hogy novembertől máig egy-egy századra (85—91 legény) átlag 15 halott esik. — Gorove Antal pesti ügyvéd szobájából egy tolvaj ellopott 309 frtot, egy arany­órát, láncot és sorsjegyet. — Kalocsa Róza ismert nevelőnő jelenti a szülőknek, hogy a múzeummal szemközt fekvő düledező házból kiköltözvén, a szü­lők, gyámok szeptember 28-dikáig ideiglenes laká­sára (a reform, iskolaépületben, széna-tér 6. sz. a.), azontúl pedig az új növeldei helyiségbe (ország-út 39. sz. a.) szíveskedjenek hozzá fordulni a jövő tanévre szóló bejelentéseikkel és leveleikkel.­­­ Gróf Széchenyi Ödön már előbb egy soproni izraeli­tának adta el sághi uradalmát, kastélylyal, csa­ládi képekkel, négyszázezer forintért, s jelenlegi tu­lajdonosa most egy millióért árulja. — Dr. Schul­­hoff Gyula pesti ügyvédet, ki a munkásperben igen kitünteté magát, a borsod-miskolci kiházasítási egylet főbb vádlottjai védő ügyészül kérték föl. — A múlt héten a Lukács-fürdőbe járó omnibuszok egyikén egy csinosan öltözött iparlovag kilopta szomszédnője pénztárcáját s szépen eltűnt. — A pesti boltok vas­­görgőit, melyeknek zajától a lovak gyakran meg­bokrosodnak, jövő hó elsejéig mindenütt el kell tá­volítani. — Városligeti nyaralók lakói folyamodtak egy telektulajdonos ama szándéka ellen, mely szerint a közúti vasúttársaság telke mögött vasöntödét akar­na építtetni. — Egy Kader János nevű 11 éves ta­nuló horgászat közben egy talpról a Dunába esett és nyomtalanul eltűnt. * Budai színkör. Kedden, aug. 13-kán: „Borneo Julia,“ opera 1 felv. „Tulipatán szigete,“ opare 1 felv. és „Az utolsó német Pesten,“ bohózat 1 felv. ** Vidéki rövid hírek. József főherceg új­szülött fia igen jól kifejlődött s egésséges gyermek. — Szászvároson Wodianer Béla és Schuller József jobboldaliakat választók meg képviselőknek. — Debrecenben 3703 ház van. — Kurticsban Frie­­beisz Lajosné szül. Somssich Terézia asszony, egy köztiszteletben álló nő, e hó 7-én 55 éves korában elhúnyt. — Rimaszombatban Fáy Lajos „Titánnő“ című egy kötetes regényre nyitott egy forintos elő­fizetést. — Erdélyben a kincstárnak 583,614 hold birtoka, (közte csak 6383 hold szántóföldje) van, to­vábbá 68 malma, két papirgyára, egy üveg- s egy porcellán-gyára, s egész erdélyi birtokából a múlt évben 1,271,216 frt jövedelmet vett be, minden költ­ség levonása után.­­ A szatmári egyházmegyei papság Smeczer Ignác kanonokot óhajtja leendő püspökének. — Nagyváradon Illés István közbe­­csülésben állt honvéd-főhadnagy meghalt s nagy részvét mellett temeték el. — Netyő Sándor nagy­váradi cukrásznak érdekes régi pénzgyűjteménye van s abban egy római ezüst gúnypénz is, melyen egy ördög és egy bolond alakjai megfordítva Borgia Sándor pápa képét mutatja tiarával s latinul e kör­­irattal: „a megromlott egyház az ördög képét vi­seli.“ — A Szerb kongresszus képviselőválasztásai­nál majd mindenütt a Mileti­s-párt győzött. — Az eszéki hirlapíró-gyűlést a belgrádi ünnepély miatt későbbre halaszták. — Auerbach Miksa aradi fény­­képek­et a kormány megbizta, hogy magyar, német, bolgár, román, szerb népviseletekről fényképe­ket készítsen a világkiállítás számára. — Winkler Lajos nagyváradi tanár eljegyzé Pintér Ma­riska kisasszonyt Békés­ Csabáról. — A kassai első magyar dalegylet a nagyváradi ünnepély alkal­mával Liszt C-moll miséjét fogja előadni, Reményi­­ Ede közreműködésével, a püspöki templomban. — B.­­ Füreden a múlt hét végén a színkörben Naszluhátz Ödön győri joghallgató néhány saját szerzeményű darabját adta elő, tetszés és tapsok mellett.­­ Esz­tergomból írják, hogy ott a választási izgalom utó­nyoma is elsimult, maga a megválasztott Kissuth Ist­ván is nemesen igyekezve kibékíteni politikai ellenfe­leit , továbbá hogy a dalárda e hóban dal- és tánces­télyt tart, Blaháné asszony és Sipos közreműködését is remélve; végül, hogy Balázsy Ferenc ügyvéd el­jegyzi a bájos Palásdy Vilma kisasszonyt. A Tass községet (Pest m.) múlt hét végén roppant jégeső verte el, betörve az ablakokat, tönkretéve a kertek fáit, növényzetét, agyonverve sok madarat, de künn már csak a szőlő és dinnyeföldeken tehetett na­gyobb kárt. — Nagybecskereken az első nap egy képviselőjelölt sem kapván átalános többséget, új szavazás történt Balázs Frigyes és Trifunácz Sándor közt. Stratimirovics György az első szavazásnál ki­esett.— Villány és Magyar-Boly közt vasárnap a sze­mélyvonat kisiklott s két egyén megsérült. —■ Csa­­nádon, mint a P. Naplónak írják, Pu­chler volt hon­véd-ezredes s a Szolnok csata egyik hőse, e hó 3-án véletlenül a Marosba fúlt; özvegye s egy kis leánya maradt. #*» Bécsi rövid hírek. Ausee hires stájer fürdőben Kauders Emil nemzeti színházi gordonkás s neje, ki jól zongoráz, e ha­r­dikán köztetszésben ré­szesült hangversenyt rendeztek.­­ A bécsi egyetem történelmi tanárává Büdingert nevezték ki Zürichből. Sabina Károly, e tevékeny, de veszedelmes ember, ki épp oly buzgó szolgája volt (látszatra) a cseh nem­zeti pártnak, mint a titkos rendőrségnek, önkénytesen száműzte magát honából. *** Külföldi rövid hírek. Milanóban Conti­­nál négy zenemű jelent meg : szonáta, capriccio s két átirat Weber „Bűvös vadász«-ából és »Oberon«­­jából, melyeknek szerzője egy magyar hölgy, Bene­­dittiné szül. Busky Albina asszony, ki férjével Ve­lencében lakik. — Az egyesült államoknak az utósó népszámlálás szerint nem volna több, mint 38­­/2 millió lakosa. — Lord Byronnak Missolounghiban, a­hol meghalt, emlékszobrot akarnak állítani. — Izabella spanyol exkirálynő Jeruzsálembe készül za­rándokolni. —­ A montenegrói határon már harmad­szor volt véres verekedés a benlakók és törökök közt, s a fejedelem e miatt már három törzset állít a hadi­lábra. — Herceg Dolgoruki cári hadsegéd a belg­rádi ünnepre megy, hogy átadja a cár jó kivonatait.­­ A perui köztársaság elnökét, Balta ezredest, meg­ölte Gutierrez ezredes, ki forradalom által magát diktátornak kiáltatá ki, de a nép rögtön felakasztó.

Next