Fővárosi Lapok 1872. október (224-250. szám)

1872-10-01 / 224. szám

Úri ajtó előtt, irta: Hálek Vitezsláv. (Cseh beszély.) Húrkáék fiatal házasok voltak, s köztudomású volt felőlök, hogy szép házat visznek. A legszebb prágai utcában laktak, lakásuk egész emeletet fog­lalt el, s telve volt mindennel, mi a mai fogalmak szerint nélkülözhetlen a kényelemre. Horka úrról azt tartották, hogy dúsgazdag. Neve olvasható volt minden nyilvános aláírásnál, és pedig tekintélyes összegekkel, minden vállalatban szóval és tettel részt vett, vasúti részvényekkel bírt, társaságban kőszén­bányák nyitására vállalkozott, s nemesebb szenve­délyei közé tartozott a hazard- kártyajáték, hol va­lóságos gavallérnak mutatta magát. Valódi foglalatosságáról nem sokat tudtak. Azt mondták, hogy tőkepénzekből él, mások, hogy pénzt szokott kikölcsönözni, a közvélemény pedig azt tar­totta felőle, hogy bányatulajdonos, s némi földbirto­kot is tulajdonítván neki, elhíresztelte, hogy van bő­ven mindene. Horkáék társaságot is gyakran szok­tak volt hívni, nem ugyan válogatottat, a mi a szel­lemet és ízlést illeti, hanem olyat, mely gazdag vacsorára tart igényt s az ilyen teljes mértékben ki volt ott elégítve. Olyanok is voltak, kik Horkáék pazarlását a lakomáknál mérlegelték, de ezek fölött,­­ mint víz a kő fölött, mindig összecsapott a látszólagos igazság, hogy nem cselekednének úgy, ha nem volna miből. Voltak ugyan, a­kik megemlékeztek nőtelen­­ koráról, midőn csaknem átalánosan úgy ítéltek félő­ , le, hogy Horka úr ügyes kalandor; hogy azok a bá­nyák és uradalmak inkább csak az ő képzelmében és vágyában, mint valóságban vannak, és hogy éppen­­ az utósó szálat feszíti, hogy gazdag menyasszonyt halászhasson; de mind a hangok elnémúltak, mikor csakugyan gazdag menyasszonyt kapott, kinek ré­­­­szére a menyekze után nem sokára jelentékeny va­ ,­gyan jutott, minthogy szülei meghaltak, ő pedig­­ egyetlen lányuk és örökösük volt. Ez eremény után­­ Horka úrnak teljes határozottsággal tulajdonították mindazt, a minek birtokosának ő magát csak valam­i mikor állította; a közvélemény csakugyan összekap­­­­csolta őt bányákkal és jószágokkal, s mindazt már­­ előre is tulajdonította neki, a mit még maga talán csak később hozzágondolni akarna. E közvéleménynyel Horka úr teljesen meg volt­­ elégedve, s mint láttuk, egész erejéből arra töreke­dett, hogy e bizalom talajában minél erősebb gyöke­ret bocsáthasson Mindenkit szívesen fogadott házá­ban, kölcsön adott és vett pénzt; keresztyének és zsidók kéz­t nyújtottak nála egymásnak és az nem ártott neki, hogy zsidók gyakrabban, mint a keresz­tyének. Harkáné asszony, kit férje Karolinának, vagy rövidebben Kariának nevezett, nem szerelemből ment hozzá. Fiatalabb korában valami regénykéje volt neki bizonyos prágai születésű fiatal serfőzővel, kit a női szív egész hevével szeretett. Havel serfőző is valódi szenvedélylyel szerette őt, és senki sem ké­telkedett, hogy össze fognak kerülni, sőt az emberek­­ beszélték, hogy ez olyan pár lesz, melynél a festész sem volna képes különbet kigondolni. De Karolina­­ szüleinek Havel nem tetszett, mivel serfőző és ke­­­­véssé udvarias volt; midőn tehát náluk Húrka úr be­­­­kopogtatott s terjedelmes terveiről és merész válla­­­­latairól kezdett beszélni, Havelnek csakhamar fel­mondták a barátságot s úgy szólva lázas párthívei kezdtek lenni Húrkának. Kariának sok könyébe és átvirasztott éjszakájába került ez, de végre is a lány fölött diadalmaskodott a szülők rábeszélése, és midőn Havel nemsokára — mint beszélték — dac­ból megházasodott, Karla, inkább mint akarat nélküli eszköz, kezét nyújtotta Húrkának. Havel megizlette a mézet, Húrka pedig — mint mondták — kapott feleséget és pénzt. Nem mondhatjuk, hogy Karla példás nő lett volna. Húrka házában nem is gondolkozott a maga hivatásáról, és ha csakugyan valamiről gondolkozott, az inkább Havelre, mint saját házi körére vonatko­zott. A házi kör iránt teljes közöny fogta el, s csak annyiban volt nő, amennyiben Hurka úr férj. Egyébiránt tehetett tőle, a­mit akart, szerezhetett neki bármi mulatságot, meglephette bármivel, min­denben vele csak anynyiban osztozott, amennyit bármely harmadik ember tanúsítana, a­kinek ezt Hurka úr elbeszélné. Vendégeket fogadott, mivel az szokás, részt vett a társaságban, nem mintha a mu­latság szükségét érezte volna, hanem mivel magát ki nem zárhatta abból; beszélt az emberekkel, nem mivel erre szive ösztönözte, de mivel lehetlen volt hallással nem bírnia. Horka úr neje ez állapotát is­merte körülbelől, de úgy látszott, nem igyekezett őt belőle kirántani. Egészen úr volt házában, senki nem állt útjába, neje vagyonával is tetszése szerint rendelkezhetett, egész éjszakákon át kártyázhatott, otthon is lehetett, de nem volt vele kénytelen. A cse­lédség nem zúgolódott asszonya ellen. Nem zsörtölő­dött vele soha, nem terhelte sok parancsolattal, a helyes munkával sem gondolt sokat. Minden úgy ment, a­mint éppen ment; az asszonyra senki sem panaszkodott, de nem is szerette senki, s az asszony mindenkivel békében élt. Olyan házasság volt ez, a­milyenekkel gyakran találkozunk. A nyájasság Karjában nem ébredt föl általa, férjével nem élt közös életet, s ha férje otthon volt, azt oly természetesnek találta, mint hogy éj után nap következik, ha pedig elment, oly kevéssé gondolt vele, mint a nappal, midőn éj közeledik. Semminek sem érezték szükségét, minden csak szo­kás volt s a házas bensőség nálunk mintegy olyan, mint az étvágy az ötödik tál ételnél l­­eszünk belőle, a nélkül, hogy szükséget éreznek. Karla műveltsége is olyan volt, a milyennel gyakran találkozunk ; művelt volt, mivel annak ép­pen úgy kell lennie, és mivel az emberek valami olyast megkívánnak. A műveltség valódi lényegét nem fogták föl sem Karla szülei, sem nevelői, sem ő maga. Nevelői fölébresztették benne a gépet s ösz­­szes mechanizmust; a lelki meleg és vágy szunnyadt, mint tűzanyag a fában, mely a lánggal nem érintke­zik. Tudott olvasni és olvasott, de csak azért, mivel könyvek voltak a világon; ha nem volnának, nem vágyódnék utánuk. Úgy volt a könyvekkel, mint a közönyös ember a vidékkel, melyben sétál, ha kér­ded , mit látott benne, azt feleli, hogy zöld, és hogy fák vannak benne. A rózsa neki azért rózsa, mivel nem nevezték el csipkebokornak; a pillangó azért pillangó, hogy a madarakon kívül még más valami is röpködjön a virágok fölött; a vetés azért vetés, mivel az emberek elvetették. Vezesd végig a leg­szebb képtáron, sok keretet és befestett vásznat fog benne látni, megállapodik valamely képnél, mivel az emberek beszélnek felőle, és sokan állnak előtte. A­kiben nincs szellem, semmiben sem talál szellemet, és a­kinek lelke magától föl nem emelkedett, ahhoz nem szólal meg sem Tizián, sem Michel Angelo. Karla műveltsége olyan volt, mint sok lányé és nőé : tudtak valamit, de senki sem akart erről velük be­szélni. Műveltségök olyan, mint a rész színész sze­repe. Mond néhány szót, és a többit megtudod egész végig. A színész maga nem tudja, miért beszél úgy, szelleme e mellett nem működik, a tiéd pedig felhá­borodik az undortól; szellem helyett csak az elme működik. (Folyt, köv.) I­lence-kupakja finom, hosszú vörös szőrrel fedett, mely szőrszálak szép vörös fürtté csavarodnak össze; élénk zöld, húsos leveleik pedig hegyes tüskében vég­ződnek. Egy más moha, mint időjós szerepel, s külö­nösen e tulajdona által vonja magára figyelmünket: ez az időjós fogarasz (funaria hygrometrica, Drehmops) hosszú magtokját a levegő nyirkossági foka szerint kü­lönbözőképp csavaritja. Tojásdad szelencéi ferdén ál­lók, lapos kupakkal fedettek, sárga-vörösek s száraz időben az összekunkorodott száron alácsüngők. Fi­gyelemreméltó e szép mohnál az is, hogy tokja, ket­tős pártázattal bir, melyek 16 fogú hártyát képez­nek s melyek közül a belső alkalmasint arra szolgál, hogy éréskor a magtok kupakját lefeszítse. Nálunk e moha erdőkben, kivált a hegyvidéken jön elő s egész éven át virul. Kétségtelenül legékesebb mohok az aranyloc-félék (ortotrychum) nagy családjához tar­tozók, melyek azáltal is magukra vonják a figyel­met, mivel egyes fajaik sok különlegességet tüntet­nek fel. Némelyeknél teljesen hiányzik a fogas pár­tázat, mások egy, sőt két pártázattal is birnak. Néme­lyiknél hím- és anyavirat ugyanazon egy növényen található, többeknél az anya- és hímvirat külön, más­más növényen jön elő. Ezeket hasztalan keresnék az erdőtalajon, mivel rendszerint fákon, vagy szík­e­ken ütik fel tanyájukat. Kiválóan kedvelik a vén füzeket, a melyeken legföntebb tallérnyi nagyságú, hüvelyknyi magasságú sötétzöld gyepet képeznek s messziről észrevehetővé teszik magukat aranysárga vhrataik által. Valamennyi között legfeltűnőbb az át­látszó aranyloc (orthotrichum diaphanum, durch­sichtiges Goldhaar), melynek levélcsücse, üveg-át­látszósággal bírva, az egész növénynek fénylően ezüst-szürke szint kölcsönöznek. Termése is figye­lemreméltó : ez kettős fogalt pártázattal bír, melyek közül az alsó pártázatot képező hártya tizenhat le­­hajló fogasolt, hegyes végű lemezkét képez, míg a felső pártázat elmetszett hegyű csúcsot mutat, miál­tal a hosszúdad magszelence virágalakú fejdíszt nyer. Azonban a mohok feltűnőbb alakjainak ismer­tetése mellett ne feledkezzünk meg a közönséges, ná- A 1 o m b m­ o h o k. A lombmohok nemcsak a tájkép kifejezésére gyakorolnak befolyást, hanem a természet háztartá­sában is jelentékenyek. A faneműek, a harasztok és a mohok kölcsönöznek a tájnak üdeséget tömeges meg­jelenésük, életvidor színezetük, és szép, változatos alakzatuk által. Különösen a lombmohokról mondhatjuk ezt, ki­válóan erdős vidékeken, hidegebb égalj alatt. Ők magasan fölötte állanak a májmohoknak, akár fejlet­tebb szervezetüket, akár szép alakzatukat tekintsük, éppen ezért ezek az ismertebbek, és ezekre gondol a költő, az erdő üde zöld, duzzadó moha párnáiról szólva, s mégis mily kevesen ismerik közelebbről ez érdekes növényeket, pedig mily sok helyen találhatók! Előjönnek mocsáros helyeken, szinteken, kőfalakon, erdőben, és bárhol találjuk őket, mindenütt örömmel üdvözöljük. Ez természetes, mivel a mohák nemcsak közvetve tesznek nagy szolgálatot — a­mint az előbbi cikkemből is kitűnik — hanem egyszersmind a télé­virány legékesebb növényzetét képezik, a­nél­kül, hogy ezért nyáron át elveszítenék jelentőségü­ket. Szépek, érdekesek ők a tavasz és nyár kihívó, szép, tarka öltözékben és illattár között megjelenő virágai mellett is, csakhogy feltűnési vágytól nem zaklatva, kacér leányokkint nem tolakodnak előtér­be, hanem szellemgazdag szende leányokkint, elrejtik bájaikat és éppen ezáltal lesznek feltűnővé a termé­szetbarát előtt-Komolyabb vizsgálat után felötlővé lesz előt­tünk, hogy a mohok átalán, de különösen a lombmo­hok, mennyire hasonlók egymáshoz, úgyhogy a ná­lunk honos fajoknak megismerése is e miatt sok ne­hézséggel jár, s abban a laikus, legjobb igyekezete mellett sem igazodik el, habár fajismertető jeleik élesen elkülönzöttek. Ennek oka főleg a növények ki­csinységében keresendő. „A lombmohoknak már tövénél figyelemreméltó jelenségre találunk. Alant korhadásnak indulnak, míg fent virítanak. Ekként két ellentétet egyesíte­­­nek ; az életet és halált. Szakítsunk ki csak turfás­­ réten egy szál fotályt (Torimoos) vagy egy szép csil­lagalakú hím virágú páprádot (Widerthonmoos) az erdő egy moha vánkosából és míg felső részét üde zöld levélzettel, s fiis ághajtásokkal telve találjuk, alant, szártövénél, a korhadás halált, enyészetet jelző müvére lelünk. Örökösen elhal és örökösen újjá szü­letik. Ez okból kiindulólag nevezik a moha ágait in­­novátióknak, megújulásoknak. A lombmohok levelei egyszerűebb alkotásiak, mint a máj mohoké. Rendszerint lándzsás, vagy to­­jásdad idomúak, épélűek, ritkán fogasolt szélűek. Ko­­csánytalanul tapadnak a szárhoz, többnyire fedeléke­sen, csavarosan, vagy kétsoroson. A mohok viratai nélkülözik ugyan a fejlettebb növények tarka színezetű sziromjait, mind a mellett azok magukba zárják a faj­fentartás, faj-szaporítás­ra szolgáló életműveket, a hím- és anyaszálat, melye­ket a tudomány nem nevez ugyan igy, habár kétségtelen azokhoz hasonló rendeltetésük. E két ivarszerv a mohoknál ritkán jön együtt elő egy virat­­ban, s míg teljen ki nem fejlődnek, nem lehet meg­különböztetni a hím vir­ágot, az anyavirágtól, mi csak akkor lesz lehetővé, mikor az anyavirat termése (magtokja) rejleni kezd. Atalán a moh virata a leg­több fajnál nehezen megkülönböztethető a leveles hajtástól. Érdekes termésük szervezete, alak-különféle­­sége. Egy némelyiknél bimbóalakú levélzet között áll a gömbalakú szelencze, (magtok) minő a zápagy (phaseum) féléké. Ezeknek szelencéi éréskor nem repednek szét, hanem egészen hullanak le a kocsán­­ról s a bennük rejlő mag csak azután szóratik szét, ha a szelence elkorhadt. Másoknak termése körte­alakú. A duzzadó fograjt (grimmia palvinata) nevű ezüstszürke, szép ágazatú negyedhüvelyk magas­ságú növénynek virágai a levéltöveken bimbófor­mák, míg a szárhegyen állók szép csillagalakúak, gyümölcse tojásidomú csúcson kihegyzett kupakkal fedve Különös kinézésű a fogas peder (barbula un­­gviculata, Schraubenmoos.) E furcsa növényke sze­ 978

Next