Fővárosi Lapok 1873. január (1-25. szám)
1873-01-30 / 24. szám
jelvény titkát? Valamint a népszínház javáért alakoskodókat is akarjuk látni; tudom, hogy mindannyiunk buzgalma az álcát és alakoskodást nem ismerő nép hálában találandja legszebb jutalmát. Ama nők megörökítésére is hegyezi gyémántvésűjét a történelem múzsája, akik a múlt vasárnap a megyeház termében azért gyűltek öszsze, hogy egy országos kisdedvédő egyletet alapítsanak s Pestalozzi rendszerét Frőbel reformjaival teljes öszhangzásba hozandók, az egylet szárnyai alá vegyenek minden hasoncélú intézetet, s minden községet a hazában, ahol a nagy eszme csak legkisebb gyúanyagra is talál. Sok üdvös célú egylet keletkezett már a hazában, de ennél üdvösebb egy sem, mit kellően igazolt ama nagy és fényes nevekben, de mélyen tisztelt egyénekben is gazdag, díszes hölgykoszorú, mely a főváros majd minden köréből egybefűzve a termet csaknem zsúfolásig betöltötte. Vajha termékeny földet találna az elhintendő mag, vajha megértené a nemzet minden fia, leánya, hogy a nemzet legnagyobb tőkéje a kisdedekben, ezeknek anyagi, erkölcsi megvédésében, fejlesztésében rejlik. És hogy e tőkével pazarul bántak az elődök, s még a jelenkor sem becsüli azt kellően. Áldottak legyenek ama hölgyek, kik megértvén a kornak, nemzetünk géniuszának intő szavát, a haza jövőjének egyik legnagyobb kincse, a gyermek-nemzedék megvédésére irányozzák törekvésüket. Áldottak legyenek ők és követőik mindanynyian! Várady Gábor, Fővárosi Imrek. * A Kisfaludy-Társaság tegnapi zárt ülésén elnöknek megválaszták Toldy Ferencet 16 szavazattal, alelnöknek Gyulai Pált 15-tel,(egyet Szigligeti kapott.) titkároknak : Greguss Ágostot 15 szavattal, másodtitkárnak Tóth Kálmánt 14-el, (egyet-egyet Dalmady és Bartalus kaptak.) belső tagoknakToldy Istvánt 14 szóval, Berczik Árpádot kilenccel, (Dóczy Lajos és Névy L. is kaptak négy-négy szavazatot.) Kültagnak megválaszták Ring Mihályt 12 szóval; a gazdasági bizottság tagjainak: Zichy Antalt 16, Arany Lászlót 15 s Vadnai Károlyt 15 szavazattal, (egyetegyet Hunfalvy Pál és Szilády Áron kaptak.) Ügyésznek újra Hinka Józsefet választók meg. A társaság két pálya díját a bírálók kiadni ajánlók; az elméleti kérdésre küldöttet (középfajú drámák elmélete,) két szavazattal egy ellen ; a költői beszélyre pedig egyhangúlag „A délibábok hőse“ címűt ajánlok, mint amelyet költészetünkre nyereségnek, „A régi láng“ címűt pedig dicséretreméltónak tartják. * Az ünnepélyes közülésen, melyet a Kisfaludy- Társaság febr. 9-én fog tartani, a műsor ez lesz: Toldy F. megnyitója, Greguss titkári jelentése, „Két kép“ költemény Győry Vilmostól, „Másvilági bünhödés“ beszély Szigligetitől, „Fölébredvén“ tanköltemény Greguss Ágosttól, pályázati jelentés s a pályanyertes műből mutatvány felolvasása, új jutalomkérdések kitűzése s elnöki zárszó. * A képviselőház tegnapi ülésén Németh Albert, mint a központi bizottság előadója bemutatta a Baja és Holdmezővásárhely királyi városokká emeltetéséről szóló törvényjavaslatot, melyet a ház szombaton fog tárgyalni. — A költségvetési átalános vitában ma Tisza Kálmán is beszélt s ez képezte az ülés legnagyobb értékét; majdnem egészen a polémia terén mozgott, melyet legerősebb, s vagdalózó, elmés s egyes momentumokban emelkedett is volt. — Utána Kerkápoly miniszter szólalt föl s egész rakás, adóreformokat tartalmazó törvényjavaslatot nyújtott be. — Azután beszéltek még Csanády, Madarász és Baldácsi, ki igen furfangos s derültséggel fogadott határozati javaslatot nyújtott be. — A följegyzett szónokok legnagyobb része a szótól elállván, az átalános vita ma vagy holnap bevégződik. * Hymen. A budapesti körökben kedvesen ismert Bartal Emilia kisasszonyt közelebbjegyző el Winkler Benő selmeci akad. tanár s bányatanácsos. * A cselédképző-egylet arra kéri Pest városát, hogy jó cselédek jutalmazására évenkint bizonyos összeget adjon. A városnak mindenesetre érdekében áll ez egylet működését előmozdítani. A nőipar-egylet pedig ajánlja munkabazárjában (Károly-kaszárnya) lévő készletét. Vannak ott mindenféle fehérneműk, urak és nők számára, továbbá gallérok, kézelők, nyakkendők, finom betétek, horgolások, csipkézett nyakkendők, bútorvédők, finom recézetek, fehér és különféle arany és selyem hímzések, recézett fejkötők, nagyobb és kisebb kötők, keresztelési készletek, gyermekruhák, harisnyák, kisebbek és nagyobbak pamut és cérnából, felsőruhák. Kiházasítási rendeléseket, báli ruhákat, báli rendezői jelvényeket és csokrokat is a legrövidebb idő alatt s a legpontosabban és jutányosan elkészitnek e bazárban s elfogadnak mindenféle megrendeléseket, továbbá bármely női munkát elárusitás végett. Fehérnemű és ruhavarrásban oktatást is adnak. * Pesti karnevál. Ma már nincs nap bál nélkül. Tegnap este az „Európa“ egyik diszbálja volt, a bölcsőde javára; holnap este a tornászok nagy bohócestélye lesz a reboutban, holnapután pedig ugyanott a kereskedőifjak nagy táncvigalma, melyre a párisi táncrendek már megérkeztek. — Az országos evang. árvaház javára rendezendő bálban (febr. 19-én a redout kis termében) a háziasszony gr. Teleki Sándorné lesz. — A gyógyszerész-bálra, (február 6-án a „Hungáriádban) meghívók iránt a vegytani intézetben lehet intézkedni, de. 11—12 s d. é. 3—5 óra közt: báli orvos dr.Batizfalvi Samu lesz. — A zenekedvelők egylete febr. 1- -én tartja idei zártkörű bálját saját termében. — A tiszti kaszinó második táncestélye febr. 8-án lesz. — Az „Unió“ kereskedelmi egylet, holnap este „hölgyestélyt“ rendez a „Tigris“ termében. — A vasúti és gőzhajózási klub bálját többek kivonatára febr 8-ról 11-re tették át, a zenekedvelők termében lesz. — A szerb „Prehodniza“ (világoló csillag) egylet szombaton este nyolc órakor a zenekedvelők helyiségében beszedet s táncestélyt rendez. — A józsefvárosi kisdedóvoda javára szombaton zártkörű bál lesz a lövöldében. * A tót „Narodne Noviny“ azt állítja, hogy a tótoktól kaptunk alkotmányt, közjogi neveket és sok híres embert. A „király“ (kral.) „nádor“ (nadvornik) és „tárnok“ (tovarnik) tót szavak. Aztán Petőfi is tót eredetű; atyja (Petrovics) felsőnógrádi volt, anyja (Hruz Mária) pedig turócmegyei, cicsnei, ki 16 éves lány korában maga is költött egy tót búcsú- dalt: „Lucenic lucenice“ címmel. Továbbá Kossuth Lajos tót abc-éből tanúit olvasni, s az az abc- és könyv saját kéziratával, máig is megvan Liebhardt kossuthfalvai földbirtokosnál. S ha ez adatok igazik, akkor Petőfi és Kossuth fényes példát adtak a tótoknak, hogy mint kell szeretni és szolgálni a hazát, ahol születtek. * A mészáros-utcai gyilkosság elkövetője : Szántó Miklós az 1859-ben elhúnyt Szántó János ref. lelkész fia. Kedden azt valla, hogy Csonka ügyvédtől, ki vagy nyolcszáz forintnyi munkadíjjal tartozott neki, hétfőn délután háromszáz forintot követelt. Az ügyvéd azt felelte rá : ő nem tartozik neki semmivel, s ha gondolja, hogy követelése van, indítson pert. Aztán fölhívta, hogy a házat hagyja el. Szántó azonban az irodába ment dolgozni. Este a szolgáló hívta vacsorára. Ő ment s az ügyvéd e szókkal fogadta : „Kedves barátom, takarodjék el, , mert nem tűrhetem meg házamnál.“ Szántó azt felelte : megy, ha megkapja pénzét. Erre szóváltás következett, Csonka egy papírvágó tőrt emelt rá, Szántó pedig előránta revolverét, lőtt és gyilkos lett. Azt mondja, hogy sötétben lőtt, mivel a gyertya kialudt. Az ifjú nem tisztelte, nem becsülte soha főnökét, látva annak házi életét, s lehet, hogy ez szülte benne a lenézést s aztán az embertelen boszút. * A sugárúton, mihelyt a tavasz nyílni kezd, nagyban látnak az építkezéshez. Negyvenegy házat és nyaralót vesznek munkába, mely több mint az egész sugárút negyed része. A vállalkozók eddig elég 5.077,661 ftot fektetettek a sugárútba. A gyár utcai sat. sarkán épülő novemberre kész lesz, az új nya-ralókat pedig már nyárban lakhatják. Az út, a föld alatti nehéz építkezések, a légszesz és vízvezeték és a csatornarendszer tervezete már kész. A sugárút iharfáit gr. Zichy Ferenc híres faiskolájából fogják szállítani. * Éle a rész szivarokra. Deák Ferenc a múlt héten találkozik az országház folyosóján Kerkápolyval. „Károly! nem gyújtanánk rá egy szivarra?“— „Hát bátyám! még te is az életem ellen törsz.“ * A nőképző-egylet elnöksége megígérvén a tombolatárgyak ajándékozóinak a nyilvános nyugtázást , fölkérte lapunkat a még hátra lévők közlésére. Olvasóink tehát el fogják nézni, ha a jótékony cél érdekében e rovat egy részét hírek helyett még egy névsor foglalja el. A még nem közölt adományzók ezek : Enselné naptárt adott, Kertész és Eisert tenta- és bortartót, Braun Lajosné ékszertartót, Szurmáki Lujza ezüst talpú virágtartót, Dálnoky Albertné teakészletet s három gyufatartót, Szabó Rikhárdné necessairet, könyveket, Széchenyi Fáni virágtartót, Dénes Janka olvasójegyet, Majthényi Alajosné ezüst evőeszközt hat személyre, dr. Weiserné képet, necessairet, parfümtartót s kosarat, Dobóczky Zsófia papucsot s két poharat, Csorna Amália ékszertartót, Csorna Mária erszényt, Gosztonyi Alajosné tentatartót, Bittó Ernőné apróságokat, jegy- és illattartót, Hentallerné s lányai csemegetálat, poharat, virágtartót, Hollán Ernőné két poharat, két könyvet, illattartót s nehezéket, Wodiáner Béláné haltartót, dohány- s tentatartót, Iványosné két virágöbölyt, Bajos Ida kosarat, Nagy Berta tolltartót, Pulyos Emma kosarat, tálcát, Pass Emeline közmunkákat, Polgár Emma cassettet, Rosenberg könyvet, Kiss Zsigmondné csoportozatot s könyvet, Stern és Löwy hat pár ezüst evőeszközt, Bukovszky Ilona gallért, Pálik Nesevnyi Anna gyümölcstartót, Stendacker Ede hangjegyet, dohánytartót, Majláth Györgyné két virágcserepet s jegytartót. (Folyt. köv.) * Rövid hírek. A carrousselt alkalmasint tavaszra, talán májusra halasztják. — Nemzeti színházi tagok hétfőn este barátságos lakomát rendeztek László József nyugdíjas színművész tiszteletére a „Hungáriádban. — A népszínházi bizottság ma este hat órakor ülést tart a „Hungária“ egyik földszinti termében. — Az állat- és növényhonosító társulat közgyűlése három nőt is választott választmányába: Balogh Sándorné, Beke Gyuláné és Vadnay Károlyné úrhölgyeket. — A „Bihar“ című lapba is elküldték azt az irányzatos ráfogást, miszerint lapunk a Mándoky szerződtetését ajánlotta volna, holott vendégszerepléseit egyátalán nem úgy emlegettük, mintha kellőleg sikerültek volna. A magyar földhitel-intézet tiszta üzleti eredménye, mely a tartalékalap javára esett, ez intézet keletkezésétől fogva a múlt év végéig 1.346.355 ftra megy. — Több lap ama hire, hogy gr. Batthyány Elemér egyik rókavadászat alkalmával egy csősz puskaemelésére „szépen visszafordúlt“ volna, mint vadásztársai által értesültünk : alaptalan. — A honvédmenházban Jókai Mór életfogytáiglan egy honvédet fog saját költségén tartani, az ez évi költség első részletét már át is adta Vidács Jánosnak. — Miklós' színházában tegnapelőtt a „Frou-Frou“ című francia drámát adták elő. Nagy Lujza asszony és Újházi Hermin k. a., mint vendégek léptek föl, s több buzgalommal mint sikerrel játszák erejüket haladó szerepüket. — A kereskedelmi betegegylet e napokban kapta meg a nem rég elhúnyt Walter Mihály kereskedő ezerforintos hagyományát. — A Fürst színház Kiss Józsit, a 3 törpe utósó maradványát, szerződtető egy pár vendégjátékra az „Unsere Lehrhucen“ című bohózatban sat. A pénzügyi tárcánál Budán van egy felső-osztrák hivatalnok, ki három év alatt jól megtanult magyarul, hogy ma már példásan fordít németből magyarra. — Az egyetemi olvasó körnek, mely már is hatodfélszáz taggal bir, Sebők Imre ügyvéd becses jogi műveket ajándékozott. — Seeman Vince akácfa utcai gépész ajánlatott tett a tanácsnak, mesterséges jég készítésére. — A térparancsnokság rendeletet adott ki, mely szerint: az egyéves önkényteseknek bálok alkalmával nem szabad a ruhatárban hagyni oldalfegyverüket, hanem viselniök kell. — Józsefvárosi polgárok kérvényt írnak alá a végett, hogy a város fejlődését akadályozó kálvária-dombot hordják el másfelé. — Várföldi Elek a nemz. színháztól a kolozsvárihoz szerződik. — A budai önkénytes tüzvédség tiszt. főparancsnokának Karácsonyi G. grófot választók meg egyhangúlag , főparancsnoknak pedig Bogisich Károlyt. * Miklósy színháza az István téren. Csütörtökön, január 30-k án: „Párisi élet,“ nagy operette 3 felvonásban. * Budai várszínház. Csütörtökön, január 30-án a budai tiszti nyugdíj-alap javára: „A csapodár,* vígjáték 3 felvonásban és „A nyelvtan.“ 103 Y idék. ** Vidéki karnevál. Kolozsvártt a korcsolyázóegylet táncvigalma kitünően rendezett bál volt, díszes közönséggel és jelentékeny jövedelemmel. Igen szép társaság volt együtt s volt egy külföldi hg is: hg Zolms Bajorországból, ki a cotillont Tisza Ilona kisasszonynyal táncolta. A herceg, dacára hogy dúsgazdag s rokon a bajor királyi családdal, mérnöki foglalkozású, a hadjárat alatt tüzértiszt volt s pár hetet fog Erdélyben tölteni. — Zólyomulegyében a farsang nem igen élénk, Zólyom városban még csak egy bál volt: a kaszinóé, Besztercebányán a lövészeké, mely utóbbiban sok bájos hölgy volt, köztük Lazarovics Imréné, Fluck Ilka, Plachy Bertalanné, Thuránszky Józsefné, Drexler Frigyesné, Herzog k. a. ; s lesz még két mulatság: álarcos bál s az olvasókör estélye. — A veszprémi kaszinó 25-diki bálja nem sokat jövedelmezhetett ugyan az egyleti könyvtárra, de igen csinos mulatság volt. Részt vettek benne többi közt Muschek Emilné, Bohuniczky Amália, Bőhm Klaudine, Márton Antónia, Nagy Rita, Adél és Paula, Györöcskey Mari, Nagy Ilka, Komáromy Irén, Krascsenics Irma k. a., stb. Az uszályokban örvendetes fogyatkozás volt, de az ízlésben semmi. A veszprémmegyei hölgyvilág a kaszinó második táncestélyére (febr. 8.) készül. — A pilisi olvasókör e hó 26-diki bálja, a rendezők s főleg a bálanya, Steiner Vilmosné szül. Tafler asszony buzgólkodása következtében, igen csinos és jövedelmes mulatság volt. A bereg-munkácsi nőegylet, mely árvaház létesítésén fáradozik, ehó 18-kán bált rendezett sorsjátékkal, melynek tiszta haszna háromszáz forint lett; a házi asszony , Péchy-Sulyok Emma urhölgy kitűnő buzgalmat tanúsított. ** A sárospataki műkedvelők e hó 26-án előadást rendeztek az ottani közkórház javára, még pe*