Fővárosi Lapok 1873. február (26-49. szám)

1873-02-01 / 26. szám

Kiadó-hivatal: Pest, barátok tere, Athenaeum-épütet. 26-dik sz. Szombat, február 1. Tizedik évfolyam 1873. Előfizetési dij: félévre . . . 7 ft 2kr. Negyedévre . 3 ft 50 kr. l Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve mindennap. FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Zöldfa utca 39. sz. 1. em. Hirdetési díj: Hatodhasábos petitoor....................10kr. Bélyegdíj minden igtatáskor . . . . 30 kr. IBS"»» *szr Előfizetési Turkivítsunkat, a „Főváros ” Lapok“ tizedik évfolyamára, ajánljuk az olvasó világ figyelmébe. Az előfizetési összegek, évnegyedre 3 frt 50 kr., félévre 7, egész évre 14 forint, a „Föv. Lapok kiadóhivatalába Pest“ küldendők. A megyefőnök családja. (Elbeszélés.) Lauka Gusztávtól. (Folytatás.) — De te Lajos, tán máltai lovag vagy, hogy úgy idegenkedel az asszonytól ? ! Szegény Hortenzia már ásitozni kezd gavallérságod mellett. — Na hiszen majd adna nekem Troppauban Plehring baronesse, kivel jegyet váltottam, ha meg- tudná, hogy én új helyzetemben udvarolni kezdek. — , válaszolt a báró, s mosolyogva a grófnő mellé ereszté magát a pamlagra. — Jó, hogy tudom, hogy te csak a lógós szerepét játszod házamnál, — duzzogott magában Olga, — holnap csak négy tál ételt kapsz és nyílt vinkót iszol. Éppen e percben emelte Bodenlos a Georgina kezét ajkaihoz. A következő napon a báró csaknem az egész reggelt főnök barátja ügyszobájában töltötte, a bizotos pedig Hortenziával és Georginával énekelt és zongorázott. . Az ebéd, Olga elhatározásához híven, oly szegényesen ütött ki, hogy a báró az estét sem várta be, hanem ebéd után azonnal fogatott, s a Bodenlos I őszinte sóhajtozásai s főnök barátja tettetett marasz- talásai dacára elutazott. A biztos és Georgina búcsúja érzékeny és szomorú volt. — Kamill egy komoly műveit és kedves férfiú ! — jegyzé meg Georgina lelkesedéssel. — Kérlek édes leányom ! Neked még mindig Bodenlos és nem Kamill; valamint arra is figyelmeztettek, hogy a biztos csak mint tartalék szerepeljen érzelmeid világában. — Ha más nem lesz, akkor talán Bodenlos Kamill is jó lesz, — gondola a mama gőggel és gúnyosan. Georgina azonban már ekkor is másképp gondolkozhatott, mert szomorúan tekintett ki az ab- fakon. — Anyuskám ! Nekem egyik sem tetszik ! — akadékoskodott Hortenzia. — Leányom ! Bizony nekem sem. — Csak az igazságügy miniszter sógora s a molozhegyi apát unokaöcscse ne lett volna!? — duzzogott a családfő. HL Pár nap múlva a történtek után a belügyminiszter nevenapja volt, s a hivatalosan aranyírozott délutáni zenénél, hol valamennyi helybeli, sőt néhány szomszéd járásbeli hivatalnok is formaruhában jelent meg, ismerkedett meg Hortenzia Rókászy Róbert főszolgabíróval, vagy mint akkor nevezték : járásfőnökkel. Rókászy elszegényedett, de talpig becsületes, művelt és értelmes fiatal ember volt, ki csak azért vállalt hivatalt, hogy hazafiainak az idegen nyomások és zsarolásokkal szemben igazságot szolgáltathasson, jogos ügyeiket védelmezhesse, s ügyesbajos dolgaikban segélyezhesse. Rákászyt, mint olyan embert, ki nem a kormány érdekeit, hanem a közügyet törekszik szolgálni, gyanús szemekkel kísérték, s mert Olga tudta, hogy fent nem nagyon szeretik, Rákászyt ő sem nagyon kedvelte és pártfogolta. A járásfőnök Hortenziát még a 48-as években látta néhányszor, tetszett is neki, minthogy azonban az akkori időbeli becsületbeli hadkötelezettség elszólltá hazulról, Hortenziának sem be nem mutatták, sem nem beszélhetett vele. Ez alkalommal úgy tetszett neki, mintha az egykori birtokos nemes leánya négy év óta előnyösen fejlődött volna. Olga nem a legszívélyesebben vette a magasabb hivatali körökben nem éppen kedves járásfőnöknek bemutattatását és társaságát. Hortenzia, ki szintén tudta, hogy Rókászynak, hivatalos állásán kívül, egyebe nincsen, meglehetősen hidegen fogadta, s társalgása közben inkább a convenience, mint az érzés nyilvánulásai között tartá magát. Rékászy e modort az első találkozás alkalmával szokásos tartózkodásnak róván fel, helyesen vélt cselekedni, ha a társalgást nemcsak fentartja, sőt még élénkíti. — Nagyon kár, hogy e városkában jobb zenét csak ily rendkívüli ünnepélyek alkalmával élvezhetünk, — folytatá a már megkezdett társalgást Rékászy. — Én részemről nehezebben nélkülözöm a kiválóbb társaságot; mindig csak hivatalnokokat látni az ember körül, még akkor sem volna nagyon lélek- és kedélyezhető, ha a hivatalnokok csupa szellemdús és szép emberek volnának. — Nagysád talán nem vette észre, hogy napjainkban (hogy miért, az sem titok,) a régi előkelő és befolyásos nemesség egészen visszavonult, s a hivatalnokokkal főleg csak hivatalnokok társalognak. — Bizonyos vagyok benne, hogy későbben majd megpuhulnak ... válaszé Hortenzia nem minden gúny nélkül. — Kívánom, hogy nagysád ne csalatkozzék. Vannak azonban acéljellemüek, kik soha sem fognak megpuhulni.— A megyefőnök családja ellehet nélkülök. Rékászy észrevévén, hogy egy nevetségesen gőgös és elkényeztetett leánynyal van dolga, hidegen köszönt és távozott. Hortenzia gúnyos kacajjal közeledek atyjához. — Szegény járásfőnök, még talán aprehendál is. — Tartsa szerencséjének, ha észreveszszük ! — gúnyolódik Toronylaki Olga Gáspár és biztos és megyefőnök, és Titaniát kereste fel, kit a helybeli vén ezredes mulattatott. A megyefőnök éppen szólni akart, mikor a sétatér elejéről, nem minden zavarodás nélkül, hallá nevét kiáltani: — Nagyságos Olga megyefőnököt a termeiben keresni akkor, mikor a belügyminiszter nevenapját a sétatéren ünnepük, megfoghatlan ügyetlenség részemről, ki az x-i megyefőnök lojalitását ismerem. — Nini! gróf Trabsaal Ottó, a kerületi törvényszéki elnök. Méltóságos úr ! Minek köszönhessük e különös szerencsét ? — Tábornok barátomat látogattam meg Z.-ben, s visszafelé kellemesebbnek hittem az utat, a megye székhelyén keresztül... Most egyet kacsintott az elnök szemével. — Azután még valamiért, de azt csak majd későbben fogom megmondani ... Hobó! Hát ezek a csinos és kedves kis babák ! ? — Az én leányaim !... Gróf Trubsaal bemutatta magát, s a grófnővel és leányaival kezet szorított. — Hortenzia! Ez már kimagaslik a többiek közül. Az elnök gróf nemcsak egész estig Hortenziával társalgott, hanem annak udvarolt is. — Titania! Én a nyitánynyal meg vagyok elégedve. — Gazsó! Én is. Hortenziát gróf Trubsaal kísérte a főnöki termekbe. — Ah minő kedves, szeretetreméltó ember! — jegyzé meg Hortenzia. — Ez már megérdemli a megkülönböztetést és úri fogadtatást — suttogó nejének a megyefőnök, mikor vendégét a termekbe előrebocsátotta. A gróf megelőző és szeretetreméltó maradt mindvégig az egész ház iránt. — A háziurat megsimogatta, a háziasszonynak többször kezet csókolt, Georginát megtapsolta, mikor énekelt vagy zongorázott, Hortenzia játékát majd énekkel, majd fejbillegetéssel kisérte. — Nagyságos főnök! Mikor vadászunk Penészleken ? Hallom, felséges ruházó hely. — Méltóságos elnök ! Hat vagy legkésőbb nyolc hét múlva. A húzás csak az ősz derekán kezdődik. Olga az ősz végét azért említette, mert magában nagy bölcsen kiszámította, hogy akkor penészleki tagjának homokos sivársága nem igen lesz fölismerhető. (Folyt, köv.) Vedd a világot annak, ami. Beszélj Bulwertől. (Folytatás.) — Kedves sir, igaz ugyan, hogy ez az úr önnel szemben nem szépen viselte magát, — hanem tulajdonképpen minő lényeges sértésért akarja kihívni ? — Egész viseletéért. Az ezredes mosolygott ------— Jól van, tehát azért, mert tegnap azt nyilvánitá, hogy átkozottól terhére vagyok, s hogy ezután szakítni fog velem. Ezt White-nál mondta, mikor Selwinnel az ablakhoz dőlt. Az ezredes egy csipet burnótot szippantott. — Kedves fiatal barátom, — szólt, — látom, hogy még nem ismeri a világot. Jöjjön ma hozzám ebédre pontban hét órakor. Ott majd beszélünk e dologról. Addig is jegyezte meg, hogy azért senkit sem hívhat ki, mert önt unalmasnak találta. — Nem hívhatom ki ? mit tegyek tehát? — Nevessen, csóválja meg a fejét és mondja: Balfour, Balfour, rosz cimbora vagy ! A párbaj meghiúsítása sikerült ugyan az ezredesnek, de Nugent haragja a legjobb barát iránt csak oly heves maradt, mint azelőtt volt. Az ezredes meghívását nem fogadta el, mert már lady és miss Lennox-hoz volt meghíva ebédre. Útközben betért a Kensington-kertbe, vizsgálódásokba merülve. Egy lugasba ült, hol moralizálva szemlélte a betűket és elmés gondolatokat, melyeket már rég porladó kezek hagytak hátra az utókor csodálkozására. Menhelye előtt vidám társaság vonult el; kacajuk, és hangjuk megelőzte őket. — Úgy van, úgy, — hangzék egy éles, száraz hang, miben Nugent a nap egyik ünnepelt liéncére ismert, — láttam, lady Lennox, midőn nagyság Nugenttel a gyöngéd érzelemről csevegett. Ei, hogyan pazarolhatta idejét ily haszontalanságra ? — Szegény fiatal ember, — hangzék a válasz, — szép beszédmodorával, „bien béte“ az igaz, hanem egészben véve jószivü teremtés és nagyon használható. — Használható ? — Az. Betölt egy üres helyet az asztalnál; idekölcsönzi lovait, ha az enyimek sánták; jótékony ivekre szívesen ir nevemben és látogatótermemet megtölti virágokkal. Szóval, ha érzelmesebb volna, nem lenne ily kellemes; egyetlen jó tulajdona gyöngeségeiből áll.