Fővárosi Lapok 1872. december (276-299. szám)
1872-12-31 / 299. szám
va nem csak magamat, hanem azt az édes teremtést is, a ki akkor még nem létezett, midőn a konyhában meghaltom férjem szavát. Nyájasan kérdezősködött utánam a cselédektől. — Várj, — gondolám, — te nődet keresed,'s a Nemezist találod. Nem mentem volna eléje a világért sem. — Kedvesem, ezer éve, hogy nem láttalak, de szavakkal lépett be, és sietett, hogy megcsókoljon- Én kezemmel hárítom el. — Mi ez ? — kérdé csodálkozva. — Te sirsz ? — Te meg képes vagy mosolyogni, midőn jól tudod, hogy mily boldogtalan vagyok! — Te és boldogtalan ? Mióta ? — Mindjárt megtudod. Azzal gyorsan zsebemhez nyúltam, de mintha csak a sors is boszantani akart volna, alig leltem meg kötényem nyílását. De mégis csak megleltem, s kivonva belőle a bűnemléket, fölemelt homlokkal, komoly hangon kérdem, kezem — azzal a csúf rongygyal — feléje tartván : — Hát ez mi ? Képzeld! sem kővé nem vált, sem el nem szörnyedt, hanem oly közönyös hangon, mely semmihez sem hasonlítható, csupán egy vizes palack prózaiságához, azt felejé : — Tüll. ■ — De micsoda tüll ? — kérdem tovább, egészen felindulva e képmutatáson. — Kék tüll. — S hol vetted ? — Néhány nap előtt a bálban vettem föl. — De minek ? Meg mered-e mondani, hogy minek ? — Pipaszáraimra. * — 1310 Az év végén. (Szilveszter-tárca.) (V.) Az idő végtelen birodalmának egy kis válaszösvényén ma éjjel néhány percre ismét talál- lkozni fog a két nővér, kiknek párbeszédét Hawthorne Nathaniel, e jeles amerikai író, egy alkalommal kihallgatta s „The Sister Years“ cím alatt közre is bocsátá. Az egyik nővér kifáradtan megviselt köntösben ül a lépcsőre, hogy az éjféli óra utósó ütésénél örök álomra hajtsa fejét. Ez az ó esztendő. Ugyanekkor lábajhegyen közelít feléje egy vidám, tapasztalatlan, gyermekileg fiatal nővér, az új esztendő. Amannak kezében egy nagy csomag, elviselt rongyokkal, e mezében a bőség kosara, tele a reménység fris lombjaival. Alig van idejük egymásra ismerni, kezet fogni és néhány szót váltani. Az egyiket a sír várja, a másikat tizenkét havi vándorlás. Az éjféli harangszónál minden Szilveszter-éjen megújúl ez a jelenet és ez a párbeszéd. Az idősb nő , vér mindig egyformán szomorú, a fiatalabb mindig egyformán vidor. Amazt csalódás kíséri sírjához, s emezt a jó reménység köszönti. Csak ötvenkét hét köztük az egész korkülönbség, mégis milyen öreg, kedvetlen az egyik, s milyen ifjú, viruló, a másik. De egy év tapasztalása ennek is elég fog lenni, hogy megvénüljön és vágyakozzék a sírba. Most még a fiatalabb egész tudatlan részvéttel kérdi: „Mi mindent csináltál jó néném, hogy így halálra fáradtál ?“ „Én magam semmit, — feleli ez búsan, hisz ' én csak múlékony kerete voltam a végtelen tér egy részének, melyben a sors, a végzet űzi szomorú- és ’ vígjátékait. És mégis, ami rész szülemlette tizenkét hó alatt a világra, az mind az én nevemhez lesz kötve, az én nevemhez, mely csak négy száraz szám.“ . . . „Talán tanulok tőled valamit. Mondj el egy csomót krónikádból?“ „Jöjj hát ide mellém e kettős lépcsőre, s hallgass meg. A hely, ahol most éppen találkozunk, Magyarország, nagy múlttal, nagy reményekkel és tépelődő jelennel. A politikáról nem beszélek neked sokat, azt mi nők, nem szeretjük. A nő legfölebb kávés csészék mellett szeret forradalmakat csinálni, s hamar békét köt. A politika neki kiállhatlan és nem is ok nélkül. Nincs abban semmi harmónia, sőt néha okosság sincs. Nagyoknak látszó dolgok kicsinyes érdekekből erednek, és sok híres szereplő nem más, mint komédiás. Itt is van egy nagy baj. A szó útját állja a tettnek. Ez év politikája különösen zajos volt. Egyik parlament, hol új választási törvény fölött civakodtak, homokba veszett el,mint némely szép folyam, mely csúf véget ér ; aztán jöttekaz országos pártgyűlések, a választás izgalmai, melyeknél sok volt a megkent kéz és a bevert fej , voll eget verő korteskedés,testvér piszkolta testvérét, s végre meglett a többség, mely diadalát azza kezdte meg, hogy kabinetje strike-ot csinált, s lerázta válláról a fejet, melyről egyik azt mondja, hogy legtöbbet ért az egész testben, a másik pedig váltig állítja, hogy nem is fej volt, hanem csak gyomor mely emésztett. Mikor bepillanték a világba, ami hegyen, melyet Budának hívnak, a Sándor-palotában Lónyay volt a kormányelnök s vidám arcra adta a nagy bálokat; most ez egy kedvetlen ember lett. Utódja Szlávy lett, a kitől sokat várnak, mer az újtól mindig várnak valamit, a mig meg nem unják és félre nem dobják, mint a gyermekek az eltört játékszert. Négy piros székben azóta szintén at ember ül : az igazságügyiben Pauler, ki helyet cserélt, a közoktatásiban Trefort, a kereskedelmiben Dr Zichy József, a honvédelmiben Szende Béla. Meddig ülnek ott, nem tudni. A parlament néha olyan, mint Asztarót, emberáldozat kell neki. Pedig kár, mert ennek az országnak van ugyan sok tehetséges férfi, de nincs elég.“ „Hát nem emelkedett az ország?“ „Dehogynem. Iskolaügye nagyon fejlődik Kolozsvárit létre jött az új egyetem, Pesten a kórházból hadi iskolává lett a Ludoviceum. A törvénykezés most rendezettebb. Megnyílt egy pár új vasút is. A honvédség erősbödik. Csak a pénzügyben bomlott fel az egyensúly. Kétségkívül helyrehozzák ezt is, csakhogy a közműveltségi ügyek rovására, mert ez ország híres államférfiai közt sok van még, ( minden oldalon a legtekintélyesbek,akiknek a színház csak mulató hely, a zeneakadémia luxus, a vajdahunyadi vár építése hóbort. Az, hogy a művészet a szellem üdítő virága, a műemlék pedig -e buzditás ,sok előtt kétséges. Pedig épp en sósban, egy soknyelvű ország fővárosában szükséges nagyon a szellemi, művészeti élet kifejtése, mert biztosítja a fölényt, melynek önkényt hódolnak.“ „S mi emléket hagysz itt most kedves nővér, a múzsák világában ?“ „Maradandó alkotást nem sokat, de minden esetre néhány szép emléket. Ez évben történt, hogy a Kisfaludy-Társaság megünneplé Toldy Ferenc fél százados írói pályáját, az akadémia pedig az irodalmi újjászületés s ezzel együtt Bessenyei százéves emlékét. Körülbelül nyolcszáz magyar mű jelent meg kezem alatt, s köztük a magyar Shakspeare utósi , szinműkötete, az új népköltési gyűjtemény, az olcsó „Családi könyvtár“ Ráth Mórnál, a botorúl elhanyagolt nyelv tisztítására megindult az akadémia ! „Nyelvőr“ s Gyulai Pál kezében föltámadt a „Budapesti Szemle.“ A mi lap elenyészett, nem hagyot űrt maga után. De az nagy kár, hogy a „Corvina” társulatot, mely a népnek jó könyveket adhatott volna, megbuktató az erélytelen vezetés. A festészet világban legnagyobb esemény volt, hogy Ipolyi Arnold, mikor besztercebányai püspök lett, nagybecsi régi képek gyűjteményével ajándékozta meg az országos képtárat A hazai festők buzdítására ide hozták Matejko „Báthory“-ját is nézni. Meg fogod látni, buzdulnak-e ? Most mind a világtárlatra dolgoznak, mely a te uralkodásod világeseménye lesz. A zenének voltak ünnepei és hires vendégei. Március 18-dikán oly zenehangokat hallottak itt, mint sehol . Liszt zongorázott jótékony célra s a rebootba elment meghallgatni a király is, gyermekeivel. Egy nap pedig Liszt „Missa choralis“-át a plébániatemplomban adták elő. Különben e lángelmét sem tudja használói az ország. Ő most a zenetermeknek inkább hű vendége, mint hatalmas tényezője. Richter zenekarai Bülow, Schumann és a flórenciek adtak még nagyi hangversenyeket, s a felső hazai zenének is kilépett egy fiatal munkása: gr. Zichy Géza, ki a „Zács Klárá“-ra zenét irt, s aztán az „Álom regénye“ című könyvet irt, mit azért említek meg, mert itt a ma főrangúság keveset törődik a művészetek gyakorlásával. Pedig tehetség tán akadna köztük, idejük pedig bizonyosan volna rá elég.“ „Hát a színház?“ „Ott mindig van baj, de van élvezetes este is elég. A tragédiában az év elején Jókainé vendégszerepelt, az operában pedig tavaszszal Bignio. Mos Benza Idáé a világ. Drámái soha sem fogadtak , annyit, mint az idén, és sohasem adtak elő keveseb újat, mert az ügyes írók szaporodnak, a jó színészek pedig egyre fogynak. A vígjátékban két új tehetsés merült föl: Toldy István, „A jó hazafiak,“ és ,,A új emberek“ szerzője, s Dóczi Lajos, ki a „Csóki kat száz aranyat nyert. Annyit nyert különben Szigligeti „Amerikai“-ja is. A Karácsonyi-pályázó megint meddő maradt. A tragikai művészet irántiszteletből azt is meg kell említenem, hogy augusztusban látták és tapsolták itt először Ziegler Klár művészetét. „S a társas élet fejlődik-e ?“ „Fejlődik, de nem tömörül. Te is látni fogod, mit én láttam. Farsangon fényes bálokat a redonban, böjtben nagy hangversenyeket, tavaszszal a versenyt, őszszel rókavadászatot, mely az itteni él legújabb vonása. Ez évben a nőképző-egylet is megint rendezett felolvasási estélyeket, a gazdasszonyegylet kiállítást, a hajósok pedig regattát. Volt néhány műkedvelő előadás is a Karácsonyi-palotában s a királyi család szintén megnézte. Mert az udvar az idén is többször volt itten. Februárban jöttek a király, a trónörökös és Gizek főhercegnő, aztán márciusban a királyné. Budán akkor jegyzé el Lipót bajor herceg Gizela főhercegnőt. Aprilban a király körutat is tett az árvizsujtott tájakon. Szeptember elején ismét Budára jött megnyitni az országgyűlést s innen ment egyenest a berlini látogatásra. Október 17-dike óta ismét itt van az udvar s Gödöllőről a királyi pár rendesen részt vesz a falkavadászatban. Gödöllőn tölték most az ünnepeket is, s ott tekintenek vissza, mint én, a lefolyt tizenkét hóra, melyben érezték a halál gyászát épp úgy, mint lányuk eljegyzésének örömét. Igaz örült az ország egy másik násznak is, a gr. Wenckheim Krisztináénak, mert ez a fiatal hölgy főrangú társai közt mindig legjobban kitüntette magyar és jótékony szivét. Ezért örült neki.“ „S mondd, mit tettél a városért, mely oly szépen emelkedik?“ „Sok nagy munkát kezdtek el, melyeket neked kell folytatnod. Ilyenek a Dunaszabályzás, margitszigeti hid, a sugárút, váci uti boulevard, asphaltos utcák, sat. A közvágóhíd, posta, vámház az én müve- sm. Buzditám a magán építkezést is s ma már a ronda „Két pisztoly“ helyén szintén diszházak állanak. Van telke és terve a „népszínházinak, s lelkesítsd a népet, hogy jobban adakozzanak rá! Előfutáraként én létrehoztam az istván téri színházat. Mozgattam a dalszínház tervét is, de ahol sok a bába, ott a gyermek sok baj közt serdül létre. A tőzsdét áthelyeztem pompás új palotájába. A Gellérthegyen igyekeztem park alapját vetni meg. A Margit-szigetet szépítem. S ami legfőbb: uralkodásom alatt jött létre a fővárosok egyesülése. Szóval Pest virágzására sok történt. Hogy a vízvezetékre mért van annyi panasz, arról feleljen Lindley; arra pedig hogy a lipótvárosi bazilika mért nem épül: a gazdag főpapság és a hitközöny. Volt itt egyesülési törekvés is elég. Alakult földrajzi társulat.Bemutatták a vegytani intézetet a múlt tél végén. Az állatkertből állathonosító intézet lett, de allig hallam működése neszét.A nőp iparegylet munkabazárt nyitott Volt sokféle ünnep ■ és gyűlés: dalünnep Nagyváradon, természetvizsgálók nagygyűlése Mehádián, történészeké és geologoké Szepesben, Gömörben, erdészeké Tordán, jogá- iszóké és lövészeké Pesten. A vidék is mozog Kassán, Szombathelyen, Nagyváradon régészeti múzeum I alakuit, Temesvártt történeti társulat. Néhol községi könyvtár alapját veték meg. Kecskemét ipari, Debrrecén pedig gazdasszonyi kiállítást rendezett. Kolozsvár hölgyei árvaházat nyitottak meg, Debrecen pedig protestáns ünnepet is ült Melius emlékére. Rozsnyón a hölgyek Tompa Mihály síremlékére rendeztek bazárt. Szoborleleplezés nem történt, de adakoztak bőven az Eötvös-szoborra, kevésbbé bőven a kiskőrösi Petőfi-ház megvételére s a Szerdahelyi emlékre. — Külföldi vendégek, kik itt jártak: Büchsner, ki három természettani felolvasást rendezett, Mr. Brace, ez amerikai iró barátunk, Braun Károly német képviselő, a ki egy könyvet irt rólunk,) Reinhard Gusztáv, a drezdai vakok intézetének igazgatója, kit a közoktatási miniszter hivott meg, lord Buchanan angol követ, b. Kendell konstantinápolyi követ, sat, egyiránt elismerték Budapest meglepő fejlődését.“ „Ez szép lap krónikádban, de hát ez a fekete?“ „Ott a csapások vannak felírva : tavaszszal az alföldi árvíz, nyárban sokféle csekély termés, őszszel vékony szüret, Pesten pénzszűke, az év elején himlő, most meg a kolera járványa. A hegymögiek azt is csapásnak jegyezték föl, hogy az egyetem rectora dr. Hatala lett, e liberális pap, hanem én ezt a vívmányok közé, Írtam! „Hát ez a még szomorúbb lap itten?“ „Ez a halottak jegyzéke. Minden évben sokan húnynak el, s köztük sok jeles. A halál nem kíméli sem a kitűnőt, sem a hatalmast. A király is elvesztő anyját : Zsófia főhercegnőt, Svédország első királyát XV. Károlyt, ki szellemes író és igen derék ; férfi volt; Vilmos császár pedig testvérét , Alberta herceget. Ez országban is sok volt a nekrolog. Az 1849-diki minisztérium két jeles tagja halt meg : : Duschek Ferenc és Vukovics Sebő. A románok Jankát gyászolók, kit életében nyomorogni hagytak. A püspöki kar Biró László szatmári egyháznagyban, s a tanári Szénási Sándor akadémiai tagban, a tisztviselöi pedig a szerencsétlenül járt Prick József torontói alispánban szenvedtek veszteséget. A színpad Szerdai helyi Kálmánt gyászolja. Elköltöztek továbbá : Benza Károly, a híres komikus s az agg Láng Lajos, k pályatörő magyar színész. Eötvös Lajosban egy szépreményű fiatal irodalomtörténész veszett el; Czillics Edében egy sokat tapasztalt régi honvédezredes Balogh Jánosban egy sokat hányatott politikus - Frenreisz budai orvosban, Osterlamm Károlyban, az „Athenaeum“ igazgatójában, Beliczay Imrében és Geist Gáspárban tevékeny, munkás, köztiszteletbenillő nel-árak • Bölöni Mikó Simuelben és Horv Far