Fővárosi Lapok 1872. szeptember (199-221. szám)
1872-09-14 / 210. szám
210-dik sz. Szombat, szeptember 14. Kiadó-hivatal: Pest, barátok tere 7. szám. Kilencedik évfolyam 1872. Előfizetési dij: Félévre . . . 7 ft 2 kr. Negyedévre . 3 ft 50 kr. Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve mindennap. FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Zöldfa utca 39. sz. 1. em. Hirdetési díj: Hatodhasábos petitsor ......................9 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor .... 30 kr. Előfizetési fölhívást lapnak október—decemberi évnegyedére. külön nem küldünk szét, mivel ezt a postautalványokkal való előfizetés szokása egészen fölöslegessé tette. Hanem itt, a lap homlokán hívjuk föl a „Fővárosi Lapok“ nagyszámú olvasóit előfizetéseik megújítására. Részünkről továbbra is törekedni fogunk e szépirodalmi napi közlönyt a jó ízlés igényei szerint szerkeszteni, kitűnő erőkkel, kiknek sorába az idén még Toldy Ferencet is, e koszorús veteránt, sikerült megnyernünk, választékos költeményekkel, elbeszélésekkel, változatos tárcákkal, melyek közt a világ igen sok nevezetes pontjáról szoktunk adni érdekes eredeti leírásokat, fiús hírekbő rovataival, az ősz-téli idény alatt még tüzetesebben visszatükrözve a főváros köz- és társaséletét. Fölkérjük tehát azokat, kik lapunk tartalmával, törekvéseivel és minden személyeskedést kerülő hangjával meg vannak elégedve, hogy közlönyünket, mely a jövő évben már tizedik évfolyamába lép, tovább is támogatni, ajánlani s lehetőleg terjeszteni szíveskedjenek. Vadnai Károly, felelős szerkesztő. Tóth Kálmán, laptulajdonos. Az „Athenaeum”-társulat, mint a lap kiadója, annyival inkább kéri az előfizetési összegek mielőbbi beküldését, mivel e lap közönsége az őszi évnegyedekkel gyakran oly arányban növekedett már, hogy az elkéső előfizetőknek nem is küldhetett teljes számokat. Előfizetési ár: évnegyedre 3 frt 50 kr., s félévre 7 frt. Egész évre is lehet előfizetni 14 frtjával. A legjutányosb előfizetési mód a postautalványok használata. Egy szegény asszony története. (Elbeszélés.) Deák Farkastól. (Folytatás.) Egy hó bizony nem elég arra, hogy kiismerjük a férfit, kit egész életre választunk, főkint ha csak mulatságokban találkozunk vele. Nagy dolog az az „igen“ szó, s kétszer is meg kell fontolni, mielőtt egyszer kimondjuk. Ezek a gondolatok csak évek múlva támadtak bennem, mert a lakodalomkor csak örvendeni tudtam, hogy férjem csinos káplár, s hogy már magamnak lesz háztartásom, mert az öreg Korondiné el lévén gyengülve, apósom előre megmondta, hogy az egész háztartást én fogom vezetni- Ami engem illet, én munkás, szorgalmatos valék s tudtam, hogy majd az én kezem alatt jól fog menni minden dolog a háznál. De eszembe sem jutott azon gondolkozni, hogy vájjon Józsi is oly szorgalmatos lesz-e a mezei munkában, mint én otthon ? Hogy vájjon józan életű, takarékos, rendszerető lesz-e, s méltó-e az én határtalan ragaszkodásomra ? Mikor a katonasághoz ment volt, akkor én még nagyon fiatal valok, s nem ismertem őt; az emberek pedig azt mondták „jó fiú, derék gyerek, jó szive van, s az ingét sem tagadná meg barátjától.“ Azóta megtanultam, hogy ezek a tulajdonságok könnyen gyöngeséggé fajulhatnak. Annának tehát és nekem Köröndi uram két fiával ugyanaznap volt menyegzőnk. Oly szép ünnepély volt az, hogy évekig beszéltek róla a faluban és a szomszéd helységekben. Meghívtuk az egész falut a a szomszéd helységekből is többeket. Hosszú sor nép kisért minket a templomba, s midőn jó tiszteletesünk megesketett és rövid de szivreható beszédét elvégezte, örömkönyeket sírva, hangos éljenzések s vig zeneszó mellett értünk vissza az atyai házba. Ugyan, hogy juthatott volna akkor eszembe, hogy én ezen a szép őszi napon a búbánattal kötöttem hoszú időre szóló szövetséget ? Az én szegény jó atyám kiházasításul nekem is annyi pénzt s annyi marhát adott, mint Annának, de az emberek jól tudták, hogy én mégis gazdagabb vagyok, mint ő, mert én Korondiékhoz, a jól felszerelt apai házba léptem, Anna pedig Péterrel Boldogfalvára ment, hol ugyszólva csak a négy fal volt, s hol minden apróságot csak ezután kellett beszerezniük. Ezért aztán ő több ajándékot is kapott s mind olyan nemüeket, melyekkel házát felszerelheté. A Fenyvesi báró leánya Margit kisasszony, ki velem egykorú s kinek dajkája az én édes anyám volt, mindkettőnknek szép imádságos- és énekes-könyvet s egy-egy szép nagy selyemkendőt küldött, s azonfelül nekem egy drága gyűrűt is ajándékozott. A másik esztendőben aztán ő is férjhez ment az ernyei báróhoz, isten áldja meg minden léptét, soha nem változó jóakaróm volt egész életében. Mindent előmutattunk a vendégeknek, amit a többitől kaptunk, s szemem megtelt könynyel, midőn láttam, hogy az emberek minket mennyire szeretnek, s úgy tetszett mintha ők, kik minket megajándékoztak, még jobban örültek volna, mint mi, akik kaptuk az ajándékot. Aztán rákezdték a cigányok a nótát, mi meg hozzáfogtunk a tánchoz, aztán pedig egy pár óra múlva leültünk az ebédhez; az öreg emberek visszaemlékeztek a régi időkre s a tiszteletes úrral és az apám urammal tréfásan beszélgettek az ő ifjúságukról, s közbe-közbe már ebéd előtt is iddogáltak; deaztán, hogy az ebédnél a násznagy és a vőfély meg- kezdték a verselést, vége-hossza nem volt a pohár- kocintásnak és ivásnak. Késő délután volt, hogy az asztaltól fölkeltünk s az ifjúság ismét a tánchoz látott, az öregek pedig pipázgatva beszélgettek. Este a gazdaemberek haza néztek, hogy házukat elrendezzék s úgy jöjjenek vissza a mulatságra, mert reggelig tartott a dinom-dánom. Péter és Anna egyszer csak eltűntek valamerre, azt sem tudom hová, s engem az asszonyok és leányok el akartak vezetni új szüleimhez. De itt már megjelent az első búsulás. Az én vőlegényem Józsi annyit ivott a mások egésségére, hogy magáról semmit sem tudva, mozdulatlan hevert egy boglya sarjú tövében, így tehát őt nem lehetett velem együtt a menyasszonyi szobába vezetni. Ezt az öreg Köröndi észrevévén, úgy intézte a dolgot, hogy ez a ceremónia mától maradjon el, s az asszonyok lássanak dolguk után, készítsék a vacsorát , a népség ne is vegye észre, hogy Józsi milyen állapotban van. Nekem azonban szivem megfájdult, s gondolkozni kezdettem férjem jelleméről, ki az esküvés óta úgyszólva rám sem nézett. Mikor aztán egy kis szünet és csendesség állt be, a mi kis hálóházunka vonultam, s az ablakot felnyitva, búsan tekintettem a csillagos égre. Néhány perc múlva észre vettem, hogy Anna és Péter virágos kiskertünkből kilépve, a tornácon levő padra ültek, s egymást átölelve beszélgettek, hogy majd éjfél körül mindent szekérre raknak s midőn a hajnal pirkadni kezd, haza indulnak Boldogfalvára. Előbb csak csöndesen kezdtek hullani könyeim, aztán a zokogás elfogván keblemet, Anna észrevett, s az ártatlan jó lélek minden módon vigasztalni kezdett, mi annyival inkább sikerült, minthogy neki a sírásra semmi kedve sem volt. III. Annáék elutaztak, a lakodalmazásnak vége lett s mindenki visszatért hétköznapi foglalkozásához. Józsit az atyja, az öreg Köröndi, minden nap kivitte magával, hogy újra megkedveltesse vele a mezei munkát, melytől csaknem öt évi katonáskodása alatt elszokott. Én pedig otthon láttam a dologhoz, de jó kedvvel tettem, mert mindig szerettem a munkát. Korondiék háza a falu felső végén feküdt, az udvar be volt építve, hátul nagy gyümölcsös kert terült, szemben velünk szép szőlők feküdtek, a völgyben zöldélt a harmad sarjú, a kis folyó csörgése messze elhangzott, s partjain egesz- és szilfák, mogyoró-bokrok hajták össze sárguló lombjaikat. A lakás kellemes, a táj sarátságos volt, de a háznál hiányzott a jó rend. Anyósom nagyon el volt gyengülve, s mikor összekeltünk is, csak a templomba tudott jőni. Az apám házához már nem jöhetett el. A béresek, szolgálók rendetlenek voltak, az egész napot csak jövésmenéssel, haszontalan beszélgetéssel töltötték, és sem a gabnásban, sem a kamarában semminek sem volt láttatja. Egyelőre kissé megütődtem, mert hisz az én atyám háztartása sokkal kisebb volt, s én ott is inkább a könyvekkel és a gyermekekkel foglalkoztam; de bátorságomat nem vesztem el, s legelőször is anyósom tetszését azzal nyertem meg, hogy egy igen kényelmes és meleg téli ujjast vártam neki. Ő, szegény, a hozzávalót még a nyár elején megvette, de nem volt kivel megcsináltassa, mert a vidék „vándor szabóját“ a szomszéd helységben lefoglalták, s isten tudja, mikor jöhetett volna ide. Én pedig a szabóságot Margit kisasszonynyal együtt tanulván, ez új ruhával anyósom tetszését nagy mértékben kivívtam , és ő sokkal barátságosabban is kezdett rám tekinteni, mint az első napokban. Hogy pedig kezdetben kissé tartózkodó, bizalmatlan, sőt hideg is volt hozzám, azon nem lehet csodálkozni; eleintén bántott ugyan, de később kibékültem modorával; hiszen én fiatal valék; ő meg már öreg; én mint egy idegen jöttem a házhoz, melyet ő annyi éven át kormányzott, s az volt hivatásom, hogy az ő helyét elfoglaljam s én vezessem a háztartást. Igaz, hogy fiának felesége voltam, de hát kivánhattam-e, hogy ő is rögtön megszeressen ? Aztán még az is zavarta őt, hogy én olvasni, írni tudok s hogy tiz-tizenkét darab könyvem volt. „Tudós asszony soha sem lehet jó gazdaszszony !“ — mondogató félhangon, de végre is a szép ruha varrása megtette hatását, s én mindenben kikértem tanácsát, aztán a cselédeket rendhez szoktattam s magam is velök dolgoztam reggeltől estig; nem bántam ha nevetnek, danolnak, csakhogy a munkát elvégezzék, hiszen az ifjúság ártatlan dévaskodásait eltiltani bűnnek tartottam volna. Rend, tisztaság, szorgalom és jókedv uralkodott az egész háznál. Nekem is jó egésségem s jókedvem lévén, oly jól folytak a napok, hogy a mint az öreg Köröndi mondogatta: soha ily kellemetes nem volt az ő háza tája. (Folyt, kőv.) Dunblane legendája. (Aide Hamilton „Morals and Mysteries“ című beszélyfüzetéből.) (Vége.) Az 1808-ik év vége felé egy ízben szokatlanul korán látogatott meg Pilson. Arca, egész magaviselete egyszerre elárulta, hogy az én komoly, higgadt vérű barátom rendkívül fel van izgatva. Körültekintett e szobában (ebben a szobában ahol éppen most ülünk) székét egészen az enyém mellé helyezte és suttogó hangon így szólt: „Carthews úr. Igen kétségbeejtő ügyben jöttem önhöz. Alig tudom, hogy van-e jogom e lépéshez, de azt érzem, hogy biztatom önben s ön segíteni fog rajtam bajos helyzetemben.“ Ezután minden kerülgetés nélkül elbeszélte, hogy egy Marcel János nevű fiatal francia látogatta meg őt a múlt éjjel, a ki Génfből érkezett, ahol egy borkereskedő üzletében szolgált s most üzleti ügyben Aberdeenbe küldetett. Egy kis, összegyűrt papirdarabkának volt birtokában, a melynek hátlapjára alig olvasható betűkkel e szavak voltak irva: Pilson ügyvéd úrnak Aberdeenben. A papirdarabkához következőképpen jutott. Mielőtt Genfet elhagyta volna, több szőlőhegyet kellett felkeresnie a bortermelés tanulmányozása végett; eme szőlők közt volt a ne